russian English Francais Deutsch Serbian
ElQ.szó
A következQ. írás nagy része egy elQ.adás alapján készült, ami 1989-ben hangzott el, egy háborúról és békérQ.l szóló vita kapcsán, ami számos párizsi evangélikus gyülekezet között zajlott. Az én alaphozzáállásom azóta nem változott, ezért beleegyeztem, hogy ezt a szöveget újranyomtassák, noha ma már nem így írnám meg. A megírást követQ. években egyháztörténeti professzor lettem. A cikk történelmi részét megerQ.síthettem és qualifikálhattam volna, sQ.t ezt meg is kellett volna tennem. Például Alan Kreider folyamatosan dolgozik a korai egyháztörténeten és nekem még nem volt idQ.m, hogy az Q. munkáját belefoglaljam. Hasonlóan, az ökumenikus dialógus során 1989-óta szerzett tapasztalataim alapján most másképpen írnám meg a középkori egyház értékelését. Az elsQ. munkámban felszólítottam az evangélikus vagy ún. "szabad" egyházakat, hogy legyenek következetesebbek a középkori katolicizmussal szembeni "protestáns" kritikájukban. Mennonitaként, egy reformációból származó egyház tagjának megmaradva, azt gondolom, hogy a protestantánsok sokat tanulhatnak a katolikus tradícióból a békével kapcsolatban. Ez nem túl kézenfekvQ. a szövegben, de legalább meg akartam említeni ebben a bevezetésben. Az irodalomjegyzék Stanley Hauerwas és John Joder mq.veire hivatkozik. E szerzQ.k mq.veit a szöveg megírása után továbbra is olvastam. Az írásomon teológiai szempontból sokat javítana, ha több figyelmet szentelnék újabb keletq. munkájuknak. Hauerwas továbbra is megkérdQ.jelezi a fQ.áramba tartozó legnagyobb amerikai egyházak létmódját és a világban való jelenlétüket. Szükséges hogy legyen egy közösségünk, ami szilárdan lehorgonyzott az evangéliumi hagyományoknál, hogy megélhesse Krisztus békéjét. Semmi sem áll ennél közelebb a Church and Peace alapítóinak gondolkodásához. John Joder haláláig a dialógus szellemében fejlesztette a békérQ.l való gondolkodását. Remélem, hogy hasonló dialógus még mindig gyümölcsözQ. lehet Church and Peace körökben.
Neal Blough
December 1999.
 
"Rosszért rosszal senkinek ne fizessetek" /Róm 12: 17/
Az evangélium pacifizmusa
 
Bevezetés
"Az Evangélium pacifizmusa" alcím nem feltétlenül egyértelmq. a "pacifizmus" szó többféle jelentése miatt. Ez az írás a pacifista/erQ.szakmentes teológiát alapulvéve kimondottan a háború jelenségével és az ellenségnek nevezettekkel kapcsolatos keresztény hozzáállással foglalkozik. Mindenek elQ.tt, könnyen megmutatható, hogy Jézus és az apostolok az erQ.szaknak ellent-nem-állást, vagyis az erQ.szakmentességet tanították. Elég néhány részt olvasni a Szentírásból.
"Hallottátok a parancsot, Szemet szemért és fogat fogért! Én pedig azt mondom nektek, ne szálljatok szembe a gonosszal. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is." /Mt: 38-40/
"Hallottátok a parancsot: Szeresd embertársadat és gyq.löld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözQ.itekért." /Mt5: 43-44/
"Rosszért rosszal senkinek se fizessetek (...) Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának.(...) SQ.t, ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat teszel a fejére. Ne engedd, hogy legyQ.zzön a rossz, inkább te gyQ.zd le a rosszat jóval." /Ro12: 17; 19; 20; 21/
Senki sem kérdQ.jelezi meg ezeknek a szövegeknek a létezését. Nem ez a probléma. A kérdés inkább az, hogy milyen körülmények között kell a keresztényeknek ezeket a tanításokat komolyan venniük, hiszen ott voltak az ótestamentumi háborúk és a Rómaiakhoz írt levél 13. fejezete, amely a civil hatalom elfogadására tanít. Az Új-szövetség szakaszaiban ritkán merül fel a háború kérdése. A keresztények nagy része többé-kevésbé elfogadja Luther Márton álláspontját, miszerint a Jézus tanítása szerinti ellent-nem-állásnak, vagy erQ.szakmentességnek személyes kapcsolatainkra, vagy adott egyházon belül a keresztények közötti kapcsolatokra kell vonatkoznia. MásfelQ.l más kritériumok is szóba kerülnek, amikor a haza védelmérQ.l van szó. Egy századokon át tartó idQ.szak után, amikor a keresztények hallgatagok voltak a katonai szolgálattal és az erQ.szakkal kapcsolatban, kialakult az igazságos háború teológiája, egy olyan hagyomány, amely bizonyos feltételek mellett, és bizonyos körülmények között a háborús erQ.szakot a kisebbik rosszként fogadja el. Ezzel ellentétben az Anabaptista Mennonita hagyomány mindig határozottan állította, hogy Krisztusnak ezek a szavai a körülmányektQ.l függetlenül vonatkoznak egy tanítvány életére. A következQ. fejezetekben számtalan okot megvizsgálunk, miért tartjuk ezt az állítást ma is igaznak.

I.Az erQ.szakmentesség és a kereszt - bibliai és teológiai alapok

Mindenek elQ.tt, az ellenség feltétel nélküli szeretete nem egyszerq.en egy önhatalmú etikai álláspont. A 16. században a Reformerek azzal vádolták az anabaptistákat ( a 20.századi Mennoniták Q.seit ), hogy megpróbálták újra bevezetni a cselekedetek általi üdvözülést, elsQ.sorban azért, mert az Anabaptisták erQ.sen hangsúlyozták a tanítványsággal járó komoly életet, amely összeegyeztethetQ. Krisztus tanításával. De egy erQ.szakmentes teológia valódi alapja elsQ.sorban a kegyelemben található. A szentírási erQ.szakmentesség egyfajta szemlélet és magatartás, amely közvetlenül a kereszten megnyilvánuló Isten kegyelmébQ.l árad. Más szavakkal, az ellenség szeretetének alapjai magában az Isten létezésében és Jézus Krisztus álltal a világ felé irányuló cselekedeteiben gyökereznek. Pál apostol írta: "egynek a vétke mindenki számára elítélést hozott." A bq.nbeesés az emberiség és az Isten közötti szakadáshoz vezetett. Az emberiség szívesebben volt saját életének és végzetének a mestere. Isten az önbeteljesítés akadálya lett. Isten ellensége lett az emberiség és az emberiség pedig Isten ellenségévé vált. Kivétel nélkül minden ember ebben a helyzetben találja magát. Akárhogyis, Isten szeretete nem veti el az emberiséget és nem kezeli úgy az embereket mintha ellenségei lennének, ehelyett azt választotta, hogy emberré lett és közénk jött vállalva az emberi rossz és elutasítás következményeit.

"Istent fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk." /Róm:5:10/

A kereszt ilyenformán felfogható az ellenség szeretetének megvalósításaként, amirQ.l Jézus a hegyi beszédben beszél. Ez a fajta szeretet része Isten valódi természetének. Így cselekszik velünk Jézus által.

EbbQ.l a nézQ.pontból Jézus a kereszten Isten szeretetének különösképpen a jelévé válik De tovább is mehetünk a keresztnek ebben a teológiájában. Krisztus halála, a kereszt, nem egy külön esemény volt. Jézus életének összefüggésében az Q. engedelmességének következményeként kell felfogni. A keresztrefeszítés egy tudatosan választott és megélt élet következményeként történt. Jézus meghalt, mert megtestesítette saját tanítását. Meghalt, mert az élete zavart másokat, és kérdéseivel alapjaiban kétségbevonta annak a világnak a bölcsességét, amelyben élt. A kereszt megmutatja, hogy Jézus megéli a tanítását. Szerette ellenségeit, odafordította a másik orcáját, megtagadta hogy a rosszért rosszal fizessen, és ezért szenvedéssel és végül saját életével fizetett.

A kereszt jelentése még tovább vihetQ.. Ha a kereszt elsQ. jelentésében a kiengesztelQ.dést képviseli, amit Isten Jézus Krisztus által ajánlott fel "amikor még ellenségek voltunk", akkor másik jelentésében Jézus tanításának megvalósulását és gyakorlati eredményét reprezentálja. A kereszt az ellenség szeretetének megtestesülése volt, térben és idQ.ben megélve számunkra. Harmadszor a kereszt az az életmód, amelyre minden tanítvány hivatott.

"Ha valaki követni akar, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen!" /Mk.8:34/

Ezek a szavak Jézus passiójának kihirdetésével kapcsolatban hangoztak el. Jézus egyszerq.en ezt mondta: "Meg fogok halni. Ha követni akartok engem, úgy kell élnetek, mint ahogy én élek, de ne felejtsétek, hogy ugyanez megtörténhet veletek is...". Érdekes megjegyezni, hogy majdnem minden Újszövetség író úgy mutatja be a szenvedést és Jézus hozzáállását a szenvedéshez, mint modellt, amit a keresztényeknek követni kell. Soha nem volt elQ.írva, hogy ezt a magatartást bizonyos szituációkban kellene alkalmazni, míg másokban nem.

Még két észrevétel a keresztrQ.l. ElQ.ször is, a keresztrefeszítést a feltámadás követte, amely megmutatja, hogy a kereszt útja az egyetlen hatásos út a rosszal való bánásra. Ez a szenvedQ. szolgai életnek Isten általi jóváhagyása, és ugyanakkor a rossz bukásának konkrét jele. Biztosítja a tanítványokat, hogy az életnek, amire Jézus hívja Q.ket, van jelentése, sQ.t végsQ. jelentése a kibomló tQ.rténelemben. Ez a gyQ.zelem a rossz és a halál fölött biztosítja a keresztényeket, hogy "semmi sem választhat el minket Isten szeretetétQ.l, ami Jézus Krisztusban, a mi urunkban testesült meg". Az erQ.szakmentesség kérdése hitbéli kérdés. Valóban hiszünk benne hogy a keresztrefeszítést a feltámadás követte, hogyha igazságtalanul szenvedünk is, Isten nem hagy el minket?

--------------------------------------------------------------------------------------------
Az erQ.szakmentesség a kereszt teológiája. Krisztus a kereszten különösképpen az ellenség szeretetének a jelévé válik.

Végül, a kereszt a forrása az emberek közötti békének. Az efezusiakhoz írt levél megerQ.síti, hogy Krisztus a mi békénk. A kereszt által véget vetett az ellenségeskedésnek és kiengesztelte a zsidókat és a görögöket egy új közösségben. A kereszt lehetségessé tesz egy új szociális realitást, vagyis az egyházat. A béke nem csak belsQ. és személyes, hanem szociális is. Lerombolja az emberek közötti elkülönülés falait és lehetQ.vé teszi, hogy azok, akik azelQ.tt nem voltak képesek együtt élni, most megtegyék. Az erQ.szakmentesség nem személyes, hanem szociális és politikai kérdés, elsQ.sorban a keresztény közösségben megélve, amely így a kegyelem segítségével a béke, a megbocsátás és a kiengesztelQ.dés közösségévé válik. Ugyanakkor a kereszt nem szükségszerq.en a béke forrása a Földön. Jézus pont az ellenkezQ.jét mondta. Az erQ.szakmentes kereszténység és a szentírási pacifizmus nem megoldás azokra a problémákra, amikkel szembekerülünk. Az egy politikai pacifizmus, amely kijelenti, hogy a háborúkat a Földön a fegyverek megsemmisítésével lehet megszüntetni.Az egyháznak betöltendQ. missziója van egy erQ.szakos világban. A misszió abból áll, hogy hirdetnünk kell Krisztus békéjét és asszerint is kell élnünk. Nem lehet a békét úgy hirdetni, hogy közben olyan dolgokat teszünk, amelyek ellentétben állnak Jézus életével és tanításaival.

II.Megjegyzések az Igazságos háború elmélet teológiai és történelmi alapjairól

Történelmileg megalapozott tény, hogy az elsQ. három század idején a Római Birodalomban a keresztények feltq.nQ.en elutasítóak voltak a hadsereggel és a katonáskodással kapcsolatban. Akárhogy is nézzük, az okok, amelyek ezt az elzárkózást motiválják, eltérQ.ek. Néhány tudós (általában nem pacifisták) hisz abban, hogy a keresztények különösen annak bálványimádási gyakorlata és császár imádata miatt voltak bizalmatlanok a római hadsereggel szemben. Mások (többnyire pacifisták) azt állítják, hogy ez azért volt, mert a keresztények nem tölthettek be katonai funkciókat, azaz nem ölhettek. Természetesen nincs rá okunk hogy ezeket a feltételezéseket az egyedül lehetséges hipotéziseknek tekintsük. Nyilvánvaló, hogy a keresztények nem fogadhatták el a császár istenítését és hogy sok mártír azért halt meg, mert elutasította ezt a birodalmi ideológiát. Ezenfelül, amit itt látunk, az érdekes alap a civil engedetlenségre. A korai keresztények számára Pál tanítása a rómaiakhoz írt levél 13. fejezetében nem zárta ki a civil hatóságok elvárásainak kritikai kiértékelését.
Az is nyilvánvaló, hogy sok keresztény számára, beleértve az egyház teológusait is, Krisztus tanításai kategórikusan kizárták a vérontás lehetQ.ségét, még háború, vagy jogos védelem esetén is. Néhány példa:
Tertulliánusz:
"Nem tehetünk rosszat, még akkor sem, ha igazolhatónak tq.nik" /De patientia, Hornus, 216. old./
"A tanaink nagyobb szabadságot adnak arra, hogy megöljenek, mint hogy mi öljünk" /Hornus, 214. old./
 
Origenész:
"A keresztényekkel kapcsolatban ... azt mondjuk, hogy azt tanították nekik, ne védekezzenek az ellenségeikkel szemben. Mivel megtartották a törvényt, amely szelídséget és szeretetet parancsolt az emberek iránt, ennek fejében megkapták IstentQ.l azt, amit nem sikerült volna megtenniük, ha jogot kaptak volna a háborúra..."

Konkrét erQ.feszítéseket is tettek, hogy ezt a fajta gondolkodást bevezessék az egyháztudományba és a hitújoncok rendszeres tanításába. Erre példa Hippolitus apostoli hagyománya, a Római Egyház egy tanítása a második század végén és a harmadik elején, amit a "kezdeti kánoni vallásos irodalom forrásának" /Hornus, 161. old./ kell tekintenünk. A következQ. tanácsot kapjuk:

"Az alacsony rangú katonának senkit sem szabad megölnie. Ha ezt megparancsolják neki, nem szabad végrehajtania a parancsot és esküt sem szabad tennie. Ha mindezt nem fogadja el, bocsáttassék el. Ha valaki fegyveres erQ.vel rendelkezik, vagy egy város bíborruhás elQ.ljárója, mondjon le errQ.l, vagy bocsáttassék el. A keresztségre készülQ.t, vagy hívQ.t, aki katona kíván lenni, el kell bocsájtani, mert semmibe veszi Istent."

A "Megváltónk Testamentuma" megerQ.síti:
"Ha egy katona azt kívánja, hogy befogadják és tanítsák, és alá szándékozik vetni magát törvényeinknek, hagyjon fel a fosztogatással és erQ.szakkal, adja fel rágalmazó, engedetlen és könnyelmq. életmódját, elégedjék meg a fizetésével. Akkor, ha már felhagyott az ilyen cselekedetekkel, fogadtassék be, különben bocsáttassék el."

Nyilvánvaló, hogy a római hadseregben gyakorolt bálványimádással való szembenállás mellett létezett egy, a vérontás szükségességétQ.l való etikai idegenkedés is.
Ahogy az idQ. múlt, ez a bizalmatlanság a katonáskodással szemben elhomályosult, elsQ.sorban két okból.
1. Konstantin császár megtérése miatt és mert a kereszténység a birodalom hivatalos vallásává lett.
2. Az idegen invázió fenyegetése és a "Pax Romana" (a római birodalom békéje) vége miatt.
Körülbelül két évszázad leforgása alatt, abból a helyzetbQ.l, hogy egy keresztényt kiközösíthettek katonáskodásért, egy olyan helyzet alakult ki, ahol csak keresztények lehettek a hadsereg tagjai.
Ebben a kényes szituációban kezdte Ambrus és Ágoston teológiailag igazolni a keresztények bizonyos körülmények közötti erQ.szak-alkalmazását, mert egy bonyolult dilemmával találták szemben magukat: "Egy keresztény vagy betartja az elQ.írást, hogy tartózkodnia kell minden erQ.szaktól, de ekkor nem tud eleget tenni kötelességének, hogy segítségére siessen egy igazságtalan támadás áldozatának, vagy felajánlja erejét az áldozatnak és nem tudja betartani a szentírás erQ.szakmentességre vonatkozó parancsát." /Joblin, 81. old./

A keresztények számára az alaphelyzet Krisztus tanítása az erQ.szakmentességrQ.l. Nem az erQ.szakmentesség az, amit igazolni kell, sokkal inkább az erQ.szak.

Az igazságos háború teória megkísérel választ adni erre a dilemmára. Ennek az elméletnek számtalan változata van és mindegyiknek más-más kritériumai vannak. Mindazonáltal, két kritérium az összes változatban megtalálható. A "jus ad bellum" kritériuma segít eldönteni, hogy egy háború igazságos e, vagy nem. (Törvényes hatalom hirdette e ki? Igazságos e az ok? A kiengesztelQ.dés összes módjával megpróbálkoztak e?) A "jus in bello" kritériuma a hadviselés módjára vonatkozik. (Az okoknak arányosaknak kell lenniük a kimenetellel, a háború legyen megnyerhetQ., az ártatlanok életét meg kell kímélni, stb.)
Pacifista szempontból érdemes megjegyezni, hogy számtalan elQ.ítélet áll a teória mögött. A háborút sosem nézték jó szemmel és nem dicsQ.ítették. Ha valaki erQ.szakot akar alkalmazni, annak igazolhatónak kell lennie. Más szavakkal a keresztények számára az alaphelyzet Krisztus tanítása az erQ.szakmentességrQ.l. Nem az erQ.szakmentesség az, amit igazolni kell, sokkal inkább az erQ.szak. A második feltételezés szerint az igazságos háború teológiájába beletartozik, hogy a keresztények részérQ.l létezik egy megkülönböztetés. A "jus in bello" kritériuma (egy háborút akkor lehet megvívni ha már igazságosnak nyilvánították) magában foglalja, hogy "a lelkiismeret független attól amit a hatóságok a város érdekeivel összhangban lévQ.nek tartanak... Ugyanakkor a hívQ. számára az alapállapot a közjó szolgálata Isten tervének megfelelQ.en." (Joblin, 96. old.). Luther Márton Lehetnek-e a katonák a kegyelem állapotában c. mq.vében (1526) a következQ. útmutatást találjuk:

Kérdés: Mit tegyek, ha az uram téved a háború kérdésében?
Válasz: Ha teljesen biztos vagy abban, hogy téved, inkább Istent kell félned és szolgálnod, mint az embert ... nem mehetsz háborúba és nem szolgálhatsz, mert ha megteszed, nem lesz tiszta lelkiismereted Isten elQ.tt. (Luther Márton OT IV257.old)

Az igazságos háború teória magában foglalja a szelektív lelkiismereti katonaságmegtagadás jogát. Az uralkodó, vagy a nemzet érdekei nem igazolják automatikusan az erQ.szak alkalmazását.

III. Egy, az igazságos háború hagyományával folytatott dialógus kezdetei

Pacifista keresztény perspektívából számos kérdés tehetQ. fel az igazságos háború-hagyomány keresztényeinek, egy olyan dialógus megkezdésének reményében, amely nagyon fontos lehetne napjaink Egyháza számára. ElQ.ször is, van egy kérdés a történelem teológiai magyarázatával kapcsolatban. Az erQ.szak alkalmazásával kapcsolatos keresztény álláspont fejlQ.dését az elsQ. három században már tárgyaltuk. A keresztény gondolkodás és gyakorlat, a katonáskodás és erQ.szak elutasításának többé-kevésbé elterjedt álláspontjából eljutott az ölés bizonyos esetekben való elfogadásának lehetQ.ségéig.
Ezt az evolúciót sok féleképpen lehet értelmezni. Létezik egy prófétikus értelmezése az egyháztörténelemnek, amely egy nagy eltolódást (és nagy hibákat) lát Konstantinnál. Jacques Ellul addig merészkedik, hogy ezt az eltolódást a kereszténység felforgatásának nevezi. Ez azt jelenti, hogy az Egyház elvesztette hitelességét és megújulásra van szüksége.
Az egyháztörténelem egy "fejlQ.désbelibb" értelmezése ezt az evolúciót a Szentlélek munkájának tekinti, egy olyan igazság fokozatos megértésének, amely azelQ.tt nem volt nyilvánvaló. Ahogy az idQ. múlt és a népesség nagyobb részét már a kersztények tették ki, az egyháznak politikailag felelQ.sségteljesebbnek kellett lennie. Ami lehetséges (esetleg szükségszerq.) volt egy kislétszámú üldözött kisebbség számára, az többé nem volt helyénvaló egy olyan egyháznál, amely már elérte a "felnQ.ttkort". Egy ilyen pozíció feltételezi, hogy "akik szándékosan lemondanak minden hatalomról és elfogadják a gyengeség pozícióját egy társadalomban, azt kockáztatják, hogy nem befolyásolhatják annak fejlQ.dését és nem tudják felfogni az erQ.szakos hatásokat, amelyek érik." (Joblin, 27. old.) Ez "a meggyQ.zQ.dés etikája és a felelQ.sség etikája közötti választás" kérdése.
Az ilyen kérdések szorosan kötQ.dnek a 16. századi reformáció jelentéséhez. Bizonyos vonatkozásaiban a protestantizmus közeledik a szentírás "prófétai" értelmezéséhez. A reform abból a feltételezésbQ.l indult ki, hogy az egyház is véthet hibákat, és hogy mindaz ami történik és amit tanítanak (amit a római egyházban "hagyománynak" neveznek) nincs szükségszerq.en összhangban Isten akaratával. A "sola scriptura" (egyedül az írás) elve magában foglalja, hogy léteznek kritériumok a tanok és a gyakorlat bírálatára. Az egyház nem egy önigazoló intézmény, szüksége van egy állandó reformációra.
Az egyház az elsQ. századokban az erQ.szakmentesség kérdésén kívül számtalan más szempontból is fejlQ.dött. Mialatt a kereszténység hivatalos vallássá és államegyházzá lett, az egyházszerkezet és a teológia egyaránt hierarchikusabbá és titokzatosabbá vált. A reformáció elvei, mint az "egyedül az írás" és "egyedül a hit", szembekerültek ezzek a fejlQ.déssel. A reformátorok például elutasították a papok és a szentek "közbenjáró" szerepét, megerQ.sítve, hogy az elv és a gyakorlat nem voltak összhangban a kinyilatkoztatással. Mindamellett az erQ.szak kérdésével kapcsolatban a reformáció nem tartotta tanácsosnak, hogy megkérdQ.jelezze a konstantini szintézist. Nemzeti egyházakat alapított, amelyek szorosan kapcsolódtak az állami civil hatóságokhoz.
De a reformáción belül voltak, akik sokkal messzebbre akartak menni, akik azt állították, hogy a csecsemQ.keresztség nem igazolható és az egyház túl szorosan kötQ.dik a civil hatóságokhoz. Valójában ezek a radikálisak (az anabaptisták) a "sola scriptura" nevében meg akarták támadni a konstantini szintézist. Így hát nem meglepQ. hogy ugyanarra a következtetésre jutottak mint az Q.segyház, vagyis hogy a keresztények nem ölhetnek, még a civil hatóságok nevében sem.
A "szabad egyházak", vagy "az eltérQ. hagyomány" képviselQ.i (Metodisták, Baptisták, Pünkösdisták és még sokan mások) többnyire nem tétováznak megkérdQ.jelezni bizonyos aspektusait a "hivatalos" reformációnak, mint a csecsemQ.kori keresztelést és a szoros egyház-állam kapcsolatokat. Miért állnánk hát meg az erQ.szak kérdésénél? Anélkül, hogy el akarnánk utasítani a nyugati kereszténység minden értékét, nem lehet-e szoros kapcsolatot feltételezni a politikai államegyház kialakulása, a csecsemQ.keresztség, a hierarchia és az egyház militarizálása között?

Konstantinnal, Theodóziusszal és a kereszténység intézményesítésével kialakult egy új etika. Amit formálisan meg lehetett kérdezni egy elkötelezett és hívQ. kereszténytQ.l, többé nem lehetett megkérdezni a tömegektQ.l. A "felelQ.sség" és "hatékonyság" kritériumai hamarosan etikai kritériumként kezdtek funkcionálni és ebbQ.l következik, hogy a keresztények nem lehettek közömbösek azzal szemben, ami a világban történik. Az egyháznak pozitív irányba kellett befolyásolnia a történelem menetét, még akkor is, ha ez a szentírás tanításával ellentétes cselekvést jelentett.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az erQ.szakmentesség nem egyéni kérdés, hanem szociális és politikai, amely elsQ.sorban a keresztény közösségen belül valósul meg, amely a kegyelmen keresztül a béke és megbocsátás közösségévé válik.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Így tehát egy döntQ. fontosságú kérdéssel találjuk szemben magunkat: Mit jelent befolyásolni a történelem menetét?
Konstantin óta a keresztények magukra vették a politikai realizmus és hatékonyság kritériumát, amikor az erQ.szak alkalmazását lehetségessé tették. Kijelentették, hogy az erQ.szakmentesség egész egyszerq.en nem mq.ködik. A kereszténynek realisztikusan és felelQ.sségteljesen kell cselekednie. Ha a keresztények nem reagálnak, ha kell. erQ.szakosan, nem lesz többé igazság vagy szabadság.
A kérdést mindenesetre másképpen is fel lehet tenni. Az Egyház feladata-e, hogy úgy cselekedjen., hogy a történelem a megfelelQ. irányba haladjon? A pacifista etika inkább azt állítja, hogy Jézus Krisztusban már tudjuk, milyen irányban halad a történelem. A gonoszt már legyQ.zték. A világnak nincs szüksége a politikai realizmusunkra és a kiszámított hatékonyságunkra. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a világ nemzeteinek politikai döntései határozzák meg a történelmet. A Biblia szemszögébQ.l nézve ez nem igaz. A történelem jelentQ.sége azon nép életében található, amely elQ.ször Ábrahámban kapott meghívást, a béke és kiengesztelQ.dés népében, amelynek Krisztusban áldássá kell lennie a nemzetek számára. E perspektívában az emberek feladata, hogy éljék a realitást ami felé a történelem halad és tanúságot tegyenek róla, nem pedig hogy játsszák a Bábel-tornya játékot, azaz részei legyenek egy megosztott és harcban álló világnak. Tanúságot tenni azt jelenti, hogy életünknek és eszközeinknek, amelyek egy adott célt szolgáltak, meg kell felelniük a Királyságnak, amely itt van és amely ugyanakkor eljövendQ.. A hatékonyság miatti aggodalmunkat Jézus Krisztus fényében kell értékelnünk, tudva, hogy a rossz legyQ.zéséhez Jézus Krisztusnak vállalnia kellett a szenvedést és a halált. Feltehetjük a kérdést, hogy vajon a politikai realizmus és a hatékonyság, amelynek nevében oly sok háborút igazságosnak ítéltek, valóban reálisak és hatékonyak-e. A felelQ.sség etikája lehet-e felelQ.sségteljes? Tudhatjuk-e biztosan, hogy a cselekedeteinknek milyen hatása lesz késQ.bbi eseményekre? Ha keresztény szociális felelQ.sségrQ.l akarunk beszélni, ott van a nyugati kereszténység mintája, egy olyan idQ.szaké, amikor a királyok és a hercegek keresztények voltak, amikor az egyház volt felelQ.s a társadalom mq.ködéséért és amikor mindenki azt mondta vagy gondolta magáról hogy "keresztény". Ez egy olyan korszak volt, amelyben az egyház felelQ.sséget gyakorolt és a politikai realizmusnak megfelelQ.en mq.ködött. De milyen örökséget hagyott ez a tapasztalat?
Tagadhatatlanul sok pozitív dolgot, természetesen. De ott voltak a keresztes háborúk, az inkvizíció, a vallásháborúk, a demokráciával és a toleranciával való szembehelyezkedés, az atom- és kémiai fegyvereket alkalmazó "keresztény" nemzedék 20. századi látványa, és az egyház majdhogynem totális elutasítása az európai tömegek által, akik annak idején keresztényeknek hívták magukat.
Miután számba vettük a történelem teológiai jelentésének kérdését, nézzük meg közelebbrQ.l az igazságos-háború elméletet. Az elsQ. probléma a következQ.: ez a hagyomány mq.ködQ.képes volt a nyugati kereszténységen belül, a középkorban. Tény, hogy az Egyház gyakran pozitív szerepet játszott a háborús és erQ.szakos helyzetekben, a megegyezés irányába tett lépésekkel, a kiközösítés fenyegetésével, és az olyan intézményekkel mint az "Isten békéje" és az "Isten igazsága". Mindemellett, a századok során végig, különösen a modern idQ.kben, a keresztények legtöbbször hajlottak arra, hogy majdnem minden háborút igazságosnak ítéljenek, még akkor is, amikor mindkét oldalon keresztények álltak. A történelem túl gyakran megmutatta, hogy azok, akik "igazságos háborúról" beszélnek, nemzeti érdekek és ideológiák háborúit próbálják igazolni. Még a nagy teológus, Karl Barth, akit a teológiája képessé tett arra, hogy nemet mondjon Hitlernek, is képes volt az igazságos háború elmélet egy ilyen brilliáns megvilágítása után a következQ.ket mondani:
"Véleményem szerint egy támadás a Svájci államszövetség függetlensége, semlegessége és területi sértetlensége ellen megfelelne a feltételeknek. Ez egy olyan helyzet lenne, amelyben a védekezés szükséges és helyénvaló. Így beszélnék és cselekednék, ha ez a helyzet elQ.állna." /Barth: La guerre et la paix, Les cahiers du renoveau, V. Labor et fides, 1951, 32.oldal/
Ha az igazságos háború teológiája életképes, akkor ennek azt kell jelentenie, hogy vannak háborúk, amelyeket nem szabadna megvívni, vagy jobb lenne elveszíteni. Ha az egyetlen mód a háború megnyeréséhez háborús bq.nök elkövetése, akkor jobb lenne elveszíteni. Hol vannak a történelemben a háborúk, amelyekre a keresztények az igazságos háború teológia nevében nemet mondtak? Kik "szektások" igazából? Akik Jézus nevében elutasítják a gyilkolást, vagy akik saját nemzetük nevében meggyilkolják egymást, vagy felkészülnek erre minden lelkiismeretfurdalás nélkül?
Hol tanítják az egyházakban és teológiai szemináriumokban azt az etikai megkülönböztetést, amelyre szüksége van a keresztényeknek hogy megbírkózhassanak ezzel a problémával?
Miért a lelkiismereti katonaság-megtagadóknak kell olyan gyakran magyarázkodni keresztény körökben és nem azoknak, akik szó nélkül háborúba mennek? Fiatal koromban azt mondták, hogy keresztény kötelességem Vietnámba menni és harcolni a kommunista ateizmus ellen. Ez már nem is "igazságos háború" teológia, hanem sokkal inkább egy "keresztes háború" ideológia.
Akármit is mondanak, a modern hadviselés mélyen megkérdQ.jelezi az igazságos háború teológiát. Hogyan beszélhetnénk egy háborúról, mint utolsó lehetQ.ségrQ.l, egy olyan világban, ahol egymást érik a háborúk? A jus in bello kritériumát (a mód, ahogy egy háborút meg lehet vívni), gyakran nem alkalmazzák már. Hogyan is beszélhetnénk komolyan az okok arányosságáról, vagy az ártatlanok védelmérQ.l, legyen az Koszovóban, vagy Ruandában?
A keresztények nem gyakran értenek egyet az állásponttal, amit ez az írás támogat. De kérem azokat, akik nem értenek egyet, hogy gondolják át komolyan és Q.szintén a saját igazságos háború hagyományukat. Mq.ködött-e az "igazságos háború" a múltban? Ha igen, hol, mikor és hogyan? Mq.ködhet-e ma? Még ha a keresztények nem is fogadják el a "Szentírás pacifizmusát", mit jelentene a mai világban ha komolyan vennénk az igazságos háború teológiát?

Neal Blough