A csomagok

Gyopár bátyám tizenegy éves korában a Mikulás nap elõtti reggelen beutazott Vácra. Ekkor már olyan komoly és higgadt viselkedésû volt, hogy nyugodtan elengedték szüleink egyedül. Délben tömött tarisznyával érkezett haza és kirakta az asztalkájára, amit vásárolt: három zacskó cukrot, három tábla csokoládét, három koszorú fügét, három doboz datolyát, három narancsot, három csokoládé mikulást, három ív piros papirost, meg egy kis gombolyag aranyszínû zsineget. Ugri Bugri öcsénk - aki akkor ötesztendõs volt - megkérdezte tõle: "Kiknek adod?" Gyopár azonban azt hitte, árt a tekintélyének, ha kisebbek kérdésére fölényeskedés nélkül válaszol. Tehát ezt mondta: "Majd megtudjátok. Terád szükségem is lesz estefelé, ma ne menj át Fujóskához." Fujóska Ugri Bugri barátja volt.

Ebéd után leült Gyopár az asztalkája mellé és három csomagot készített a vásárolt csemegékbõl. Mire elkészült a csomagolással, már kezdett is sötétedni. Meggyújtotta a mennyezetrõl függõ petróleumlámpát és elõvett fiókjából három nagyon finom levélpapirost a hozzájuk való borítékokkal. Én képeket nézegettem valamilyen könyvben, de sûrûn fel is pillantgattam és láttam, hogy csak egyetlen sort ír mindenik levélpapírra, már írja is alá. A borítékokra meg csak egy-egy nevet írt, címet nem. Aztán óvatosan behúzta a leveleket a csomagok arany zsinórja alá, és Ugri Bugrihoz fordult: "Hozd ide a tarisznyádat." Az öcskös felugrott a szõnyegrõl, az építõkövei mellõl. Gyopár belerakta a tarisznyába a csomagokat és így szólt: "Mondd utánam: Nagykaratty, Cukorpék, Üstökös." "Nagykaratty, Cukorpék, Üstökös." "Jól van. Ilyen sorrendben mégy el hozzájuk. Nagykarattynak odaadod a legfölsõ csomagot, Cukorpéknek a középsõt, Üstökösnek az alsót." Ugri Bugri is, én is nagyot néztünk, még sose hallottunk olyasmit, hogy gyerek ajándékot küldjön a barátainak Mikulásra. Azonban már sejtettem is, mi célja vele. Gyopár ugyanis csak olyan fiúkkal barátkozott, akiknek nem kellett semmi szívességet tennie, õ viszont kaphatott tõlük szivességeket. Nagykarattytól kölcsönkaphatta a kerékpárját, Cukorpék családja õt is vitte vasárnaponként utazgatni, megnézni egy-egy várost, vidéket, azonkívül mindig süteményes csomaggal jött haza tõlük, mert Cukorpék édesapja, Gömbölyû bácsi volt a törpeházi pék és cukrász. De a legfontosabb Üstökös barátsága volt neki. Üstökös ugyanis idõsebb volt nála két évvel, családja meg a legjobb módú család Törpeházán. Üstökösnek bob szánkója volt, istállójukban póni állt, és Gyopár is lovagolhatott rajta. Számító természetérõl azonban barátai is tudtak, volt tehát a viselkedésükben egy kis idegenkedés is Gyopártól.

Ezen gondolkodhatott Ugri Bugri is, mert mialatt a csizmácskáját húzta, egyszerre csak ezt kérdezte szomorúan: "Azért adsz nekik ajándékot, hogy ezentúl is kapj tõlük mindenfélét? Kölcsön a kerékpárt, meg süteményt, meg hogy elvigyenek utazni? És hogy ezentúl is lovagolhass a pónin?" Felemeltem tekintetem a könyvrõl és reménykedve ráfüggesztettem Gyopárra. Rettentõen vágyódtam rá, hogy olyan bátyám legyen, aki most igaz szóval ezt felelné: "Úgy van, öcskös, azért küldöm a csomagokat. Köszönetem jeléül is az eddigiekért, de fõként azért, hogy a jövõben se tagadják meg tõlem ezeket a szívességeket." Még arra is gondoltam, ha csakugyan így válaszol, felugrom és megölelem, megcsókolom. Gyopár azonban, egy kis zavart heherészés után, ünnepélyeskedõ arccal ezt felelte: "Milyen csacsi vagy te még, öcskös. Az ember szeretetbõl ajándékozza meg a barátait. Azt írtam a levelekben is: 'barátságom jeléül, szeretettel'. Az ember azért ad ajándékot, hogy örömöt szerezzen a megajándékozottnak." Tekintetem visszaesett a könyvbe. Ugri Bugri viszont kurjantott: "Éljen! Nagyszerû! Éljen Gyopár!" Most már megszólaltam: "És miért kell ezért Ugri Bugrinak abbahagynia a játszást? Miért nem te magad viszed el a csomagokat?" Gyopár megörült a kifogásolásnak, mert lehurroghatott: "Semmi közöd hozzá, megengedte édesanya, hogy az öcsköst küldjem. Elõkelõbb, ha nem személyesen viszi az ajándékozó, hanem küldi. És Ugri Bugri kapni is fog érte tõlem egy zacskó cukorkát." Még meguzsonnáztunk, aztán belebújt az öcskös a ködmönkéjében, nyakába akasztotta a tarisznyát, fülére húzta kucsmáját és útnak indult a csikorgó havon. Gyopár Ugri Bugri asztalkájára tett egy kis zacskóban néhány szem cukrot, és maga is könyvet vett elõ, olvasni kezdett.

Vagy félóra múlva felpattant az ajtó, ragyogó arccal berontott az öcskös és még a ködmönkéjét se vetette le, úgy lelkendezte tüstént: "Hallgass ide, Gyopár, nagyon fogsz örülni, kitaláltam valami nagyszerût! Úgy hagytam ott mindenütt a csomagot, hogy engem senki se lásson! Nagykarattynál a virágtartóra tettem az ablaka elõtt, aztán megkopogtattam az ablakot, és elszaladtam. Cukorpéknek kinn feküdt a kucsmája a tornácon, abba tettem bele és aztán meghúztam a kertajtón a csöngettyût! Üstököséknél a kutya szájába adtam, õ vitte a konyhaajtóhoz és kaparta, hogy nyissák, hozott valamit! Mire kinyitották, én már régen kinn voltam a kertbõl. Ugye jól kitaláltam?" Gyopár azonban elkedvetlenedett: "Most azt hihetik, én cipeltem oda a csomagokat és én hagytam ott ilyen gyerekes módon. Mire volt ez jó?" Azt öcskös bámult: "Hát nem érted? Ha tudják, hogy tõled van a csomag, akkor gyanakszanak, hogy azért adod, hogy szívességet kapj érte, mint ahogy elõször én is gyanakodtam, és akkor nem örülnek neki olyan nagyon. Ha azt hihetik, hogy a Mikulás hozta, sokkal jobban örülnek!" Gyopár bosszúsan legyintett: "Szamárság! Hiszen ott a levelem a zsineg alatt, abból megtudják, hogy én küldtem!" De Ugri Bugri boldogan mosolygott: "Ne aggódj, gondoltam én arra is!" Azzal belenyúlt ködmönkéje zsebébe és büszkén letette Gyopár asztalára a három levelet. Gyopár egy pillanatig rámeredt a levelekre, aztán felugrott és üvöltött: "Hogy merészeltél ilyet tenni?! Te törpebõrbe bújt sárkány! Te bárányképû vipera! És én még cukrot készítettem ide neki!" Felkapta a zacskót, a földhöz vágta, rátiport és tovább üvöltött:

- Tudod te, mit vettél el tõlem?! Elvetted, hogy kerékpáron mehessek be Vácra, pedig mennyire szerettem volna! Nagykaratty már az õsszel se szívesen adta kölcsön a gépét, kisebb útra se! De ha megkapja ezt a csomagot, akkor nem mondhatná majd tavasszal, hogy "nem adom"! Cukorpék körül ketten is lebzselnek, akik utazni szeretnének velük! A legutóbb már észre is vettem Cukorpéken, hogy szívesebben vitte volna Erdõ Csöndjét. Diridongó meg nagyobb süteményes csomagot kapott, mint én! Ki tudja, hány utazást vettél el tõlem és mennyi süteményt. Üstökös a múlt vasárnap azzal az ürüggyel, hogy veszélyes a pálya, egy idõsebb fiút akart vinni a bobon, az édesapja meg egyre nehezebben adja kölcsön a pónit: 'De ne sokáig, fiam, mert fáradt.' Itt lett volna a legfontosabb az ajándék! Tudod te, milyen tisztelet vesz körül engem attól, hogy Üstökös barátai közé tartozom és az õ pónijukon lovagolok végig Törpeházán?! És ezt most mind tönkretetted, te hasznavehetetlen tökfejû!

Ugri Bugri sírásra ránduló szájjal rebegte:

- De te nem ezt mondtad az elõbb... Hanem, hogy... örömöt akarsz szerezni nekik...

Gyopár egy pillanatra zavarba jött, de már csattant is fel a hangja:

- Persze, hogy örömöt! De egyúttal... az ember egyúttal biztosítani is akar a maga számára bizonyos elõnyöket. Ezt te még nem értheted ezzel a kicsiny és buta fejeddel. De éppen ezért nem lett volna szabad szófogadatlanul és pimaszul a kicsiny és buta fejed szerint intézkedned! - és kirohant a konyha felé, nyilván, hogy elpanaszolja édesanyánknak, mi történt. Ugri Bugri meg sírva utána loholt:

- Nem pimaszul! Én jót akartam! Ne haragudjál, Gyopár!

Ismét eltelt vagy félóra. Megint nyílt az ajtó, jött vissza Gyopár a konyhából. Már majdnem egészen nyugodt volt. Szelídítették haragját édesanyánk okos, vigasztaló szavai. De meglepõdve körülnézett:

- Hol az öcskös?

Engem meg ez a kérdés lepett meg:

- Azt hittem, veletek van a konyhában. Lehet, hogy átment bánatában Fujóskához.

Gyopár leült az asztalkájához és félig magának, félig nekem dohogta:

- Hüvelykujjnyi törpe! És egyúttal óriásmajom! Hiába adtam ki az összes megtakarított pénzem.

Ekkor megint felpattant az ajtó, és berontott Ugri Bugri. Az elõbb csak ragyogott az arca, most valósággal tündökölt, mint a csillagszóró:

- Gyopár, jóvátettem hibámat! Megkapsz mindent, amit szeretnél. Még a csomagot is vissza akarták adni mindenütt. Azt mondták, ha számításból adtad, nem kell nekik, de én nem fogadtam vissza. Ugye jól tettem? Elég, hogy mindent megígértek.

Gyopár olyannak látszott, mint aki ültõ helyében éppen megfagy. Még akkor is a dermedtség hatását keltette, mikor lassan felemelkedett a székrõl és rémült tekintettel az öcskösre meredt. Ugri Bugri meg tovább ujjongott:

- Nagyszerûen elintéztem mindent. Megmondtam mind a három helyen, mekkora bajt csináltam, mert nem értettem a kicsiny és buta fejemmel, hogy te nem csak örömöt akarsz szerezni nekik a csomagokkal, hanem egyúttal biztosítani is akarsz velük a magad számára bizonyos elõnyöket. Nagykarattynak megmondtam, hogy mindig adja kölcsön a kerékpárját, még Vácra is. Cukorpéknek: szeretnéd, ha nem lenne kisebb a süteményes csomagod, mint Diridongóé. Üstökösnek megmondtam, hogy mindig vigyen téged is a bobszánkón és akkor is adják kölcsön neked a pónit, ha fáradt egy kicsit, mert téged tisztelet vesz körül attól, hogy a barátai közé tartozol és ez fontos neked. Mindenki nagyon nevetett és mindent megígértek. Mindenütt kínáltak süteménnyel is, de én nagyon siettem haza, hogy minél elõbb elmondjam neked ezt a sok jó hírt.

Gyopár már elõbb megfogta a fejét mindkét kezével, mintha attól félne, hogy szétpattan, most pedig lassacskán összegörnyedt, lerogyott, leült a szõnyegre és úgy nyögött és nyekergett, mint súlyos teher alatt a kenetlen tengely. Ugri Bugri elhallgatott, bámulta néhány pillanatig, aztán rám nézett és kétségbeesetten kérdezte:

- Jaj, Moha, mi baja Gyopárnak? Csak nem tettem megint valami rosszat?