Mindszenty az egyházvezetéssel szembeni prófétai ellenszegülésre mutatott példát
(Aktuális részletek Mindszenty József Emlékirataim c. könyvének negyedik kiadásából, Szt.István Társulat, Budapest, 1989.)
"...1971. október 23-án elindultam az osztrák fõvárosba. A Szentatyával ezen a napon ismét együtt mondtam a reggeli szentmisét, amelyen a Rómában élõ magyar papok és szerzetesek magyar egyházi énekekkel vettek részt. A szentmise után a sekrestyébe vonultunk, ahonnan a pápa mindenkit kiküldött. Azután felém fordulva, latin nyelven ezeket mondotta: Te vagy és maradsz az esztergomi érsek és Magyarország prímása. Munkálkodj, s ha nehézségeid lesznek, fordulj Hozzánk mindenkor bizalommal!
... Mgr. Zágont felhatalmazta a Szentatya arra, hogy velem közölje: ügyemet semmiféle vonatkozásban nem rendelte alá más dolgoknak; 's a bíborost mindig esztergomi érseknek és Magyarország prímásának tekinti'." (484.o.)
"Az ezután történtekbõl - nagy valószínûséggel - arra következtetek, hogy a budapesti rendszer ostromának Õszentsége nem tudott már többé ellenállni. (1973) november 1-én arra szólított fel, hogy mondjak le érseki székemrõl. Ezt 'keserû ellenérzéssel megterhelve' kéri tõlem. Tudja azt is, hogy új áldozatot kíván tõlem és 'további fájdalmakkal járul hozzá ahhoz a sok szenvedéshez, amely már eddig is osztályrészemül jutott'. Azonban tekintettel kell lennie a 25 év óta árva esztergomi fõegyházmegye 'lelkipásztori szükségleteire', mert ha az tovább is 'közvetlen és személyes fõpásztori irányítás nélkül maradna', súlyos kárára lenne 'a lelkeknek és a magyar egyháznak'. A levél azzal záródott, hogy lemondásom után szabadabban határozhatok emlékirataim kiadásáról.
"Igen alapos megfontolás után válaszoltam Õszentsége levelére, 1973. december 8-án.
Tisztelettel tudomására hoztam a Szentatyának, hogy a jelenlegi magyar egyházi állapotok közt érseki székemrõl nem mondhatok le. Egyben részletes tanulmányt küldtem neki a békepapok ártalmas szerepérõl, az erõszakosan berendezett magyar államegyházi rendszerrõl, s idéztem a kommunistákkal tíz év óta folytatott vatikáni tárgyalások negatív eredményeit. Félek attól, írtam, hogy lemondásommal a legmagasabb magyar egyházi állásnak az Állami Egyházügyi Hivatal hozzájárulásával történõ betöltését tenném lehetõvé, amivel magam is elõsegíteném a mai katasztrofális egyházi berendezés 'törvényesítését'. Felsoroltam azokat a hátrányokat és károkat, amelyek lemondásomból a külföldi magyarság számára származhatnak, akiknek lelkigondozását segédpüspökök hiányában magam vettem át. Végül felhívtam a Szentatya figyelmét arra is, hogy lemondásom személye elleni támadásokat indíthatna el.
Mindezen elõzmények után mély fájdalommal vettem át - éppen letartóztatásom 25. évfordulóján - egy december 18-án kelt pápai levelet, amelyben Õszentsége tudomásomra hozta - sok, személyemnek szóló dicséret mellett - ,hogy az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította. 1974. január 7-én kelt válaszlevelemben kifejezést adtam ugyan mélységes fájdalmamnak, de közöltem a pápával: nem személyes fájdalom vagy állásomhoz való ragaszkodás okozza, hogy nem tudom vállalni egy ilyen döntés következményeiért a felelõsséget. Intézkedése ugyanis súlyosbítja a magyar egyház amúgy is nehéz helyzetét, kárt tesz a hitéletben és ellenérzést és zavart idéz elõ az egyházhû papok és áldozatos hívek lelkében. Kértem a Szentatyát, helyezze hatályon kívül intézkedését. Nem ez történt, hanem - kirakatperem 25. évfordulóján, 1974. február 5-én - szinte az egész keresztény világ megütközésére nyilvánosságra hozták érseki székembõl történt eltávolításomat. Másnap, február 6-án kénytelen voltam - nagy fájdalmamra - átadatni titkárságommal a sajtónak az alábbi nyilatkozatot:
�Egyes hírügynökségek a Vatikán döntését úgy adták tovább, hogy Mindszenty József nyugalomba vonult. Kiemelték, hogy a döntést megelõzõen Róma beható levelezést folytatott a Bécsben tartózkodó Mindszenty József bíboros prímás, esztergomi érsekkel. Ebbõl egyesek arra következtettek, hogy a pápa és a magyar fõpap között megállapodás jött létre a döntést illetõen. Az igazság érdekében Mindszenty József bíboros szükségesnek tartja a következõket kijelenteni:
Mindszenty bíboros nem mondott le sem esztergomi érseki székérõl, sem prímási méltóságáról. A döntés kizárólag a Szentszék határozata. A bíboros ez ügyben tanúsított magatartását, hosszas megfontolás és lelkiismeretes mérlegelés után a következõkkel indokolja:
1. Magyarország és a magyarországi katolikus Egyház nem szabad.
2. Az egyházmegyék kormányzása a kommunista rezsim által felépített és ellenõrzött egyházi közigazgatás kezében van.
3. Egyetlen magyar érseknek, megyéspüspöknek, illetve apostoli kormányzónak sincs módjában az említett egyházi közigazgatás összetételén, illetve mûködésén bármit is változtatni.
4. A rendszer dönt abban a kérdésben is, hogy ki milyen egyházi állásba kerülhet és abban meddig maradhat. A rezsim dönti el, hogy kit szenteljenek pappá a püspökök és kit ne. Az alkotmányban biztosított lelkiismereti és vallásszabadságot a rendszer a gyakorlatban elnyomja. Az iskolai hitoktatást a városokból és a nagyobb helységekbõl már számûzték. Folyamatban van a falusi iskolákban a még tengõdõ hitoktatás elsorvasztása. Az ifjúságot a szülõk akarata ellenére kizárólag ateista szellemben nevelik. Vallásos emberekkel szemben az alkalmazott diszkrimináció mindinkább érvényesül. Legutóbb a vallásos pedagógusokat szólították fel: válasszanak hitük megvallása vagy kenyerük között.
5. Új püspökök illetve apostoli kormányzók kinevezése a fenti sérelmek orvoslása nélkül nem oldja meg a magyar Egyház problémáit. Békepapok fontos egyházi állásokba való emelése pedig megrendíti az egyházhû papok és hívek bizalmát a legfõbb egyházi vezetésben.
Ilyen körülmények között Mindszenty József bíboros nem mondhatott le.� (494-497.o.)