BOCS Homepage


Bányán táboroztunk

VII.14. vasárnap
A pályaudvaron találkoztunk, mindenki egyszerre nevetett, beszélt, puszit adott és kapott. A fonyódi vonaton a peronokon szorongtunk, olykor akadályfutást mímelve a csomagok között. A kaposvári vonaton le tudtunk ülni, énekeltünk, gitároztunk. A vonatozást buszozás követte. Nagy volt. Mármint a hõség. Kellemes, félig függõ, félig fekvõ helyzetben rogyadoztunk a csomagok alatt. Majd leszálltunk és némi idegenlégiós menetelés következett egy nagy fáig, ahol néhány sátor állt. Ez még nem végleges táborhely, Döniék elmentek, hogy jobbat keressenek. Feri befutott, megkezdtük a költözést. A már álló hatszemélyes sátrat nem bontottuk le, hanem a vázát megfogva egy az egyben átszállítottuk a végleges helyére, alatta, mint baldachin alatt a püspökök, Norbi és én vonultunk ájtatos képpel, a fülkéket cipelve. Sátrat vertünk, bepakoltunk, kitapostuk az ösvényt a forrásig.
Lassan sötétedett. Megérkezett Feri bácsi, és összeültünk egy tábornyitó misére. Az evangéliumnál esni kezdett az esõ. A nagysátorba menekültünk, énekeltünk, majd a zuhogó esõben aludni vágtattunk.

VII.15. hétfõ
Reggeli áhítat után kihúztuk az õrangyalosdit, bemutatkoztunk és beosztottuk a csapatokat. Feri bácsi elõadást tartott. Istenrõl beszélt és a Szentlélek-élményérõl. Ebéd után röpiztünk és tartottunk egy énekpróbát a miséhez, majd Feri felolvasott egy Lev Tolsztoj-novellát a cár három kérdésérõl. Megérkezett a táborszellem (Mali) és elmondta, amit én is éreztem, hogy összeszedetlen és kissé nemtörõdöm a társaság. Némi éneklés után elmentünk kiscsoportban imádkozni.

VII.16. kedd
Mali ébresztett. Tegnap esti megállapodásunk értelmében azonnal ugrottam, néhány percen belül összegyûlt a csapat. Felfelé indultunk a hegyen. Kitûztük a zászlót (egy vizesballont), felraktuk a számokat és vártunk. A harc nem tartott sokáig, Feriék pillanat alatt lerohantak minket. Lementünk és nekifogtunk a reggelikészítésnek.
Mikor imára gyûltünk össze, kiderült, hogy Cili hiányzik. Fogtam másfél karéj kenyeret és elindultam, hogy megkeressem. Hosszas kiáltozás után került elõ. A másfél karéj kenyérbõl már csak fél maradt. Kiderült, hogy Cili úgy elbújt, hogy nem vette észre senki. Õ meg azt nem vette észre, hogy vége a játéknak és folytatta a partizánkodást. Nagy éljenzés közepette vonultunk be a táborba. Reggeli után visszavágó volt. Délelõtt a komoly program egy színdarab volt arról, hogy Keita, a sirály, hogyan találja meg élete értelmét a repülésben.
Ebéd után a kiscsoportok félrevonultak és a kérdések alapján a színdarabról beszélgettünk. Egy nagy körben összefoglaltuk a megbeszélteket. Aztán újra szétoszlottunk, az apostolkodásról kellett valamit kitalálni.
Vacsora után volt a mise.
Tábortûznél elõadtuk az agyszüleményeinket. Saját darabunk arról szólt, hogy egy békés indián törzshöz két hittérítõ érkezik; egy merev és egy eksztatikus hites. Agresszív fellépésük nyomán a törzsben meghasonlás támad, majd a bennszülöttek észhez térnek, elkergetik a térítõket és visszatérnek a nagy Manitu tiszteletéhez. Ja és a címe: Hogyan ne apostolkodjunk?

VII.17. szerda
Ma délelõtt Miki tartott elõadást az egyházról és a közösségrõl. Kiscsoportos megbeszélés is volt. Ebéd és némi döglés után énekeltünk, késõbb megjött Dombi Jancsi bácsi. Bányáról, az ottani életükrõl beszélt. Nekem nagyon tetszett és másokon is láttam, hogy a szívükbe fogadták.
Mise után elindultunk éjszakai túrára. Nem mehettünk sokáig, mert közeledett a vihar. A forrásnál körbeültünk és Marcsi felolvasott egy Selma Lagerlöf-féle Krisztus-legendát.
Aztán már siettünk vissza. Alighogy bevágódtunk a sátrakba, zuhogni kezdett az esõ. Próbáltuk kivédeni a beázást. Az esztergomiak máris költözhettek a nagy sátorba.

VII.18. csütörtök
Még mindig borús az ég és minden vizes. A mise a nagy sátorban volt. Maliék vásárlás közben beleragadtak a sárba.
Délelõtt Feri tartott elõadást az erõszakmentességrõl. A csapatok között volt sorverseny. Sokat nevettünk.
Az ebéd meggyleves volt, csak úgy röpködtek a magok.
Ebéd után akadályverseny volt. Döni mondta, hogy vegyünk fürdõruhát. Ebbõl néhányan rá is jöttek a poénra és sikerült megfûznöm egy-két lányt, hogy vegyenek szoknyát.
I. Döni: átöltözés az elõzõ versenyzõ ott hagyott ruhájába és hatszög rajzolása egy vonallal, az összes átlót be kellett húzni.
II. Mali: 3 olyan dolog felsorolása, amit az ember nem tenne meg parancsra és követ (nem) dobni csukott szemmel a forrásba.
III. Marcsi: arról kellett meggyõzni, hogy jobb, ha a gyerekek bármikor bemászkálnak a konyhasátorba és annyit esznek, amennyit akarnak.
IV. PG: olyan szituációk, amikben büntetés követ valamilyen cselekményt. Pl.: kisgyerek konnektorba nyúl és a kezére csapnak; alsós egyest kap és szobafogságra ítélik; tollat lop és az osztálytársai kiközösítik; a középiskolás szerelmes levelet ír órán és a tanár megszégyeníti; ittas ember balesetet okoz és lecsukják; Júdás önbüntetése; utolsó ítélet. A véleményemet kellett elmondanom, meg hogy szerintem milyen a célravezetõ büntetés.
V. Feri: arra kellett válaszolnom, hogy mit tennék, ha valaki megtámadna és mit tennék, ha valaki mást támadna meg.
VI. Miki: a jövõnkrõl, pályaválasztásról és közösségrõl beszélgettünk.
A visszaérkezõket nagy nevetés fogadta. A szoknyás, strandruhás fiúk halálian néztek ki!
Tábortûznél énekeltünk és értékeltünk. (Ja! A fiúk csináltak délután hidat, ami olykor leszakadt, ezért bele akartak építeni egy lányt.) Éjjel néhány hidegvíz-mániás elment fürödni a forráshoz.

VII.19. péntek
Reggel némi röplabda után összegyûltünk és PG egy nagyvárosi remetérõl szóló történettel vezette be a remetenapot. Aztán szétoszlottunk. Jók ezek a papírok. Valóban, mennyi öröm van! Jólesett az egyedüllét.
A felnõtt-gyerek röpimeccs 1-1-re zárult. Tábortûznél megettük a kekszet és a sütiket, amiket Gyuláék hoztak. Mali felolvasott egy Pilinszky János-mesét Tükörországról. Döni pedig egy fiúról és egy lányról mesélt, akik gondtalanul hülyéskedtek, amíg véletlenül halálos balesetet okoztak. Mónival elõadtunk egy Benkõ-darabot két gitárra.

VII. 20. szombat
Reggeli áhítat és evés után hangtalan, moccanatlan döglés következett. Néha odahallatszott a felnõttek nevetése, gondolom, a délelõtti programot beszélték meg, amely nagyon jó volt, a nagyok, mint mindig, kitettek magukért. Minden csoportból egy lány megetetett egy fiút bekötött szemmel. Én voltam a legügyetlenebb: egyetlen kanál lekvárral úgy kikentem Norbit, alig gyõzött utána mosdani.
Aztán voltak kérdések a Bibliából, irodalomból és zenébõl. Új hangszerelés, nem is rossz. Gitár ki-mit-tud is volt, az sem maradt el a felnõttek klasszikus darabjai mögött.
Ebéd után kezdõdött a fordított nap. Nagy nehezen összegyûjtöttük a 6 felnõttet. Ekkor Ferinek és PG-nek eszébe jutott, hogy vissza kéne vinni az edényeket. Jó. Gondolom, mekkorákat röhögtek rajtunk, hogy mit tudunk kínlódni hárman hat rakoncátlan felnõttel.
Olykor-olykor meghasonlottunk, de hõsiesen vezettük a dolgot. Tulajdonképpen egész jól sikerült. Szerencsétlen áldozataink még talán élvezték is, hogy rajzoltattunk, talicskáztattunk, verset, szobrot csináltattunk, békaugráltattunk, lekvárt etettünk velük.
A tábortûznél a felnõttek elõadtak egy tök jó tábor-paródiát. Õrangyalosdi is volt, egész sokan ráhibáztak. 3-4 év alatt sokat javult az arány.
A hidegvíz-mániások - köztük én is - éjfél után elmentek fürödni.

VII. 21. vasárnap
Mikor visszaértem, már csak kevesen voltunk. PG meg én gitároztunk és akkor éreztem, visszajött az a varázs, amit néha hiányoltam. Csöndes vidámság volt, már nem lehetett hangoskodni, hát halk, lassú nótákkal búcsúztunk a tábortól, az estétõl.
Reggel borult volt az ég. Gyorsan pakoltunk. Búcsúzóul összegyûltünk egy utolsó áhítatra. Aztán hazaindultunk. Good bye, Bánya!
Kaci