"Minthogy minden betûje ma is szomorúan aktuális..."

"Szentséges Atyánk!

Mi szegény Kákavai és Nagy Pataki és más falvak és magyarok, a mi nyelvünkön csángó magyarok ... nagy keserûségben vagyunk oly formálag, hogy az magyar anyai Nyelvet el akarják minden képpen tiltani, mert az szentmise elõtt való imádságokat oláhul végezi az kántor, az énekeket hasonló képpen és az ifijak a meddig az oláh nyelven nem tudnak imádkozni, hát házasságra nem léphetnek, különösen más öregeink vagy fiatal asszonyaink a kik oláhul nem értenek, el mennek hogy a gyónást el végezzék, azok mind el vannak az gyóntató széktõl üldözve és arra nézve sokan el hagyták az templomba menést vasárnap és ünnep napokon, ez elõtt elmentünk többen hozzájok és kértük hogy haggya meg a mi anya nyelvünkött és az volt a felelet, hogy bé jelent a miniszterséghez, hogy mû az magyar nyelvet nem akarjuk el hagyni.

Immár rég óta hogy ilyen pásztor kéz alatt bolyog a nyáj... Hejában könyörgünk a Jási Püspök szent földi helytartójához... hogy könyörüljön meg rajtunk és adjon nekünk nyelvünk béli magyar papot. ... Szentséges Atyánk kegyeskedjél minket át csatolni az erdélyi egyházmegyékhez, vagy elrendelni, hogy küldjenek onnan a mi számunkra magyar papot.... (kb. ezer aláírás)"

(Részlet az Életünk 1990. július-augusztusi számában közölt levélbõl)