Érted Vagyok Öko témájú anyagok

Majdnem minden olcsóbb lesz! A jövedelemadó és a társadalom-biztosítási járulékok csökkennek, az emberi munkaerõ a gépekhez képest újra versenyképes lesz. A környezetkárosító termékek drágábbak lesznek. A szemétlavináknak gátat vetnek, csökken az energiapazarlás, a levegõszennyezés, a környezetszennyezés és zaj miatti egészségkárosodás. A szemétdíjak és a társadalombiztosítási járulék csökken. A tömegközlekedés vonzóereje nõ.

Kicsit sok ez egyszerre? Vízió? A heidelbergi Környezet- és Jövõkutató Intézet (UPI) számítógépes eredményei szerint ez valósággá válhat, ha megvan hozzá a politikai akarat.
Az elmúlt 25 év alatt az NSZK-ban a jövedelemadó 2000 %-kal szökött fel és ma már a teljes adóbevételnek több, mint egyharmadát teszi ki. Ha ehhez hozzávesszük a törvényes nyugdíj-, beteg- és munkanélküli-biztosítás járulékait, akkor ma az állami bevételek kétharmadát a munkahelyek adói és járulékai adják. Csak a maradék egyharmad származik az áruk, az energia és a javak megadóztatásából. Az emberi munkaerõt úgy megdrágították, hogy az ember kiszorul a munkaerõpiacról.
A környezeti problémákat háromféleképp lehet kezelni: tiltással, önkéntes lemondással és adóztatással. A tiltásnak csak akkor van értelme, ha az adott anyag igen ártalmas, és le lehet róla mondani.
A többé-kevésbé káros termékekkel, amelyekrõl nem tudunk azonnal teljesen lemondani, az állam nem sokat tud kezdeni. Jobb híján fölhívja a gyártót és a fogyasztót, hogy ezekrõl önként mondjanak le. Minden tiszteletet megérdemel természetesen, ha valaki lemond az egyszer használatos palackokról, a konzerves üdítõitalokról, az alufóliáról vagy a gépkocsiról. De néhány különlegesen határozott környezeti lelkiismerettel bíró emberek kívül ki teszi ezt meg?
Csak az árakon keresztüli adózás útja hatékony. Az UPI részletes tervezete az NSZK-ra (ahol a tervezet évében az állam adóbevétele 470 milliárd DM) az ökológiai adóreformot két lépésben javasolja:
1. Az öko-adó bevezetése egyelõre 32 környezetkárosító termékcsoportra, a termék fajtája szerint 20-200 %-os mértékben.
2. Az így elért adóbevétel (kb. évi 200 milliárd DM) lehetõvé teszi, hogy a forgalmi adót (ÁFA, ma kb. évi 110 milliárd DM) teljesen megszüntesse és a jövedelemadót 20 %-kal, a nyugdíjjárulékot 40 %-kal csökkentse.

Egy ilyen ökológiai adóreform erõsen csökkenti a környezetkárosító termékek fogyasztását. A mai ÁFA vakon, egyformán kezeli az eldobó csomagolást és a visszaválthatót, az energiatakarékos gépet és a pazarlót, a napelemet és az uránt. Ezzel szemben az öko-adó felére csökkentené például az egyszer használatos palackok eladását, 150 %-os adó harmadára csökkentené a színes reklám szórólapok szemétáradatát, a földgáz 25 %-os, az olaj 75 %-os energia-adója fölélesztené a takarékossági intézkedéseket, a nem-katalizátoros autók illetéke csökkentené ezek arányát, a víz adója a zárt keringésû ipari technológiák számát növelné, a (többnyire luxus célokra importált) exotikus faanyagok behozatala 200 %-os adó mellett harmadára esne vissza. Csak megfelelõen magas öko-adókulcsnak van meg a kívánt csökkentõ hatása.
Azoknak a károsító termékeknek az öko-adója, amelyeknek van környezetbarát változata, elõsegíti a környezetbarát termék innovációját és piaci lehetõségeit. A környezetbarát alternatíva nélküli termékek esetében pedig az öko-adó igazságossá teszi a terhek elosztását: az okozott kár terheit az okozó viseli. Ma a közteherviselés igazságtalan! Például az autó- és teherautóforgalom az NSZK-ban (az útépítés, a zaj, a balesetek és a kipufogógáz által) évente kb. 117 milliárd DM összköltséget okoz a társadalomnak. Ezzel szemben az olaj- és kocsiadó bevétel csak 32 milliárd DM. Ez azt jelenti, hogy a motorizált közúti közlekedést minden állampolgár évente 1400 márkával támogatja.
Az UPI javasolja, hogy ezt az igazságtalanságot az olajadó literenkénti 1.9 márkás emelésével egyenlítsék ki. Ennek következtében a forgalom jelentõs része áthelyezõdne a tömegközlekedési eszközökre, ahol ugrásszerû javulás következne be. Hiszen eddig az ördögi kör így nézett ki: egyre kevesebb utas, egyre ritkább járatok, egyre kisebb vonzóerõ, emiatt még kevesebb utas " Ez a kör most megfordulna: több utas, sûrûbb járatok, több bevétel, nagyobb kényelem, növekvõ vonzóerõ, ezért még több utas " Mindemellett jelentõsen csökken a zaj, a balesetveszély, a levegõszennyezés.
A szemétterhelés csökkentésérõl hiába beszélnek. A kormány és a csomagolóipar közti önkéntes megállapodások azt a papírt sem érték meg, amelyen közzétették ezeket. Az ország elárasztása üveggyûjtõkkel lélektani csel volt, mintha a probléma ezzel meg lenne oldva, pedig az üvegfelhasználás ezzel csak pár százalékkal csökken. Az ipar azt érte el, amit akart: az egyszer használatos üvegek piaca nõtt. Csak az öko-adó szabadíthat meg minket az eldobó csomagolások okozta környezeti tehertõl (évi félmillió tonna mûanyag, másik félmillió tonna színes papír, tizenötezer tonna alumínium).
Az öko-adó a szociális igazságosság felé mutat. A háztartások kiadásai nem emelkednek, az alacsonyabb szociális helyzetûeknél enyhén csökkennek, hiszen az öko-adóból származó többlet bevételt az állam az ÁFA eltörléssel és a jövedelemadó csökkentéssel visszaadja. Valójában átcsoportosítás történik: a környezetkárosító termékek fogyasztói fizetik meg az okozott kárt, nem pedig az egész társadalom. Az öko-adó formálja a fogyasztói magatartást. A környezetrõl csak szövegelõk többet, a környezetbarát termékeket vásárlók kevesebbet fizetnek. Az ember a vásárlási döntéseivel csökkentheti az adóját. Az öko-adó egész Európában való bevezetéséhez jó alkalmat kínál az EGK belsõ piacainak 1992-es egységesítése. Ehhez úgyis össze kell hangolni az egyes államok forgalmi és fogyasztási adóit. Ebben heves viták lesznek, mert az eddig alacsony forgalmi adókulcsú országokban (Nagy-Britannia, Spanyolország) egy közepes EGK-kulcsra emelés minden terméket megdrágít, a magas forgalmi adókulcsú országokban (Franciaország, Dánia) pedig az állami bevételek csökkennek.
Az öko-adó, amely az ÁFÁ-t megszünteti, megkönnyíti az egységesítést. Az UPI kifejlesztette azt a modellt, amely mindegyik EGK országnak ugyanazt az adóbevételt garantálja, amennyit jelenleg a nemzeti forgalmi adók hoznak.
A helyi önkormányzatoknak nem kell Európára, sõt még az állami szabályozásra sem várniuk. A szemét eltávolítása a községek illetékességi területére tartozik. Amíg nincs rá állami szabályozás, addig helyi öko-adót szedhetnek a kereskedõktõl pl. az eldobó csomagolásokra. Így egyrészt bevételhez jutnak, másrészt csökkentik a szemétmennyiséget, mert a kereskedõk elõnyben fogják részesíteni a kevésbé pazarló csomagolású árukat. Az UPI számításai szerint egy százezres nyugatnémet város az eldobó csomagolások (fajtánként változóan) 0.3-0.8 DM-es kommunális adóztatásával egyrészt évi 5.4 millió DM többletbevételhez jut, másrészt (s ez a legfontosabb!) 40%-kal, 8 millió darabbal csökkenti a szemét ezen részét - és ezért még a szemételtávolítás is fél millió márkával kevesebbe fog kerülni.
Ma az adók sajnos gyakran anti-ökológikusak. Például egy izzólámpa árában az adó 0.40 DM, egy energiatakarékos lámpánál pedig (amely ötödannyit fogyaszt) 8 DM, azaz hússzor annyi. Az UPI tervezete az energiatakarékos lámpák adóját megszünteti, a normál izzókét 2 DM-re emeli.
Évente 5 milliárd csomagolással és 1 millió tonna mûanyaggal és reklámanyaggal kevesebb a szemétben, 6 milliárd köbméterrel kevesebb vízfogyasztás, vonzóbb tömegközlekedés, tisztább levegõ, egészséges emberek és a munkaerõ nagyobb versenyképessége - vízió ez? Ha az elmúlt negyedszázadban a munkaerõ adóztatásával elérhették, hogy két és fél millió munkanélküli legyen és a környezetet az összeomlás szélére kormányozták, miért ne lehetne most megdrágítani az energiapazarlást, az eldobó csomagolást, a reklám szóróanyagokat és ezzel az embernek és a természetnek újra esélyt adni?
(A gyakorlati részletek és a közgazdasági ellenvetésekre adott válaszok iránt érdeklõdõknek ajánljuk figyelmébe a cikk teljes szövegét ill. az UPI részletes tanulmányát.)