"Magatok is megvalljátok, hogy prófétagyilkosok utódai vagytok" (Mt 23,31)
Az elsõ ismert eset a millió hasonlóból: Tours-i szent Márton és szent Ambrus püspökök hiába tiltakoztak, Avila püspökét hat társával együtt boszorkányság, erkölcstelenség és eretnekség vádjával a zsinat halálra ítélte és átadta az államhatalomnak kivégzésre. Ez volt az elsõ eset (385-ben), hogy az úgynevezett keresztény egyház keresztényeket halálra ítélt, de ezt az elsõt egyre gyakoribb és borzalmasabb kegyetlenség követte. Márton és Ambrus püspökök minden közösséget megtagadtak azokkal a püspökökkel, akik az ügyben felelõsek voltak, de a trieri zsinat, majd 176 évvel késõbb a bragai zsinat jóváhagyta a történteket. Az üldözött egyházból üldözõ egyház lett.
Priscillianus írásait üldözõi megsemmisítették. A hagyomány azután elterjesztette, hogy eretnekségért bûnhõdtek (mintha ez ok lenne a gyilkolásra). Ez a szemlélet annak ellenére tartja magát, hogy 1886-ban fölfedeztek egy õsi kéziratot, amely a per lefolyásán kívül Priscillianus hét írását is tartalmazza. Ezek fényében a történeti hagyomány rágalomnak bizonyult.
1380-ban VII. Kelemen pápa inkvizítort küldött a waldensek lakta völgyekbe. A föllelhetõ dokumentumok a következõ tizenhárom év alatt 230 személy megégetésérõl szólnak. A mártírok javait szétosztották az inkvizítorok és az ország uralkodói közt. 1400 telén egy üldözési hullám elõl sok család a magas hegyekben keresett menedéket, ahol sok gyermek és asszony éhenhalt vagy megfagyott.
Jézus csak egyféle értelemben használta a 'helytartó' szót: "Miattam helytartók elé fognak hurcolni benneteket." (Mt 10,18) Némelyik pápa valóban helytartó volt?
A történelemhamisítást nem a sztálinisták találták föl. Fontos kiegészítés egyháztörténelmi szemléletmódunkhoz E.H. Broadbent Zarándok Gyülekezet címû - nem tudományos értékû, inkább hitbuzgalmi jellegû - munkája (Primo kiadó 1990, 416 oldal), amelybõl a fenti két történetet ismertettük.