BOCS Homepage


Egy olasz katolikus kisközösség:

Communita di San Egidio

A Szent Egyed Közösségrõl a múlt év decemberében hallottam elõször: közösségük egyik tagja - Luca Riccardi, harmincas éveinek elején járó politológus, aki a budapesti levéltárakban anyagot gyûjt munkájához - meglátogatott, és meg is hívott Rómába, hogy megismerjem õket. Két hetet töltöttem az Örök Városban. Rendem, a piaristák õsi házában, a San Panteleo templomával egybeépült Curia Generalizia-ban laktam. Délelõttjeimet a saját ügyes-bajos vatikáni dolgaim intézésére, a délutánokat és estéket az õ megismerésükre fordítottam.

Fiatal közösség, l965-ben kezdték meg munkájukat. Feladatukat három mozzanatban foglalják össze:
- tanulmányozni az evangéliumot,
- szolgálni a szegényeket,
- e szolgálat közben barátkozni azokkal, akikkel együtt dolgoznak és akiket szolgálnak.

Az elsõ cél érdekében naponként találkoznak a Szent Egyed templomban, ahol este fél kilenctõl kilencig imádkoznak. Hogyan? Eléneklik a közismert gregorián "tónusok" egyikén az aznapi vesperás három zsoltárát. Felolvassák a napi szentmise két olvasmányát. Egyikük elõadja az ehhez kapcsolódó kb. 5 perces elmélkedését. A félórát át- és átszövi az éneklés, melynek anyaga a hét minden napjára más és más. Kevés kivétellel számomra ismeretlen szövegeket illetve dallamokat énekeltek. A szövegek hallatlan egyszerûséggel közölnek evangéliumi történeteket és ezekre épülõ gondolatokat, jórészt szó szerint idézve az evangéliumokból Jézust. Az énekek eszmei tartalma teljesen megegyezik a mi eszméinkkel. A dallamok pergõek és szövegfelmondó jellegûek, de a "bel canto" azért érezteti hatását, "rockzenéjük" dallamosabb, mint az általam ismert akár itthon termett, akár külföldrõl importált "vallásos énekköltészet". A templom egyúttal "székház" is, melynek helységeiben imádság elõtt és után különféle "nyüzsgéseket" tapasztaltam.
Csoporttalálkozóikat hetenként tartják. Ezek két órát vesznek igénybe. Létszámstop nincs. A közösség állhat akár száznál több tagból is. Amikor valamit meg akarnak vitatni, a közösség tízes csoportokra szétválva tárgyalja meg a témát. Ily közösségi találkozóra nem hívtak, a fentieket kérdéseimre közölték velem.
Elsõdlegesen nem "evangélium-tanulmányozásukat" akarták megmutatni, hanem azt, ami ebbõl kinõtt, s amit legfõbb jellegzetességüknek tudnak: a szegények szolgálatát.
Olaszországban 6-7 ezren vannak, Olaszországon kívül Európában és a többi kontinensen 7-8 ezren. Velem római és nápolyi munkáikat ismertették meg. Felsorolom, amit láttam.

Szegények étkeztetése - Egy bérelt ház földszintjén naponként több, mint ezer embernek adnak négyfogásos (az olasz átlag életszínvonalnak megfelelõ) ebédet, a vendégek kívánsága szerinti mennyiségben, normál és kímélõ változatban. A délutáni órákban üzemel ez az ingyenvendéglõ. Bárki bejöhet az utcáról, kap egy nevére szóló havi jegyet, amely biztosítja számára a napi egyszeri étkezést.

Bevándorlók nyelvtanfolyama - Száz-ezrekre rúg a bevándoroltak száma, akik munkaalkalmat igyekeznek találni. Ennek egyik alapvetõ feltétele, hogy el tudják mondani olaszul, hogy mit akarnak. Heti három órás ingyenes nyelvtanfolyamokat rendeznek. Egy-egy osztályban legfeljebb 20 fõ tanul. Végigültem egy ilyen órát. Kedvemért bemutatkoztak. Férfiak, nõk vegyesen a harmadik világból: afrikaiak, ázsiaiak, latin-amerikaiak, szovjetunióbeliek. Több, mint ezer hallgatójuk van. Az étkezdeépület emeletein találhatók a nagyobb lakószoba méretû "tantermek".

Öregek ellátása - Az ellátásra szorulók, ha van lakásuk, meg akarnak maradni otthonukban. Az ilyenek ellátása kíván nagyobb energiaráfordítást, hiszen naponként, sõt naponként többször is el kell menni hozzájuk. Összebarátkoztatják õket a kisközösség révén a lakással nem rendelkezõ öregekkel. Ennek eredményeként a lakással rendelkezõk megosztják otthonukat egy otthontalannal, aki már testvérükké, barátukká lett Jézusban. Kevesebb energiaráfordítással jár az öregek otthona. Jártam egy ilyenben a Trasteverén, Rómában. Egy nagy, emeleti lakásba kerültem. Húsz öreg lakik benne, a legidõsebb egy l05 éves néni. Egy nagyobb ebédlõ-társalgó (tévével), egy jó nagy konyha, tágasabb elõszoba és kis hálószobák, melyekben kettesével laknak. Ellátásukról 20 személy gondoskodik. Mind a húszan munkaviszony mellett és ingyen dolgoznak, hiszen a közösség tagjai. Az elsõ mûszak (8-tól l3-ig) 7-8 fõt igényel, a második (l3-tól l8-ig) 5-7 fõt, a harmadik, az éjszakai 1, esetleg 2 fõt. Mindez heti 600 munkaórára rúg, melybõl egy fõre átlagban 30 jut, azaz napi jó 4 óra. Mindezt hallva, magamban hitetlenkedem s hangosan kérdezem: családosok és anyák is csinálják ezt? Egyértelmû igennel válaszolnak: a szülõk egymást váltva segítenek be, esetleg a közösség tagjai besegítenek a gyerekekre vigyázásba. Nagyon udvariasan mondom: Budapesten meg fogják kérdezni tõlem, hogy mi értelme, hogy az anya eljár az öregekhez, ha a Közösség más tagjainak pedig vigyázniok kell az anya gyerekeire... mit válaszoljak majd? A válasz ismét egyszerû: az anyák is szeretnének részt venni a szegényekért végzett munkában.

Mentálisan sérült fiatalok napközi otthona - Róma egyik külvárosában egy hatalmas kockaház alagsorában van a közösségnek egy bérleménye, benne egyszerû kápolna is (mert amikor az új lakótelep épült, nem volt még plébánia, mise sem, csak náluk az alagsorban). Tíz és húsz év közötti fiatalokat találtam az otthonban, tizenegynéhányat, jó felük Down-szindrómás. Három vagy négy személy foglalkozott velük, s némelyik ápolt kitörõ örömmel fogadta látogatásunkat, átölelték kísérõmet, boldogan mutatták primitív rajzaikat. Mindegyiküket hozzák családi otthonaikból és viszik is haza õket, jórészt maguk az ápolók. Heti három délutánt töltenek az otthonban. A család dugja-zárja õket, ide eljönni jelenti számukra a társadalmi életet.

Árva vagy elhagyott gyermekek otthona - Vagy tíz gyereket találtam egy szépnek mondható római lakásban (1 évestõl l0 évesig), lemosható fallal, hogy a gyerekek rajzolhassanak reá. Két vagy három "szülõ" vigyázott rájuk. Ezekhez a gyerekekhez szüleiknek már nincs joguk. A közösség tagjai örökbe fogadhatják õket.

Normális gyerekek óvodája - Nápolyban. Kérdezem, hogy ilyent miért tartanak fenn. Válasz: csak azért, mert Nápolynak ebben a külvárosában nincs óvoda, s a maffiának erõsebb a társadalmi szerepe, mint az elöljáróságnak (pl. a börtönbe kerültek családjának a maffia folyósít rendszeres segélyt, nem az elöljáróság). Rómában is volt ilyen óvodájuk, s mikor az állam felállította a magáét, õk felhagytak vele.

Azt vallják, hogy azért kaptak egy szájat, hogy hirdessék az evangéliumot, és azért két fület, hogy az egyikkel az evangéliumra figyeljenek, a másikkal pedig a társadalom igényeire. Mindig azt az igényt akarják kielégíteni, amit a hatóság (állam, egyház) nem elégít ki. Nincs tehát állandó profiljuk, nem erre vagy arra a munkára lettek alapítva. A másik fülük határozza meg, hogy mindenkor mit csináljanak.
Mindezeket nem pénzért, nem munkaviszonyban végzik. Nemcsak idejüket adják, hanem pénzüket is, mert állami segélyt rendre csak akkor kapnak, amikor a munka már beindult; azaz terveket az állam nem szponzorál, csak effektíve és már jól látható munkát.
"Elõadásra" lettem meghíva: "vastag" Bokor-tartalmakat mondtam (A közös jézusi örökség olasz szövegét). Voltak vagy százan. Utána megkértek, ne utazzam haza szombat este, vasárnapra összehoznak egy másik hallgatóságot. Azt válaszoltam, hogy maradok én hétfõre is, ha kell. Nevettek. Nem vitáztak a hallottakkal. Nagyon sok magánbeszélgetés során is azt tapasztaltam, hogy úgy nézik az evangéliumot és a világot, mint mi. Kérdéseik csak arra vonatkoztak, hogy mit csinálunk mi. Mondtam, hogy sok gyereket, börtöntöltelékeket, teológiát, 10 százalékot az éhezõknek. Ennyit csak, mert az illegalitásban csupán erre volt lehetõségünk. Hogy merre visz további utunk, még nem látjuk. Egyelõre csak "kísértéseink" vannak, melyeknek egyik típusát a hutteriek, másik típusát õk, a Szent Egyed Közösség adják. Közösségük nem jogi személy, akárcsak a Bokor. Amikor az állammal tárgyalnak, a munkát végzõ személyek képviselõi írják alá az aláírni valókat. Õk csak egyház, nem egyesület, nem társaság.
Reményük: egy "csupán megkeresztelt, de nem keresztény" országban élve, a közösségek által keresztényekké formálni a megkeresztelteket. Másképpen: barátkoznak. Sikerült nekik velem is.

Bulányi György SchP.