BOCS Homepage


MIT ÉR AZ EGYSÉG, HA ISTEN A MÁSIK OLDALON ÁLL?
(Beszámoló az elsõ Katolikus Megújulási Fórumról)

Magyar katolikus egyházunk történetében elõször volt olyan országos tanácskozás, amilyeneket a II. Vatikáni Zsinat javasol az egyes országok katolikusai számára. Ezen nemzeti zsinatok célja, hogy az egyház minél szélesebb rétegeibõl papok és civilek tanácskozzanak azokról a kérdésekrõl, amelyek a keresztény közösség számára aktuálisak. Sajnálatos az, hogy míg a nyugati országokban ez a folyamat egy-két évtizedes múltra tekint vissza, hazánkban eddig ilyen tanácskozások nem voltak.

Most is egy bázisközösség, a 'Bokor' szervezésében és kezdeményezésére jött létre 1990. február 24-25-én - a hivatalos egyházi vezetés bizalmatlanságától övezve. A bizalmatlanság egyrészt érthetõ. Hiszen az egyházunk felhalmozódó problémáival való szembesülés ezen nyilvános formája a vezetés számára kényelmetlen, s a közel két évtizedes - kezdetben állami zsarolással indult - egyházi diszkriminálás ma már anakronisztikus légkörén nehéz átlépni. Pedig az idõ igazolta azt az engedetlenséget, amellyel - másokkal együtt - a 'Bokor' is semmibevette a pártállami kor keresztényekre vonatkozó tiltásait. Ezért a 'Bokor' eszméit és gyakorlatát egyre inkább hivatalos körök is zászlójukra tûzik az egyházban, miközben még mindig a "bulányista" jelzõt használják és megkérdõjelezik a 'Bokor' egyházon belüli helyzetét. Az Új Ember is (1990. III. 10-ei szám) ebben a hangnemben tudósít a Megújulási Fórumról, folytatva az egyházi sajtó negyvenéves cenzúra-politikáját: 'a kritikus közösségektõl semmit, róluk pedig csak vádakat, a védekezési lehetõség megadása nélkül'.
A bizalmatlanság másrészt érthetetlen, hiszen egyházunk helyzete súlyos, a gondokkal való szembenézés, a bûnbánat, a bocsánatkérés és a megbocsátás, a vezetés megújítása, valamennyi alkotó erõ és lelkiség összefogása elengedhetetlen. A pápa közelgõ látogatására érthetõ szorongással készül az egyházi vezetés: "talál-e még elég hitet" hazánkban a helyzetet ugyancsak jól ismerõ lengyel II. János Pál. De a probléma mélyebb: az Emberfia talál-e hitet, amikor eljön? Õ átlát a tömegdemonstrációkon és a jajkiáltások cenzúra alá söprésén. Mit ér az egyház látszategysége, amelyet a magasklérus önmaga körül és hatalommal akar létrehozni, ha Isten a másik oldalon áll?

Örömmel, e bizalmatlanságon átlépve az ország minden részébõl kb. 4-500 résztvevõ jött össze, különbözõ mozgalmakból, közösségekbõl. A Regnum, az OLI, és más felekezetek jelenléte reményt keltenek a párbeszédhez.
A konferencián hat témakör került megbeszélésre.
1. A jézusi örökség.
Az emberiség sorsa azon fordul, hogy a keresztények követik-e a jézusi szeretetet (adás, szolgálat, szelídség) és ezáltal minta-társadalmat hoznak-e létre. Népünk a honfoglalás korában már csak az állam-kereszténységgel találkozott, a jézusi üzenet azóta sem jutott el a köztudatba.
2. Kisközösség: keresés, válasz és remény.
Új egyházmodell, ahol az osztozás, a kiengesztelõdés, az ünnep légkörében élhetjük át Isten jelenlétét. A történelmi párhuzamok, küzdelmek mutatják, hogy ez nem álom. A kudarcok és ellenerõk ellenére Isten Népe halad a történelmen keresztül.
3. Civil apostolkodás.
Számos gyakorlati példa, a belsõ és külsõ feltételrendszer, a családok apostoli ereje, a közösségek munkája bontakozott ki.
4.A megújulás eszköze az ökumenizmus.
Isten sokszínûnek teremtett bennünket, obszervanciáinkkal, szokásainkkal ne gátoljuk ill. ne pótoljuk mások és magunk szeretni tudását. A résztvevõ református, evangélikus és baptista lelkészek saját egyházuk belsõ küzdelmérõl és reményérõl is szóltak.
5. Az egyház népe és vezetõi.
Csak elkötelezett bázison nõnek ki bátor, hozzáértõ, ingyenesen és hõsies mértékben szolgáló, testvérien tanácskozó, feddést is elfogadó, bocsánatot kérni tudó, erkölcsi tekintélyû vezetõk. Csak akkor kerülnek ezek a vezetõk a hivatalos egyházvezetésbe, ha megszûnik a kontraszelekció, mely szerint csak nem-házas férfi kerülhet oda (ez máris elveti a keresztények 999.5 ezrelékét), s azok közül is csak azok, akik bizonyítják, hogy inkább engedelmeskednek (állami és egyházintézményi) embereknek, mint Istennek. Az elkötelezett bázis szélesítése a feladat.
6. Kommunikáció az egyházban.
Jézus az erõszak és a pénz porondján nem lépett küzdelembe, de az információ porondján igen. A hatalom kihasználja helyzeti elõnyét: Isten hallgatását úgy tünteti föl, mint beleegyezést az Isten nevében uralkodók tetteibe; nyugodtan hazudik, mert a cenzúra segítségével el tudja kerülni a széleskörû leleplezõdést. Jézus szerint nem beleegyezés Isten hallgatása, amikor a gonosz szolga azt gondolja, hogy ura késlekedik és ezért dõzsöl és veri szolgatársait. A cenzúra bûnös, csak az nem megy a világosságra, aki gonoszat tesz, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Küzdeni kell az információs monopólium és a cenzúra ellen az egyházinak nevezett sajtó területén. Az egyházi pénzügyeknek is ugyanúgy nyilvánosaknak kell lenniük az adományozók felé, mint pl. egy alapítványnak.

Az elõadások és hozzászólások anyaga a közeljövõben könyv alakban is megjelenik.
A szombati szentmise, a liturgikus keretek, a hozzászólók és elõadók felkészültsége, a gyakorlatias beszámolók és hirdetések ünneppé tették a két napot. Kapcsolatok születtek, falak és gondolati gátak omlottak le, programok szervezõdtek. A megújulási folyamatnak folytatódnia kell plébániai, egyházmegyei és országos szinten.