Ezelõtt jó negyven évvel azok közé tartoztam, akiknek olyan fontosnak tetszett a magyar ifjúság hitoktatása, hogy vállalásáért az életfogytiglani börtönbüntetést is kockáztatták. Naiv módon azt gondoltam, hogyha ez a kérdés az érdeklõdés homlokterébe kerül, akkor egyházam, illetve az ebben a kérdésben ma buzgólkodó kormány valaminõ módon bennünket is megkérdez. Csalódtam. Ezért tehát, hogy vétkes mulasztással ne terheljem lelkiismeretemet, magamtól jelentkezem szólásra.
Abból indulok ki, hogy az elmúlt félszázad alatt ideológiával (hazugsággal?, tévedéssel? - nem akarom eldönteni) kényszertáplálták a magyar ifjúságot. Ha a kormány demokráciát akar - s e szó jelentse itt az emberi jogok érvényesülését -, akkor a magyar ifjúságnak joga van arra, hogy az iskolai oktatás során tudomásul vehesse, mit tudunk neki elfogulatlanul mondani az emberi lét máig felmerült és ma is aktuális, alapvetõ, nagy kérdéseirõl. Azokról a kérdésekrõl, amelyekkel kultúránkban a vallás és az abból kinövõ filozófia foglalkozott és foglalkozik. Hogy se a vallást, se a filozófiát ki ne emeljem, elkeresztelem ezt a stúdiumot - önkényesen - 'gondolkodástan'-nak. A kormánytól mindenekelõtt azt várom, hogy szeptember elsejére produkálja megfelelõ példányszámban azt a tankönyvsorozatot, amelybõl ifjúságunk az általános iskola elsõ osztályától a fõiskolai és egyetemi oktatást is beleértve, tudomásul veheti, hogy mit tudott az emberiség a szóban forgó alapvetõ, szaktudományokon inneni és túli kérdésben az asztalra tenni. Gondolkodhatik továbbá kormányunk arról, hogy miként fogja kiképezni e nyilvánvalóan ideiglenes tankönyvsorozat szintén ideiglenes oktatógárdáját. Mind a két feladatot halaszthatatlannak gondolom. Annyiszor elmondtuk, hogy bajaink alapvetõ oka nem gazdasági, hanem erkölcsi. Ha ez így van, akkor nincs fontosabb feladatunk, mint rendet tenni a fejekben" s ezt szolgálnák a fentiek.
Ami pedig a hitoktatás kérdését illeti, úgy gondolom, hogy e tekintetben nem a kormánynak, hanem az egyházaknak van feladatuk. Tankönyvbiztosítási, hitoktató-biztosítási és a hitoktatókat fizetési feladatuk. Ezek egyike sem a kormány feladata. Ha az egyházaknak a fenti feladatokkal kapcsolatban gondjaik vannak, ez a kormányt csak annyiban érintheti, amennyiben úgy gondolja, hogy vannak az államnak elintézetlen anyagi ügyei az egyházakkal. Akkor ezeket rendeznie kell, de a hitoktatók fizetéséhez - bocsánat a kemény szóért - semmi köze. Ez azoknak a hívõknek a dolga, akik hitüket a következõ nemzedékhez el akarják juttatni.
Ami a hitoktatásnak az iskola épületében történõ oktatását illeti, erre eddig is volt lehetõség. Úgy tetszik, társadalmunk ezt természetesnek tekinti, s ehhez természetesen a kormánynak is igazodnia kell. Ehhez csak annyit kell hozzátennem, hogyha a magyar társadalom vallástalan része azt igényelné, hogy gyermekeiket iskolában oktassák vallástalanságra, akkor a kormánynak ez elõl nem volna szabad elzárkóznia.
A vallástanban, ill. a vallástalanságtanban elért osztályzatokat nem gondolom az iskolai bizonyítványban rögzítendõknek, mert az ezekben megszerzett tudásnak - az én hitem szerint csak annyiban van értéke, amennyiben a tanultaknak megfelelõen formálja életét az oktatott és az oktató.
Végezetül felajánlom szolgálataimat. A kormánynak is - a 'gondolkodástan' tárgykörben; a római katolikus egyháznak is - a 'hittan' tárgykörben. Felajánlom, mint ötven esztendeje partizán gondolkodó, mint partizán evangelizáló.
Óbudavár, 1990 július 8.
Bulányi György