A bányai közösség

Esténként találkozunk rendszeresen (szerda és szombat kivételével). Ilyenkor tanulás, imádkozás, közös ügyek megbeszélése a program. Tanuláskor a Szentírást és egyéb hasznos olvasnivalókat vitatunk meg. Elég sokfélék vagyunk és ennek az elõnyeit is, hátrányait is érezzük. Elõnye természetesen az, hogy egy-egy tanulás alkalmával nagyon sok szempont, nézõpont elõkerül, több oldalról körül tudjuk járni a témát. Hátrányként azt érezzük néha, hogy lassan, vontatottan haladunk és bizony sokan közülünk türelmetlenebbek, szeretnék minél elõbb eredményesen lezárni az adott témát. Közös ügyek megbeszélésekor is hasonló problémák fordulnak elõ. Itt azonban inkább jellemzõ az, hogy a közösséget érintõ problémákat a sokféle megközelítés miatt csak nehezen, sok vita árán tudjuk rendezni. A megoldást azonban mindenki elfogadja és általában tartós is marad.

Az esti találkozókon kívül elég sok együtt töltött programunk van. Minden hónapban az egyik testvérünket megünnepeljük. Szervezünk közös munkanapokat, amikor az egész közösség valamelyikünknél dolgozik, kerti, ház körüli vagy éppen házépítési munkát végez. Mivel viszonylag sokan vagyunk és nehéz olyan találkozót létrehozni, ahol mindenki kivétel nélkül jelen tud lenni, ezért havonta egyszer egy ilyet is megbeszélünk és ilyenkor nincs pardon: mindenkinek ott kell lenni. Ilyen teljes létszámú találkozókon beszéljük meg az olyan kérdéseket, amelyek a közösség egészét érintik és lényeges mindenkinek a véleménye.

A fent említett szervezett együttlétek mellett a spontán találkozások, beszélgetések, együtt töltött idõk, szórakozások jelentik az egymás közötti személyes kapcsolatokat. Ez az a terület, ahol nagyon sok minden eldõl. A személyes kapcsolatok, barátságok az egész közösség létét meghatározhatják. Nagyot lendíthetnek a közösségen, de állóvízzé is tehetik a közösségi életet. Mindannyian tudjuk, hogy ezen a téren mindig van tennivaló. Sohasem lehet igazán nyugodt a lelkiismeret. A másik ember felé forduló érdeklõdõ szeretet a kulcsa a közösségnek. Kezdetben persze minden más, de csakhamar rájövök arra, hogy mennyire lusta, hanyag és önzõ vagyok. Megismerem a másikat is és lelohad a lelkesedésem. Ettõl kezdve tudatossá kell tennem, hogy a személyes kapcsolatok jelentik az Istennel való kapcsolatomat is! Amikor felnõtt módon ezt megértem és keresem a másik emberrel a személyes kontaktust, akkor kezd el élni bennem Isten szeretete. Ez jelenti számomra a közösségbe való Isten szerinti bekapcsolódást is. Megfigyelhetõ, hogy amikor valaki nem tud bekapcsolódni a közösség életébe, akkor szinte biztos, hogy személyes problémái is vannak valakikkel.

Ha új tagok érkeznek a közösségbe, akkor általában a nehézséget a már meglévõ keretek közé való beilleszkedés jelenti. A következmény pedig általában a keretek lazulása mellett az új tagok bizonyos szabadság-feladása. A közösségben eddig adódott konfliktusok szinte minden esetben erre a problémára vezethetõk vissza. Sokkal fokozottabb ez családok esetében, ahol nem csak szabadság-feladással kell számolnia az új tagoknak, hanem bizonyos mértékben a család önállóságának, belsõ élete függetlenségének korlátozódásával is. A család a közösség elé kerül, mindennapjaiba a közösség belelát, és - ha nem is mindig kimondott - véleményt alkot. A család számára ez sokszor nagyon nehezen viselhetõ el. A következmény ismét csak a keretek lazulása. Ez az egész folyamat egyébként nem feltétlenül rossz. Jézus teljes mértékben meghagyta az egyén szabadságát, s ugyanakkor a véleményét bizony nem rejtette véka alá, hanem nagyon is direkt módon kinyilvánította. Valószínûleg tehát a közösség összetartó ereje nem az egységben (persze nem is a lazaságban), hanem inkább a szabadságban, a szabadság meghagyásában van. Nagyon fontos itt hangsúlyozni az egyéni elkötelezettséget, ami nélkül a közösség már rég szétesett volna. Végsõ soron ez az elkötelezettség a biztosítéka annak, hogy a közösség túléli problémáit. Ha valaki(k)ben ez az elkötelezettség csorbát szenved, a közösség felhívja rá a figyelmet, de nem szankcionál. Nagyon kényes, de úgy tûnik, fenntartható ez az egyensúly a szabadság meghagyása és a közösség iránti elkötelezettség között.

Mindezekbõl következik, hogy nincs a bányai közösségnek szigorúan vett szervezeti szabályzata. Nemrégiben egyértelmû elutasításra talált egy ilyen próbálkozás. Az összetartó kötelék nem a szervezettség ereje, hanem az a tudat, hogy Bányán Isten akaratából életközösséget alkotunk, egymást szeretve. A tapasztalatom szerint ezt a tudatot eddig még nem gyengítették a felmerülõ problémák és a közösség lazulása.

Következik a fentiekbõl az is, hogy a bányai közösség élete 'kifelé' nem valami aktív. Missziós tevékenységünk egyenlõre csak a szûk környezet felé irányul. Sokan szemünkre vetik, hogy túlságosan befelé fordulók vagyunk, megelégszünk önmagunk örömeivel, gondjaival. Elvonultunk a világból, hogy kényelmes egymástmelengetésben éljük le életünket. Ezeknek a véleményeknek az igazságmagva azon alapszik, hogy a szabadságban és a közösség iránti elkötelezettségben rejlõ összetartó erõ nem ad kifelé aktivitást. Nincs a bányai közösségnek megfogalmazott célja sem. Hiszünk abban, hogy ha Isten elérkezettnek látja az idõt, ad a közösségünk számára testre szabott feladatot. Most önmagunk építése az elsõdleges feladat. És nehogy valaki azt képzelje, hogy ez olyan könnyû. Egyébként visszatekintve, az isteni gondviselés számtalan megnyilvánulását tapasztalhattuk a közösség életében. Megvan tehát minden okunk arra, hogy továbbra is rábízzuk magunkat.

Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy a közösségnek számtalan kifelé irányuló programja is van. Minden ötvasárnapos hónap utolsó péntek estéjén éjszakai imát tartunk, amire mindenkit szeretettel várunk, és amire elég sokan el is szoktak jönni, persze inkább csak a környékrõl. Nyaranta rendszeresen tartunk gyermektáborokat (cigánygyermekek részére is), lelkigyakorlatokat kívülállók számára. Minden évben nálunk nyaral egy mozgássérült házaspár Gödöllõrõl. Részt vettünk Kecskeméten a Jean Vanier-féle lelkigyakorlaton, és általában mindig képviseltetjük magunkat az ifjúsági találkozókon, Bokor-rendezvényeken. Ellene szól a világtól való elzárkózottságunk látszatának az a tény is, hogy mióta a Bányai Közösség létezik, azóta sokkal többen érdeklõdnek irántunk, sokkal többen látogatnak meg minket, mint azelõtt. Ha valamilyen rendezvényen, pl. Bokor-ünnepen bemutatkozom valakinek, az illetõnek felcsillan a szeme: "Csak nem a bányai közösségbõl jöttél?" És ettõl kezdve, mintha más nem is számítana, özönlenek felém a kérdések. Karácsonyonként egy közeli szociális otthonba megyünk valamilyen kis mûsoros estét adni. Évenként a farsangi idõben a bányai volt iskolaépületben táncházat tartunk, amire a falubeliek is nagyon szívesen jönnek. Rászorulók számára ruhacsomagokat szoktunk összeállítani és elküldeni. Remélem, ez a kis felsorolás eloszlatja a kételkedõkben a Bányai Közösségrõl kialakult negatív véleményt, miszerint Bányán mi nem csinálunk semmit.

Távolabbi céljaink közt szerepel a lehetõleg teljes függetlenedés, önellátás a megélhetésben, valamilyen formájú vagyonközösség, sõt közösségi iskola a gyerekek számára. Újabb jelei a befelé fordulásunknak? Inkább nagyon is érthetõek ezek a célok, ha a mai Magyarország bizonytalan helyzetét tekintjük. Jelenleg minden nyilvánosan meghirdetett program az anyagi jólétet, a nyugati típusú fogyasztói társadalmat célozza meg. Hogy valójában merre tart az ország, azt senki sem tudja, de akár a meghirdetett célok felé, akár nem, az önellátó kisközösségek mindenképpen életképesek maradhatnak. Gondoljunk akár a növekvõ munkanélküliségre, a gazdasági káoszra vagy az oktatás terén érezhetõ bizonytalanságokra. Nem beszélve arról, hogy az önellátás a közösséget belsõleg is erõsíti.

Természetesen a bányai közösségnek is, mint minden kezdeményezésnek, akadtak elvben támogatói, akik egyetértenek ugyan az életközösség eszményével, de másmilyen formában tartják azt megvalósíthatónak, és akadtak ellenzõi is, akik részben a fent említett, részben más okok miatt helytelenítik. Különféle elvek azóta is jönnek-mennek, vélemények ütköznek, a bányai közösség azonban mindezektõl függetlenül is él, fejlõdik, létszámban gyarapodik. Sajnos megalapozatlan és ezért felelõtlen vélemények is terjednek túlmagasztalva a közösséget, vagy éppen feketére festve. A szélsõséges álláspontok képviselõi persze, mint ez lenni szokott, még soha nem jártak Bányán, hogy esetleg saját tapasztalatokat szerezve észrevegyék, hogy ez a közösség is 'csak' emberekbõl áll, nem szentekbõl, de nem is ördögökbõl. Emberekbõl, nagyon is emberekbõl, akik néha nehezen viselik el egymás közelségét, de akiket bizony hiányérzet kínoz, mikor egy-egy testvérük hosszabb ideig távol van tõlük.

A Bányai Közösség egy életforma, egy próbálkozás, ami sok szempontból próbára teszi a közösség tagjait. Ez az életforma tükröt tart elénk, felfedi gyengeségeinket, de rámutat igazi értékeinkre is. Aki nem tudja elviselni, hogy gyengeségei mások elõtt megmutatkoznak és nyilvánvalóvá válnak, az ne is próbálkozzon életközösségben élni, elõbb-utóbb úgyis elhagyja azt. Arra csak Isten ereje képes, hogy a hibáink ellenére összetartson minket. Isten ereje pedig a gyakorlatban mindig észrevehetõ. Itt kell szólnom azokról, akik a közösséget valamilyen okból elhagyták. (Eddig két család és egy egyedülálló.) Most csak azt tartom fontosnak kiemelni, hogy egyikõjük sem azért ment el, mert a bányai közösséget életképtelennek tartotta volna. Vagy érettebb és kialakultabb életközösségre bukkantak (egy család Németországba költözött), vagy más gyakorlati szempontok (munkahely, lakás stb.) miatt mentek el.

Idén létrehoztuk az Egészséges Ifjúságért Alapítványt, mert a helyi önkormányzat nem tud támogatni minket saját iskola létrehozásában, pénzhiányra hivatkozva. Az alapítvány számlájára befolyt összeget saját iskola felépítésére, beindítására, gyermekeink saját elképzeléseinknek megfelelõ nevelésére fordítjuk. (A számlára bárki befizethet, akinek szimpatikusak a céljaink és szeretnének segíteni minket. Számlaszámunk: 79000 7688-3, OTP Somogy megyei Igazgatóság).

Hát ennyit röviden a Bányai Közösségrõl. Bárkit szívesen látunk, aki érdeklõdik irántunk vagy az életforma iránt, amiben élünk. Akár több napra is tudunk fogadni látogatókat, csak annyi a kérésünk, hogy lehetõleg egy hónappal elõbb jelezze nekünk, ha jönni akar.

ifj. Dombi János