A romániai visszhangokból

Az ember a saját szemével láthat

A "Családdal a társadalomért, az életért" alapítvány kezdeményezésére és szervezésében - amelyben az RMDSZ Kolozs megyei szervezete is cselekvõ részvételt vállalt é, augusztus 24-26 között közel háromszáz román anyanyelvû, kolozsvári családot látott vendégül megfelelõ számú budapesti család. "Egyértelmû számunkra, hogy a megbékélés hatékony eszköze csak a személytõl személyig érõ baráti kapcsolatok építése és ápolása lehet" - olvashatjuk az alapítvány felhívásában.
A felhívás nyomán - miután közzétették városunk lapjaiban is - megindult a jelentkezések áradata. Néhány nap alatt össze is gyûltek a megfelelõ számú jelentkezések, a levélbeli ajánlatokat - a posta közmondásos lassúsága miatt - már egyáltalán nem lehetett figyelembe venni.
A román-magyar családi hétvégét - az elõzetes terveknek megfelelõen - sikeresen lebonyolították, a kiránduló családok hétfõre virradó éjszaka érkeztek haza Kolozsvárra. Amint a résztvevõktõl megtudtuk, az ilyenkor elkerülhetetlen, elenyészõ jelentõségû, apróbb problémák ellenére minden rendben és - ami a fõ cél volt - a vendégek legnagyobb megelégedésére zajlott le. A résztvevõk száz forint zsebpénzt, helyi szállítási bérletet, belépõjegyeket kaptak, ezenkívül a házigazdák különbözõ ajándékokkal, visszafelé pedig útravalóval is meglepték vendégeiket.
Sajnos a kiutazásnál három és fél órát kellett Biharpüspökinél vesztegelniük, miközben rögtön szárnyra is kaphatott a szóbeszéd, hogy a "túloldaliak" késleltetnék õket. Odaát persze meggyõzõdhettek róla, hogy ez a szóbeszéd is annyira igaz, mint a többi híresztelés, amelyekbõl annyi kering ezekben a feszültséggel terhes napokban a sorozatosan megtévesztett (megtéveszthetõ) emberek között... Megtévesztés és megtéveszthetõség - ez az, amelyet a Budapesten együtt töltött napok, a családok ismeretsége igen nagy mértékben segített szétfoszlatni. Errõl a bizalmat, barátságot építõ rendezvényrõl, s kolozsvári visszhangjáról reméljük, lesz még alkalmunk írni, jobban mondva, maguk a résztvevõk írják meg majd élményeiket, tapasztalataikat, remélhetõleg nemcsak a magyar sajtó hasábjain... Addig is idézzük az egyik résztvevõ, Aron Neagu közgazdász szavait, aki feleségével és két gyermekével vett részt a háromnapos budapesti kiránduláson: "Én már jártam öt évvel ezelõtt külföldön, de akik most voltak elõször, azokat a látottak valósággal sokkolták. Nem jött, hogy higgyenek a szemüknek. Õk nem így tudták, nem így képzelték el, ami ott van, nekik ezt egészen másképpen mondták. Köszönetünk mellett mi sem mondhatunk mást az itthoniaknak: aki még nem volt, menjen ki, gyõzõdjön meg mindenrõl saját szemével."
(A Szabadság c. kolozsvári napilapból)

Mikor fogunk össze?
"Biharpüspökinél vesztegelünk a vámnál. Délfelé jár, derekasan süt a nap, felforrósítva testet és lelket. A gyerekekkel tömött szerelvény csivitel, zsibong. Különvonat Kolozsvárról Budapestre. "A gyerekek izgatottak, fáradtak, a felnõttek türelme is fogytán a hosszas várakozásban. Jelen van a román televízió stábja is, kérdezi, vallatja a felnõtt és kiskorú utasokat, ám részletesebb mûsort errõl csak a magyar adásban láthattunk, azt is fõként a budapesti tévések jóvoltából.
Régi dédelgetett vágyam, hogy román barátaim minél nagyobb számban ismerhessék meg Magyarországot, ott élõ véreimet, s a látottak és átéltek alapján ítéljék el vagy szeressék meg õket. Látva ezt a fõleg apróságokkal tömött szerelvényt, õszintén és joggal remélem, hogy titkos óhajom (óhajunk) beteljesül, hogy az ismeretséget kötött, ám kézzel-lábbal mutogató, fõként egymás szemébõl olvasó román és magyar családok végre kitapossák az egymáshoz vezetõ párbeszéd, az õszinte és önzetlen barátság ösvényeit, melyek idõvel az európai fõutakba torkollva tovább szélesednek"
A nemcsak Erdélybõl, hanem az egész országból csapattá verbuvált román családok azóta hazatértek. Benyomásaik és élményeik, de nem utolsósorban vérmérsékletük vagy természetük, esetleg megcsontosodott elõítéleteik függvényében beszélnek most rólunk, magyarokról, mesélik rokonaiknak a Budapesten eltöltött 48 óra eseményeit. De jó lenne a lelkükbe látni, megismerni legrejtettebb gondolataikat is, hogy újabb reményt, bizakodást gyûjthessünk belõlük az elkövetkezendõ napokra, hetekre, hónapokra. Mert hát olyan hangokat is hallani bõven, hogy az irredenta magyar nép mily okos körültekintéssel, ravaszsággal vásárolgatja meg a románság jóindulatát, altatja el éberségét, ezzel is elõkészítve Erdély majdani bekebelezését"
Nem magyarságomban, de emberségemben sért ez az ócska és bunkó szöveg, ez a minduntalan büntetlenül felpörgethetõ gyanúsítgatás és lélekmérgezés. Mert a gazdasági válság szorításában élõ tízmilliós Magyarország - a hála és a köszönet igénye nélkül - annyit azért joggal elvárhat, hogy baráti gesztusait ne csak elfogadjuk, hanem jó szívvel viszonozzuk, hogy a december óta tõlük hozzánk érkezett, mintegy 7 milliárd forintnyi segélyrõl egyszerûen csak tudomást vegyünk. És ez az önzetlenül nyújtott támogatás nem a Magyar Köztársaság pénze, hanem a tehetõsebb, vagy kevésbé tehetõsebb kisemberek adománya, ami nem Erdély ára, hanem barátságuk, együttérzésük értéke, nyugalmuk, nyugalmunk záloga.
Demeter Lajos havadi olvasónk levele cikkírás közben érkezett. Ebbõl idéznék néhány sort: "A Bukovszki család vendégeként tartózkodtam Budapesten, s augusztus 23-án szándékoztam hazatérni. Vendéglátóm, Franciska asszony hallani sem akart az elutazásomról, hiszen, mint mondotta, "holnap érkeznek romániai testvéreink, s maga lesz a tolmácsunk". Örömmel vállaltam a megbízatást és a családdal együtt izgatottan vártuk a vendégeket. Bukovszkiékhoz Sondor Iosif került, feleségével, Anicával, és két gyermekükkel" A kétnapos közös program mindkét család részére életre szóló élményt jelentett, s ott voltam és láttam, búcsúzáskor örömkönnyek csillogtak mindannyiuk szemében. A viszontlátás, a 'revedere' reményében a Bukovszki és a Sondor család kicserélték címeiket""
Háborgó lelkemnek valóságos gyógyír volt ez a néhány mondat. "Mindegyre felidézem a tévében látott budapesti pályaudvari jelenetet: kétnapos barátok ölelkeznek az indulni készülõ vonat mellett, s amint megmozdul a szerelvény, az ablakokból több száz gyermekkéz lendül a magasba, az ottmaradottak pedig önfeledten tapsolnak, integetnek az elsuhanó vonat után. Ez a meghitt pillanat kétszer 300 családnak biztos gyógyszer a gyûlölet, a nacionalizmus és egyéb közép-európai gyermekbetegségek ellen. Házi használatra bizton beválik, s talán egykor szomszédaiknak, barátaiknak is kölcsönöznek belõle. S hiszem és remélem, hogy egy általános, nagy felépülés után eljön majd annak is az ideje, hogy a bukaresti Északi pályaudvart is fellobogózzák egy Budapestrõl érkezõ, magyar családokkal zsúfolt különvonat tiszteletére. Ámen!
(Romániai Magyar Szó, bukaresti napilap)

Megbékélés mindenütt
"Kíváncsiak lévén a résztvevõk tapasztalataira, három román anyanyelvû, sokgyermekes családhoz látogattunk el.

Simon Mircea mester és felesége, Éva (tanárnõ):
Két gyermekünkkel vettünk részt a háromnapos budapesti kiránduláson. A szervezõk munkája dicséretre méltó volt és a háromórányi késés a határon kizárólag csak a hazai vámosok hanyagságán és nemtörõdömségén múlott. Nem vették figyelembe, hogy kirándulóvonatunk nagyobb hányada gyermekekbõl állt és kiváltságosabb eljárásban részesíthettek volna. Egyébként szállásunk elsõosztályú volt, feleségem beszél magyarul, így jól megértettük magunkat a házigazdánkkal. Változatos, nagyon gazdag mûsorunkból nem hiányzott a városlátogatás, Vidám Park, Állatkert, Planetárium, a Lézer színház a Pink Floyddal a címszerepben, Halászbástya, történelmi és mûvészeti múzeumok látogatása.
Barátságos és nyíltszívû emberekkel találkoztunk és kötöttünk ismeretséget. Sajnálatos, de úgy érzem, hogy mi, románok túllicitáltuk a nemzeti önérzet kérdését, ami nem egészséges dolog. Innen már csak egy lépés a nacionalizmus, a sovinizmus. Az emberek nehezen szabadulnak elõítéleteiktõl, különösen, ha évtizedeken keresztül hamis "mesékkel" tömték a fejüket. Jobban, mélyrehatóbban, egységesebben kéne egymás történelmét tanulmányozni, megismerni, már a középiskolákban, mert a történelmi tény egy, magyarázata viszont többféle lehet.

Crisan Liviu munkás és felesége, Maria (háztartásbeli):
A gyerekekkel együtt nyolcan utaztunk Budapestre. Kicsit izgultunk. Egyrészt, mert elõször jártunk külföldön, másrészt attól tartottunk, hogy külön szállásolnak el bennünket. Tapsvihar, virágcsokrok, ajándékcsomagok fogadtak az állomáson. Nem jött, hogy higgyünk a szemünknek. Házigazdánk nagyon kedvesen, elõzékenyen fogadott, már elõre megterítette nyolc személyre az asztalt. Három szoba, fürdõ, színes tv, videó állt a rendelkezésünkre. Mindezek - a Duna-part, a Parlament épülete, a Lánchíd, a Szent István-bazilikában végighallgatott istentisztelet - örök emlékû élményt jelentenek számunkra. Isten igéje, hogy szeresd felebarátod, mint saját magad, különösen idõszerû ezekben a napokban, románoknak, magyaroknak, más nemzetiségûeknek egyaránt, ha békében és megértésben akarnak élni egymás mellett.
(A két legnagyobb gyermek, Monica és Liviu, akik már húszévesek, élénk, fiatalos lendülettel mesélnek mindenkinek élményeikrõl, tapasztalataikról, hogyan ismerkedtek meg idegen emberekkel, milyen szokásaik vannak, mennyire fûszeres a gulyás meg a szalámi, mit szolgáltak fel az ifjúsági bárban, mit tartalmazott az ajándékcsomag stb. Búcsúzóul köszönik a rendezõknek a felejthetetlen élményt, s bevallották: biza, nem így képzelték el azt, ami ott van, õket egészen másképp tájékoztatták a dolgokról és kívánják, hogy mindenki, aki még nem járt Budapesten, jusson ki oda, gyõzõdjön meg saját szemével az elmondottakról.)

Neagoi Mateescu Marcel orvos, és felesége, Simona (történész):
Fõleg a gyerekek miatt vettünk részt a kiránduláson. Úgy tûnik, a Fortuna nagyon kedvel minket, mert az úton is végigkísért. Egyetemi tanár és képzõmûvész házaspár fogadott otthonába. Annyira bizalomteljesek, közvetlenek voltak, hogy még az autójukat is felajánlották. Angolul és németül beszélgettünk, a mi leányaink románul, az övéké magyarul, de szintén olyan jól megértették egymást, mint mi. Mindenki megelégedésére a szervezés elsõosztályú volt. A napi programot saját magunk állítottuk össze, a két család mindenfelé együtt járt. Kár, hogy nálunk még nem alakult meg egy ilyen Család Alapítványhoz hasonló szervezet, hogy mi, románok is meghívhassunk magyar családokat hazánkba. Még ezekkel a hétvégi, háromnapos kikapcsolódásokkal és közeledésekkel is hihetetlen eredményeket érhetnénk el a két nép közti baráti szálak szorosabbra fonódásában. Sok román családhoz hasonlóan mi is meghívtuk házigazdáinkat Erdélybe, ismerkedjenek õk is az itteni viszonyokkal. Hazafelé, útravalóul friss kenyeret, tejet, csokoládét csomagoltak "tarisznyánkba", de úgy érzem, a hétvégi kirándulás legnagyobb eredménye nem ez, hanem a lélek mélyén nyomot hagyó baráti érzés kiterjedése volt. (Romániai Magyar Szó)

A belga Operation Villages Roman segélyszerv cikke

A nyugati visszhangból

Vajon hat-e a kolozsvári szerzõdés szelleme Magyarországra és Romániára? Annyi biztos, hogy egy magyar ökumenikus társulat meghívására háromszáz román család töltötte az augusztus 24-i hétvégét magyar családnál. Errõl a kezdeményezésrõl tájékoztatjuk Önöket, amely a népek közti közeledést valósítja meg.
A magyar Alapítvány a "családdal a társadalomért és életért" megtalálta a megfelelõ módot, hogyan válaszoljon a márciusi marosvásárhelyi etnikai összecsapásra. Hogy segítsen enyhíteni a feszültséget, nem habozott meghívni háromszáz román családot Kolozsvárról (és nem magyarokat Erdélybõl). Román részrõl az RMDSZ, a kolozsvári szerzõdés aláírója vállalta a kapcsolatteremtést. Az alapítvány így magyarázza a lépést: "Az erõszak kirobbanásának hírei nyugtalansággal és nagy szomorúsággal töltenek el minket. Világos volt számunkra, hogy a megbékülés felé hatásos eszköz csak az egyének közti baráti kapcsolat megteremtése és fenntartása lehet. 1990 tavaszán bejelentettük a rádión és a sajtón keresztül, hogy augusztus 24-26-ig Budapesten háromszáz román anyanyelvû cluji család és háromszáz vendéglátó magyar család részére szerveznénk egy közös hétvégét. A román családok három napot töltenének szívélyes vendéglátásban a fogadó családoknál. A rövid idejû együttlakás és a másik megismerése barátsághoz vezethet, melybõl megszülethet aztán a szeretet. Így a gyûlölet fala leomlik köztük, hiszen az emberek nem mint ellenségek, hanem mint barátok találkoznak. A magyar családok megkeresése a rádióban, a tv-ben, s néhány újságban közzétett ismételt felhívások és személyes hívások által történt. Így érintkezésbe kerültünk minden katolikus, protestáns plébániával, különbözõ közösségekkel, rokonokkal. Harminckétezer szórólapot küldtünk szét. Megrendeltünk egy magyar különvonatot. Természetesen találnunk kellett szponzorokat is. Az érkezés napján a vonat 3 órát késett. A magyar családok az állomáson várták a vendégeket, elõre készített ajándékokkal és egy kétnyelvû köszöntõ levéllel fogadták õket. Az állatkertbe és a múzeumokba az ingyenes belépés, valamint a közlekedési eszközökre a jegyek biztosítva voltak. A többi idõben a családok szabadon szervezték meg a hétvégét kedvük szerint. A sajtóban is visszhangra talált a kezdeményezés: beszámoló volt az érkezésrõl a tv-híradóban, riport a Katolikus Krónikában, különbözõ cikkek és interjúk. Ez idáig a reakciók biztatóak voltak és tele örömmel mind román, mind magyar részrõl: barátságok kötõdtek, meghívások születtek, és többen kérdezték, hogy folytatódik-e ez a kezdeményezés. Az RMDSZ szerint nagy feltûnést keltett Romániában. Újságírók is érkeztek, kifejezve, hogy Románia nem ellenség. Ezzel hozzájárultak e lépéshez a két nép közti megbékélés és kiengesztelés útján. A Nobel-békedíjas Teréz anya imája mondja: �Tégy engem békéd eszközévé, hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyûlölet van.�

Néhány román és magyar levélbõl idézünk: "Mi kaptuk meg ennek a felejthetetlen élménynek ajándékát, fõleg ha a búcsúzások megható pillanataira gondolok. Nyugodtan mondhatom, hogy mindaz, aki nem vett részt ezen a programon, sokat vesztett. A búcsúzások után vendégünk elismerte, hogy eltûnt szkepticizmusa: Mégis van remény, hogy ez segít legyõzni az ellenségeskedést! - mondta." (Magyar család)
"Nem akartuk meggyõzni õket semmirõl, hagytuk, hogy õk maguk gyõzõdjenek meg a magyar nép jóakaratáról, vendégszeretetérõl és hisszük, hogy ez sikerült is." (Magyar család)
"Mindenki elégedett mindennel és jó emlékekkel, véleményekkel tér haza. Mindenki elégedett a román-magyar barátsággal és reméljük, hogy ez megmarad és csak növekedni fog." (Román család).
"Beszélgetéseink során nem tértünk ki politikai kérdésekre, de erre nem is volt szükség, mert én azt hiszem, egyrészt, amit láttak, másrészt a szeretet, melyet tanúsítottunk irántuk, sokkal hatásosabb, mint bármilyen politikai érv." (Magyar család)
"Voltam már külföldön néhány éve, de akik most utaztak elõször, valóban megdöbbentek. Nem hittek a szemüknek. Magyarország nem olyan, mint ahogy elképzelték az alapján, amiket mondtak nekik. Köszöneteinken kívül azt mondhatjuk csak honfitársainknak, hogy menjenek oda õk maguk és gyõzõdjenek meg róla." (Román meghívott)