Boldogság vagy fogyasztás 
 
Simonyi Gyula közgazdász-teológussal  
beszélget Mangel Gyöngyi 

  Simonyi Gyula közgazdász-teológus a Bokor katolikus bázisközösség tagja, a Bokor ökocsoport alapítója, az Ökológiai Kultúra Fejlesztéséért Alapítvány által szervezett Ökológiai Akadémia elõadója. Érdeklõdési területe a vallás és az ökológia kapcsolata.
Úgy tanultuk, hogy a vallás az ember természettõl való félelmébõl fakad, és kétségtelen, hogy az õsi vallások mind nagyon szoros kapcsolatban voltak a természettel, a termékenységgel, a természet ismeretlen erõivel. Azt jósolták, hogy amint az ember leigázza a természetet, a vallás alapja, a természettõl való félelem megszûnik, és kihal a vallás. Ezzel szemben most úgy látjuk, hogy a vallás mint a természethez való új viszonyulás mentheti meg az emberiséget a környezeti katasztrófától. 
A vallásoknak egyre jobban  hangsúlyozniuk kell az õsi gyökereiket, a természet szeretetét, tiszteletét. A Bokor mozgalomban a környezetvédelem elsõsorban a nyári ifjúsági táborokban, valamikor a 60-as évek vége felé kezdett tudatosulni. A táborok a természettel, az Istennel való találkozás kiváltságos helyei voltak. Egy szép õsi gyakorlat szerint az úgynevezett remetenapon, a gyerekeket, a fiatalokat elküldjük egyedül korosztálytól függõen pár órára, egy teljes nappalra vagy teljes 24 órára, hogy legyenek remeték. Legyenek egyedül egy pokróccal, egy kulacs vízzel, egy pár szelet kenyérrel, a szentírással, füzettel és tollal. A remetenapok mindig nagy élményt jelentettek nekünk magunknak és a gyerekeknek, fiataloknak is. Akkor kezdtünk a környezetvédelemmel tudatosan  foglalkozni, amikor észrevettük, hogy ez a misztikus, szent hely, a természet, másoknak a rongálás lehetõségét jelenti. Zajcsinálást, tarra vágást, bányamûvelést.
Az õsi vallások vajon mindegyikében megtalálható ez az õsi ember-természet-Isten kapcsolat? Az õskereszténységben mindenképpen, és ha jól tudom a keleti filozófiákban is.
Azokban még sokkal jobban, mint ahogyan az úgynevezett animista törzsi vallásokban is, amelyek nem tartoznak a  világvallásokhoz. A kereszténységben VI. Pál pápa  a természet védõszentjévé nyilvánította Assissi Szent Ferencet, aki a legismertebb a természetet szeretõ szentek közül. Szent Ferenc a szegénységet is hirdette és élte, ami a mai fogyasztó társadalom értékrendjének teljes ellentéte. Úgy tûnik, hogy a fogyasztás nem boldogsághoz vezet, hanem  ellenkezõleg, boldogtalansághoz és erõszakos környezeti pusztuláshoz. Valamikor a 70-es években kezdtünk el beszélni az életharmóniáról, arról, hogy az embernek sokszínû, mély életre van szüksége, nem anyagi gazdagságra. Ez spirituális gazdagságot jelent, azaz egyrészt a személyiségfejlõdés és a lelki élet gazdagságát. Másrészt a szellemi, intellektuális gazdagság mérhetetlen kincseit, amelyek a könyvekben és mûvészetekben találhatók meg. A harmadik fõ terület a személyesség, a barátság, a közösség, a család, a szerelem, a játék és természetesen maga a természet, a csend, a szépség minden formája. Mintha a modern ember ezeket elvesztette volna és kielégületlenségében anyagiakkal próbálja magát kárpótolni, de hát ez reménytelen. Az ember nem arra született, hogy a vásárlástól legyen boldog.
A földet túlterheli a túlfogyasztás és a túlnépesedés. Az életharmónia mind a kettõre megoldás, mert nem anyagi gazdagságot nyújt, hanem egy viszonylag szerény anyagi szintet jelent. Az embernek persze szüksége van anyagiakra, de szolidan is élhet. A vallásoknak is szembe kell nézni azzal a kérdéssel, hogy a túlnépesedésre is lehet olyan életharmónia a válasz, amelyben a szexualitáson nagy hangsúly van, mint a szeretet, az öröm egyik legfontosabb formájának, de ugyanakkor az emberiség népesedését valahogy stabilizálni kell, és ez már valójában oktatási kérdés. Egyszerûen csak azt kellene elérni, hogy mindenkinek annyi gyereke legyen, amennyit szeretne. A gyerekek nagy része a szülõk szándéka ellenére vagy a szülõk szándéka nélkül születik.
Ez utóbbi kérdésben a vallások egy része meglehetõsen konzervatív, azaz nem fogadja el még az úgynevezett természetes születésszabályozási módszereket sem.
Az észak a délre mutogat, hogy túlnépesedik, a dél az északra, hogy túlfogyaszt. Mind a kettõnek igaza van. Ugyanakkor egy amerikai négyszázszor akkora teher a földnek, mint egy afrikai.
Mármint ökológiai szempontból.
Vagyis a délnek is igaza van, amikor az északra mutogat. Ha az emberiség népesedési görbéjét megnézzük, az több ezer éven keresztül majdnem vízszintes. Ebben a században átfordult majdnem függõlegesbe. Egyszerûen csak arról van szó, hogy a sok ezer éves vallások bizonyos tehetetlenséggel és nagyon lassan észlelik azt, hogy teljesen megváltozott a helyzet. A szexualitással szembeni gyanakvást és a termékenység igenlését, sõt kifejezetten sürgetését fel kell váltania egy ellenkezõ magatartásnak, amely igenli a szexualitást, és elfogadja a népesedés szabályozását. A népesedés stabilizálását az teszi szükségessé, hogy egyfajta jólét és egészségügyi biztonság következett be. Nyilvánvalóan 
ez az út a dél számára követhetetlen, hiszen a föld nem bírná el, hogy az egész emberiség európai, nyugat-európai szintre jusson anyagilag. A fenntartható életharmónia elterjedése hozhat megoldást, mégpedig természetesen szolid anyagi biztonsággal és normális egészségügyi ellátással. Ez utóbbit a gazdagok hóbortjainak egy töredékébõl meg lehetne teremteni az egész emberiség számára.
Hogyan lehet ebben a fogyasztásra ösztönzõ társadalomban, ebben az értékrendben azt a fajta életharmóniát elérni, amit Ön mond?
A mi gyakorlatunk kis közösségekben folyik. Kis baráti csoportokat hozunk létre évtizedek óta, és ezek további csoportok létrejöttében segítenek, valamint ifjúságneveléssel foglalkoznak.
Ezek a katolikus bázisközösségek például?
Elsõsorban ezeket ismerem közelebbrõl. De ilyen jellegû csoportok más vallásokban is megvannak, talán még vallás nélkül is mûködnek. Azt szoktuk mondani, hogy az ajtó befelé nyílik. Tehát elõször önmagunknak és másoknak is a pozitív oldalt kell megtanítani, a nem anyagi gazdagságot. Ez örömet és boldogságot hoz az ember életébe, és azután jöhet az üzenet látszólag szomorúbb része, azaz hogy a fogyasztási orgiának pedig vége. Nincs mód tovább folytatni. Akik folytatják, azok az emberiség vérszívói és tönkretevõi. És akkor az emberek  könnyen veszik majd ezt az üzenetet, mert rájönnek, hogy a boldogság és a biztonság nem az anyagiakból, hanem éppen inkább a nem anyagi értékekbõl fakad.
Nagyon sok vallás létezik a világon, és nagyon sok vallásos ember él közöttünk. Hogyha a vallások összességét nézzük, akkor az emberiség nagy százalékához eljutnak ezek a tanítások akár a szószékrõl, akár a különbözõ hitoktatásokon keresztül a gyerekekhez?
Kétségtelenül óriási a lehetõség, hogy csak a katolikus egyházról beszéljek, amelynek a  legnagyobb szervezete van a világon, félmillió fõállású pappal, több mint egymillió fõállású szerzetes nõvérrel, rengeteg iskolával, meg mindenféle egyéb lehetõségekkel. Itt nagyon nagy jelentõsége lesz annak, hogy a fenntartható életforma, az életharmónia egyre nagyobb hangsúlyt kap a hitoktatásban, a prédikációkban és a liturgiában. A nagy vallási intézmények küzdenek azzal, hogy ez számukra profán téma és csak nehezen észlelik, hogy a hit lényegéhez tartozik. A történelem során ezek az intézmények megtanulták, hogy együtt kell élniük a hatalommal és ezért ritkán és nehezen hajlamosak radikális kritikára, ami nélkül pedig gyors változásokat aligha remélhetünk. De ha az egyházi vezetõk és az intézmények lassúak is, a vallásos csoportok gomba módra szaporodnak és alkotnak hálózatokat, tehát a bázison meglehetõsen gyorsan terjed ez az eszme.
Gyakran találkozom krisnásokkal, akik a biofarmjukról származó terményeket próbálják eladni. De gondolom, hogy más közösségekben, más vallásokban is megjelennek ökológiai elemek.
Igen. A Bokor katolikus mozgalomnak is van egy ilyen kezdeményezése, a Bokor Liget Alapítvány, amely egy kicsit ökofalu jellegû, de nemcsak ez jellemzõ rá, hanem az osztozás is. Ezek a dolgok összefüggnek, nem lehet az ökológiát kiragadva tárgyalni. A környezetet nem fogjuk tudni megmenteni anélkül, hogy radikálisan vissza ne szorítsuk az agresszivitást a földön, és ezt nem lehet megtenni addig, amíg százmillióknak nincs mit enniük, miközben a gazdagok vérlázítóan dõzsölnek. Tehát az igazságosság nélkül nincs béke, és a béke nélkül nem tudjuk a környezetet se megóvni. Az egész összefügg. Egyfajta életharmóniára kell megnyernünk a gazdagokat. Talán ez a kulcsa az egész kérdésnek.
A vallásban jelen vannak ökológiai elemek. De én úgy tapasztaltam, hogy az ökológiában is megjelennek vallási elemek. Néhány évvel ezelõtt egy konferencián az egyik jelszó az volt, hogy küzdeni kell a kapzsiság ellen. Kapzsi az, aki politikai hatalmat, gazdasági hatalmat, fölösleges javakat akar megszerezni. Tehát a bizonyos fajta önmegtartóztatás, és a bizonyos fajta személyiség nagyon sok vallásnak az alapelvei közé tartozik.
Azt hiszem, hogy ez szükségszerû. Ahogy Jézus mondja: Nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni, Istennek is, meg az anyagi javaknak is. Tehát, hogy ha a zöldek elutasítják a fogyasztói életformát, óhatatlanul nem anyagi, hanem spirituális jellegû dolgokra teszik a hangsúlyt. És hát ezek a spirituális dolgok jelentik az életet és nem az anyagiak. Ahogy az õskeresztények mondták, meztelenül születünk és meztelenül megyünk a sírba. A személyiség az, ami örök és ami kifejlõdik a személyiségünkben, az az élet.
Említette az erõszakot és a békét. A világ tele van erõszakkal és egyre kevesebb helyen van béke a világban és bennünk is.
Tavaly nagy sikert ért el a világméretû békemozgalom azzal, hogy a hágai nemzetközi bíróság betiltotta az atomfegyvereket. Nagyon sok mindent lehet tenni. Ha egy kis csoport összejön, tagjai könnyen megtalálják azokat a módokat, hogy akár a maguk életében, akár a globális dolgokban hogyan tudnak közremûködni a béke érdekében.

Megjelent : Cédrus, 3. szám