BOCS Homepage


Moha mesék

Mûsorpolitikai okokból felváltotta a "Harsan a kürtszó"

1957 júliusától 1963. május 28-ig több mint százszor jelentkezett a rádióban Moha bácsi, a törpe. Leszkai András bácsi, akinek Moha gyerekkoráról szóló meséit tovább közöljük, az alábbi üzenettel bocsátotta útjára sorozatát (Rádió Újság, 1957. aug. 13.)

Július 14-én kirándultam Magyarkútra. Egyszerre csak elálmosodtam. Lefeküdtem hát az erdõben és fejem alá tettem hátizsákom. Egy kisebb sziklatömb volt a közelemben, benõtte a sötétzöld moha. Ha akartam, úgy láthattam, mintha mohából szeme, szája, orra volna a kis sziklának. Olyan volt, mint egy törpe. Ilyeneknek kellene lennünk, - gondoltam -, mint ez a moha-törpe. Szelídnek, barátságosnak, akár a selymes moha, de ugyanakkor erõsnek és szilárdnak is, mint a gránit. Behunytam a szemem, gondolkoztam ezen... És ekkor rám kiáltott valaki: "...Hideg a föld, nedves a fû, meghûlhetsz, édes fiam!" Egy törpe állt elõttem. ... Nagy nehezen megjött a szavam: "Dehát... hogy lehet ez? Ilyen törpék csak a mesékben élnek..." Nevetett: "Én nem a mesékben, hanem itt a Börzsöny-hegységben élek. Moha bácsi a nevem. Itt lakom Törpeházán. Rokonaim követ bányásznak meg ezüstkovácsok, én gyógynövényeket gyûjtök. Ugyanolyan emberek vagyunk, mint ti." A homlokomra csaptam: "Hohó! Értem már! Hiszen alszom én most és csak álmodom Önt! De ha már megálmodtam, fel is használom: csinálok Önbõl egy figurát a Gyermekrádiónak. Az persze igazi mesebeli törpe lesz, varázserejû, úgy érdekesebb." Moha bácsi elszomorodott: "Látom, nem akarsz hinni a létezésemben. Vigyázz, édes fiam, aki nem akar hinni valami igazban, szépben és jóban, pórul járhat: büntetésül valóban nem fog hinni benne." "Hát bizonyítsa be, hogy nem álmodom Önt: jöjjön be a Rádióba és beszéljen személyesen a gyerekekhez." Moha bácsi rákönyökölt a mohos sziklára: "Beszéljek a gyerekekhez...?" Megfogta szakállát, a messzeségbe nézett és elgondolkodott... Amikor bevittem a Rádióba a kéziratot, kiderült, hogy Moha bácsi már volt ott személyesen, fel is vették az elõadását magnóra!" ... Szégyelltem, hogy a magam álmának hittem õt, de nehezteltem is rá. Meg is mondtam neki: "Furcsállom, hogy függetlenítette magát tõlem, tisztelt Moha bátyám ..." "...Hiszen te mesebeli törpét akartál csinálni belõlem! Varázserejût! Meg akartál hamisítani engem!" Szidott volna tovább is, de egy kisfiú kereste és örömmel jelentette neki: "Megfogadtam a szavát, Moha bácsi! Már nem önt el a pulykaméreg! Megváltoztam!" Na tessék! Még azt mondja, hogy nincs varázsereje...

Körte Törpe sípot lopott

Füttyre Fütty, Körte Törpe és Szuszi Muszi - ez a három kistörpe volt nálam vendégségben egy szép nyári délután. Osztálytársam volt mind a három, ha jól emlékszem, a második osztályt végeztük el abban az évben. Azzal kezdtük a játszást, hogy bújócskáztunk a házban. De aztán megelégeltük, elõvettem a szekrényembõl a gumilabdát, odadobtam nekik, õk meg kiszaladtak vele a kertbe.
Lódultam utánuk magam is, de tanulóasztalkámra esett a tekintetem. Volt azon egy írószertálca. A tálcán mindig ugyanabban a sorrendben feküdtek ceruzáim, színeseim. Amit most észrevettem, csak annyi volt, hogy valamelyik vendégem nézegette az írószereimet és egy kis rendetlenséget csinált. Sokszor megtörtént ez, nem is szóltam érte soha senkinek, csak gyorsan rendet teremtettem. Ezt cselekedtem most is. De rendcsinálás közben ismét észrevettem valamit. Tartottam azon a tálcán egy nagyon szép, fából faragott sípot is. Az egyik nagybátyám, Fürge bácsi hozta ajándékba. Felírás is volt faragva rá: Mátrai Emlék.
Nos, most ez a szép síp nem volt a tálcán. Elgondolkodtam, hova tûnhetett? Amikor vendégeimet várva rajzolgattam, még a tálcán volt. Azóta pedig csakis õk jártak bent a szobában, és mindegyikük volt egyedül is, mint hunyó. Bármennyire is nehéz volt elképzelnem, amint valamelyikük zsebredugja, kénytelen voltam megállapítani, hogy ez történt. De hát melyikük tette? Ezt ugyanis okvetlenül ki kellett derítenem. Majd meglátjátok, hogy miért volt ez fontos.
De akkor már kiáltoztak odakünn: Moha! Hol maradsz, gyere már! Kiszaladtam hát. Labdáztam velük, közben azonban folytonosan törtem a fejem, hogyan tudhatnám meg, melyiküknél van a síp. És ki is találtam, mit cselekedjem. Lakott akkor a szomszédunkban egy hároméves kistörpe. Az volt a neve: Pottyanós. Észrevettem, hogy van neki egy szép pálcája. Nyilván a bátyja vágta és ki is cifrázta díszesre. Abbahagytam hát a labdázást, odafutottam a kerítésükhöz, és átkiáltottam:
- Pottyanós! Légy szíves, gyere ide!
Készségesen odaügetett. Azért mondom, hogy ügetett, mert lovaglást játszva jött. Csapkodta is a cifra pálcával a képzelt lovat. Vendégeim mögém gyûltek, és figyelték, hogy mi a szándékom. Így szóltam:
- Milyen szép lovaglópálcád van! Hadd nézzem meg!
Bizalommal átadta a lécek között. Nézegettem egy kicsit, aztán kijelentettem:
- Ez a vesszõ a mi mogyoróbokrunkról való, tehát a mienk és én meg is tartom. De minthogy tetszik nekem a díszítése, lehet, hogy késõbb kapsz érte valamit.
Pottyanós azonban kiabálni kezdett:
- Nem kell más! A pálca kell! Nem a ti bokrotokról való! Tessék visszaadni! - nyújtogatta kezecskéjét a kerítés lécei között és majdnem sírt is. De én most már nem õt figyeltem, hanem vendégeimet. Füttyre Fütty elkomorodott:
- Hogy tehetsz ilyet, Moha! Add vissza neki, akkor is, ha a ti bokrotokról való.
Szuszi Muszi nagyokat szusszantva így szidott:
- Nahát, Moha! Én azt sem tudom, mit mondjak! Nem ismerek rád! Azonnal add vissza neki!
Harmadik vendégem azonban - Körte Törpe - letorkolta õket:
- Miért adná vissza? Jól tette, hogy elvette! Tartsd meg, Moha! Jogod van hozzá! És nem is kell érte adni semmit, tehetsz te róla, hogy kicifrázta a bátyja?
Na, éppen ezt akartam. Most már majdnem biztos voltam benne, hogy Körte Törpe vette el a sípot. De még bizonyosabb szerettem volna lenni, hát ezt súgtam a fülébe:
- Nincs is mogyoróbokrunk!
Úgy történt, ahogyan sejtettem. Nevetett egy nagyot és ezt súgta vissza:
- Annál jobb hecc. El ne ismerd, hogy nincs!
Pottyanós még mindig nyújtogatta kezecskéjét és pityergõsen követelte:
- Tessék visszaadni! Tessék visszaadni!
Körte Törpe odasúgta nekem:
- Csapj a kezére a pálcával!
Most már aztán egészen bizonyos voltam benne, hogy nála van a síp. Pottyanós kezecskéjére természetesen nem csaptam rá, hanem éppen ellenkezõleg, megnyugtattam valamelyest. Mert most már egészen határozottan megígértem neki, hogy kap majd valamit a pálca helyett. Mégpedig olyasmit, ami többet ér.
Folytattuk a labdázást, de csak ímmel-ámmal. Füttyre Fütty és Szuszi Muszi ugyanis neheztelt rám. Nekem meg folytonosan azon járt az eszem, mit cselekedjem tovább Körte Törpével. Egyszerre csak eszembe jutott, hogy ugyanilyen sípot kapott Fürge bácsitól Gyopár bátyám is. Beszaladtam a házba, kivettem a sípot Gyopár fiókjából, rákötöttem egy szál hosszú fekete cérnát, felkaptam egy nagyalakú képeskönyvet is, és visszafutottam vendégeimhez. Felmutattam nekik a kicifrázott botot:
- Tudjátok-e, milyen pálca ez? Varázspálca! És én most rögtön varázsolok is vele. Üljetek le erre a padra.
A pad mellé állítottam egy kicsiny kerti asztalt - persze nem nagyon közel é, és felmutattam nekik a sípot is:
- Ezt fogom eltüntetni, nézzétek meg! Az van ráírva: Mátrai Emlék.
A cérnát nem vehették észre, mert sötét színû volt a síp is, barna. Körte Törpe megdöbbent ábrázattal bámult a sípra és megtapogatta a kabátkája jobb oldali zsebét. Átkiabált ekkor Pottyanós:
- Ne tüntesd el! Inkább add nekem a botért!
- Lehet, hogy a tiéd lesz, de elõbb eltüntetem - feleltem. Azzal letettem a sípot az asztalka közepére, és felkértem Szuszi Muszit:
- Te állítsd elé a képeskönyvet! Én már a közelébe se akarok nyúlni.
A cérna vége persze a kezemben volt. Szuszi Muszi felállította a könyvet, és az eltakarta a sípot a pad felõl. Miután visszaült, hátrálni kezdtem az asztaltól és közben beszéltem:
- Hogy lássátok, hogy nem szemfényvesztés, hanem igazi varázslás, el is távolodom tõle.
Miközben ezt elmondtam, a hátrálással egyidejûleg a cérna lehúzta az asztalról a sípot. Szemüket a könyvre meg énrám tapasztották, nem vették észre, hogy leesik a síp. Különben magas fû volt ott.
Ekkor már elengedhettem a cérnát, a vesszõt meg a könyv felé tartottam:
- Hókusz-pókusz, kókusz-fókusz, mákos málé, mókás mókus!
És most Füttyre Füttyöt kértem meg, hogy vegye el a könyvet. Nevetgélve lépett az asztalhoz, de aztán õ is, Szuszi Muszi is elkomolyodva bámulta az üres asztallapot. Körte Törpe rosszat sejthetett, mert nyugtalanul izgett-mozgott. Látszott rajta, szeretne elköszönni. De én azonnal megszólaltam:
- Most pedig azt is megtudjátok, hová varázsoltam a sípot. Egyikõtöknek a zsebébe! Aki megtalálja magánál, meg is tarthatja. Neki ajándékozom.
Szuszi Muszi is, Füttyre Fütty is rögtön kutatni kezdte a zsebeit. Körte Törpe ellenben nyakig elvörösödött, és úgy téve, mintha dühös volna, felkiáltott:
- Szamárság ez! Csalás az egész! Ha okosabbat nem tudunk játszani, én hazamegyek" várnak!
És indult is. Kértem hát sietve:
- Maradj még egy kicsit! Hiszen éppen a te zsebedbe varázsoltam! És hogy ne gyanakodhassatok, hogy most dugom be, Szuszi Muszi vegye ki! Megengeded?
Szuszi Muszi azonban nem várt Körte Törpe engedélyére, hanem már vette is ki a sípot. Én meg átvettem tõle, és Körte Törpe kezébe nyomtam:
- A tied. Varázslásom emlékére.
De haragosan és még mindig nyakig vörösen kiáltotta:
- Nem kell! Tudok én venni magamnak sípot, ha szükségem volna rá!
Én azonban nem fogadtam vissza:
- Ajándékozd oda akkor Pottyanósnak!
Pottyanós kiáltozni kezdett:
- Hozd ide, Körte Törpe! Hozd ide!
Látszott Körte Törpén, hogy a legszívesebben a földhöz vágná a sípot és elrohanna. De nem tette. Kelletlen, bizonytalan lépésekkel a kerítéshez ment, és átdugta Pottyanósnak. Én meg odavittem a cifra vesszõt is:
- Nesze, Pottyanós! Amire kellett, az már megtörtént.
Körte Törpe meg én most egymás mellett álltunk a kerítésnél. Néztük Pottyanóst, hogy mennyire örül a sípnak. Fújta egyhuzamban. Körte Törpe arcáról lassan eltûnt a pirosság. Megenyhült haragos kifejezése is, és odasúgta nekem:
- Nagy kópé vagy, Moha, annyi bizonyos!
Úgy tettem, mintha nem hallottam volna, és felkiáltottam:
- Na, labdázzunk tovább!
Körte Törpe azonban azt rebegte, hogy csakugyan várják otthon, és indult. Zavartan köszönt:
- Hát akkor" szervusztok!
És nem mert se rám nézni, se kezet nyújtani nekem. Én azonban megfogtam, és megráztam a kezét:
- Szervusz, Körte Törpe! Elgyere ám holnap délután is! Várlak!
Ekkor hálásan rám pillantott, hangja pedig megcsuklott egy kicsit, amint felelte:
- Eljövök. Köszönöm a meghívást.
Miután elment, megkérdezte tõlem Füttyre Fütty:
- Miért súgta neked, hogy nagy kópé vagy?
Úgy tettem, mintha elgondolkoznék:
- Hát" lehet, hogy azt hiszi, turpisság volt a varázslásban.
Nevettek mindketten, és Szuszi Muszi nagyokat szusszantva jelentette ki:
- Hogy volt benne turpisság, az kétségtelen, de én úgysem tudom kitalálni. Hát nem vagyok bolond, hogy fárasszam az eszemet! Elég lesz majd õsztõl. Most szünet van, pihenni kell.