A diagnózis segíti a gyógyulást
A CSALÁD MEGSEBESÜLT A TOTÁLIS ÁLLAMBAN

A totális állam a társadalmi intézmények némelyikét - a hadsereget, a rendõrséget, a hatékony politikai gépezetet - teljesen átfogta, míg a többit - a gazdaságot, az oktatást, a tudományt és a kultúrát - saját képére átformálta. Valójában csak a család (és némiképp az egyház) tanúsít jelentõsebb ellenállást a totális állammal szemben. A szülõség alapelve és a közeli rokonok kölcsönös függõsége tüzes állhatatossággal kibírja az összes váratlan fordulatot. Egyszerûen biológiai okokból sokkal nehezebb megsemmisíteni, betiltani vagy teljesen beépülni a családi csoportba, mint más, összetettebb társadalmi csoportokba.
A családok likvidálására irányuló elsõ radikális kísérlet, melynek az emancipációs forradalom szolgált ürügyéül, s melynek tendenciája a 20-as évek Szovjetúniójában rajzolódott ki, éreztetve hatását a többi kommunista ország elsõ éveiben is, hamar véget ért. A totális hatalom hamar felismerte, hogy a családi kötelékek szétszakításával vállalnia kell az ezeket helyettesítõ kapcsolatok kockázatát, hiszen ezek ellenõrzése még nagyobb nehézségekbe ütközik.
Noha a totális hatalomnak nem sikerült totálisan megoldania a család problémáját, nem mondhatjuk, hogy ez az intézmény nem kapott halálos csapást. Ennek egyik formája, hogy a munkaviszonyok, bérek és árak rákényszerítik mindkét szülõt, hogy teljes munkaidõben dolgozzon, sõt különmunkát végezzen. A halálos csapás másik formája pedig a lakásínség. Ez egyértelmûen nem csupán a totális hatalom szociális problémák megoldására való teljes képtelenségének eredménye, hanem a család intézményének gyöngítésére irányuló szándékos politika része, mely megakadályozza, hogy a lakásokból valaha is igazi otthonok válhassanak, vagy hogy legalább idõlegesen menedékül szolgálhassanak a külvilág elöl. Minden fiatal család szembesül a dilemmával: vagy csendben elviselik életkörülményeik feltartóztathatatlan romlását, egészen a szülõképes életkor végéig, vagy minden egyes gyerekük születésekor megkísérelik - szinte esélytelenül - lakásukat sok költséggel és fáradtsággal nagyobbra cserélni. A nagycsaládok teljes mértékben a hatóságok jóakaratától függenek. Az állam eltûri az egyre növekvõ lakás-feketepiacot és a még meg nem született gyermekek és unokák számára lakatlanul õrizgetett lakások tízezreinek létét és azt, hogy a két lakással rendelkezõk még nyaralót is építsenek. Ez a politika tükrözõdik abban, hogy kis lakásokat építenek. Ezeket elsõsorban "éjjeli menedékhelynek" tervezték, vagy esetleg tv-nézéshez. A lakásokban van egy ún. mag - WC, fürdõszoba, konyha -, biztosítandó a legelemibb fiziológiai funkciók kielégítését. De amíg a publikum ki nem fejleszti magában a képességet, hogy a kádban szeretkezzen és aludjon, vagy a konyhában nézzen tv-t, szükségesnek találták, hogy rövid távon átmenetileg pótlólagos teret (szobákat) kapcsoljanak eme maghoz.
Az ember oldalszámra folytathatná a családrombolásra tervezett tényezõk felsorolását: a szolgáltatások csõdjétõl a gyermekek szándékos túlterheléséig az iskolai követelményekkel és az iskolán kívüli teendõkkel, amelyek miatt a gyermekek napi elfoglaltsága messze meghaladja a felnõttek törvényes, nyolcórás munkaidejét. Talán érdemes megemlítenünk a centralizáció ürügyén bezárt kis helyi iskolákat is. A megerõltetett gyermekeknek nemritkán órákat kell tölteniük az iskolába gyaloglással vagy utazással, s az így elvesztegetett idõ is elõsegíti a családi kötelékek bomlását.
Ezek után itt az ideje, hogy tanulmányunk pozitív részéhez érjünk. Számomra a házasság és a család nagyon fontos, és semmiképp sem korlátozó tényezõ, mint ahogyan azt ma sokan vallják. A család Isten három alapvetõ adományának egyik megtestesülése. Az elsõ ezek közül a teremtõ szülõi szeretet. A második a szabadság oly teljessége, hogy bár halandók vagyunk, mégis képesek vagyunk életre szóló elkötelezettség vállalására. Minden házassági fogadalom megtartó erejû, minden hûségbõl fakadó tett a megpróbáltatásokkal szemben, halandóságunk elszánt kihívása - mely az angyalok szintje fölé emel bennünket.
Végül a harmadik adomány, mely a családban nyilvánul meg: a személyiség értékes és egyedülálló szerepe. Tulajdonképpen minden más társadalmi szerepünkben pótolhatók vagyunk, s többé-kevésbé mi magunk is kiléphetünk azokból. Ám a családban már nem hideg és számító igazságosság, hanem a szeretet törvénye érvényesül, s még ahol a szerelem teljesen hiányzik, ott is megmarad a kölcsönös segítségnyújtás érdekében vállalt közös felelõsség vonzereje, mely nem engedi, hogy az ember lemondjon érdemtelen gyermekeirõl, hûtlen házastársáról vagy idõs szüleirõl.
Mire vágyódnak ösztönösen az emberek? Egy megbízható, stabil családra, amely ápolja a kölcsönös szeretetet és biztosítja a felelõsség állandó megosztását. Egy valódi, intim és a külsõ csapások elöl elzárt otthonra. De ennek számos feltétele van. Ezek némelyikét magunk megteremthetjük és meg is kell teremtenünk, és a többi megvalósulásáért is minden erõfeszítést meg kell tennünk.
Elsõként helyre kell állítanunk a családi kapcsolatokat. Ez - ha nem is garanciát, de - reményt nyújt, hogy az életünknek több köze lesz egymáshoz és ez gazdagít minden családtagot. Ez semmiképp sem jelentheti a szülõi zsarnokságot, az egyenjogúság-harcot a férfi és nõ közt, a családtagok valamiféle ál-egyenlõségét vagy a gyermek istenítését. Ugyanis a család nem egyszerûen csak tagjainak összessége. A keresztény meggyõzõdés megvilágítja ezt: Krisztus a valódi középpont s az Õ szolgálatában lesznek egymás kölcsönös segítségére a családtagok. Ennek alapja az a gondolat, hogy a családtagok és részek élete csak mások szolgálatában nyerhet értelmet.
A kiváltságokat mindenki a kötelességeivel arányban kell hogy élvezhesse. Ez alapvetõ fontosságú a család számára, mert - egyszerûen biológiai okokból - az egyenlõség a családban kivihetetlen. De az az egyenlõtlenség, mely nem fogadja el az egyén pótolhatatlanságát, s több köteleséget ró rá, mint amennyi elõjogban részesíti, erkölcstelen és destruktív.
A pszichológusok jól ismerik a férfi és nõi szerep felcserélésének vagy összevegyítésének kísérleteibõl és az egykeségbõl gyakran származó tragikus következményeket. A családban a hierarchikus struktúra az ideális. Természetes és hasznos, ha az idõsebb gyermekek tekintéllyel irányítják a fiatalabbakat, fölvállalva a fiatalabbak nevelésével és oltalmazásával járó felelõsséget. Másrészrõl a fiatalabb testvérek engedelmességet tanulnak s idõsebb testvéreik szeretetében, gondoskodásában érezhetik a világ csodálatosságát.
Sajnos az életkörülmények ritkán megfelelõek egy ilyesfajta család számára. Legalább három elõfeltétel szükséges. Elõször is a férj fizetése elegendõ kell hogy legyen megfelelõen ellátni családja szükségleteit. Másodszor a lakásnak valódi otthonnak kell lennie, kényelmes magánterületnek, mely oltalmat nyújt a külvilággal szemben, otthonnak, melybõl elindulhatunk fölfedezni az életet s ahová tudjuk, hogy bármikor visszatérhetünk. Olyan helynek kell lennie, ahová a család bármely tagja hozhat vendéget, ahol a tv-t együtt lehet nézni, s ahová váratlan vendég is érkezhet. Azt kell mondanunk, hogy ezen probléma megoldása nemcsak a lakás méretétõl függ, hanem sokkalta inkább a praktikus tervezéstõl és berendezéstõl.
Harmadjára a nevelésnek nevelésnek kell lennie, nem pedig az egyéniség s az erkölcsi értékek szisztematikus tagadásának. Ez világosan jellemzõ az állami nevelés egészére. Botrányos, hogy olyasmit követelnek a gyermekektõl, amit sem idõvel, sem értelmi képességekkel nem gyõznek, s aminek nyilvánvalóan nem az a célja, hogy jobb teljesítményre ösztönözze õket, hanem hogy alattomossá és elfojtottá tegye személyiségüket. Hasonlóképpen botrányos az a tény is, hogy a gyermekek oktatási ideje szüleik káderminõsítésétõl függ. Végezetül botrányos, hogy a nemzetközi egyezményekkel teljes ellentétben a szülõk nem határozhatják meg szabadon gyermekeik nevelési irányultságát.
Mindez szerencsétlen hatással van magára a családra. Minden gyermeknek joga van jóllakottnak és ápoltnak lenni, százegy kérdést föltenni, ruháit rongyosra koptatni, betörni az ablakot, túlérzékenynek lenni kamaszkorában és magabiztosnak lenni azután. Továbbá garantált helyhez van joga a családi körben. Ez az egyetlen módja, hogy megtanulja elfogadni a tekintélyt és a család rendjét. Ha a család nem ismeri el a gyermek jogait, valószínûleg kevéssé számíthat rá kötelességeinek teljesítésében.