Mottó: "A földet nem a szüleinktõl örököltük, hanem a gyermekeinktõl kölcsönözzük."

Érted Vagyok Öko témájú anyagok

A Föld Napja alkalmából (1990. április 22) megalakult az Utódok Tanácsa, hogy képviselje és védelmezze az akár ezer esztendõvel utánunk születendõ nemzedékek érdekeit. A Tanács törekszik átalakítani az emberek gondolkodásmódját a jövõrõl, hogy vegyék figyelembe a jövõ nemzedékek iránti felelõsségüket és kötelességüket, hogy azok is szabadon választhassanak majd a lehetõségek között. A jövõ nemzedékek tagjai többen lesznek mint mi, mégsincs képviseletük az úgynevezett demokráciákban. Az Utódok Jogainak Nyilatkozata fölhívás arra, hogy érdekeiket képviseljük minden olyan bíróságon és közösségben, ahol rájuk nézve veszélyes döntéseket hoznak.
Valaki megkérdezheti: "Mit tett értem az Utókor egyáltalán?" A válasz: "Önzetlen célt ajánl fel önnek kortól, nemtõl, családi állapottól, vallástól és állampolgárságtól függetlenül, vagyis értelmesebb életet."
Az Utódok Tanácsa egyik alapító tagja, Herbert Girardet programadó cikkét közöljük.

A mottóul választott szólás, amelyet Észak-Amerika indiánjainak tulajdonítanak, egyike az ökológiai mozgalom legkedveltebb mondásainak. Bölcsesége meghökkentõ és evidens. Manapság még vezetõ politikusok is széles körben idézik, amikor zöld választóik bizalmát akarják megnyerni. De a jövõ nemzedékek szükségleteinek tudatában ténylegesen átszervezni a társadalmat egészen más, mint szóban kiállni az utódokért.

Úgy tûnik, a törzsi társadalmak számára az élet folyamatosságával törõdni éppen olyan természetes, mint levegõt venni. A gyermekek a jövõ felnõttjei, akiknek gyermekei folytatják az életet és a törzs kultúráját. A régen elhunyt nemzedékek éppen olyan részei a törzs életének, mint a még meg nem születettek.

Miközben továbbra is vadászó-gyûjtögetõ õseink bõrében lakunk, e bolygón példa nélkül álló, furcsán kibõvített lényekké változtattuk magunkat. Izmok helyett motorjaink vannak; lábak helyett kerekeket szereztünk; kezeinket bulldózerek lapátjai helyettesítik.

Anyagcserénket elsõsorban már nem a Föld felszínérõl betakarított biológiai anyagok teljesítménye jellemzi. Táplálékunk: mélyen a kéreg alól kiemelt ércek és kövült fûtõanyagok. Mindegyikünk sok tonna szenet és olajat emészt föl évente. Leheletünk már nemcsak az, amit a szájunkon eresztünk ki, hanem autóink, gyáraink és erõmûveink kibocsátott füstje is. Nemcsak saját testünk salakját választjuk ki, hanem azoknak a gépeknek a mérgezõ váladékait is, amelyekkel szinte egybenõttünk. Így utódaink számára a legnagyobb fenyegetés az, hogy belefeledkeztünk 'gondatlan' mûszaki tudományunkba és betegesen függünk tõle.

NEM azt mondom, hogy a mûszaki tudományok eredendõen gonoszak, és hogy nincs helyük a föld színén. De a mûszaki tudományok alkalmazásának összhangban kell lennie az élet fönnmaradásának alapvetõ követelményeivel.

Mindannyian egy világméretû civilizáció részei vagyunk. Ez egyetemes felelõsséget is jelent. Ha gondoskodni akarunk az utódokról, ha számukra is hagyni akarunk valamit, akkor el kell fogadnunk a jelen és a jövõ újszerû egyenlõségét. Ha azt akarjuk, hogy örömteli élet lehetõségét adjuk meg utódainknak, akkor többet kell tennünk, mint visszaállítani a jelen emberi környezetét. Akkor elég bölcsek leszünk ahhoz, hogy a természetet ne pusztán az ember érdekében, hanem önmagáért állítsuk helyre.

Ha ez az évtized nem 'a megújulás évtizede' lesz, akkor nem valószínû, hogy a földi élet meghosszabbítására lesz még alkalom. Nagyon sok ország áll ma a nyugati típusú iparosodás küszöbén. A legfontosabb az, hogy rábeszéljük és segítsük õket: olyan úton fejlõdjenek, amely jól megfér a bioszférával. De elsõként nekünk kell elindulnunk ezen az úton.

(Forrás: Future Generations Journal - Jövõ Nemzedékek Újságja - 1990/2.)