BOCS Homepage


Lapunk nem botrányt keres ebben a témában, hanem azt szeretné elõmozdítani, hogy az egyházvezetés fogadja el az Istentõl adott sok házas papi hivatást, a celibátus a kötelezõ voltától megszabadulva tiszta eszmény legyen, s kevesebb legyen a papi kihágásoktól szenvedõ nõ és gyermek.

Nõs Katolikus Papok Közössége
Interjú a Közösség két egri egyházmegyés képviselõjével: Fülep Sándorral és Czipó Józseffel.

ÉV: Mikor, hogyan alakult a Közösség?
F.S.: A Nõs Katolikus Papok Közösségét 1989. május 20-án alapítottuk, hogy a hitünk, a keresztény hivatásunk erõsítése céljából az egymás közötti kapcsolatot erõsebbé tegyük. Évente legalább két alkalommal lelkigyakorlat és közös imádkozás végett összejövünk. Az elsõ lelkigyakorlaton 8 nõs pap vett részt, elõadónak Dr. Kartall Ernõt, az egri Hittudományi Fõiskola akkori rektorát kértük meg. A második összejövetelünket 1989. november 18-án tartottuk 11 nõs pap és Dr. Kovács Endre püspök részvételével. Négy társunk más elfoglaltság miatt maradt távol, de levélben jelezték, hogy lélekben velünk vannak.
C.J.: Olyan lelki közösség ez, amely a résztvevõk lelki igényeit próbálja szolgálni. Olyan közösség, amely össze próbálja fogni azokat a perifériára szorult vagy szándékosan szorított megnõsült papokat, akiket az egyházvezetés minden tevékenységtõl félreállított, de akik a hivatásukat megõrizték, hála Istennek. Az egyházi és állami rosszallástól félve jöttünk össze, de mégis remélve jó szándékunk megértését.
ÉV: Mi a közösség célja, tevékenysége?
F.S.: Célunkat írásba foglaltuk s mint alapító okmányt a Magyar Püspöki Karnak levélben megküldtük. Közösségünk vallásos egyesület, melyet az Egyházi Törvénykönyv 215. kánonja alapján kértünk regisztrálni. Püspöki referensének Ács István püspök urat kértük kijelölni. (Ezt elõzõleg megbeszéltük vele, vállalta.) Tagjaink a jelenlevõ Kovács püspök elõtt elmondták az Apostoli Hitvallást, bizonyságául annak, hogy a krisztusi tanítást maradéktalanul elfogadjuk, s az összejövetelek alkalmával elsõsorban az egyéni és a családi életünkben az Egyház tanítói, megszentelõi és pásztori küldetését kívánjuk szolgálni. Közösségünk minden tagja kötelezõnek tekinti magára nézve az Egyházi Törvénykönyv elõírásait, vállalva mindazon feladatokat, amelyeket a kánonok megengednek, illetve számunkra elõírnak. Vállalkoztunk az evangélium szolgálatára minden olyan területen, ahol az emberek üdvözítését szolgálhatjuk, továbbá minden feladatra, melyre az illetékes fõpásztor megkér. Ilyenek: aktív szerep vállalása az egyházi közéletben, az alakuló egyházi és vallásos egyesületekben; közremûködés az egyházi szolgálatban: hitoktatás, jegyesoktatás, betegellátás, igehirdetés stb.
C.J.: Célunk elsõsorban lelkigyakorlatok tartása a nõs papok és családtagjaik számára, akiket ismeretünk szerint soha nem fogtak még össze Magyarországon. Célunk az is, hogy a megnõsült papok az egyházi lehetõségeken belül tudásuk legjavát továbbadják, kamatoztassák egymás számára, de minden Istent keresõ ember számára is. A mai lehetõségek, sõt igények sürgetik az Egyházat a megfelelõen képzett emberek bevonására.
ÉV: Kb. hány nõs pap van és ezek mekkora része õrizte meg hivatását (azaz szeretne családos papként tovább mûködni)? Hányan léptek be a Közösségbe?
F.S.: A Katolikus Almanach II. kötetében Gál professzor közlése szerint 1951 és 1984 között a papság soraiból kivált 237 fõ, melybõl egri egyházmegyés 36 fõ. (Az amerikai Katolikus Magyarok Vasárnapjának 1990-es évkönyvében P. Dr. Szántó Konrád OFM azt írja, hogy 1950 óta nõsülés és egyéb okok miatt kb. ötszázzal csökkent a magyarországi papság létszáma, összesen pedig az 1951-es 3966-ról 1985-ig 2630-ra - a szerk.)
Mi 18 fõt ismerünk az egri egyházmegyében, ebbõl 15-en tagjai közösségünknek. Szinte mind megõrizte hivatását és kb. 50%-uk szívesen mûködne családosként is.
C.J.: Közösségünk létszáma, Istennek hála, egyre növekszik. Akik hírt kapnak rólunk, akiket valamilyen módon meg tudtunk találni, szívesen csatlakoztak hozzánk. Eddig még mindenkibõl feltört a "na végre", "hála Istennek, hogy van már ilyen!" Éppen ideje, hogy törõdjünk egymással, ha már egyházvezetésünk számûzött bennünket! Ez régi-régi óhaj. Mivel közösségünkben inkább idõsebbek vannak, mint fiatalok, így eltérõ vélemények is vannak.
ÉV: Tudtok nõs papok szervezeteirõl más egyházmegyékben ill. más országokban?
F.S.: Magyarországon más szervezetrõl nem tudunk. Mi szeretnénk az egyházmegyénk határain túl élõket is összefogni, országos szervezetté fejleszteni közösségünket. Ennek ma még sok akadálya van: nem ismerjük a személyeket, nincs anyagi fedezetünk stb.
A Nõs Katolikus Papok Nemzetközi Szövetsége 5 éve alakult Párizsban és 15 ország 20 társulását fogja össze. A Nemzetközi Szövetség adataiból tudjuk, hogy a világon 80 ezer nõs pap van, ez az Egyház papjainak kb.20 %-a.
C.J.: Most nyáron mi lettünk a Szövetség 16. országbeli 21. közössége.
ÉV: Becslésetek szerint az egyházvezetés az Istentõl adott hivatások hány százalékát dobja el a kötelezõ cölibátus emberi elõírása miatt?
F.S.: Az egyébként jól felkészült és alkalmas fiatalok nagy százaléka a cölibátus miatt nem vállalja a papi hivatást. Közvetlen környezetemben ezt egyértelmûen tapasztaltam.
C.J.: Tudomásom szerint a már felszentelt vagy még fel nem szentelt, de teológiát végzett papoknak, fiatalembereknek is 20-25%-a megnõsül.
ÉV: Általános-e, hogy ha egy papnak gyermeke születik, vagy kitudódik, hogy szeretõje van, akkor a püspöke arra biztatja, hogy maradjon meg a cölibátusban, ne éljen férjként ill. apaként?
F.S.: Erre a kérdésre nem tudok általánosságban válaszolni, csak a saját tapasztalatomat mondhatom.
1971-ben, amikor az ordináriusomhoz mentem bejelenteni a nõsülési szándékomat, az akkori egyik érseki irodavezetõ úr (még ma is az!) azt kérdezte, hogy "nem tudja ezt megoldani másképpen? Miért kell rögtön megnõsülni?".
Az is keserû tapasztalataim közé tartozik, hogy a magasklérus lépten-nyomon szemet huny a papi félrelépések, a papi szeretõk esetében. A 6 éves papi szolgálatom alatt mindössze egy elöljáróm volt, aki valóban papi tisztaságban élt (nem csak nõtlenségben!), a többiek között volt egy homoszexuális, azonkívül mindegyiknek volt szeretõje és gyermekei (nem is egy anyától).
Ezeket a problémákat két évvel ezelõtt felvetettem Egerben, melyre az érseknek az volt a válasza, hogy az Egyház (értsd: a felsõ egyházvezetés - a szerk.) ennek ellenére ragaszkodik a cölibátushoz. A cölibátusban a papnak el kell égnie, vállalnia kell azt is, hogy félember, agglegény maradjon. A papi félrelépések, a szeretõ nem old meg semmit, az is áldozat a pap részérõl, hisz a teljességet Krisztus adja meg a halál után. (Ha jól értettem, szerinte azért áldozat a szeretõ, mert az nem feleség! Vagyis nekünk, nõs embereknek jobb. Nekik 'csak' szeretõjük van.) Aki félrelépett, azt az Egyház bûnbánattartásra kötelezi, fejezte be beszélgetésünket az érsek úr.
C.J.: Úgy tudom, hogy általánosnak egyáltalán nem mondható, de tudomásom van több papról, akinek van gyermeke. Õk nem vállalják a nyilvános felelõsséget. Kitudódik róluk elõbb-utóbb.
ÉV: Hogyan lehetne megváltoztatni az egyházvezetésnek azt az eretnekségét, hogy a nem szentség cölibátust a szentség házasság fölébe helyezik, még azon az áron is, hogy a papoktól fogant gyermekek félárvaként nõjenek fel?
F.S.: Azt talán nem mondanám, hogy eretnekség, de soha nem tudtam megérteni és elfogadni a cölibátus mindenekfölötti értékének a hangsúlyozását. A cölibátus az evangéliumi tisztaság egyik megélési formája. De a tisztaság nem a moralisták által hangoztatott szûzi állapotot jelenti. Jézus azt mondta a tanítványainak: "Ti már tiszták vagytok a tõlem kapott tanítás által" (Jn 15,3). A paráznaság sem egyszerû szexuális félrelépést, hanem átfogóbb Istentõl való elfordulást jelent, már az Ószövetségben is. A szentírás nyelvén tiszták az Istenhez tartozók, a szeretetben önmaguk fölé emelkedõk. A Hegyi Beszéd hatodik ígérete nem a cölebszek privilégiuma. A tökéletességre mindnyájan hivatva vagyunk, s annak az evangéliumok szerinti mértéke a szeretet. Nem lehet azt mondani, hogy ez vagy az az életállapot tökéletesebb. Az tökéletesebb, ahol jobban megvalósul a szeretet. A tisztaszívû anyák és apák legalább ugyanúgy az Istenhez tartozás állandó jelei és tanúságtevõi, mint a tisztaszívû papok.
Azzal érvelnek, hogy Jézus is nõtlen volt. Ez, és Pál apostol egyeseknek szóló ajánlásai (1Kor 7) a nõtlenségre hivatottak számára nyújt eligazítást. Viszont sehol nincs utalás a papi hivatás és a nõtlenség kötelezõ összekapcsolására. Ellenkezõleg, az õsegyház gyakorlata és Pál apostol útmutatásai éppen a keresztény házasságban való kipróbáltságot sorolják a papi hivatás feltételei közé. "A püspöknek ugyanis kifogástalannak, egyszer nõsültnek kell lennie." (1Tim 3,2) "Saját házában legyen jó gazda, aki gyermekeit fegyelemre és tisztességre fogja. Aki ugyanis tulajdon házában nem jó gazda, hogyan is tudná gondját viselni Isten Egyházának?" (3,4) "A diakónus legyen egyszer nõsült, gyermekeinek és otthonának jó elöljárója." (3,12) "Az egyházi elöljáró egyszer nõsült férfi, akinek gyermekei hívõk és könnyelmû élettel vagy engedetlenséggel nem vádolhatók." (Titusz 1,6)
Azt, hogy egy pap melyik életformában tud hatékonyabban mûködni, hol tudja jobban megvalósítani a szeretetet, ezt neki szabadon kellene eldöntenie. Ma viszont ha hivatásom van és pap akarok lenni, akkor ha tetszik, ha nem, vállalni kell a cölebsz életformát. Pedig az Egyházjog 219. kánonja kimondja: "Az összes Krisztus-hívõknek joguk van ahhoz, hogy életállapotukat minden kényszertõl mentesen válasszák meg."
A kérdés utolsó részére, miszerint a cölibátust a szentségi házasság fölébe helyezi az egyházvezetés, még azon az áron is, hogy a papoktól fogant gyermekek félárvaként nõjenek fel - nehéz válaszolni. Sajnos a nõtlen emberektõl nagyon messze áll a gyermek, a gyermeknevelés, annak összes örömével és gondjával.
C.J.: Kell, hogy legyenek nõtlen, cölibátusban élõ papok, szerzetesek. De nõs embereket is szenteljenek pappá. Erre konkrét pozitív példák görögkatolikus testvéreink.
A félárva gyermekek is Isten gyermekei. Értük - ha az egyházvezetés magára vállalja annak ódiumát, hogy tudva létükrõl hagyja apjukat tovább mûködni - maga az egyházvezetés ad számot Isten elõtt. Vajon mi lesz a véleménye egy-egy ilyen gyermeknek az apjáról, a vallásról, az Egyházról? Súlyos kérdés!
ÉV: A hívõk, közösségek hányadrésze fogadja el a nõs papok szolgálatát?
F.S.: Ezt még megbecsülni se lehet. Szoktam játszani a gondolattal, hogy abban a templomban, ahová a családommal több mint 10 éve járok, ma már 8 gyerekkel - akik közül 5 az oltárnál ténykedik és a legkisebb 1 éves, és akiket a gyermekágyas idõ végétõl 4 hetes koruktól kezdve ismer a templom közönsége - szívesen vállalkoznék a protestánsoknál szokásos lelkészválasztáshoz hasonlóan megmérettetni a cölebsz kollégákkal. Nem kellene attól félnem, hogy veszítenék.
C.J.: Nem tudom. Jó részük bizonyosan, hiszen olyan (hivatalosan nem nõs) papok, akiknek gyermekeik vannak, békében mûködnek egyházközségükben.
ÉV: A nõs papok hányadrésze nõsül "szépen" (értem ezalatt, hogy udvarol, kilép, házasságot köt - nem pedig a gyerek jövetele miatt nõsül)?
F.S.: Erre megint nehéz válaszolni. De a tapasztalatom szerint kevés azoknak a papoknak a száma, akiket a gyermek jövetele kényszerít házasságra. Azok, akik semmibe véve a tisztaság, a papi cölibátus kötelezettségét, kapcsolatot, vagy kapcsolatokat tartanak fenn, és azt egy fogant élet "megzavarja", nem biztos, hogy házassággal igyekeznek bûneiket jóvá tenni. Éppen azért él szexuális életet, mert ezt a laza erkölcsi értékrendje megengedi. A másik, hogy a nõs papok nagy részénél nem föltétlenül a házasságkötési szándék volt az oka a papi keretbõl való távozásnak. Sokaknál a pártállam, a magasklérus, a konzervatív fõnök stb. volt ennek a folyamatnak az elindítója. De hála Istennek tudok több társamról, aki - ahogy kérdezed - "szépen" nõsült.
C.J.: Ismereteim szerint a többség a kérdésben feltett módon nõsül, "szépen".
ÉV: Amióta II.János Pál a pápa, nem adnak engedélyt papoknak egyházi esküvõre. Ennek ellenére teljes értékû szentségi házasságnak tudják-e tekinteni az azóta megnõsült papok a házasságukat?
F.S.: Erre a kérdésre egyértelmû igennel válaszolok. A házasságban a felek Isten elõtt tesznek hûségesküt, mely meggyõzõdésem szerint akkor is szent és kötelez, ha az egyházvezetés ebben nem óhajt részt venni. Ha egy férfi és egy nõ a teremtõ Isten akaratát követve ígér egymásnak hûséget, nem hiszem, hogy az Isten visszavonná kegyelmét az egyházvezetés távolmaradása miatt.
C.J.: Igen! Hûséget egymásnak, Istennek, nem csak az Egyház hivatalos képviselõje elõtt tehet az ember. Amint más vallású, akár ateista ember is üdvözülhet, ha lelkiismerete szerint becsületben élt, miért zárhatnánk ki annak a lehetõségét, hogy egy egyházjogi - és nem evangéliumi! - törvény által akadályoztatott házasságkötés Isten elõtt szent, õszinte, szentségi házasság, Isten teremtõ munkájának folytatása legyen?!
ÉV: Köszönjük az interjút.


A szerkesztõségünkhöz érkezõ kapcsolatkereséseket továbbítjuk a közösséghez.