Az életharmónia, mint nem-fogyasztói életforma

Az utókor valószínûleg a történelem legsötétebb korszakai közé sorolja majd a XX. század második felét a fogyasztás dáridója miatt, amely kiszipolyozza, beszennyezi, veszélyessé teszi a Földet, világméretûvé teszi a nyomort, elemberteleníti a kisembert is.

Az életharmónia olyan létforma, amikor kevesebb energiát fordítunk az anyagiak megteremtésére és az így szerzett kevesebb anyagit sem használjuk fel mind magunkra; így több energiánk és pénzünk jut a lelkiekre, az élet átélésére, önnevelésre, csendre, szellemi kincsekre és alkotásra, a szerelemre, a gyerekekre és a generációk együttmûködésére, a barátságra és közösségre, az adásra és segítésre, a közösségteremtésre és társadalomformálásra, a természetbe illeszkedésre.

Ezért nevezem életharmóniának a nem-fogyasztói életformát, mert az ember akkor tud boldogan élni anyagi szegénységben (nem nyomorban!), ha nem-anyagi értékekben gazdag az élete.

Az ökológia szemszögébõl nézve az életünket, elsõként azt emelném ki, hogy a Földanya terhei jelentõsen kevesbednek, ha a fogyasztást nagymértékben csökkentjük a magunk életében, és az életharmóniát vonzóan tudjuk élni, hogy elterjedjen. (A nem-fogyasztás NEM azonos a környezetvédelem költségeit lespóroló fogyasztással!)

Másodikként említem, de súlyosságban elsõ helyre tenném a világnyomor felszámolását. Az életharmóniában létrejövõ energia- és pénztöbblet képes a nemzeti- és világtársadalmat szolidárisabbá formálni, ha nem merül ki a beszédben, hanem személyes pénzbeli- és energia-adással (nem jelentéktelen adakozással!) elöljár.
(Ez közvetetten, de igen súlyosan ökológiai kérdés is, mert ahol a napi túlélés a gond, ott nem szempont a természeti források kímélése, s a harmadik világban folyó természet-pusztulások az egész Földre veszélyesek.)

Egy harmadik jó okunk is van arra, hogy ne fogyasztóian éljünk. Az, hogy a fogyasztói életformában elveszítenénk az életharmóniát. A kettõ nem fér össze. Jézus két figyelmeztetésével érzékeltetném ezt. "Nem szolgálhattok két úrnak, az Istennek és az Anyagiaknak! Aki az egyiket szereti, szolgálja, az a másikat gyûlöli, megveti." (Lk 16,13) "Ahol a kincsed, ott a szíved is!" (Lk 12,33) Gyakorlatilag a felsorolt területek, s végül még a család is tönkremegy a kétkeresõs pénzhajszában. Egy nagy családra ez különösen áll. Több gyerekhez több pénz kellene ugyan, de több idõ is. Ebbõl az ütközésbõl csak akkor kerülhet ki harmonikusan a család, ha a nagyon szerény anyagi szintet választja.

Lehetséges-e kevés pénzbõl élni? Ha van idõ, ha van szellemiség és lelkiség, ha van baráti és rokoni közösség, akkor kevesebb pénz kell az élethez (pl. közlekedés, játékkészítés, szállás, gyerekvigyázás). Látok példákat egykeresõs vagy két fél-keresõs nagycsaládokra, akiknek marad pénzük adásra.

"Hagyjuk meg az államnak a szegénység propagálását!" - figyelmeztetett egyik barátom. Nagyon igaza van. Az életharmónia csak szélsõséges helyzetben váljon erõs menedékké: "bármilyen szorosra is húzzák (a hatalmasok!) a nadrágszíjunkat, a boldogságunkat nem tudják elvenni!" Semmiképpen nem az elszegényedésbe való beletörõdést akarom. Milyen társadalmi következményeket várok beletörõdés helyett az életharmóniától?

Egyrészt kritikus szemléletet: hogyan él az, aki beszél? Hitelt a szavaknak csak a beszélõ saját életében való megvalósulásuk adhat! Bizalmatlanságot szavazok a fogyasztói életformát élõ írástudók és közéleti emberek iránt, beszéljenek akármit. A reprezentatív környezet csak az illetõ személyes ürességét és bûnös ostobaságát jelzi, hogy ti. kevesebb anyagi fogyasztással nem tud értékes életet élni, s a szegényekkel nem törõdik.

Másrészt kemény munkát (a kevesebb idõben, az életharmónia szétzilálódása nélkül!) és kemény kiállást. Nem törõdhet bele az elszegényedésbe, akinek a saját gyermekei mellett még néhány erdélyi és indiai gyermekrõl is gondoskodnia kell! Nem térhetünk ki elõle, hogy ilyen kiterjedt család kenyérkeresõinek tekintsük magunkat! Nem törõdhetünk bele, hogy a dõzsölés, az intézményesített erõszak és a tömeges gondatlanság nyomort termeljen, rombolja a természetet és kizsákmányolja a jövõt.

Tekintsünk tehát magunkra: tudunk-e egy anyagilag igen szerény életharmóniát megélni? Olyan vonzóan, hogy elterjedjen? Ha nem tudunk lemondani a fogyasztásról a nyomorultak és a jövõ generációk érdekében, akkor a sok képmutató vezetõ és írástudó mellett ránk is érvényes József Attila kemény ítélete: "Szívére veszi terhünk, gondunk, vállára venni nem bolond!"