BOCS Homepage


Leveled jött Istentõl

A decemberi elmélkedéseket Vincze József plébános, a januáriakat Szabó Gyula plébános készítette.

December 1. - Advent 1. vasárnapja - Lk 21,25-28,34-36 - Virrasztva és imádkozva
Advent az Úrjövet ideje. Ha karácsonykor szép ünnepet akarunk, akkor már most készülõdnünk kell. A hívõ legnagyobb ünnepe, ha élményszerûen találkozik a Mesterrel. Aki csak a karácsonyra idõzíti, annak nem fog sikerülni. Ha ismerjük Jézus hangját mindennapi elmélkedéseinkbõl, tapasztaljuk boldogító közellétét hétköznapjainkban, ha lelkesítenek csodálatos tanításai, ha megelégedett boldogsággal tölt el megcselekedett tanítása - akkor lehet majd a karácsonyi ünnepkör piros betûs ünnep, élményt adó találkozás Jézussal. Isten lakhelye az ember. Ezért magunkban kell megkeresni Õt. Ha Isten lakhelye a kozmosz, akkor marad rideg fenség, elérhetetlennek tûnõ valóság.
Mit szólhatunk a mai evangélium elsõ részéhez, ahol félelmet keltõ jézusi szavakat találunk a végidõkrõl? Jézustól idegen a félelemkeltés. Idegen tõle minden apokaliptikus jóslat. Õ nem a világ végérõl, hanem az utolsó idõkrõl beszélt.
Tanításának állandóan visszatérõ motívuma: közel van az Isten Országa. Õ soha nem helyezte az Istennel való találkozás alkalmát a jövendõbe. Ezért különbözik gondolkodása az apokaliptikus gondolkodástól. Mondanivalójának képanyaga (Lk 21,25-28) az ókor számunkra meghaladott világképéhez tartozik. Ez a rész nem apokaliptikus jövendölés, hanem idézetek és utalások sora az Ószövetség prófétai képanyagából, amelynek már ott is szimbolikus szerepe volt a prófétai üzenet kifejezésére.
Jézus nem apokaliptikus felvilágosítást, hanem végidõbeli intést ad.
Szavai méltóságteljesek, bölcsek: ügyeljünk, hogy az élet gondjai meg ne terheljék szívünket. Ne engedjük, hogy a mindennapi élet tényei befedjék legszebb eszményeinket. Mi irányítsuk a sorsunkat, ne a sors minket.
Ehhez nagyszerû eszköz a virrasztás és az imádság. Nem tartozik feladatunkhoz a vég idejének számolgatása. De a csüggedt fásultság is veszélyezteti a keresztény egzisztenciát.
A virrasztás gyönyörû képi megfogalmazása annak a ténynek, hogy a világban az Isten adta-mutatta életet élem. A helyemen vagyok. Nem feledkezem meg a Tanításról. Bármikor jöhet a Mester, e ténykedésben talál.
Az ima az éberség egyik kiváltója. Istent újra meg újra meg kell találnunk önmagunkban. Ima nélkül csak sablonos életünk lehet. Istent csak elfogadjuk, és nem befogadjuk. Az imádság eszmélés, gondolkodás arról, hogy mire használjam az életemet. Az imádkozó ember vállalja a lelki harcot önmaga ellen. Az ima oldottá és vonzóvá tesz, szavaink igazak és súlyosak lesznek, magunkkal tudjuk ragadni testvéreinket és Isten láthatóvá lesz harmonikus életünkben.

December 8. - Advent 2. vasárnapja - Lk 3,1-6 - Keresztelõ János - Isten fegyelmezett küldöttje
A mai evangélium fõalakja Keresztelõ János. Isten tanúi, prófétái markáns egyéniségek voltak. Ilyen volt a Keresztelõ is. Õt úgy emlegetik, mint az aszkézis mintaképét. Életébõl minden keresztény megtanulhatja, hogy a küldetés teljesítéséhez szervesen hozzátartozik az önfegyelem és a fegyelmezettség. Ezek ugyanis a belsõ energiánkat növelik.
Aki elpuhul, képtelen az alapvetõ életviteli fegyelemre, elveszíti a hatékonyságát és a küldetéstudatát is. Célirányos csak a fegyelmezett ember tud lenni.
Az életet az teszi nehézzé, hogy a problémákkal szembenézni és azokat megoldani fájdalommal jár. De ezek a megoldott gondjaink tesznek minket bátrakká és bölcsekké. "Ami fáj, az nevel" (Benjamin Franklin). Aki képtelen megtanulni az önfegyelmet, abban a szellemi fejlõdés megreked és az emberi szellem zsugorodni kezd.
Keresztelõ Jánosban nagy küldetéstudat volt. Ennek a kialakulása is fáradságos folyamat.
Néhány feltétele:
- önmagunk értékes voltának tudata (ez igen fontos feltétele, hogy ép legyen az elménk és a lelkünk);
- aki önmagát értékesnek tartja, abban alakul ki, hogy emiatt értékes az ideje, a cselekedete, az élete;
- az elhivatottság tudata;
- az Istentõl megragadottság;
- az Istentõl megszólítottság.
"Szólott az Úr Jánoshoz, és õ bejárta a Jordán egész vidékét." Ebbõl fakadt a Keresztelõ egész munkássága. Csak üres beszéd annak a szava, akihez elõbb maga Isten nem szólt. Jézus nem bejelentetlen jövevényként érkezett. Kiáltó szó hangzott a pusztába.
A próféták mindig egyengették az Eljövendõ ösvényét. Nagy szükség van erre az elõkészítõ szolgálatra. Nagy változások kellenek elõször önmagunkban. A megtérés, gondolkodásunk Jézushoz alakítása egész embert kívánó, életfogytig tartó feladat, folyamat. Ha hívõként az akarok maradni, aki voltam, ezzel elzárom Isten hozzám vezetõ útját.
Utat készíteni elõször önmagunkhoz kell. Mennyi fáradság, aszketikus gyakorlat szükséges ahhoz, hogy utat találjon a szívemhez Jézus. Ha jézusivá formálódtam, akkor van esélyem, hogy utat készítsek az emberek szívéhez Istennek. A hit átadható, személytõl személyig érõ kapcsolatokban.
Nincs szebb munka, mint az embereket elvezetni Jézushoz. Nincs gyötrõbb munka, mint ennek a gyakorlati megvalósítása.
De a boldogságot az adja, amikor láthatóan, hallhatóan terjed az örömhír - embertõl emberig, lélektõl lélekig.

December 15. - Advent 3. vasárnapja - Lk 3,10-18 - Tûzzel vagy Szentlélekkel?
Keresztelõ János áll újra az evangélium középpontjában. Prófétai ihletettsége valóságos - tódultak hozzá az emberek. Pedig korholta õket becsülettel. Mégis, miért mentek hozzá? Jézus nagyon szépen beszélt Jánosról: "Miért mentetek ki a pusztába? Hogy prófétát lássatok? Mondom nektek, prófétánál is nagyobbat..." (Lk 7,24-29)
Mi tette a Keresztelõt ilyen naggyá?
- Meg tudta mondani, hogy itt és most mit kell tenni. A pusztában élt, de ismerte a társadalom és a benne élõ emberek gondjait. Rálátott a problémákra.
- Senkit sem biztatott a saját életmódjára, sem a pusztai tartózkodásra, sem az aszkézisre.
- Világos látásra jellemzõ tanítása: a Messiást nem ceremóniákkal kell fogadni és várni, hanem megtéréssel. A ceremónia külsõség, a megtérés az ember bensejét érinti.
- Hallgatóinak a szívébe talált, ami vagy megtérésüket segítette elõ, vagy megkeményedésükre szolgált.
- Önmagán szemlélteti az érkezõ Jézus nagyságát (nagyobb nálam, erõsebb nálam). Megvolt benne a kicsiség tudata. Egészséges alázat volt benne.
A Keresztelõ radikalitása szervesen illeszkedik Jézus mondanivalójához, életviteléhez. A babiloni fogság után a zsidó lelkiségben a megtérés prófétai értelme egyre inkább eltorzult. Az Isten élõ, konkrét szavára figyelést felváltotta az aprólékos törvénymagyarázatok és a kultikus tisztaság szabályainak megtartása. A vallásos élet mindinkább személytelenné, külsõségessé vált.
A Keresztelõ igehirdetésében a próféták radikális megtérésre hívása csendül fel újra, mely teljes, személyes Istenhez fordulást követel az embertõl. Radikális szakítást a régi élettel, Istenre tekintõ teljes életújulást.
De Keresztelõ János módszere, mondanivalója különbözött is Jézusétól.
- Keresztelõ János nem az evangéliumot hirdette, hanem a megtérés keresztségét.
- Keresztelõ a küszöbön álló ítélet fenyegetésével sürgette a megtérést, Jézus az Isten boldogító közelségével érvelt.
- A Keresztelõ elképzelése: az érkezõ Messiás tûzzel keresztel. Õ a tüzet, az ítéletet várta az Érkezõtõl. De Jézus nem tûzzel, hanem Szentlélekkel jött el. Õ nem vízzel, hanem Lélekkel keresztelt.
A követõk, a tanítványok feladata is ez lesz: belemeríteni az embereket az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe (Mt 28,20).

December 22. - Advent 4. vasárnapja - Lk 1,39-45 - Az Istentõl megérintettek: Mária és Erzsébet
Mária és Erzsébet találkozása élményszerû. Így találkoznak egymással az Istentõl megérintettek. Mit tanulhatunk e két mélyen Istenre figyelõ asszonytól?
- Amikor egymással találkozunk, ne a kritika szándéka vezessen (hogyan néz ki, milyen az öltözete, miket mond).
- Tudjunk szívbõl örülni a másiknak.
- Ne az elõítéleteinken keresztül közelítsünk embertársainkhoz.
- Legyen töltve a szívünk és a fejünk. Rendelkezzünk a másikat gazdagító mondanivalóval.
- Ne féljünk kimutatni közös hitünket.
Máriát a magyar õsök Boldogasszonynak nevezték el.
Ma a boldogság sokak számára elérhetetlen vágyálom, érthetetlen fogalom, soha meg nem tapasztalt életállapot. A boldogság nagy dolog, ezért a megszerzése is rendkívüli erõfeszítéseket igényel.
Az ember csak akkor lesz boldog, ha állandóan növekszik, fejlõdik.
A boldogság elsõ lépcsõje a megtalált cél, amikor a helyünket és a szerepünket is megtaláljuk a világban. Aki otthontalannak, céltalannak érzi magát, annak tönkremegy az élete.
A célt megtalálni, meglátni kevés. Kell a készséges odaadás, a küzdelmek vállalása.
A halálig tartó hûség megélése teszi teljessé a boldog életet.
Mária életében mindhárom mozzanat megvalósult. Legnehezebb volt számára Jézus kezdeti, nyilvános fellépésének feldolgozása.
A rokonokkal haza akarta vinni Jézust, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy elvesztette az eszét.
De a kereszt alatt talán már tisztult látással állt. A mennybemenetel után õ is kitartott a tanítványokkal az imában, a szeretetszolgálatban és az üldöztetésben.
Karácsony elõtt pár nappal meg kell kérdeznünk: mi akadályozza a boldogságunkat? Mit kellene tenni a boldogabb jelenért, jövõért? Pilinszkynek mondta valaki: "Nagy csöndre lenne szüksége a világnak. Ha rajtam múlna, tíz esztendõre minden színházat, minden nyomdát és kiadót bezáratnék. Legalább tíz esztendõre, hogy végre szemügyre vehessük, hol is vagyunk, merre tartunk."
Ha nem teszünk erõteljes keresztény lépéseket, igaza lesz Lányi Andrásnak: "A levegõ mérgezõ. A lélek mérgezett. Sivatag és beton marad utánunk.
Néma erdõk. Torzszülött vegetációk. Mûanyag. Pillanatunk mulandó. Hulladékunk maradandó."
Pedig az ember küldetése, hogy a boldogsága legyen maradandó.

December 25. - Karácsony - Lk 2,1-14 - A remény éneke
A felnõtt hívõ ember nem tud tartósan hangulatok és képzetek világába menekülni a valóság elõl. Ma nem az érzelgõsséget, hanem a reményt kell ébresztgetni. Karácsonykor olyat kell mondani, ami megmozgatja a szívet és a gondolatokat. Évezredekkel ezelõtt mi adott reményt az embereknek? Mi bátorította õket?
A zsidó nép Izaiás próféta szavaival vallotta:
- Eljön a nap, amikor az emberek kardjaikból ekevasat, lándzsáikból szõlõmetszõ késeket készítenek. A népek nem tanulnak hadviselést, és a szenvedõk jajkiáltásait nem hallani majd az Isten hegyérõl.
- Eljön a nap, amikor a farkas együtt lakik a báránnyal. Csodálatos képe ez a békének és a szeretetnek.
- Eljön a nap, amikor minden nemzet az Isten hegyéhez zarándokol. Ezt a reménységet a zsidó gyermekek már a szülõi házból hozták magukkal. A családatya minden ünnepen elmondta a szabadulás történetét és a remény énekét.
Ma is boldog lehet az a család, amelyikre így gondol vissza a gyermek: "Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz." (József A.: A Dunánál)
A mi mai reményeinket mi bátorítja? Van-e egyáltalán reményünk? Vannak-e távlataink? Van-e örömhírünk? Akinek nincsenek távlatai, nincsen jövõje sem. Akinek nincs jövõje, az a jelenben sem tud jól élni.
A mai napon örömhírt hirdethetek:
Amikor legtöbbet foglalkoztat bennünket az életszínvonal romlása, örömhír: szabad és lehet szegényen is gazdagon élni! Amikor te magad vagy gazdag, és nem a pénztárcád meg a körülményeid.

Weöres Sándor: Tíz lépcsõ
Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Törd át gátjaid, a világ legyél te magad.

A hited, a meggyõzõdésed, az akaratod nagyobb minden földi hatalomnál. Nemhiába fél minden rosszféle hatalom a hittõl és a meggyõzõdéstõl. Ezeken kicsorbulnak a diktatúrák, megbuknak a világbirodalmak. A karácsonyi gyermek ezt a hatalmat kínálja mindannyiunknak.
A szeretet - bármilyen gyengeségnek tûnik is - diadalt arat a rosszakarat fölött, visszahozza az elveszett paradicsomot a földre.

Ezt fejezi ki Rónay György Ne! c. verse.

Ibolyaszálat leltél az udvarban.
Ne tépd le!
Hadd mosolyogjon halk tavaszt õszbe kékje.

Katicabogár baktat az országúton.
Ne lépj rá, nyúlj le érte!
Tedd vigyázva az árokpart puha gyepére.

Bárányokra késeket köszörülnek.
Ne engedd!
A világ héja-karmában galamb sír.
Mentsd meg!

Jézus minta-társadalma akkor épül meg itt a földön, a karácsony akkor lesz igazi:
- ha a tankokból ekevasak, az atombombákból éltetõ energia lesz,
- ha a gyûlölet szeretetté lényegül,
- ha majd a farkas együtt lakik a báránnyal.

December 29. - Szent Család vasárnapja - Lk 2,41-52 - A család küldetése
Kósa Ferenc filmrendezõ mondta: "Egy olyan szekéren ültem 1956-ban, amely egy alföldi tanyavilág férfiainak a vérét vitte hordóban a fõvárosba. Azóta hordozom magamban ezt a megrázó 'vérünket adjuk' élményt."
Vérátömlesztés kell a világnak, a magyar társadalomnak.
Ezt csak a hívõ családok tudják megtenni.

Mitõl lesz erõs a családi kötelék? Íme három mozzanat:
a. Az akarás erõs szándéka. A tapasztalat azt mutatja: a "majd lesz valahogy" homályos sejtéseivel senki nem jut messzire. "Ha szenvedélyesen hiszünk valamiben, ami még nincsen, hitünkkel segíthetjük létrejöttét. Csak az nem létezik, amit nem kívánunk eléggé, amit nem itattunk át szívünk vérével, hogy erõre kapjon, s egy lendülettel átlépje a nemlét küszöbét" (Nikosz Kazantzakisz).Amit az ember nagyon akar, az bekövetkezik.
b. A tûrõ- és bíróképességünk állandó fejlesztése. Az erõtlen szeretetû házastársaknak semmilyen kilátása sincs! A gyenge vállakat agyonnyomja a nagy feladat. A gyengék áldozatok lesznek az erõsek oltárán. A Jézust-követõknek azért kell a nagy belsõ tartás, hogy életre szólóan hûségesek legyenek.
c. Állandó növekedés a szeretetben. Jézus elgondolása: minden nappal legyen erõsebb a házastárs szeretete. A házasság felbonthatatlansága csak így jöhet létre. A mindennapi sajnálatos tapasztalat: napról napra gyengül a szeretet, így labilissá válik a család helyzete.

2. A házasság felel meg legjobban a Teremtõ Isten elgondolásának. Kezdetben férfit és nõt alkotott a saját képmására. Külön-külön nehezen érik el az emberség teljességét. Kibontakozni az emberségben és a szeretetben akkor lehetséges, ha a férfi nõi tulajdonságokat, a nõ férfi tulajdonságokat épít be önmagába. A házasság intézménye a legalkalmasabb arra, hogy a nõ és a férfi egymástól tanuljon, egymást kiegészítse. A mindennapi tapasztalat is alátámasztja ezeket a megállapításokat. Aki nem él házasságban, könnyen válik "agglegénnyé", "öreglánnyá". Ezekhez a fogalmakhoz általában ilyen szavak társulnak: kiállhatatlan, rigolyás, közösségben élni képtelen, magának való. Az egyedül-élés nagy veszélye: ha nem építjük be magunkba a másik nem azon tulajdonságait, amik az emberség teljességére segítenének - eltorzulunk.
Jézus tökéletes férfi volt, mert házasság nélkül is magába integrálta azokat a nõi tulajdonságokat, amik elvezették a teljességre. Ahol a házastársak megtanulják az egymástól tanulás képességét, az emberi együttélés gyökeresen (pozitívan) megváltozik. Így valósul meg a Teremtõ Isten gondolata a családokon keresztül a világban.

Január 5. - Vízkereszt, Urunk megjelenése - Mt 2,1-12 - A csillagokra nézni
A "választott" nép nem ismerte fel Jézus érkezését. Miért nem? Mert megszûntek ébernek lenni, túlságosan elfoglalták õket saját hétköznapjaik apró eseményei, a politikai szabadulás reménye, a túlzott "farizeizmus", a törvénytiszteletbe vetett hit. Nem tudtak fölfelé nézni, pusztán pár centivel láttak saját lábuk elé.
Rendkívül sikertelen volt az Úr majdnem 2000 esztendõs elõkészítõ munkája a kiválasztottságára oly büszke zsidóságon belül.
Túl a mai evangélium történeti hitelességének taglalásán, elmondhatjuk, hogy Jézus érkezését azok ismerték fel, akik távolra, a csillagok felé fordították tekintetüket. Akik képesek voltak bizonyos értelemben a földi problémáktól elszakadni és figyelmüket "fölfelé" irányítani. A csillagtudósok észrevették az égi jelet, s örömmel indultak az Újszülött Messiást megismerni. Mi vajon képesek vagyunk felismerni az Isten jeleit világunkban? A csillagtudósok miért tudták felismerni az Úr jeladását? Mert keresõ, szellemileg nyitott emberek voltak. Mert képesek voltak szemüket a földrõl az égre emelni. Mert a gondolkodás emberei voltak. Mert le tudták dönteni magukban a nemzeti-népi korlátokat. Mert kutatásuk nem pusztán szellemi tornamutatvány volt, hanem konkrét cselekvésre indította õket.
Kik nem vették észre Isten jelét? Azok, akiknek észre kellett volna venniök. A zsidó nép profi vezetõi. A fõpapok, az írás hivatott magyarázói, a farizeusok, akik önmagukkal voltak eltelve, Heródes, aki csak hatalmának megtartásával törõdött. S ne feledkezzünk meg a társadalom alsó rétegérõl, a néprõl sem, hisz õk sem ismerték fel Jézus érkezésének idejét, az elõbb felsoroltakkal ellentétben mûveletlenségük, tájékozatlanságuk miatt. Felvetõdik a kérdés számunkra, kihez is jöttél el, Urunk? A napkeleti bölcsekhez? De hát õk nem a kiválasztottakhoz tartoztak! Néped pedig észre sem vette, hogy megérkeztél. Ma a magyar társadalomban hol van az a réteg, amely képes befogadni Téged? Mi személy szerint hová tartozunk? A Heródesek közé, akik a politikai-hatalmi harcban vélik megtalálni az emberiség elõbbrevitelének útját? Hazánk írásmagyarázói közé, akik a betû-legalizmus-engedelmesség hármas falával elszigetelték magukat Tõled? A nép közé, amely szellemi erõfeszítés nélkül akar a Téged megismerni akarás útján elõrelépni? Vagy a jó értelemben vett szellemi elithez, a csillagtudósokhoz? Az Isten és az emberiség ügyét azok vitték elõbbre, akik távolabb láttak. Akik rezonálni képesek a jelen korban megmutatkozó isteni üzenet jeleire. Merjünk ilyen tanítványokká lenni, mert csak így lehetünk Isten személyének és üzenetének tanúságtevõi.

Január 12 - Urunk megkeresztelkedése - Lk 3,15-16;21-22 - Kiben lelheti kedvét Isten?
Miért mondja Jézus mûködésének a kezdetén az Atya: "Te vagy az én szeretett fiam, benned telik kedvem"? Hisz Jézus még el sem indult az útján, még szinte semmit sem bizonyított, s mégis elhangzik az elõbbi mondat az Atyától. Az Atya kedvét találja a Fiában, mert a Fiú elkötelezte magát az üzenet elmondására. Jézus elkötelezett ember volt a megkeresztelkedés jelenetekor. Nem volt kétértékûség a szívében, egyértelmû volt. Csak egy Úrnak akart szolgálni, nem akart Istennek és egyúttal a hatalmasoknak is tetszeni.
Jézus optimista ember lehetett, hisz túl a 35. életévén már rengeteg tapasztalattal bírt kortársait, saját társadalmát illetõen. Tudta, hogy mi lakik az ember szívében. S mégis, ennek ellenére elindul, hogy elmondja a szeretet tanítását, Istennek a modelltársadalomról szóló álmát népének. Tisztában lehetett azzal, hogy sokan naivnak, nem reálpolitikusan gondolkodó embernek tartják majd az üzenetért, ami az Atya rábízott. S mégis elindul.
Az emberek tragédiája abban állt, hogy nem voltak képesek alternatívákban gondolkodni. Nagyon kicsinyhitûek voltak, mert nem hitték, hogy a mustármag fává terebélyesedhet, csak makroméretekben tudtak gondolkodni. Õk erõben, hatalomban bíztak, a megoldást nem az ember belsõ átalakulásától remélték, hanem külsõ nyomástól. Jézus tanítását nem értették meg.
Az idõ, a történelem nem õket igazolta. Elképzeléseik Kr.u.70-ben a templom pusztulását okozták, mérhetetlen szenvedést hoztak saját népükre, de még ekkor sem tanultak a történelembõl, s a II. sz. elsõ felében végleg, napjainkig belepusztultak a "szemet szemért" elvbe.
Vajon mi, a mi egyházunk hogyan áll a jézusi örökséggel? Hasonlóan, mint Jézus kortárs-testvérei. Megvívtuk háborúinkat, gyûlöltük ellenségeinket, a keleti keresztény gátlás nélkül gyilkolta a nyugati keresztényt és megfordítva. Vallásháborúkat vívtunk, imádkoztunk a harcba menõkért, hogy gyõzelmesen térjenek vissza... Ma egy Jézust alapvetõen nem értõ vezetõ réteg lelkiismeretfurdalás nélkül küldi egyházunk kispapjait katonáskodni, mondván, csak egy hónapról van szó.
De elég a felsorolásból. El kellene kezdeni, azzal a tisztasággal, belsõ elkötelezettséggel, két úrnak tetszeni és szolgálni nem akarással, mint amivel és ahogy Jézus Krisztus elkezdte. Mert az Atya csak ebben a helyzetben mondhatja el rólunk: "Ti vagytok az én szeretett fiaim és leányaim, bennetek telik kedvem."

Január 19. - Évközi 2. vasárnap - Jn 2,1-12 - Felszabadult ünneplés
A mai evangélium vidám történet. Jézus nagyvonalúságát mutatja, hogy nemcsak gyógyító csodákat tudott tenni, de ha úgy hozta a sors, "ajándékcsodára" is képes volt.
Jézusnak az Atyával való kapcsolatából hallatlan kiegyensúlyozottság áradt. Tudott együtt örülni, ünnepelni, sõt mulatni is, hisz a zsidó esküvõ egy hétig tartott. S ha kellett, együttérzõ volt, Jeruzsálem bukását elõre elgondolva elsiratta övéit. A szellem, a tanítás embere volt, aki tudott kikapcsolódni néha-néha egy-egy vendégségben vagy lakodalomban.
A szeretet, amint az evangéliumokból megtanulhatjuk, szolgálatból, adásból, ellenségszeretetbõl áll, s még tiszteletbõl, figyelmességbõl, nem eltúlzott empátiából, hisz az eltúlzott empátia megalázó is lehet... Szóval Jézus hallatlanul figyelmes volt.
Édesanyja szavára vagy anélkül is, megmentett a teljes leégéstõl egy násznagyot. Bár figyelmeztette édesanyját, hogy még nem jött el az õ ideje, mégis, az együtt örülni-ünnepelni tudás kedvéért megszaporítja a bort. Tanítványaival együtt ünnepelt. Nemcsak a vándorúton, a tanítások közepette volt közösségben velük, hanem a vidám percekben is.
Talán különösképpen aktuális lehet a mai idõkben ez a jézusi csoda, hisz már-már tömeghisztéria alakul ki a káros húsok, italok, növények, olajok, zsírok fogyasztását illetõen. Ezen hisztériák mögött talán egy alapvetõen ateista gondolat húzódik meg: a testnek, az életnek lehetõleg maximális óvása... mintha ez lenne a csúcsérték...
Jézus alapelve egészen más lehetett. A tisztának minden tiszta. Nemrégen egy keletrõl szóló könyvben olvastam: Amikor a tibeti fõlámát megkérdezte egy európai ember, hogy mi az élet titka, azt válaszolta: Nem kell félni! A félelemmentes élet. Ha valamitõl félünk, betegek leszünk tõle. Jézus kiegyensúlyozott tudott lenni az ünneplésben. S ha Jézus mellé állítjuk Keresztelõ Jánost, az aszkétát, kinek a példáját kellene követnünk? Mindegyikét, illetve egyikét sem. Alapvetõen karakter kérdése, hogy aszkétább alkat vagyok-e, vagy az együtt-ünnepelni tudó, oldottabb típus.
Jézusnak a kánai menyegzõn mutatott figyelmes szeretete mások ünneplését szolgálta. Van-e még idõnk ünneplésre, nem egyedül, hanem a tanítványok közösségében?!

Január 26. - Évközi 3. vasárnap - Lk 1,1-4;4,14-21 - Új társadalom
Ha azt mondjuk, hogy Jézus a názáreti zsinagógában elmondott tanításával nem aratott osztatlan sikert, közel járunk az igazsághoz. Tanításának tartalmába nem tudtak belekötni. Ám nem tudták megbocsátani neki, hogy kor- és játszótársai fölé nõtt, mind népszerûségben, mind értelemben.
Jézus nem "lelkizik" sokat, nem is teheti, hisz Izajás-részletet olvas fel, s ez egyértelmûen az eltorzult társadalmi viszonyokat helyreállítani akaró program.
Fontosnak tartom az Izajástól idézett sorrendet. Az szólhat az örömhír tartalmáról, akinek nemcsak az értelme, de az egész szíve túlcsordul az örömhírtõl. Aki a Lélek erejével eltelt ember.
Isten örömhíre nem mindenkinek való. Jézus nem említi, hogy Heródesnek, esetleg Pilátusnak vagy Kaifásnak hirdeti majd az örömhírt. Ám megemlíti a legalsó, a legkivetettebb réteget, a szegényeket. Õket hívja elsõsorban az Isten.
A megtört szívûeket gyógyítani. Az örömhírt csak egészséges ember tudja a maga teljességében befogadni.
Szabadulást hirdet a raboknak. Nem a jog, a "szemet szemért" elv határozza meg Jézus magatartását, hanem az ellenség szeretetének parancsa. Az elnyomottaknak is szabadulást akar hirdetni. - Nem pusztán könnyítési teóriaként, a vallás lelki, belsõ dimenziójában, vagy majd a földi életet követõ mennyei örömökben, hanem itt és most. A hozzá és az Üzenethez hû tanítványok körében megszûnnek a szociális, a társadalmi, az egymáson való uralkodásból fakadó konfliktusok. Új világ, az Isten világa beköszöntését jelzik Jézus szavai.
De nem értették meg Õt s üzenetét. Ma sem értik. 2000 évvel Jézus után is az alapokat kell elmagyarázni. Egy ördögi fátyol elhomályosítja az emberek látását. Sem a tények, sem az értelem szava nem képes áthatolni ezen ördögi homálylátáson. Jézus ma sem tehet mást, mint annak idején otthonában. Ismét meghirdeti rajtunk keresztül Isten személyes aggódását, az irántunk való szeretetét tükrözõ programot.

Ady Endre közel 100 év távlatából figyelmeztet minket, akik még nem menekültünk el, még nem adtuk fel:
"Oly szomorú embernek lenni,
S szörnyûek az állat-hõs igék,
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szõtt hitét,
S akik még vagytok, õrzõn, árván,
Õrzõk: vigyázzatok a strázsán."