A paphiány miatt elégtelen lelkipásztori ellátásban részesülõ egyházközségek és az egyház jövõje miatti aggodalommal, valamint a szilárd meggyõzõdéssel, hogy Isten házas és nõtlen férfiakat papi szolgálatra egyaránt hív, késztet bennünket arra, hogy azzal a kéréssel forduljunk Róma püspökéhez, II. János Pál pápához, valamint a többi püspökökhöz, hogy a cölibátus törványát feloldják és a papság számára a nõs vagy nõtlen életforma választását lehetõvé tegyék.

Javaslom a cölibátus törvényének megszüntetését!

Név, lakcím, aláírás

Az aláírások gyûjtése az egész világon folyik. Magyarországon az "Érted vagyok" címére, külföldön pl. a következõ címekre lehet küldeni:

Franciaország: Pretres Maries, Ave. Cieusa / Res. Gr. Corniche Al, 13007 Marseille; Fenetres, 1, Chemin Andr� Malraux, 69130 Ecully

Belgium: Hors Les Murs, Rue Buisseret 24, 4000 Liege

Svájc: (Információk is) Herdenbrief Pflichtzölibat, Greithstrasse 8, 9000 St. Gallen

Spanyolország: Moviniento Celibato Opcional, Apartado 39,003, 28080 Madrid

Olaszország: Vocatio Via Ostiense 152 B, I-00154 Roma

Észak-Amerika: Corpus, 207-113 Street, S7N 1W1 Saskatoon, Sask. Canada

Dél-Amerika: Associacao Rumos, Caixa Postal 07-0050, 70359 Brasilia-DF. Brasil

Fogadjátok el Isten munkásait!

A cölibátus-kötelezettség az egyházközségek egzisztenciális kérdésévé vált. Az elsõsorban az egyházközségeket érintõ paphiányt megkísérelték plébániák összevonásával, lelkipásztori segítõk (segítõnõk) munkába állításával, az igeliturgia bevezetésével mérsékelni. A szükségmegoldások azonban a problémát nem oldották meg, hanem csak elodázták. Egyre több egyházközségben kell lemondani a rendszeres vasárnapi szentmisérõl, a helyben lakó lelkipásztorról. Az eddigi megoldási kísérletek a papot elválasztják a közösségtõl és alkalmi szentségkiszolgáltatóvá teszik. A paphiány csak papok által oldható meg, papi szolgálatra alkalmas és a szolgálatot vállaló házas vagy nõtlen férfiak révén. Az Egyház hosszú távon nem hagyhatja figyelmen kívül az egyházközségeknek az Eucharisztia ünneplésére és a közösség közösségen belüli vezetésére vonatkozó, belsõ igénybõl származó szükségleteit. A cölibátus törvénye nem tarthat távol a papszenteléstõl emberileg és szakmailag alkalmas laikusokat, akik a házas életre és a papi szolgálatra egyaránt hivatva érzik magukat. Az evangéliumra való újbóli rátalálás szabad utat nyitna a házasok papi szolgálatba állításának. A papság újraértelmezéséhez elengedhetetlenül szükséges az Isten népének - különösen az érintett egyházközségek tagjainak részvételével készült - állásfoglalása.

Megfontolások az Írás alapján: Az Újszövetségi szentírásban nem található olyan kijelentés, mely alapján egyházi hivatal gyakorlása nõtlen állapothoz lenne kötve, csupán a közösséghez való tartozás, a szilárd meggyõzõdés, a hitvalló magatartás és a vezetõi rátermettség számított. Gyakran vesznek részt az evangelizációban házaspárok (Róm 16). Pál arról a jogról beszél, hogy hívõ feleség az evangéliumhirdetõ munkára elvihetõ. Pétertõl eltérõen õ nem veszi igénybe ezt a jogot (1Kor 9,5). Ahol Pál az Egyház építéséhez szükséges karizmákról beszél, nincs szó a nõtlenségrõl (1Kor 12, Róm 12). Pál apostol a házasságot és a nõtlenséget egyaránt karizmának fogja föl, azonban az egyházi hivatalvállalással való összefüggés nélkül (1Kor 7,17). Pál pozitívan értékeli a házas és a nõtlen állapotot egyaránt s a kérdést a "helyes" életformára vonatkozóan úgy relativizálja, hogy éljen "mindenki úgy, ahogy az Úr megadta neki, s ahogy az Isten elhívta" (1Kor 7,17). A nem házas állapot Pál számára olyan opció, melyet a Krisztus újraeljöveteléig hátralévõ kis idõre és a nagyobb szabadságra alapoz. Ahol a nõtlenséget ajánlja, ott a saját példájára utal, hangoztatja azonban, hogy erre vonatkozó parancsa nincs az Úrtól (1Kor 7,25). Az I. században a Timóteushoz írt levél tanúsága szerint a jó házasság inkább az egyházi hivatal minõsítésével volt kapcsolatban. Az Úr házában végzett szolgálatért az elöljárótól (püspöktõl) elvárták a rendezett családi életet (1Tim 3,1-5). A házassági tilalmat mint tévtant, a teremtõ Isten jóságának megvetését, elvetették (1Tim 4,3).

A cölibátus-törvény eredetérõl: Több mint egy évezreden keresztül egyházi hivatal vállalásának nem volt elõfeltétele a nõtlenség. Voltak nõtlen és házas papok egyaránt. Hivatalos okmányokból kitûnik, hogy a kötelezõ cölibátus bevezetésének legalaposabb indítéka a "rituális tisztaság" volt. A szexualitásról vallott ókori eredetû felfogás a házastársi együttlétet tisztátalannak tekintette. A cölibátus törvényének elsõ jelei a IV. században lelhetõk fel. A szerzetesség befolyásának hatására gyakorlattá vált az Eucharisztia vétele elõtti éjszakán a nemi élettõl való tartózkodás. Mivel a nyugati egyház szorgalmazta az Eucharisztia naponkénti megünneplését, ez a nõs papok számára kemény következménnyel járt: szinte folyamatosan önmegtartóztatásban kellett élniök. A IV. század végén a nõs papok számára törvénybe foglalták, hogy a szentmise bemutatása elõtti éjszakán önmegtartóztatóan éljen, ugyanakkor megkívánták, hogy a házastársával szeretetteljes együttélésben éljen. A gyakorlatban az önmegtartóztatási törvényt nem lehetett keresztülvinni, ezért fordult az egyházi felsõbbség, mint utolsó eszközhöz, a házasság tilalmához. A cölibátus ideológiai alapját a "rituális tisztaság" képezte. A bevezetéséhez hozzájárult még, hogy a házasságnak nem nevezhetõ kapcsolat mellett az egyházi visszaélések (simónia, anyagi javak hajszolása, lelkipásztori munka elhanyagolása) is terhelték a papságot. A XI. századi reformmozgalmak szembeszálltak a papi házassággal. A következmény az lett, hogy a II. Lateráni Zsinat 1139-ben összekötötte az egyházi hivatal vállalását a nõtlenséggel. A cölibátus törvénye ellenére a XV. század végén a legtöbb világi pap házas volt. A cölibátus törvényét sem a reformáció hatására, sem belsõ egyházi mozgalmaktól indíttatva nem vonták vissza.

A II. Vatikáni Zsinat az elsõ, amely hivatkozott a Mt 19,12-re és így próbált lelkiségi megalapozást adni a kényszercelibátus törvényének: a cölibátus az Isten Országáért vállalt kegyelmi adomány . A zsinat óta két római Szinódus tárgyalt a papságról, de e kérdésben a pápa kifejezett kívánsága miatt egyik alkalommal sem változtathattak. A felmentési kérelmek száma azonban nem csökken.