india@ josag.hu

Prakash

A fiatalok rövidítésekkel, tréfás szimbólumokkal tüzdelt sms- és email-nyelven edzõdött asszociációs készsége számára bizonyára nyomban érthetõ a fenti cím: ez a cikk az Indiát Magyarországról segítõ jóságról szól.

„Begipszelt lábbal feküdtem az ágyon, amikor este tíz után csöngettek. A feleségem vékony, fekete hajú, kis termetû, sötétes bõrû férfit vezetett a szobába. Az indiai egyház egyik vezéralakja volt. »Nem kerülhettem el, hogy a címeteket megmutassam egy taxisnak, mert nem találtam volna ide. Nem hozom rátok a titkosrendõrséget?« - kérdezte halkan."

Így kezdõdött az „Érted vagyok” 2. számában a beszámolóm Cedric Prakash SJ elsõ magyarországi látogatásáról (Meglátogatott minket az õsegyház, ÉV 1990/2, 3. old.), amely még a nyolcvanas években történt. Most ötödször járt nálunk.

Szeptember 28-án különös esküvõn prédikált a zsúfolásig telt Bazilikában. A fiatal pár azt kérte a meghívón a rokonoktól, vendégektõl, hogy nászajándék helyett az arra szánt pénzt adományozzák a Prakash által vezetett iskolahálózatnak, ahol közel száz iskolában kb. harmincezer szegény gyermeket nevelnek Gujaratban, India észak-nyugati, ötvenmilliós államában. (Másfél évtizede, Prakash elsõ látogatásakor még csak negyvenmillió volt a lakosság.)

Az esküvõket általában lagzi követi, de ezt az esküvõt meg is elõzte egy lagzi. A Vendéglátóipari Fõiskolán látott vendégül többszáz embert az alacsony, mosolygós indiai jezsuita. Mindenki kapott egy tálka fõtt rizst, ahogy Indiában szokás, és annyit fizethetett érte, amennyit csak akart (közel félmillió forint jött össze). Ebéd közben pedig beszámolt adományozóinak és az érdeklõdõknek arról a munkáról, amelyet immár 25 éve támogatnak magyar családok és közösségek.

Az összegyûlt pénz és a nászajándékokra szánt pénz mind hozzáadódik a most átadott 9 millió forinthoz, ami az utóbbi másfél évben jött össze az indiai gyermekek oktatására. Másfél évvel ezelõtt hatalmas földrengés volt Gujarat fõvárosában, Ahmedabadban és környékén, amirõl itt Magyarországon is sokat hallhattunk. Akkor épp 7 millió forint volt a kasszában, azt kapta meg villámgyorsan az iskolahálózat.

Mostanában ismét gyakran hallani a Kashmirral és Pakisztánnal határos Gujaratról. A hindu fundamentalisták vallási államot akarnak, és Gujarat az elsõ számú célpontjuk, mert itt többségben vannak a kormányban, a muszlim kisebbség pedig csak 12 %-os (India egészében 15 %). Az ellentéteknek gyakran halálos áldozatai is vannak. A parányi (fél százalék) keresztény kisebbség mindkét oldal fanatikusainak útban van. Prakash a katolikus egyház nyolc indiai érseksége közül a nyugatiban (amelyhez 14 püspökség tartozik) a társadalmi kapcsolatok titkára. Májusban az USA szenátusának „vallásszabadság a világban” bizottsága hívta meg, hogy beszéljen az indiai helyzetrõl, júniusban pedig Luxemburg miniszterelnökének meghívására az EU külügyminiszterekinek beszélt.

A zavargások miatt nem utazhatott el a johannesburgi Rio+10 Fenntartható Fejlõdés világkonferenciára. Pedig tíz évvel ezelõtt tagja volt a riói világkonferencia indiai küldöttségének a civil szervezetek képviseletében, 1994-ben pedig Kairóban volt indiai küldött az ENSZ népesedési világkonferenciáján. Most otthon volt rá szükség, az indulatok csöndesítésében, a szembenállók közti közvetítésben. 1995-ben India elnökétõl megkapta a Kabir-díjat, a legmagasabb indiai civil kitüntetést, mert életét kockáztatta egy nyolcezres tömeg megmentéséért, noha azok mind vallásukban, mind nemzetiségükben idegenek voltak számára.

Noha nem lehetett ott Johannesburgban, a világkonferencia záródokumentuma öt helyen is kiemeli egyik vesz- szõparipáját, a lányok oktatásának központi jelentõségét a világ népesedési, szociális és ökológiai gondjainak enyhítésében. Õk rendszeresen járják az indiai falvakat, hogy a családokat rávegyék, a szokások ellenére a lányokat is engedjék iskolába. India népsûrûsége közel háromszorosa hazánkénak, Kínát lekörözve hamarosan a világ legnépesebb országa lesz, ökológiai lábnyoma pedig 140 %-os, azaz India területének eltartóképességét – az alacsony életszínvonal ellenére – közel másfélszeresen túlterhelik az ott élõk, ami természetpusztulást és a jövõ generációk életlehetõségeinek beszûkülését jelenti. Így ezeknek az iskoláknak a támogatása nemcsak az ott élõk, de az egész emberiség jövõje szempontjából is a leghatékonyabb segítség.

A Külügyminisztériumtól a jezsuitákon keresztül a katolikus és civil újság- és tévészerkesztõségekig sokan csodálkoztak, hogyan jött létre egy ilyen támogató mozgalom Magyarországon, ahol kevesen érzik magukat olyan gazdagnak, hogy íly távoli gondokkal is törõdjenek. Valamikor a hatvanas években Bokor-közösségek elmélkedtek Jézus mondatán: „Éheztem és ennem adtatok”, s az akkori illegális lehetõségek közt elkezdték támogatni Helder Camara brazil érseket, Teréz anyát, lengyel misszionáriusokat Zairében, leprakórházakat, ki milyen kapcsolatot talált. 1977-ben egy Taize kapcsán létrejött barátság szálán indult el az indiai iskolahálózat támogatása. Csak a Bokor központi „éhezõk kasszáján” keresztül a rendszerváltást megelõzõ másfél évtized során több mint 10 millió (akkori!) forint jutott el a harmadik világba.

Az egykor illegális tevékenység ma már büszkesége lehet Magyarországnak. Az Európai Unióban ugyanis közel ezer civil szervezet támogat harmadik világbeli projekteket, míg a csatlakozni kívánó országokban nemigen vannak ilyenek. Pedig ez is az EU-csatlakozás kívánalmai közé tartozik. Legkésõbb a csatlakozástól érvényes lesz ránk is az az 1974-es ENSZ határozat, hogy a fejlett országok GDP-jük 7 ezrelékével segítsék a fejlõdõket.

Akinek e kis cikk fölkeltette az érdeklõdését, a http://bocs.hu weboldalon számos magyar és angol nyelvû anyagot talál Cedric Prakash SJ munkájáról és negyedszázados magyarországi kapcsolatáról, az india@josag.hu címen pedig email-hírlevelet kérhet.

Támogatást INDIA megjegyzéssel a K&H banknál vezetett 10200902-32710423-00000000 folyószámlára lehet befizetni. (Név, cím, adóazonosító jel feltüntetése szükséges az adólevonásra jogosító igazoláshoz.) Az adományok száz százalékban kijutnak Indiába.

Simonyi Gyula
(bocs.hu, india@josag.hu)

tartalomBOCS AlapítványLevél a szerkesztõnek