Changing operation language into English
Újdonságok Rólunk
Küldetés 
Szavazás   Kérdőív
Támogatás
Előadásaink
BM Fórum
  Lemondás
ÚjdonságokBocsmagazin India Globális Képzés
 
 
Összetett keresés
WWW ITT
   Naptár
   Blog
  Keresések
Földrajzi hely
Kategória
Műfaj
Személyek
Tujajdonság
Típus
ENAPON.HU Találatlista

Találatok száma: 39

[2003-10-10] Sirin Ebadi iráni ügyvédnő, emberjogi aktivista kapta a Béke Nobel-díjat.
(Élőben közvetítette a lengyel televízió a Nobel-békedíj odaítélésének ceremóniáját, várva az egyértelmű döntést, hogy a pápasága 25. évfordulóját ünneplő, a díjra már sokadszor jelölt, lengyel II. János Pál lesz kitüntetve. A döntés bizonyára a nők jogairól is szólt – hiszen a katolikus egyház ebben igen gyenge, sőt a születésszabályozás tiltásával kifejezetten destruktív, de közel sem annyira, mint az iszlám, különben egy katolikus ellenzéki nőt is választhattak volna.
De negatív elemeket is lehet sejteni a döntés mögött, hiszen a Nobel-bizottság már többször hozott politikailag motivált, néha kifejezetten rossz döntéseket - mint pl. az amerikai külügyminiszter vagy a dél-afrikai fehér elnök kitüntetése, amiért végre hajlandók voltak abbahagyni Vietnam irtását, ill. a faji megkülönböztetést. Lehet hogy a pápa – a Vatikán politikájában jelentős változást hozva - számukra túlzottan is elítélte Amerika háborúit?)

(háború, Nobel-díj, tilt, tüntetés)
[Részletek...]
[2002-03-27] A Vatikán létrehozta a Kárpátaljai Római Katolikus Kormányzóságot. 1995. dec. 9-én segédpüspöke, 1997. okt. 7-én pedig vezetője lett Majnek Antal ferences. 2002. márc. 27-én a kormányzóság Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyévé vált, Majnek Antal pedig megyéspüspökké.
A II. világháború után a Kárpátaljai Egyházmegye 55 plébániája Romániába, 40 a Szovjetúnióba, 13 Csehszlovákiába, 27 Magyarországra került. A kárpátaljai rész papjaiból 19-en Szibériába, a Gulágra kerültek, a többi 48-ból 8 élte meg 1989-et.



(háború)
[Részletek...]
[2002-01-02] Montenegróban is hivatalos fizetőeszközzé vált az euró. Az öt európai miniállam (Andorra, Liechtenstein, Monaco, San Marino és a Vatikán) is az eurót használja, noha nem tagja a valutauniónak.

[Részletek...]
[2001-09-26] A Vatikán jóváhagyta állati szervek, szövetek és sejtek átültetését emberi szervezetbe.
(Hogy kissé későn, hiszen már széleskörűen és régóta alkalmazzák? Nagyon fontos az óvatosság elve, hogy az új tudományos lehetőségek, üzleti fogások, mérnöki megoldások, politikai döntések hatásait nagyon szigorúan, alaposan és hosszan vizsgáljuk. Persze több-kevesebb bolondság mindenhol keveredik a bölcsességbe. Maguknak a vallási előírásoknak, tiltásoknak és támogatásoknak a lényegtelen, jótékony vagy katasztrófális hatását is vizsgálni kell.)
(tilt)
[Részletek...]
[1999-10-31] [idezet] A Vatikán és a Lutheránus Világszövetség képviselői a reformáció emléknapján visszavonták a kölcsönös átkokat, s közösen nyilatkozatot adtak ki arról, hogy a megigazulás, és így az üdvözülés egyedül kegyelemből, hit által, nem pedig érdemek szerint lehetséges; vagyis – ebben – a római katolikus egyház csaknem ötszáz év után gyakorlatilag elfogadta Luther álláspontját.
Az évszázad ökumenikus eseményeként jellemezték elemzők, ezért 2000. szeptember 5-én hideg zuhanyként jött a Dominus Iesus című enciklika, amelyet ugyan nem a pápa, hanem Joseph Ratzinger bíboros jegyzett. Az enciklika a korábban még testvéregyházaknak titulált protestáns felekezeteket – mivel püspöki leszármazási vonalukat nem tudják a még Jézus által kinevezett első „pápáig", Szent Péterig visszavezetni – nem is tekinti igazi egyházaknak, legfeljebb vallási közösségeknek.
- - - - - -
Takarékossági világnap
(Okt. utolsó munkanapja, a takarékpénztárak 1924-es világtalálkozója óta.)
Mára a környezeti erőforrásokkal takarékoskodás vált létfontosságúvá!
- - - - - - - - - -
[Részletek...]
[1999-10-12] Az ember-faj populációjának létszáma elérte az ötmilliárdot.
- + -
1993: India elnöke "kis család - boldog család" feliratú érmét bocsátott ki.

- + -
Népesedési világnap
Az ENSZ annak emlékére nyilvánította július 11-ét Népesedési Világnappá, hogy a Föld emberi népessége 1987-ben ezen a napon érte el az ötmilliárdot. Célja, hogy felhívja a világ - főként a harmadik világbeli országok - figyelmét a túlnépesedésre. A hatmilliárd eléréséhez már csak 12 év kellett (1999. okt. 12.).
Korábban az ENSZ 1974-et világnépesedési évnek nyilvánította.
- + -
Félő, hogy az emberi népesség robbanásszerű növekedését a környezeti korlátok, a járványok, a vízhiány és a termőföldek csökkenése fogják lelassítani (Malthus után: a népesedési kihívás 19 dimenziója - Worldwatch Institute).
- + -
A Vatikán is (először XXIII. János pápa , majd a II. Vatikáni zsinat, VI. Pál és az 1971-es Püspöki Szinódus) többször felhívta a figyelmet a gyors népességnövekedés súlyos problémájára.
(Ennek ellenére hivatalosan minden mesterséges fogamzásgátlást tilt a Vatikán. A gazdag országokban a katolikus házaspárok, sőt a papok nagy része is egyszerűen figyelmen kívül hagyja ezt a tiltást, de a szegény országokban nagyobb hatással van, és ott más vallások híveinek sincs szabadságuk semmibevenni a káros, téves törvényeskedéseket.)
- + -
"Kultúrátokban nincs jelentős erőfeszítés a globális népességszabályozás megvalósítására.
Soha nem is lesz, amíg egy olyan történetet adtok elő, mely szerint az istenek az emberért teremtették a világot, hogy úgy használja azt, ahogy neki tetszik.
Kultúra Anya megnövelt tápláléktermelést fog követelni mára, és mindig későbbre fogja ígérni a népességszabályozást.


Márpedig az élelemtermelés növelése a megnövekedett népesség táplálása érdekében a népesség további növekedését eredményezi." (Izmael)
- + -
A bocs.hu weboldal Interaktív/Szavazások menüpontjában több népesedéssel kapcsolatos kérdésben is lehet véleményt nyilvánítani.
(járvány, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1997-10-07] A Vatikán létrehozta a Kárpátaljai Római Katolikus Kormányzóságot. 1995. dec. 9-én segédpüspöke, 1997. okt. 7-én pedig vezetője lett Majnek Antal ferences. 2002. márc. 27-én a kormányzóság Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyévé vált, Majnek Antal pedig megyéspüspökké.
A II. világháború után a Kárpátaljai Egyházmegye 55 plébániája Romániába, 40 a Szovjetúnióba, 13 Csehszlovákiába, 27 Magyarországra került. A kárpátaljai rész papjaiból 19-en Szibériába, a Gulágra kerültek, a többi 48-ból 8 élte meg 1989-et.



(háború)
[Részletek...]
[1997-09-05] Kalkuttai Teréz anya (Agnes Gonxha Bojaxhiu) születése (+1997. szept. 5.). Albán származású, Indiában élt apáca, misszionárius. Béke Nobel-díjat kapott 1979-ben a szegények, haldoklók, betegek és árvák közötti emberbaráti tevékenységéért. Már 2003-ban, halála után hat évvel a Vatikánban boldoggá avatták.
(halál, Nobel-díj)
[Részletek...]
[1997-08-15] II. János Pál pápa a Vatikánban bemutatta a több mint tíz évig készült katolikus katekizmus hivatalos, latin nyelvű változatát.
(A franciául 1992-ben közreadott első változatból a katolikusok széleskörű tiltakozására finom megfogalmazással lényegében kihúzták az állam jogát a halálbüntetésre.)

(tilt)
[Részletek...]
[1995-12-09] A Vatikán létrehozta a Kárpátaljai Római Katolikus Kormányzóságot. 1995. dec. 9-én segédpüspöke, 1997. okt. 7-én pedig vezetője lett Majnek Antal ferences. 2002. márc. 27-én a kormányzóság Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyévé vált, Majnek Antal pedig megyéspüspökké.
A II. világháború után a Kárpátaljai Egyházmegye 55 plébániája Romániába, 40 a Szovjetúnióba, 13 Csehszlovákiába, 27 Magyarországra került. A kárpátaljai rész papjaiból 19-en Szibériába, a Gulágra kerültek, a többi 48-ból 8 élte meg 1989-et.



(háború)
[Részletek...]
[1994-11-11] II János Pál pápa és IV. Mar Dinka iraki pátriárka, a keleti szír egyház feje Vatikánvárosban közös nyilatkozatban semmisnek mondta ki a kölcsönös kiátkozást.
[Részletek...]
[1994-01-10] [idezet] Aláírták a Vatikán és Magyarország közötti államközi megállapodást a tábori lelkészi szolgálat felállításáról.
(Az új tábori püspökség még nem kért bocsánatot a legutóbbi tábori püspök, Dr. Hász István által 1942-ben teljes egyházi jóváhagyással kiadott imakönyvért, amelyben a katonaságmegtagadókat kárhozattal fenyegette és a hitleri agressziót a szovjet ateizmus elleni szent háborúnak állította be:
"Kedves Honvéd hívem! Tábori Püspökatyád szól hozzád...
Ennek a világháborúnak az a célja, hogy ezeréves szentföldünket, véren szerzett és folytonos harcokkal fönntartott édes Hazánkat megvédjük, vele együtt egész Európát megoltalmazzuk, Szentséges vallásunkat és Egyházunkat megmentsük a vörös veszedelemtől ... attól a gonosz, alattomos, kegyetlen és irgalmatlan vörös hatalomtól, amely itt Európában mindent, de legelsősorban édes Hazánkat akarja elpusztítani és rabigába hajtani!
Ebben a Szent-háborúban a mi győzelmünket és a vörös hatalom megsemmisítését akarja, kívánja és szolgálja minden igaz magyar, minden igaz európai ember, minden hívő lélek az egész világon - sőt a nemzetek megdicsőült fiai, köztük a Magyar Szentek serege, Nagyasszonyunk, Szűz Mária és maga az egy igaz élő Isten is."

"Végtelenül elszomorító és sajnálatraméltó az a körülmény, hogy a hadsereg kötelékében még mindig találhatók olyan egyének, kik hűtlenül, esküszegően, önként elhagyják azt a zászlót, amelyre felesküdtek. Megfeledkeznek a Haza iránti nagy kötelességeikről, azt hiszik, hogy így büntetlenül boldogan élhetnek. A mardosó lelkiismeret azonban nem ad nyugtot, bármerre mész, nyugalmat sehol sem találsz. Helyzeted minden pillanatban szörnyűbb és szörnyűbb lesz, - üldözőidet mindig ott fogod látni magad körül. Testvérem, ne engedd magad senkitől félrevezettetni... Ne feledd azt, hogy ha itt a földön az igazságszolgáltatás sújtó keze nem érintene, az igazságos Istentől, az örök bírótól méltó büntetésed elnyered!")
(háború)
[Részletek...]
[1993-08-14] A Vatikán létrehozta a Kárpátaljai Római Katolikus Kormányzóságot. 1995. dec. 9-én segédpüspöke, 1997. okt. 7-én pedig vezetője lett Majnek Antal ferences. 2002. márc. 27-én a kormányzóság Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyévé vált, Majnek Antal pedig megyéspüspökké.
A II. világháború után a Kárpátaljai Egyházmegye 55 plébániája Romániába, 40 a Szovjetúnióba, 13 Csehszlovákiába, 27 Magyarországra került. A kárpátaljai rész papjaiból 19-en Szibériába, a Gulágra kerültek, a többi 48-ból 8 élte meg 1989-et.



(háború)
[Részletek...]
[1990-10-24] A Magyar Alkotmánybíróság 8 igen és 1 nem szavazattal alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést.
(Az indoklás szerint ellenkezik az emberi méltóság tiszteletével. Gyakorlatilag pedig szinte mindig a politikai ellenfelekkel való leszámolásra használták.
Az emberi méltóságot sokszor emlegető Vatikán még az 1992 nyár végén kiadott Katolikus Katekizmusban is megengedhetőnek tartotta a halálbüntetést, de az 1997-es hivatalos latin kiadásban a széleskörű katolikus tiltakozásra ezt a jogot már „szinte” megtagadták az államtól.)
(tilt)
[Részletek...]
[1989-10-02] Közös nyilatkozatot írt alá a Vatikánban II. János Pál pápa és Robert Runcie canterbury érsek, az anglikán egyház feje. Kinyilvánították szándékukat, hogy minden erővel keresik az egység helyreállítását egyházaik között.
(A különválás 1535-ben történt, amikor VIII. Henrik angol király elutasította a római pápa fennhatóságát.)
[Részletek...]
[1987-07-11] [idezet] Az ember-faj populációjának létszáma elérte az ötmilliárdot.
- + -
1993: India elnöke "kis család - boldog család" feliratú érmét bocsátott ki.

- + -
Népesedési világnap
Az ENSZ annak emlékére nyilvánította július 11-ét Népesedési Világnappá, hogy a Föld emberi népessége 1987-ben ezen a napon érte el az ötmilliárdot. Célja, hogy felhívja a világ - főként a harmadik világbeli országok - figyelmét a túlnépesedésre. A hatmilliárd eléréséhez már csak 12 év kellett (1999. okt. 12.).
Korábban az ENSZ 1974-et világnépesedési évnek nyilvánította.
- + -
Félő, hogy az emberi népesség robbanásszerű növekedését a környezeti korlátok, a járványok, a vízhiány és a termőföldek csökkenése fogják lelassítani (Malthus után: a népesedési kihívás 19 dimenziója - Worldwatch Institute).
- + -
A Vatikán is (először XXIII. János pápa , majd a II. Vatikáni zsinat, VI. Pál és az 1971-es Püspöki Szinódus) többször felhívta a figyelmet a gyors népességnövekedés súlyos problémájára.
(Ennek ellenére hivatalosan minden mesterséges fogamzásgátlást tilt a Vatikán. A gazdag országokban a katolikus házaspárok, sőt a papok nagy része is egyszerűen figyelmen kívül hagyja ezt a tiltást, de a szegény országokban nagyobb hatással van, és ott más vallások híveinek sincs szabadságuk semmibevenni a káros, téves törvényeskedéseket.)
- + -
"Kultúrátokban nincs jelentős erőfeszítés a globális népességszabályozás megvalósítására.
Soha nem is lesz, amíg egy olyan történetet adtok elő, mely szerint az istenek az emberért teremtették a világot, hogy úgy használja azt, ahogy neki tetszik.
Kultúra Anya megnövelt tápláléktermelést fog követelni mára, és mindig későbbre fogja ígérni a népességszabályozást.


Márpedig az élelemtermelés növelése a megnövekedett népesség táplálása érdekében a népesség további növekedését eredményezi." (Izmael)
- + -
A bocs.hu weboldal Interaktív/Szavazások menüpontjában több népesedéssel kapcsolatos kérdésben is lehet véleményt nyilvánítani.
(járvány, tilt, törvény)
[Részletek...]
[1984-11-29] A Vatikánban aláírták az Argentína és Chile közötti béke és barátsági szerződést. A két ország 1979-ben kérte fel a Vatikánt a közvetítésre a határviszályokban.

[Részletek...]
[1984-01-10] Több mint százévi szünet után az USA és a Vatikán helyreállította a teljes körű diplomáciai kapcsolatokat.
[Részletek...]
[1978-08-06] VI. Pál pápa (Giovanni Battista Montini) halála (szül. 1897. szept. 26.). 1963-ban választották pápává, befejezte a XXIII. János által összehívott II. Vatikáni Zsinatot (1962-65). Az első pápa volt, aki mind az öt világrészt felkereste.
Úgynevezett keleti politikája a kelet-közép-európai szocialista országokkal való jobb kapcsolatok kialakítását célozta volna. Ennek jegyében fogadta 1977-ben Kádár Jánost, az MSZMP akkori első titkárát a Vatikánban. 1974-ben ő mentette fel Mindszenty József bíborost – annak minden tiltakozása ellenére - esztergomi érseki és prímási méltóságából.

Kiadta a Humanae Vitae enciklikát, amelyben az általa kinevezett tudóscsoport állásfoglalását semmibevéve megerősítette minden nem-természetes fogamzásgátlás tilalmát.
(Ezt ugyan a gazdag országokban nem csak a párok, de még a papok sőt püspökök se veszik komolyan, de éppen a szegény országokban, ahol katasztrófális a népességrobbanás, az egyszerű emberek sorsát erősen befolyásolja.)

(halál, tilt)
[Részletek...]
[1974-02-05] A Vatikán nyilvánosságra hozta, hogy VI. Pál pápa 1973. december 18-án egyházjogilag üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, vagyis felmentette Mindszenty József bíborost, aki nem volt hajlandó lemondani.
[Részletek...]
[1968-07-25] [idezet] Még az általa összeállított tudósbizottság nagy többséggel meghozott döntését is elvetve VI. Pál pápa a Humanae vitae kezdetű körlevelében megerősítette minden "mesterséges" születésszabályozás vatikáni tiltását.

(Az ökológiai lábnyom számítások szerint az emberiség épp ekkortájt érte el a 100 %-ot a Föld megterhelésében. A katolikus egyházvezetés újabb Galilei-esetként ismét semmibevette a tudományos gondolkodást. Azonban az emberiség túlnépesedésének korszakában ennek sokkal súlyosabb földi következményei vannak, mint annakidején a vitának, hogy az űrben mi kering mi körül.
A Humanae Vitae érvelését alkalmazva természetellenes és erkölcsileg megengedhetetlen egy virág illatát élvezni, ha orrunk nem érinti meg a porzót is és a bibét is és nem visz át virágport egyikről a másikra – hiszen az illat ’természetes’ funkciója rovarok stb. odavonzása a megporzás érdekében, mint ahogy a szex funkciója a spermiumoknak a petesejt közelébe juttatása.
Gaia Földanya érdekes trükköket vet be a túlnépesedés ellen: pl. a zsúfoltság okozta stress és az ételünkben, levegőnkben, vizünkben belénk kerülő szennyezés a XX. század folyamán egyötödére csökkentette a férfiak átlag spermaszámát.)
(tilt)
[Részletek...]
[1965-12-08] Elkezdődött II. Vatikáni Zsinat. A tanácskozást XXIII. János pápa hívta össze, s halála után VI. Pál pápa fejezte be 1965. dec. 8-án. A zsinat korfordulót jelentett a katolikus egyház életében, évszázados törvényeket, szokásokat változtatott meg, és nagy mértékű erjedési folyamatot indított el.
(törvény)
[Részletek...]
[1965-12-08] Befejeződött az 1962. október 11-én kezdődött II. Vatikáni Zsinat. A tanácskozást XXIII. János pápa hívta össze, s halála után VI. Pál pápa fejezte be. A zsinat korfordulót jelentett a katolikus egyház életében, évszázados törvényeket, szokásokat változtatott meg, és nagy mértékű erjedési folyamatot indított el.
- + -
Ezévben indult a zsinati szellemet magyar nyelven azóta is sugárzó, nyugaton szerkesztett, negyedéves Mérleg folyóirat.
"Mintha mi, magyarok még ma sem vennénk körül kellő tisztelettel azokat, akik az ősibb, magára a szelíd Jézusra visszamenő hagyomány követése miatt a pártállam idején üldözést szenvedtek. S ha akkor nyíltan nem állhattunk melléjük, akkor legalább ma, a szabadság korszakában pótoljuk mulasztásunkat" - írja a katonaság-megtagadókról a Mérleg 90/4. számának főszerkesztői bevezetője.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1964-09-15] [idezet] A Magyar Népköztársaság és a Vatikán közti részleges megállapodás.
Máig sem lehet megismerni a tartalmát. 1989-ben 2500 aláírással kérte az Egyházfórum Közéleti Bizottsága a nyilvánosságra hozását, és Németh Miklós miniszterelnök válaszlevele szerint a magyar kormány "ez idő szerint nem látná akadályát", de Casaroli vatikáni államtitkártól nem érkezett válasz, és később 75 évre titkosították a megállapodást.
(aláírás)
[Részletek...]
[1963-06-03] XXIII. János pápa (Angelo Giuseppe Roncalli) halála. 77 évesen lett pápa, de jelszavával (aggiornamento, azaz megújulás) és a II. Vatikáni Zsinat összehívásával óriási hatása lett a katolikus egyházra.

(halál)
[Részletek...]
[1962-10-11] Elkezdődött II. Vatikáni Zsinat. A tanácskozást XXIII. János pápa hívta össze, s halála után VI. Pál pápa fejezte be 1965. dec. 8-án. A zsinat korfordulót jelentett a katolikus egyház életében, évszázados törvényeket, szokásokat változtatott meg, és nagy mértékű erjedési folyamatot indított el.
(halál, törvény)
[Részletek...]
[1962-03-16] Kiközösítés terhe mellett kötelező titkolni és eltussolni a papok szexuális bűneit – írta elő egy Alfredo Ottaviani bíboros által szignált bizalmas vatikáni dokumentum a hívőknek.
[Részletek...]
[1962-02-04] [idezet] A legáltalánosabban elterjedt nézet szerint ekkor kezdődött a New Age, azaz a Halak jegyét elhagyva a következő 2160 éves csillagkorszak a Vízöntő jegyében telik, amelyet még a 2003-ban e napon kiadott hivatalos vatikáni dokumentum is "a béke, a kiengesztelődés és a kozmikus harmónia" csillagjegyeként említ.
[Részletek...]
[1955-04-10] Teilhard de Chardin (szül. 1881. máj. 1.) francia biológus, geológus, paleontológus, filozófus, jezsuita pap halála, vágya szerint Húsvét vasárnap. Matematikai, filozófiai és teológiai diplomákkal szentelték pappá 1911-ben, később a biológia és geológia professzora lett. Számtalan konferencián és egyetemen adott elő, rengeteg könyvet írt. Sok ázsiai és afrikai országban kutatott, ő fedezte fel a pekingi előembert.
Azzal az egyházi megbízással tanult biológiát, hogy harcoljon a darwini evolúciós elmélet ellen, de pont ellenkezőleg, az evolúció misztikus filozófusa lett. Publikációs tilalmat róttak ki rá, ezért írásai csak halála után jelenhettek meg. A II. Vatikáni Zsinat rehabilitálta.
Szerinte Isten nem csak teremtette és vonzza fölfelé az evolúciót, de megtestesülve maga is részt vesz benne. Sürgette a vallások fejlődését, evolúcióját is. Az evolúció céljának a teremtmények szeretetben való egységesülését látta, planetáris méretben, ugyanakkor a személyiségeket megerősítve. Ennek legláthatóbb jele a férfi és nő közti szeretet. Az emberi ideált a szüzességben látni, ahogy ezt sok vallás még mindig hirdeti, ellene mond az evolúciónak. A nemzést nem tartotta a nemiség lényegéhez tartozónak. 1934-ben így írt a Tisztaság evolúciójában szerelmének, Lucile Swannak: A lelki termékenységet kell egyre inkább az anyagi termékenység helyére állítani, és végül egyedül általa az egyesülést igazolni. A test ilyen szellemi használatát sok valódi teremtő zseni ösztönösen felfedezte és alkalmazta, tekintet nélkül a moralistákra.
(halál)
[Részletek...]
[1952-12-09] [idezet] letfogytiglani börtönre ítélték Bulányi György piarista szerzetest (szül. 1920), a Bokor katolikus bázisközösség alapítóját.
Szeressétek ellenségeiteket c. könyve 1949-ben jelent meg szamizdatként.
A közösségből kb. 30-an szenvedtek el 1-3 év börtönt katonaság-megtagadásért a hetvenes évek végétől.
A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1982-ben elítélte Bulányi Györgyöt, 1986-ban és 1990-ben a katonaság-megtagadást is.
1997-ben a Vatikán rehabilitálta.
"Megnézem ezt a csodát, miért nem ég el a bokor?" (Exodus 3,3)
[Részletek...]
[1929-02-11] Aláírták a lateráni egyezményt, amely biztosította a Vatikán szuverenitását.
(egyezmény)
[Részletek...]
[1910-08-27] Kalkuttai Teréz anya (Agnes Gonxha Bojaxhiu) születése (+1997. szept. 5.). Albán származású, Indiában élt apáca, misszionárius. Béke Nobel-díjat kapott 1979-ben a szegények, haldoklók, betegek és árvák közötti emberbaráti tevékenységéért. Már 2003-ban, halála után hat évvel a Vatikánban boldoggá avatták.
(Nobel-díj, születés)
[Részletek...]
[1897-09-26] VI. Pál pápa (Giovanni Battista Montini) halála (szül. 1897. szept. 26.). 1963-ban választották pápává, befejezte a XXIII. János által összehívott II. Vatikáni Zsinatot (1962-65). Az első pápa volt, aki mind az öt világrészt felkereste.
Úgynevezett keleti politikája a kelet-közép-európai szocialista országokkal való jobb kapcsolatok kialakítását célozta volna. Ennek jegyében fogadta 1977-ben Kádár Jánost, az MSZMP akkori első titkárát a Vatikánban. 1974-ben ő mentette fel Mindszenty József bíborost – annak minden tiltakozása ellenére - esztergomi érseki és prímási méltóságából.

Kiadta a Humanae Vitae enciklikát, amelyben az általa kinevezett tudóscsoport állásfoglalását semmibevéve megerősítette minden nem-természetes fogamzásgátlás tilalmát.
(Ezt ugyan a gazdag országokban nem csak a párok, de még a papok sőt püspökök se veszik komolyan, de éppen a szegény országokban, ahol katasztrófális a népességrobbanás, az egyszerű emberek sorsát erősen befolyásolja.)

(születés, tilt)
[Részletek...]
[1881-05-01] Teilhard de Chardin (szül. 1881. máj. 1.) francia biológus, geológus, paleontológus, filozófus, jezsuita pap halála, vágya szerint Húsvét vasárnap. Matematikai, filozófiai és teológiai diplomákkal szentelték pappá 1911-ben, később a biológia és geológia professzora lett. Számtalan konferencián és egyetemen adott elő, rengeteg könyvet írt. Sok ázsiai és afrikai országban kutatott, ő fedezte fel a pekingi előembert.
Azzal az egyházi megbízással tanult biológiát, hogy harcoljon a darwini evolúciós elmélet ellen, de pont ellenkezőleg, az evolúció misztikus filozófusa lett. Publikációs tilalmat róttak ki rá, ezért írásai csak halála után jelenhettek meg. A II. Vatikáni Zsinat rehabilitálta.
Szerinte Isten nem csak teremtette és vonzza fölfelé az evolúciót, de megtestesülve maga is részt vesz benne. Sürgette a vallások fejlődését, evolúcióját is. Az evolúció céljának a teremtmények szeretetben való egységesülését látta, planetáris méretben, ugyanakkor a személyiségeket megerősítve. Ennek legláthatóbb jele a férfi és nő közti szeretet. Az emberi ideált a szüzességben látni, ahogy ezt sok vallás még mindig hirdeti, ellene mond az evolúciónak. A nemzést nem tartotta a nemiség lényegéhez tartozónak. 1934-ben így írt a Tisztaság evolúciójában szerelmének, Lucile Swannak: A lelki termékenységet kell egyre inkább az anyagi termékenység helyére állítani, és végül egyedül általa az egyesülést igazolni. A test ilyen szellemi használatát sok valódi teremtő zseni ösztönösen felfedezte és alkalmazta, tekintet nélkül a moralistákra.
(születés)
[Részletek...]
[1798-11-17] Batthyány Ignác püspök, egyháztörténész halála (szül. 1741. jan. 30.). 1780-ban nevezték ki erdélyi püspökké. Római tanulmányútján megismerkedett a vatikáni könyv- és levéltár magyar anyagával, majd itthon folytatta történészi kutatásait. Ehhez hozzásegítette hatalmas könyvtára, a mai Batthyáneum. Kiemelkedő jelentőségű tette még a gyulafehérvári csillagvizsgáló 1794. évi megalapítása és fenntartása. Számos fontos történeti forrást tett közzé.
(halál, megalapít)
[Részletek...]
[1741-01-30] Batthyány Ignác püspök, egyháztörténész halála (szül. 1741. jan. 30.). 1780-ban nevezték ki erdélyi püspökké. Római tanulmányútján megismerkedett a vatikáni könyv- és levéltár magyar anyagával, majd itthon folytatta történészi kutatásait. Ehhez hozzásegítette hatalmas könyvtára, a mai Batthyáneum. Kiemelkedő jelentőségű tette még a gyulafehérvári csillagvizsgáló 1794. évi megalapítása és fenntartása. Számos fontos történeti forrást tett közzé.
(megalapít, születés)
[Részletek...]
[1564-02-18] Buonarroti Michelangelo itáliai szobrász, festő, építész, költő születése (+1564. febr. 18.). A késői reneszánsz és az egyetemes művészettörténet egyik kimagasló mestere. Egyik legnagyszerűbb alkotása a vatikáni Sixtus-kápolna díszítése, a freskók közül kiemelkedik az 1535-1541 között készült Utolsó Ítélet. A hősi eszménykép megtestesítése márvány Dávid-szobra.
(halál)
[Részletek...]
[1475-03-06] Buonarroti Michelangelo itáliai szobrász, festő, építész, költő születése (+1564. febr. 18.). A késői reneszánsz és az egyetemes művészettörténet egyik kimagasló mestere. Egyik legnagyszerűbb alkotása a vatikáni Sixtus-kápolna díszítése, a freskók közül kiemelkedik az 1535-1541 között készült Utolsó Ítélet. A hősi eszménykép megtestesítése márvány Dávid-szobra.
(születés)
[Részletek...]
[1377-01-17] XI. Gergely visszatért Rómába Avignonból (ahol a pápai udvar 1309 óta volt) és a Vatikánt pápai székhellyé nevezte ki.
[Részletek...]
Az ENAPON.HU portállá alakítása az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával történt!

Lap teteje , Vissza a főoldalra , Levél a szerkesztőnek , Levél az Webmasternek!


TÁMOGATÓINK
Nemzeti Civil Alapprogram , Külügyminisztérium , Környezetvédelmi Minisztérium , C3 , Socrates
Az oldalon található információk bármilyen formában történő ismételt megjelenítése vagy másolása csak az üzemeltető előzetes engedélyével és a forrás (http://bocs.hu - Fenntartható Civilizáció Portál) megjelölésével lehetséges!
Copyright © 1995 Bocs.hu, Minden jog fenntartva.

Keretrendszer, kereső: © Fülep Dávid