EGYHÁZ
ÉS
BÉKE


Impresszum: A "Church and Peace" az ugyanilyen nevû európai hálózat negyedéves kiadványa angolul, németül és franciául. A hálózatot keresztény békecsoportok alkotják minden felekezetbõl, és a nevének jelentése magyarul "Egyház és béke". Titkárságának címe: Ringstrasse 14, D-Schoeffengrund, Germany. Tel.: +49 6445 5588. Fax: +49 6445 5070. E-mail: [email protected]
A hálózat magyar tagja a BOCS Alapítvány, H-8003 Székesfehérvár, Pf. 7. Fax: +36-22-501-844. E-mail: [email protected] Homepage: http://bocs.hu
Ez a füzet a Church and Peace '95 évi dupla számának rövidített magyar változata, amely fõként a 95 április végén Pécelen tartott kelet-európai konferenciáról szól.

TARTALOM:
Az ünneplés konferenciája 1
Vallomás az erõszak legyõzésérõl
Church and Peace: Látomás és valóság 6
Cserháti püspök beszél Bulányi ellenállásának ügyérõl 9
Az engedelmesség kérdése 11
A "Church and Peace" a hamburgi Kirchentagon
Csoportos megbeszélések a konferencián 15

Az ünneplés konferenciája
Pécel, a konferencia színhelye Budapesttõl keletre fekszik. A rendezvényre több mint száz résztvevõ érkezett, fõleg európai országokból, köztük négyen Horvátországból és Boszniából és öten Szerbiából. Ketten jöttek éj-Zélandról és öten az USA-ból. A legtöbben Németországból érkeztek.
Szombaton gyönyörû nyári nap volt, így kint lehettünk a szabadban és élvezhettük a napsütést. A délelõtti program imával kezdõdött, melyet a Bokor-mozgalom tagjai vezettek, gitárkísérettel, különbözõ nyelveken elhangzott imával, felolvasással.
Ezután folytattuk a kiscsoportos megbeszélést, amit elõzõ este kezdtünk. A csoport, amelynek tagja voltam, a következõ pontokat rögzítette:
Készen kell lennünk arra, hogy a problémákkal már keletkezésükkor szembe tudjunk nézni.
Minden ember képes a jóra, ezért pozitív viszonyulást kell kialakítani bennük.
Elõrehaladás a bizalomban.
Képesnek lenni megbocsátani és elfogadni.
A kommunikáció fontossága: a valódi tényeket keresni a média által terjesztett híresztelések és mendemondák helyett.
A nyitottság és az új ötletekre való fogékonyság képessége.
Vasárnap délelõtt az Egyházak Világtanácsa részérõl Salpy Eskidjian beszélt nekünk az EV "Az erõszak legyõzése" programjáról. Hangsúlyozta, hogy támogatni kell a csoportokat: a közös tanúságtétel Isten szeretetérõl segít bennünket elõrejutni. Elismeréssel adózott Elizabeth Salternek, akinek nagy szerepe volt a program elindításában.
A program kihívást jelent nemcsak a Genfben dolgozók, hanem mindannyiunk számára. Ezért másokkal is meg kell osztanunk, amit a konferencián tanultunk, hazavinni az üzenetet saját egyházainkba. A program bizonyára ösztönzõ lesz.
Nagyszerû napok voltak. Sok szellemi táplálékot adtak és indíttatást, hogy továbbadjam a "Church and Peace" üzenetét.
A munkatalálkozókon természetesen elõkerültek más fontos kérdések is, a szünetekben pedig kötetlenül is találkoztunk egymással. Ez lehetõséget adott arra, hogy pl. egy horvát meghallgasson egy szerbet és beszélgessen vele, a kelet-európaiak a nyugat-európaiakkal stb.
Szombat este a péceli népi együttes koncertjére voltunk hivatalosak, csodálatos magyar népzenei válogatást hallhattunk. Az együttes vezetõje be is mutatta a hangszereket, amelyeket használtak.
A koncert után vígasság következett magyar borral és tánccal.
Vasárnap délelõtt a szabad ég alatt, nagy körben állva tartottuk az istentiszteletet, amely a Bokor-himnusz eléneklésével és körtánccal ért véget. Igazán élvezetes és mozgalmas alkalom volt.
Számomra a hétvége összefoglalója a két ünnepség volt: a szombat esti vígasság és a vasárnapi Eucharisztia-ünnep, ahol a különbözõ hagyományú keresztények együtt tudták imádni Istent, a béke fejedelmének, Krisztusnak tanítványaiként.


Vallomás az erõszak legyõzésérõl

Elizabeth Salter, egy brit kvéker elõadása a szombat délelõtti istentiszteleten a péceli Church and Peace konferencián. Õ 1994. október végéig az Egyházak Világtanácsánál dolgozott és az Erõszak legyõzése program felelõse volt.

Róm 12,17-21: "Rosszért rosszal senkinek ne fizessetek. Törekedjetek arra, ami jó minden ember szemében. Amennyire tõletek függ, éljetek mindenkivel békességben. Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: Enyém a bosszú, én majd megfizetek mondja az ér. Sõt, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a fejére. Ne engedd, hogy legyõzzön a rossz, inkább te gyõzd le a rosszat jóval."

Az 1995-ös év emlékeket idéz fel bennem jókat (vad ünneplések 1945-ben, és a megkönnyebbülés hatalmas sóhaja, hogy Európában vége a háborúnak) és rosszakat egyaránt. 1945-ben gyerek voltam, tehát kicsi az emlékezéshez. De a nélkülözések, a jegyrendszer, az elsötétítések és a bombázás és a szörnyû érzés a gyomromban, amikor megszólalt éjszaka a légiriadó és rohantunk le a pincébe az ottani ágyunkba. Ezek a gyerekkori emlékek eredményezték, hogy kevés szeretetet vagy megbecsülést éreztem a német nép iránt. Az apám is zsidó volt, és soha nem fogom elfelejteni, amikor megnyíltak a koncentrációs táborok Belsenben és Auschwitzban, és a csontvázsovány emberek fényképeit, amint a szögesdróton keresztül bámulnak. Én is könnyen köztük lehettem volna.
Azok a képek, és a zuhanó bombák hangjai sok évig üldöztek. De a gyûlölet nagyon önpusztító... és nem tesz különbséget. A belénk nevelt félelem is képtelenné tesz minket arra, hogy negatív érzéseinket pozitívvá változtassuk. Az erõszak így gyûrûzik tovább. Az igazi gyógyulás akkor jött el számomra, mikor megszületett az elsõ gyermekem. Egy közeli barátunk lett a keresztapja. És az a drága barát német volt.
Az elmúlt négy évben az Egyházak Világtanácsában a munkám során nagyrészt olyan emberekkel dolgoztam együtt és olyanokat hallgattam meg, akik erõszakos helyzeteket, vérontásokat éltek át. Ökumenikus környezetben dolgozó kvékerként ez a hasznos tapasztalat bepillantást engedett abba, mit jelent cselekvõnek és áldozatnak lenni elviselhetetlen helyzetekben, melyekbõl nincs egyszerû kiút. Hogyan lehet az ember béketeremtõ?
egyre világosabb lett, milyen dilemmákat vet fel ennek a keresése.
Ha az erõszakmentesség, melyre a Római levél hív minket, olyan könnyû megoldás lenne, meglehet, hogy mi, akik ezt felvállaljuk, hatékonyabban tudnánk meggyõzni azokat, akik a fõ felelõsök a háború és a béke kérdéseiben. Néha el kell némulnunk a népirtás, a nemzetiségi gyûlölet szenvedõ áldozataira tekintve. Ahogy egy Ruandában dolgozó önkéntes mondta nemrég: "Próbálunk segíteni az embereknek, hogy visszatérjenek megszokott életükhöz. Ez azt jelenti, hogy együtt dolgozunk, együtt beszélgetünk, együtt mûveljük a földet, közösen hozzuk a döntéseket. Nincsenek nagyszabású elképzeléseim a kiengesztelõdésrõl." Csakugyan, hogy is mondhatnám a ruandaiaknak és a burundiaknak, akik a közelemben élnek, a családom tagjai, hogy bocsássanak meg és ne gondoljanak bosszúra, amikor az õ szüleiket, testvéreiket, nagynénjüket, nagybátyjukat, unokatestvérüket megölték a szomszédaik, olyan szomszédok, akik készek ugyanezt velük is megtenni?
Mit jelenthet az, békével élni mindenkivel, amikor a volt Jugoszláviában az emberek otthonait fölégették vagy elvették tõlük, a helyet, ahol imádkozni szoktak, megszentségtelenítették és ahelyett, hogy tisztességben kereshetnék a kenyerüket, komor menekülttáborokban vegetálnak, mások könyörületességétõl függve?
Csak meghallgathatjuk õket, együttérezhetünk velük, és jelen lehetünk azok számára, akiknek a szenvedése messze túlnõ megértésünkön.
Tapasztalatom az, hogy ezeket a nagy eszméket megbocsátás, elnézés, béke és igazságosság akkorára kellene mérsékelni, hogy kézben tudjuk tartani, és olyan területekre, amelyeket sajátunknak mondhatunk. Minket a béke jeleinek hívnak, de ezt sohasem erõltethetjük. Ez Isten ajándéka. Csodálattal és alázattal emlékszem egy chilei angol orvosnõ tanúbizonyságára, akit a titkosrendõrség letartóztatott azért, mert orvosi segítséget nyújtott a kormány ellenfeleinek: a kínzókamrában üldözõiért imádkozott, akik abban a pillanatban fájdalmat okoztak neki. Ismerem és csodálom azt a kis csoportot Osijekben, Horvátországban, mely többféle nemzetiségbõl, többféle vallásból és egyikbõl sem tevõdik össze: nem hagyják, hogy eltérítse õket a nemzetiségi gyûlölet és gyanakvás uralkodó ideológiája, és egymás jogai védelmezése helyett a békességteremtésre tanítják egymást.
Tanúja voltam, amint az örmény egyház és az azerbajdzsán muzulmánok vezetõi titokban találkoztak Nagorno-Karabahban akkor, amikor a két nép közötti konfliktus nagyon éles volt, azért, hogy arról beszéljenek, hogyan tudnák elõsegíteni a békefolyamatot. És kísértem koreai keresztényeket, akiket a látszólag áthatolhatatlan sorompó, mely Észak- és Dél-Koreát kettéosztja, elkülönített egymástól, de õk a hatalmas nehézségek ellenére megkeresték egymást, és testvérekre találtak egymásban a Krisztusban.
Néha fellelkesülünk, mi, akik a színfalak mögött dolgozunk azért, hogy lehetõvé tegyünk néhány effajta kis lépést. Máskor szörnyen elkedvetlenedünk. Mindez nagyon kevésnek tûnik. Az erõszak, a gyûlölet, a gyanakvás, a félelem mind könnyen visszatérnek, hogy üldözzenek minket. A nyomás növekszik, és a gyengék megpróbálnak hidakat építeni, melyek eleve kudarcra ítéltnek tûnnek. Nem naivitás azt hinni, hogy igazán tudunk tenni valamit azokkal a helyzetekkel, melyek lényegi mozzanatukat önmagukban hordozzák, behatárolva a politikától, a gazdaságtól és a fegyverkereskedelem szörnyû logikájától? És egyébként is, nem kellene a keresztényeknek szerényebbeknek lenniük? Hányszor piszkolták be már õk is a kezüket? A békekötés ösvénye mindenekelõtt nem a bûnbánat ösvénye kellene hogy legyen, nekünk éppúgy, mint a nyilvánvalóan bûnösöknek? "Atyám, bocsáss meg nekik" mondta Jézus, mikor a kereszten függött. Imája távolról sem engedékeny hajlandóság a felejtésre hogyan tudna felejteni, amikor haldoklik? Ez az ima inkább egy felhívás arra, hogy életünket a megbocsátás szellemében éljük. Izaiás 58,9-10 szemléletesen leírja, hogyan követheti Isten népe Isten igazságosságát:

Ha eltávolítod körödbõl az igát,
az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet,
ha odaadod az éhezõnek kenyeredet,
és jóllakatod az elnyomottat,
akkor felragyog a sötétben világosságod,
és homályod déli verõfényre változik.

A megbocsátás soha nem a felejtést jelent, sem azt, hogy elhanyagoljuk az igazság iránti, mélyen bennünk élõ igényt. A békességszerzõk egyik legnehezebb feladata az, hogy elfogadva, hogy a bûntettek nem folyhatnak büntetlenül segítsék elõ, hogy az igazságosság soha ne menjen át bosszúállásba. A mi vágyunk a békés Ország mindenkinek a vágya, nemcsak az áldozatoké.
A zsoltáríró azt mondja arról, aki az igazságtalanság bilincsét megtöri és az éhezõvel megosztja ételét: "sebed hamar be fog gyógyulni". Ezeket a sebeket gyakran mások okozzák. De az önpusztító sebeket kell elõször gyógyítanunk: a múlhatatlan bosszúvágyat, azt, hogy az erõszak érzéketlen körébe zárjuk be magunkat, sõt a szeretetlen és a kicsinyes lelkületet is.
"Az erõszak legyõzése" programnak a világ a forgatókönyve. De magunkkal kell kezdenünk. Ebben biztos vagyok. Egy erõszakos világban élünk erre nem kell emlékeztetnem benneteket. Körülvesz bennünket az erõszak az utcákon, az utakon, az otthonainkban, az iskoláinkban, a tévéképernyõkön, a gazdasági struktúránkban és a környezettel való bánásmódunkban. Soha nem szabad, hogy az erõszak valósága és hatalma vakká tegyen minket Krisztus szellemének valóságával és hatalmával szemben. Õ arra hív minket, hogy békés Országának legyünk a polgárai. Saját halálának és feltámadásának bámulatos példájával erõsít minket. Mindnyájunk számára lehetséges még a leginkább meg nem alkuvó ellenzékben is hogy egy szeretõ Isten gyermekeiként erõszakmentes életstílust tegyünk magunkévá.


Church and Peace: Látomás és valóság
(Bulányi Györgynek, a magyar Bokor-mozgalom alapítójának vallomása)

"Egyház és béke" jó lenne, ha ez nem pusztán egy kifejezés lenne, mely ezt a két jelenséget összekapcsolja. Az volna a jó, ha ez a két szó: egyház és béke, a valóságban is összekapcsolódnának egyházainkban.
"Egyház és háború" ez a két jelenség sokkal inkább összetartozónak tûnik. Természetesen nem elméleti szinten, hanem a rideg valóságban. Budapesttõl néhány száz kilométerrel délre egy szerb kisebbség nem fogadja el a horvát vagy muzulmán szuverenitást, és fordítva, még ha ugyanazt az anyanyelvet tanulták is a bölcsõtõl kezdve. Miért ölik egymást évek óta? Isten tudja, meddig folytatódik ez. Mi tartja õket vissza attól, hogy átöleljék egymást? Az, hogy három különbözõ, tévedhetetlennek hitt vallásban nevelkedtek. "De ez nem igaz vethetné ellen valaki a legtöbben azért csatlakoztak ehhez a véres konfliktushoz, mert besorozták õket. Azért ölnek, mert máskülönben õket ölnék meg."
Lehet, hogy ez igaz, de nem ez a konfliktus egyedüli oka. Sem a zágrábi bíboros, sem a belgrádi pátriárka, sem a szarajevói fõmufti nem prédikálta a hívõknek azt, hogy a szerbek
illetve a horvátok és a muzulmánok szintén Isten teremtményei, és hogy fõbenjáró bûn ölni õket. Mi nem ezt halljuk tõlük, hanem sokkal inkább a következõket: "Emberi jog és kötelesség családunkat és nemzetünket megvédeni a támadókkal szemben." Ez egy kitûnõ "Egyház és háború"-szöveg.
Nem szükséges Boszniába mennünk ahhoz, hogy ilyen eszméket halljunk. A magyar egyház papjai aktív szerepet kívánnak betölteni a laktanyákban. Miért? Vajon azt fogják mondani a katonáknak, hogy Jézus tanítványainak nincs helye a hadseregben, mert a kardnak a hüvelyben a helye? Nem, szó sincs ilyesmirõl. Inkább a kafarnaumi századosról beszélnek, amellett akarván tanúskodni, hogy egyház és állam örökre egységben maradnak, még akkor is, ha az állam alkotmányossá teszi az erõszakot és a tömeggyilkosságot, amennyiben ezt szükségesnek tartja. A papokat nem engednék be a laktanyákba, ha krisztusi szellemben beszélnének a békérõl.
Mióta Isten kegyelmébõl felszabadultunk a Varsói Szerzõdés alól, amit remélni sem mertünk, a volt szovjet blokk politikusai NATO-tagságot szeretnének, bármibe kerüljön is. Az egyik tömeggyilkos szervezetet elhagyva nyomban egy másikhoz akarnak csatlakozni. Lehet, hogy ezt a fajta viselkedést várják el tõlük, mint politikusoktól, léteznek azonban a társadalomban civil szervezetek és egyházak is a politikai pártok és politikusok mellett. Egyik intézményesített keresztény egyház sem bátorítja arra híveit, hogy gondolják meg: viszonylag szegény ország lévén nem kellene-e inkább semlegesnek maradnunk, semmint pénzünket új NATO-uniformisokra költeni. Ezen egyházak egyike sem segíti tagjait abban, hogy felismerjék a tudathasadást, ami abban nyilvánul meg, hogy míg egy jóságos Atyáról beszélnek, aki felkelti napját jókra és rosszakra egyaránt, úgy vélik, az Atya gyermekeinek megengedhetõ, hogy tömeggyilkossá képezzék magukat. A Biblia az egyik kézben, kézigránát a másikban
ez a kép jól illusztrálná az ún. intézményesített egyházak "Egyház és háború" eszméjét.
Azonban miután engem nem azért hívtak meg, hogy az "Egyház és háború" konferenciáján mondjak szentbeszédet, befejezem ezt a kitérést a történelmi tényekrõl és az intézményesített egyházakról. Itt az ideje, hogy visszaforduljunk a feltételes szócsoportok és elméletek nem a realitáson alapuló világához az "Egyház és béke" világához.
Mi a célja feltételes jelentésû szócsoportokról és elméletekrõl beszélni, melyek nem a realitáson alapulnak? Mivel erre a feladatra vállalkoztam, engedjék meg, hogy a két fõnév egyikét helyettesítsem. Ha a "béke" szót hagyom ki, kudarcba fullad próbálkozásom. Azonban helyettesíthetem az "egyház" szót, ha rávilágítok a Jézus adta jelentésére: "Kahal" ("Egyház") = Jézus tanítványai. A feltámadt Krisztus így üdvözölte tanítványait: "eirene humin" (béke veletek). "Egyház és béke"
lehet, hogy ez nem kapcsolódik össze egykönnyen, de Jézus tanítványai és a béke elválaszthatatlanok.
Mivel Jézus csak úgy tudott és tud gondolkozni tanítványairól és a Kahalról (követõinek testvéri közösségérõl) mint egy és oszthatatlan egységrõl, így igazán van okom arra, hogy beszédemben elmondjak egy álmot. Minden olyan egyháznak az álmát, mely igaz tanítványokból áll. Minden olyan egyháznak álma ez, melyben egyház és béke "homo-ousoi", összetartozó egész, s nem feltételesen párosították össze. Jézus a "béke" szóval köszöntötte tanítványait, és megmutatta sebhelyeit. Ebbõl egy tanítványnak egyszer s mindenkorra azt kellene megtanulnia, hogy az Isten nevében való szenvedés, a szeretet és a béke nem jelenthetik azt, hogy a gonoszé az utolsó szó, mert ezek a sebek gyógyulnak. Az Isten szolgálatáért elszenvedett sebek jelenthetik a halált ebben az életben, de soha nem az örök halált. Ezek a sebek építik fel Isten Országát, amely a jövõé és az örökkévalóságé. A tanítványok egyháza soha nem követi el az árulás bûnét, ahogy a farizeusok teszik, mert nem engedheti meg magának, hogy a félelem uralkodjon rajta. Ezért viselkedett úgy a múltban az égetések idején, és ez készteti arra a jelenben, hogy csöndben tûrje a diszkriminációt. A feltámadt Krisztus a békével köszönti barátait, és szolgálatát ugyanazon a módon folytatja, mint elõzõleg. "Amit én tettem, ti is azt tegyétek." Ahogy az Atya küldte õt, õ is elküldi tanítványait.
Az én álmom az, hogy mindenki, aki az Egyházhoz tartozik, tudja, hogy a világ ma még tele van bûnnel Jézus nem tudta eltörölni a világ bûneit halálával vagy föltámadásával. A világot csak az "Amit én tettem, ti is hasonlóan tegyetek" terv által lehet megszabadítani. Tudományosabban is kifejezhetem: a tanítványoknak létbeli, magatartásbeli és sorsbéli közösséget kell vállalniuk Mesterükkel. Vagy egy inkább egzisztenciális terminust is használhatnék: krisztusi emberek nélkül világunkban nem találunk választ az emberi lét kérdéseire. Igen, kedves testvéreim, épp olyan lányaivá, fiaivá, gyermekeivé kell lennünk Mennyei Atyánknak, mint Krisztus volt. És még hozzáfûzném a következõt; a tanítványok soha nem fogják tudni visszatartani az erõszak hatalmát és a tömegpusztítást, ha nem követik a Mester példáját abban, hogy Isten bárányaivá váljanak.
Jézus nemcsak tanítja tanítványait, hanem rájuk is lehel. "Vegyétek a Szentlelket!" Igazán megkaphatjuk Isten Lelkét? Pontosan ezért vagyunk teremtve, hogy hírvivõk legyünk, akik Isten Lelkét továbbadják, hogy mindazt képviseljük, ami jó és törvényes és határolódjunk el élesen attól, ami Isten akarata ellen van. Mindaz, aki megkapta Isten Lelkét, a jót jónak nevezi és a gonoszt gonosznak; nem gondol ki és nem néz el gyilkos elméleteket, melyekben a bûn erénnyé válik.
Tudjátok, mi a következménye, ha különbséget teszünk az elvek etikája és a felelõsség etikája között? Ez a bûnt egyszerûen a családon, társadalmi osztályon, nemzeten belüli történésekre korlátozza. Egy érzelmeinktõl meghatározott etika ezzel szemben az aranyszabályra tanít minket: úgy tegyetek, ahogy szeretnétek, hogy veletek tegyenek. Ha azonban különbséget teszünk az elvek etikája és a felelõsség etikája között, akkor az aranyszabályt csak a magánéletben alkalmazzuk. Ha felelõs vagyok egy családért, egy csoportért, egy nemzetért, az elvek etikája többé már nem alkalmazható. Le kell lõnöm embereket, másokat is erre kell utasítanom és nem érzem szükségét a "metanoia"-nak
azaz nem szükséges megbánnom késõbb. Ha a szeretet és szelídség krisztusi magatartásával vállalnék felelõsséget egy családért, csoportért vagy nemzetért, ezt leszólnák, mint lázadásra felbujtást. De aki Isten lelkét megkapta, szavaival és tetteivel éppen ezt képviseli. Nevezetesen, hogy Isten, aki a szeretet, nem azért teremtett minket, hogy öljünk, hanem azért, hogy megöleljük egymást.
Kedves testvéreim! Mi mindnyájan arra vagyunk meghíva, hogy eltüntessük a szakadékot e két szó az "egyház" és a "béke" között. Ahhoz, hogy ezt tegyük, két dolgot kell tisztázni magunkban. Az elsõ: szigorúan tilos megütni valakit. A második: szigorúan kötelezõ megosztani másokkal mindent, amink van. Ezekben nincs kompromisszum. Mesterünk maga sem ismert kompromisszumot ezeket a szabályokat illetõen. Bokor mozgalmunk az elsõ 50 évében megtanult igaznak lenni az elsõben. Hogy a másodikban is megtanul-e igaznak lenni a következõ 50 évben, ettõl függ, hogy kedves lesz-e Isten elõtt.
Eucharisztia-ünneplésünk szimbóluma és garanciája kellene hogy legyen annak a kötelezettségünknek, hogy éljünk ezen eszmék szerint. Ha nem az, akkor ez a szertartás üresen rituális marad, melyre sem Istennek, sem az emberiségnek nincs szüksége.
Kedves szeretteim! Egyházaink becsben tartják gyönyörû szövegeiket, melyeket Isten Lelke ihletett. Gondoljatok bele, milyen lenne, ha megbizonyosodhatnánk arról: nem lehetetlen, hogy egy napon egyházaink komolyan veszik eme írásokat. Ha képesek vagyunk bûnbánatra, közelebb jön Isten Országa. Egy magyar költõ, Babits Mihály írta a következõ sorokat az elsõ világháború alatt: "Mindig légy szabad, és szeress, még ha nem is szeretnek."
Ezt a feltétel nélküli hûséget, ezt a fájdalom és szomorúság nélküli elkötelezettséget ígérték nekünk. Csak imádkoznunk kell érte. Amen.


Bulányi György és a Bokor mozgalom
A Bokor erõszakmentesség munkacsoportja hivatalosan is a "Church and Peace" tagjai közé került az idei ápr. 28-i közgyûlésen. A következõ írás érdekes háttérinformációval szolgál Bulányi Györgyrõl és a Bokorról.
Cserháti püspök a beavatott szemszögébõl beszél
Bulányi lelkiismereti ellenállásának ügyérõl

Az alábbi cikk egy interjún alapul, amely egy magyar püspökkel, Cserháti Józseffel készült, röviddel halála elõtt. Az interjúban sok mindent föltár arról, hogyan mûködött és vált a manipuláció eszközévé a katolikus egyház a kommunizmus alatt, és elmondja a véleményét a konfliktusról is, melyet a Bokor tagjainak katonaságmegtagadása élezett ki.

Cserháti 19 évig volt a Püspöki Konferencia titkára. Felfedte, hogy a négy fõ egyházi vezetõnek az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke elõtt mindig egy nappal korábban el kellett játszania a püspökkari konferencia esedékes találkozóját. Az állami hatóság döntötte el, mirõl lehet szó másnap és mirõl nem, hogyan kell a témákat megtárgyalni. Cserháti szavait idézve: "A Püspöki Kar nem volt szabad, én sem voltam szabad." égy kezelték õket, mint kis iskolásfiúkat. Az állami hivatal nagyon szigorúan ellenõrizte a püspökök tevékenységét. Egy idõben még azt sem engedték nekik, hogy egyedül étkezzenek, bélyegzõjüket lefoglalták, postájukat ellenõrizték. Kényszerítették õket arra, hogy a munkájukat jól végzõ papokat büntetésbõl kis falvakba helyezzék. Ha másképp tettek, megfenyegették õket, hogy az illetõ papokat eltiltják a nyilvános prédikálástól, sõt a papi hivatás gyakorlásától. Cserháti szerint ebben meghatározó szerepe volt a szovjet irányításnak, mely nagy hatással volt a magyar állam egyházpolitikai elveire mindent Moszkvából irányítottak, "a legapróbb részletekig".
A volt püspökkari titkár világosan kifejtette nézõpontját arról a konfliktusról, mely az egyházi hierarchia, valamint a piarista Bulányi atya s a Bokor mozgalom között állt fenn. A konfliktus hosszú múltra tekint vissza. Akkor élezõdött ki, mikor a Bokor elkötelezte magát a lelkiismereti katonaságmegtagadás joga mellett. A kommunista rezsim követelte, hogy a püspökök lépjenek fel Bulányi mozgalma ellen. A Püspöki Kar válaszul kiadott egy állásfoglalást, hogy minden magyar katolikusnak, akit katonai szolgálatra hívnak, erkölcsi kötelessége ennek eleget tenni. A Püspöki Karnak ezt a nyilatkozatát a Bokor nem fogadta el, sok tagja visszautasította a katonáskodást, és ezért börtönbe került.
Bulányi atya azon a véleményen volt, hogy ilyen körülmények között nem volna szabad engedelmeskedni a Püspöki Karnak, mivel az nincs olyan helyzetben, hogy függetlenül hozza döntéseit. A konfliktus oda vezetett, hogy Lékai László, a magyar bíboros, eljárást indított Bulányi ellen, azzal vádolva, hogy eretnekséget terjeszt. Az ügy a római Hittani Kongregációig is eljutott. Az nem ítélte Bulányit eretneknek, de megerõsítette, hogy engedelmeskednie kell a püspököknek. Felkérték továbbá Bulányit, hogy írjon alá egy 12 pontból, a II. Vatikáni Zsinat 12 idézetébõl álló hitvallást. Bulányi beleegyezett ebbe, de kérte, hogy hozzátehessen egy 13. pontot szintén a II. Vatikáni Zsinat anyagából, mely a lelkiismereti szabadsággal foglalkozik. Róma ebbe nem egyezett bele, a konfliktus máig sem oldódott meg.
Cserháti szerint a Bulányi-konfliktus elmérgesedése nem annyira az állami nyomásnak, mint inkább Lékai bíborosnak tulajdonítható. A bíboros öntudatosan hitte, hogy ha õ mint prímás parancsot ad a magyar katolikus egyháznak, akkor azt teljesíteni kell. Ezért ellenszenvvel viseltetett Bulányi támogatói iránt. Nem volt hajlandó kompromisszumra vagy engedményre. Nem ismerte föl, hogy a probléma ily módon nem oldható meg.
Cserháti azt is sajnálatosnak tartotta, hogy Bulányit az egyházi "igazságszolgáltatás" elé idézték. A kihallgatáson Bulányit "személyében szörnyû módon támadták", és az volt a szándékuk, hogy összetörik és kegyvesztetté nyilvánítják. Azzal vádolták, hogy szándékosan szakadást idéz elõ az egyházi vezetés és a hívõk között. Ettõl Bulányi "nagyon szomorú, majdnem dühös" lett. Visszautasította a vádakat, csupán azt ismerte el, hogy nem engedelmeskedett a Püspöki Kar határozatának a katonáskodás tekintetében, magyarázta Cserháti. A kommunista állami szervek bizonyára akarták, hogy szakadás keletkezzen az egyházban, azonban Cserháti azt mondja, nem tudja elképzelni, hogy Bulányi az állami szervek támogatásával mûködött volna.
Nem minden püspök és pap értett egyet Lékai állásfoglalásával Bulányi ügyében. A piarista atyának sokkal több támogatója volt, mint azt az egyházi vezetés gondolta, köztük kb. 50, jobbára fiatal, tehetséges pap. Lékai nagy mulasztást követett el, hogy nem törõdött a saját országában kialakult helyzettel. Ehelyett a római Hittani Kongregációhoz küldte az ügyet, és nyomást gyakorolt Bulányira az akkori piarista vezetésen keresztül. De ezzel sem érte el, hogy Bulányi megtagadja álláspontját.
A Bulányi-ügy még ma is "nagyon kellemetlen" a magyar katolikus egyháznak. A ténylegesnél sokkal nagyobb jelentõséget és figyelmet kapott. Cserháti felteszi a kérdést, hogy miért megoldatlan még mindig ez a konfliktus, és miért gyanúsítják még mindig a Bokor-mozgalmat "egyházellenességgel". Szerinte mindegyik félnek be kellene ismernie, hogy túl hevesen reagált. Néhányan még mindig úgy akarják kezelni a konfliktust, mint abban az idõben, amikor nem lehetett kimondani az igazságot.
Cserháti sajnálja, hogy az egyház még mindig nem dolgozta fel múltját, a kommunista hatalom idõszakát. égy gondolja, hogy lehetséges volna beismerni a hibákat és mulasztásokat, és beszélni róluk. "Amíg ez nem történik meg, az egyháznak nincs hitele mondta. Olyan, mintha léteznék valami tabu, ami mögött valami be nem vallható rejlik." További következmény, hogy az egyház nem kapja meg azt a rokonszenvet a társadalomtól, amire szüksége van. Ma a magyar társadalom kb. 30 %-a közömbös az egyházak iránt. Hogyha az egyház nem hozza rendbe ügyeit, hogyan tud megoldást ajánlani a társadalmi problémákra? kérdi Cserháti.
(Kathpress Nr. 161, 1994. június 16..)


Az engedelmesség kérdése
A következõ írás Thomas Seiterich-Kreuzkamp Bulányi Györgyrõl szóló cikkébõl való, mely a Publik Forum lapban jelent meg 1994. július 29-én.

Kelet-Európa, 1944 vége, 1945 eleje. A szovjet hadsereg felszabadítja Lengyelországot és Magyarországot a náci megszállás alól. Ebben az idõben Bulányi a kelet-magyarországi Debrecen egyetemén volt katolikus lelkész. Már ekkor elindult egy úton, otthagyva a piarista rendet, ahol nevelkedett, hogy kis csoportokat hozzon létre, ahol a Bibliát olvasták és a mindennapi életre vonatkoztatták. Bulányi "bázisközössé-gei" gyorsan elterjedtek Magyrországon.
Bulányi teológiája a szabadságon és a lelkiismereten alapul. A Bokor-csoportok megtagadták a katonáskodást és a kommunista hatalommal való együttmûködést. Ellenzik a hatalmi egyházat, mely Magyarországon évszázadok óta létezik. A Bokor-tagok üldözést szenvedtek 1950-tõl egészen 1989-ig, a kommunista hatalom összeomlásáig.
A most 78 éves Bulányi Magyarországon kívül is ismert és elismert a kommunista hatalommal és a kommunistabarát katolikus egyházi hierarchiával szembeni fáradhatatlan ellenállásáért. Bulányi teológiája nem hasonlít a modern nyugati liberális teológiákra. Hosszú évek ellenállásából fejlõdött ki az embereket elnyomó rendszerrel szemben és az államegyház ellen, melyet csak az önfenntartás és saját kényelme érdekelt a kommunizmus alatt.
1994 júliusában Bulányi beszédet tartott Drezdában egy ökumenikus találkozón, egy fórumon, melynek témája "A keresztények szerepe az egyházban" volt. Ebbõl a beszédbõl idézünk: "1981 végén befejeztem egy könyvemet Magyarországon, melynek címe: Erény-e az engedelmesség? Ezt erõsen kritizálták az egyház és az állami szervek, a Bokor mozgalom viszont másolatokat készített belõle. 36 példányt készítettünk írógéppel, és néhány elkerülhetetlenül az állami titkosrendõrség kezébe jutott. Õk kinyomtatták és másolatokat küldtek belõle minden magyar püspöknek. Köszönetképpen ezért a kis ajándékért, amit az állami rendõrségtõl kapott, a Magyar Püspöki Konferencia megtiltotta, hogy a magyar egyházmegyékben papi hivatásomat gyakoroljam."
"Kéziratom története nem állt meg a magyar határnál; még abban az évben Lékai László magyar bíboros küldött egy másolatot J. Ratzinger bíborosnak. Néhány évnyi tanulmányozás után a Római Hittani Kongregáció kommentár nélkül úgy hagyta a magyar püspökök eljárását, ahogy az volt. Róma nem ítélt el, de azoknak a magyar püspököknek a határozata, akik támogatták az ún. 'szocialista' rendszert, ma is érvényben van, habár a Szovjetunió és a leigázott keleti blokk már régen összeomlott. Következésképp, ha nyilvánosan akarok misézni vagy prédikálni, el kell utaznom Bécsbe, Drezdába vagy akár Rómába. És mindez azért, mert 'egyszerû keresztényként' választ kerestem az 'erény-e az engedelmesség?' kérdésre."
"Az elmúlt idõkben a keresztényeket, akik ma felnõttek, arra a hitre szoktatták, hogy engedelmesség nélkül az emberek közötti egység elképzelhetetlen. Azonban hosszú évek teológiai tapasztalatából eredõen az a véleményem, hogy az emberek közötti õszinte szeretetkapcsolatban nincs helye a parancsolásnak és az engedelmeskedésnek. Teológiai álláspontom a következõ: egy szeretetközösség nem jöhet létre engedelmességgel. Krisztus azzal a céllal alapította az egyházat, hogy az egy szeretet által összetartott közösség legyen. Tehát ha részt akarunk venni Isten tervében, ha Isten Országának tagjai akarunk lenni, arra kell törekednünk, hogy legyõzzük a parancsolást és az engedelmeskedést az élet minden területén.
'Azonban Jézus is adott nekünk parancsokat, nem kell-e engedelmeskednünk neki?'
kérdezhetnétek. Valóban, Jézus adott nekünk parancsot, azt, hogy szeressük felebarátainkat. Ez az a törvény, melyet nekünk, Isten képére teremtett lényeknek meg kell tartanunk. Amióta ez a helyzet, minden emberi lény, akit egy szeretõ Isten teremtett, ösztönösen tudja, hogy 'jónak' kell lennie: hogy nem szabad azt tennünk mással, amit magunknak nem kívánunk. Ez azért van, mert amikor Krisztusnak azt a parancsát, hogy szeressük felebarátainkat, a gyakorlatba visszük át, egyszerûen legmélyebb meggyõzõdésünket követjük. Senkinek és semminek nem engedelmeskedünk, csak a velünk született törvénynek."
"Mit tanít nekünk az éjszövetség az engedelmességrõl? Az egyik elsõ dolog, ami eszünkbe jut, Pál zsidókhoz írt levele. Ebben Pál azt írja: Jézus azzal bizonyította, hogy Isten fia, hogy engedelmes volt a szenvedésben (Zsid 5,6). Vagy a filippieknek írt levél, melyben Pál úgy fogalmaz, hogy Jézus 'engedelmeskedett a kereszthalálig' (Fil 2,8). Ögy hát ha maga Krisztus is engedelmes volt, nem eggyel több ok, hogy mi is engedelmeskedjünk az egyház tanításának? Mint keresztények, ezt tanultuk.
Azonban ritkán mutatnak rá arra az említett idézetekkel kapcsolatban, hogy Jézus egyedül Istennek volt engedelmes; ellenkezõleg, azt a felületes következtetést vonják le, hogy nekünk mint keresztényeknek kötelességünk engedelmeskedni az államnak, s még inkább az egyházi hatalomnak."
"Azt is ritkán említik, hogy Krisztus a parancs és engedelmesség nyelvét csak egy alkalommal használja az evangéliumi történetekben és itt nem alanyként, nem melléknévként, hanem igeként jelenik meg: engedelmeskedem hypakuo. Ki engedelmeskedik kinek? Jézus az Atyának? A tanítványok a tanítójuknak? Az emberek Istennek? Nem, egyik sem. Jézus mondja a tanítványainak, hogy 'ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag s azt mondjátok az eperfának: Szakadj ki tövestül és verj gyökeret a tengerben! engedelmeskedni fog nektek'. (Lk 17,6 ) Akihez a Krisztus említette parancs szól egy eperfa. És ki adja ki a parancsot? A tanítványok, nem Krisztus. És kinek szabad vagy kell parancsolniuk? egy eperfának."
"Krisztus gondolkodásmódjában nem az ember az, akinek engedelmesnek kell lennie. Akkor hát hogyan mûködik az ember kapcsolata Istennel és embertársaival? Az evangéliumok görög szövegében Jézus egy eltérõ fogalmat használ erre. éjra meg újra ezt a fogalmat használja Istennel, az Atyával való kapcsolatára: 'Aki a mennybõl jött, az mindenkinek fölötte van. (Õ) azt tanúsítja, amit látott és hallott.' (Jn 3,31-32, lásd még Jn 8,26) Nemcsak Jézus az, aki a 'ráhallgatásnak ezt az útját' választja, hanem a Szentlélek is: 'Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall.' mondja Jézus (Jn 16,13). Mi a különbség engedelmesség és ráhallgatás között? A görögben csak egy prefixum: hallgatok = akúo; engedelmeskedek = hypakúo. Amikor figyelek valakire, és aztán végiggondolom, amit mondott; és csak utána cselekszem, megítélésem szerint. Amikor viszont engedelmeskedem valakinek, akkor nincs szükség megfontolásra az én részemrõl, akkor ez lelkiismerettõl független cselekvés."
"Jézus nem beszélt a saját vagy a mi 'engedelmességünkrõl'. Nem kell engedelmeskednünk sem Istennek, sem Jézusnak, még kevésbé a többi embernek. Ehelyett figyelnünk, ráhallgatnunk (akúein) kell, a 'hypo' prefixum nélkül, mely alávetettséget jelöl. Jézus példát adott. 'Példát adtam, hogy amit én tettem veletek, ti is tegyétek meg.' (Jn 13,15) A ráhallgatásban is követnünk kell Jézust. 'Aki hallgat a szavamra és hisz abban, aki engem küldött, örök életet kap.' Krisztus tanítását követni, hinni és bízni benne nem kevesebbet jelent, mint hogy életünket Krisztusnak és Istennek adjuk, vállalva minden kockázatot, ami a tanítványsággal járhat."


A "Church and Peace" a hamburgi Kirchentagon

Az idén nem volt standunk a kiállítóteremben, mint a tavalyi Kirchentagon Münchenben. A Church and Peace az idei Kirchentaghoz egy kétórás istentisztelettel járult hozzá, melyen a Church and Peace munkatársai, tagjai és barátai vettek részt. Az istentisztelet témája kapcsolódott "Az erõszak legyõzése" programhoz.
Számomra az istentisztelet nagyon emlékezetes maradt. Nagy munka volt, de sok örömet is adott a szervezés. Baráti szálak szövõdtek az elõkészítõ csoport tagjai között. Nagyon örültünk, hogy Paul Oestreicher elvállalta a prédikációt. Stephen Tunnicliffe is fontos részt vállalt azzal a darabbal, amit külön erre az alkalomra írt. Mind a darab, mind a prédikáció tartalmát kifejezték a dalok is (az "Öt kenyér és két hal" együttes zenéjével kísérve), az imák, a bibliai felolvasások és egy kis "erõszakmentességi gyakorlat". Gordon Matthews ismertette a "Church and Peace"-t és az Ökumenikus Szolgálatot a Zsinati Folyamatban.
Melegen üdvözöltek minket a vendéglátó egyház, a "Jó Pásztor egyháza" tagjai; ez és a résztvevõk együttmûködése nagyban hozzájárult az istentisztelet jó légköréhez és zökkenõmentességéhez. A zene gyönyörû és színvonalas volt: Sarah Dodds orgonált; Herbert Froehlich, Stephen Tunnicliffe és Sarah egy Bach szonátatriót játszott. Paul Oestreicher prédikációja nemcsak tartalma miatt volt meggyõzõ, hanem Paul elõadásmódja és személyisége miatt is. Egy mondatra különösen emlékszem, mely kihívás számunkra, akik a békeegyházak és közösségek hálózatába tartozunk. "Vannak katonák a békefenntartó erõkben, akik szívük mélyén sokkal inkább akarnak békét teremteni, mint néhány pacifista." Ezt a mondatot csak szívbõl és lélekbõl lehet megérteni.
Az istentisztelet után néhányan el-kérték a darab szövegét és annak az éneknek a másolatait, melyet az Iona Közösség dalaiból énekeltünk, szívbe markoló szövegével és dallamával: "Összetört világunkat fájdalommal a lábaidhoz helyezzük." Néhányan késõbb elmondták, hogy volt olyan rész, ahol könnyeztek. A résztvevõknek tetszett az istentisztelet változatossága és harmóniája.
Véleményem szerint az istentisztelet jó megoldásnak bizonyult a Kirchentagon való részvételhez, és bátorítania kell bennünket jövendõ terveinkben.
Birgit Dobrinski


Csoportos megbeszélések a konferencián

A konferencia sajátossága volt, hogy a témák megvitatása kiscsoportokban folyt. Nem akartunk olyan rendezvényt, amelyen egy ember elõad és a többiek passzívan hallgatják. Arra törekedtünk, hogy mindenki szót kapjon. Mindnyájunknak vannak élményeink és ötleteink, s együtt hatékonyabb megoldásokat találhatunk. E munkamódszert az is indokolta, hogy a világ megváltoztatásához saját magunkban kell kezdenünk a változást. Hogy legyõzzük, ismernünk kell a bennünk és a körülöttünk lévõ erõszakot.
A csoportmunka két témára épült: saját tapasztalatok megosztására az erõszakkal kapcsolatban, valamint bibliatanulmányozásra. A csoportmunka eredményeit továbbítottuk az Egyházak Világtanácsának, így járulva hozzá "Az erõszak legyõzése" programhoz.
Az elsõ téma megvitatásakor a résztvevõket arra kérték, gondolják végig, tapasztaltak-e erõszakot saját családi és baráti körükben, vagy kellett-e erõszakot elszenvedniük a mindennapi életben. Ilyen és hasonló gondolatébresztõ kérdések hangzottak el: "Vannak-e olyan különleges helyzetek, amikor erõszakos vagyok, pl. amikor autót vezetek, vagy olyan témák, amelyek erõszakos érzelmeket keltenek bennem, pl. a nacionalizmus?" "Megütöttem-e valaha valakit, vagy éreztem-e vágyat erre? Ha igen, milyen körülmények között?" "Milyen típusú konfliktusokkal találkozom a mindennapi életben? Hogyan viszonyulok hozzájuk?" Ezután arra kértük a résztvevõket, hogy beszéljenek azokról a tapasztalataikról, amikor ténylegesen megpróbálták legyõzni az erõszakot.
A csoportmunka tapasztalataiból
Személyes élmények az erõszakról

Néha nehéz volt önmagunkról beszélni. Nehéz volt azt mondani: "én", ahelyett, hogy elméleteket és általánosításokat mondanánk. Néhány ember felfedezte, illúzió azt hinni, hogy bennünk nincs erõszak. Felfedeztük annak szükségességét, hogy a gyökeréig kövessük nyomon az erõszakot.
Meggondolandó, hogy a résztvevõk jelentõs része tapasztalt erõszakos érzelmeket gyermekeivel szemben. Gyakran ezekben a kapcsolatokban tör felszínre agresszivitásunk.
A dühöt és agressziót nem elfojtani kell, hanem pozitív irányba fordítani.
Megrendülten hallgattuk a volt Jugoszláviából érkezett résztvevõk élményeit. Slatan, egy boszniai férfi elmondta, hogyan beszélt le egy muzulmánt arról, hogy felrobbantson egy ortodox templomot, bosszúból, mert otthonát és a helyi mecsetet lerombolták a szerb bombázások. Slatan örömmel szolgálja ily módon az erõszak legyõzését.
A szerb Beba "Az élet kenyere" szervezet tagjaként Boszniából és Horvátországból érkezõ menekültekkel foglalkozik. Tapasztalatai szerint azok, akik a legtöbbet szenvedtek, akik szeretteiket veszítették el, véget akarnak vetni a gyûlölködésnek. Azok vágynak bosszúra, akik csak anyagi károkat szenvedtek. Elmondta, hogy a munka, melyet végeznek, lelkileg nagyon megviseli õket, de Isten kegyelme és szeretete erõt ad.
A bibliatanulmányozás eredményeibõl
(Jeremiás 38-43)

Kifogásoltuk a bibliai szókincset: a hadak, a hatalom Istene. Meg kellene tisztítani a Bibliát ettõl a militarizált nyelvtõl? Vagy ellenkezõleg, egyáltalán nem kellene ezzel a kérdéssel foglalkoznunk?
Egy evangéliumi alapon álló béketanúnak két összetartozó elemet soha nem volna szabad szétválasztania: az evangélium egyrészt arra hív minket, hogy a társadalmi igazságot szolgáljuk, másrészt arra, hogy tiszteljük az emberi életet, azaz erõszakmentesek legyünk. Isten többször felajánlja népének az életet, de õk a halált választják, mégpedig a béke nevében
úgy gondolják, hogy valahol máshol találják meg a békét, nem ott, ahol Isten ígéri nekik.
Nem volna szabad ellenállnunk Istennek, inkább imádkoznunk kellene, hogy meghalljuk, amit vár tõlünk.
Az ima és a böjt hálózata

"Az ima és a böjt hálózata" az 1986-os braunfelsi Békeegyházak Találkozója után alakult, mert sok ember érezte szükségét az imának és a böjtnek, keresztény válaszképp a fegyverkezési versenyre. Egyének és közösségek vállalták, hogy rendszeresen böjtölnek és imádkoznak rendszerint minden hónapban egy bizonyos napon. A jövõben e negyedéves kiadványban szeretnénk közzétenni imaszándékainkat és idõnként egy naptárt, mely megmutatja, ki az az egyén vagy közösség, aki az adott napon imádkozik/böjtöl. Ögy bárki csatlakozhat imáikhoz.
Imaszándékaink:

Kérünk, imádkozzatok azokért, akik kapcsolatban állnak "Az erõszak legyõzése" programon dolgozó Egyházak Világtanácsa munkatársakkal. Imádkozzatok azért, hogy a keresztény egyházak felismerjék, hogy a béketanúság Jézus Krisztus egyházának lényeges jellemvonása.
Kérünk, imádkozzatok az 1997-ben Grazban megrendezendõ II. Európai Ökumenikus Találkozó elõkészítõ folyamatáért, az ezen dolgozó Church and Peace tagokért.

Kép: Szakavatott foglalkozásokon a gyermekek is jól érezték magukat a konferencián.