"Napján az Úrnak, ki feltámadott"

Az nem lehet, hogy milliók fohásza
Örökké visszamálljon rólad, ég!
És annyi vér - a szabadság kovásza -
Posvány maradjon, hol elönteték.
Támadni kell, mind nagyobb körökben,
Életnek ott, hol a mártir-tetem
Magát kiforrja csendes földi rögben!
Légy hû, s bízzál jövõdbe, nemzetem.
...
És vissza nem foly az idõnek árja,
Elõre duzzad feltarthatlanul -
...
De szállva, ím, elsõk között a sorban,
Vásznunk dagad, hajónk elõre megy!
/Magányban, 1861/

Cím és mottó egyaránt Aranytól. Lantjától remélve ihletet szeretnék valami méltót írni. Méltót Ahhoz, aki feltámadott... feltámadására emlékezvén.

Jézus hitt az Országban - nem a Mennyországban. Abban nem kellett hinnie. Onnan jött. Azt megtapasztalta. Arról tudta , hogy van. Egy másik Országban hitt. És akkor hitt benne, amikor ezt az Országot még csak egy tucat nagyobbára tizenéves fiatal alkotta. Fiatalok, de mindenre, akár halálra is elszántak...akik az utolsó vacsorán késznek mondják magukat Jézussal együtt börtönbe és halálba menni, bár néhány órával késõbb fej- és reményvesztetten menekülnek és megtagadják õt... Miért? Azért, hogy mégse kelljen Jézussal együtt börtönbe és halálba menniök. (Majd késõbb megteszik.) Õk voltak csupán Jézus számára az Ország népe, s õ mégis hitt az Országban, bár tudta, hogy magára hagyják majd õt. Illúziók nélkül hitt az Országban. S mivel hitt, biztatni is tudott: "Bízzatok, én legyõztem a világot!" (Jn 16, 33). Miféle világot? Az embertiprás világát, melyet csak az gyõzhet le, aki kész börtönbe és halálba is menni, hogy ne kényszerüljön embert tiporni. Jézus abban az Országban hitt, amelyben nem tiporják meg az embert. Ezért aztán aki hisz, érti Arany szavait: "Légy hû, s bízzál jövõdbe, nemzetem!" Aki hisz, az a nehéz órákban is hûséges marad. Hûséges? Mihez? Ahhoz a mindnyájunk lelkiismeretében élõ meggyõzõdéshez, amelyet tisztán és félreérthetetlenül fogalmaz meg ugyancsak Arany: "Ember lenni mindég, minden körülményben" (Domonkos napra 1851)
Jézusnak semmi sem volt drága az Országért - Vállalta érte a megszégyenülést is. Az embertiprók elõl nem lehet elmenekülni. Aki nem áll közéjük, elpusztítják. Nincs menekülés sem a tárgyalóterembõl, ahol embervoltukról megfeledkezõ bírák - a hatalom parancsára és maguk is rettegve - mondják ki az ítéletet, sem a kivégzõ osztagoktól. Aki értünk emberré lett, vállalta ezt is... az Ország népének sorsát. Nem szállt le a keresztrõl, s bárki újra megállapíthatta, hogy végül mégiscsak a másokat keresztre szegezni képes hatalmasoknak lett megint "igazuk". A hatalmasoknak, és köztük elsõ helyen az Isten ügyének védelmében tetszelgõ és Jézus "káromkodása" miatt ruhájukat nagy jámboran megszaggató pojáca fõpapoknak, az Embert eláruló írástudóknak, "a nép véneinek", nekik lett igazuk... Isten istentelen képviselõinek.
De aki bízik abban, hogy a Föld egyszer az Ember Megbecsülésének a Bolygója lesz, az nem hazudik és pojácáskodik, hanem hûséges marad Istenhez... és ha Istenhez, akkor az emberhez... a maga teljes meggyalázódásáig menõen is. Úgy marad hûséges, hogy halálig prófétál. A zsidó nyelv a prófétát tolmácsnak /nabi/ mondja, Isten tolmácsának, üzenete közvetítõjének. Az üzenet tárgya mindig ez: Légy ember! Ember, aki Vörösmartynak szép szavával "istenarczu lény" /Emberek/. Istent meg kell becsülni. És az becsüli meg az Istent, aki nem tesz kivételt az emberrel. Tisztelettel fordul a cigányhoz is, csomagot visz Erdélybe a románnak is, feltûzi maga is a sárga csillagot, mint a dán király, Boldogasszony anyánk-at énekelve ráül a vasúti sínekre, ha zsidót vagy akárkit deportálni akarnak... ahogyan nem tettük. Nem, mert nem vállaltuk, hogy "zsidóbérencek" legyünk, s a következményeket.
Jézus vállalta. Mit? Mindazt a csúfságot, amit a hatalom s annak bértollnokai zúdítanak arra, aki hisz az Országban. Mi minden nem voltál szemükben?! Ördöggel cimboráltál, prostituáltaknak voltál a barátja, félrevezetted néped, hazád ellenségévé lettél, miattad fogják eltiporni a légiók hazád és Istened templomát Jeruzsálemben. Te pedig arcod megkeményítve folytattad utadat a Város felé, bár tudtad, hogy ott korbács, szemedbe köpés, fejedbe tövisbozót s teljes megszégyenülés vár Reád. Megtetted, mert Tiéd volt a legnagyobb hatalom, mert hatalmad volt odahelyezni elébük az életed /vö. Jn 10,18/. Megtetted, mert hatalmad volt meg nem alkudni fõpapokkal. Mert hatalmad volt ragaszkodni a szeretet üzenetéhez akkor is, amikor rokon és barát, fõpap és írástudó már mind megegyeztek abban, hogy megháborodtál. Igen, mert kötözni való bolondnak minõsülsz, ha - úgy látszik - nem tudod felmérni: pusztulnia kell annak, aki ember akar maradni az embertelenségben.

Jézusnak fel kellett támadnia - Azért is, mert "vissza nem foly az idõnek árja...". Nem tudom, volt-e század, amely két menetben is - a nemzeti és nemzetközi szocializmus jelszavával - magasabbra emelte volna az embertelenség zászlaját, mint a miénk. S most, ugyanezen század utolsó évtizedében már mindkettõ szemétdombon hever. Nemcsak eszmeileg, gyakorlatilag is. Törvényszerûen. Úgy, mert Istenbõl, a Szeretetbõl lettünk... és az Õ képére mi is szeretni lettünk. Ha lassan is, de õrölnek az Isten malmai... s az idõ mégis csak a Szeretet Országának dolgozik. Akkor is, ha közben prófétáit elnémítják és keresztre parancsolják. Akkor is, mert Illés feltámad a Keresztelõben, Jézus feltámad a maga személyében és megannyi tanítványában, akik követni akarják Õt. Hazai tájakon is... amikorra "a mártir-tetem magát kiforrja csendes földi rögben". Harangok zengése-bongása adja hírül nagyszombat délután mindenkinek, aki meg akarja hallani: Föltámadt Krisztus e napon, alleluja, alleluja... Az embertiprók és embergyilkosok nevének nem zengenek harangok. Csak az áldozatoknak, a Jövõ magjainak, mert "kik nem magvak a Jövõnek, mindig azok, akik kihullnak: világok, népek, girhes eszmék" /Ady, Az idõ rostájában/. Mindig feltámadnak, akik az embert szeretésre áldozzák életüket. A nem-girhes eszmék mennek csak tovább.

Nem halálát megbosszulni támadt fel - Ha Jézus húsvétvasárnap végigsétál Jeruzsálem utcáin, Pilátus és annak légiói sem menthetik meg a papi fejedelmeket, hogy a nép szét ne szaggassa a prófétagyilkosokat. Jézus azonban csendben, mikor még alig virrad, kel fel a sírból, és csak tanítványainak mutatja meg magát, hogy aztán mint Tanító folytassa munkáját, s beszéljen övéi kis csapatának tovább Isten, a Szeretet Országáról, melynek meg kell épülnie. Kell, mert ezért lett a világ.
Így tett, mert a szeretet nem ismer bosszút. A szeretet maga is belepusztulna a bosszúba. A szeretet nem bosszul, és nem tesz igazságot sem. Másképpen dolgozik. Miként mûvész, a szeretet is alakítani akar. Az Istenbõl való szeretet elkötelezettjei rendre arra inspirálnak, hogy mindenki mûvész legyen, mindenki alakítsa... önmagát. Mindenki, a prófétagyilkosok is. Alakítsa azzá, amivé az õt megteremtõ Isten akaratából válnia kell: társait megbecsülõ, azokat szolgálni akaró emberré. A szeretet "metanoiára", a gondolkodás és nyomában az élet átalakítására dolgozik, amit mindenki csak magában és magán végezhet el... a legértékesebb mûremek, az ember szót megérdemlõ ember reményében.
A szeretet sohasem akar leszámolni. A szeretet egy asztalhoz akar ülni tegnapi megtipróival, a tegnapi gyilkosokkal is. Azokkal is? Igen, a tiprókból és gyilkosokból - vastapsoló felelõtlenekbõl avagy szerencsétlen megfélemlíthetõkbõl - mára-holnapra átalakuló, megtért, mert valaha tékozló fiúkkal-lányokkal, emberekkel. Széchenyi István, a legnagyobb és leghívebb magyar mondta: Oly kevesen vagyunk, hogy az apagyilkosoknak is meg kell bocsátanunk. Lehet ennél többet, jézusibbat is mondani. Ezt: minden ember Isten mûremekének teremtõdött. Hagyjunk tehát idõt, és adjunk lehetõséget minden embertársunknak. Hadd fogjanak hozzá ehhez a munkához azok is, akik csak most akarják elkezdeni életük legfontosabb feladatának szolgálatát.

Feltámadáskor mindenki örüljön - Senki se szûköljön-féljen. Jézus annyiszor mondta tanítványainak: Ne féljetek! Feltámadása után is mondta. Aki Jézus tanítványa, tovább mondja e szót azoknak, akik ma félnek. Félnek a múltjuk miatt. Továbbadják e szót nem kicsiny dolgok reményében. Nem, mert kis nemzetek is lehetnek nagyok. Minden azon fordul, van-e eszméjük, zászlajuk, melyet az Isten irányítja történelem magasba emelhet. A mindent feledni képes, a mindenkinek megbocsátani tudó, a mindenkit közös munkához és közös asztalhoz váró szeretet lehet ma is ez az eszme és zászló. Zászló, amelyet megláthatnak az összes nemzetek itt, a Duna-tájon, és ha úgy sikeredik, még azon is túl.
Leszünk-e ilyen néppé, a szeretet népévé? Rajtam, rajtad, mindannyiunkon fordul.

Óbudavár, 1990. március. bgy