Beavatás –
Hol vagyok? Gazdaságkor

Jópár évvel ezelõtt egy éjszaka a kapucsengõ rettenetes berregésére riadtam. Az ablakhoz támolyogtam, és lenéztem a tizedik emeletrõl.

– Ki az?
– Hol vagyok? – kiáltotta volt, zseniális évfolyamtársam, nevezzük Magyar Máténak.
Óbudán, a Szentendrei 2/b elõtt? Õ is tudta. Hol van Óbuda? Hol Magyarország? Európa? A világ?

Werner Sombarth: 1750-ben – 750 millió ember. Ma közel hat milliárd.
Külsõ migráció, országok között.
Belsõ, városok között.
Bensõ – az ember kitér a hitébõl, elhagyja véleményét, nézeteit, barátait, értékeit.
A migrációs formák persze összetartoznak. A szülõhely, a falu, a közösség, a haza, a nemzeti kultúra elhagyása elõbb-utóbb bensõ migrációhoz vezet, amihez persze úgy is eljuthatunk, ha egyet sem lépünk.

Az elveszettségnek ez a mélysége. Bizonyára erre gondolunk valamennyien, amikor az jár a fejünkben, kik is vagyunk, hová tartunk, mire jutottunk.
Ki ne kérdezhetné Magyar Mátéval: hol vagyok?

Film: végtelenbe veszõ emberalak. Rajz? fotó? emberrõl, a kép egyre gyorsabban kitágul s az ember elvész a végtelenben? Magával a beszélõval történik mindez?

A hagyományos világkép szerint, a mítoszok korában Istán társaságában. A mítoszban az ember Istennel jár. A Paradicsomkertben. Ábrahámmal együtt eszik ama bizonyos terebintfa alatt. A görög, az indiai, az indán, az õsmagyar mítoszokban az istenség egyesül az emberrel és szinte családi életet él vele. Ennek az együttlétnek a megidézése a vallási kultusz: Vértes László: ember az, aki kultuszban élt.

Samu Vérteszõlõsrõl.

A költõ azt mondja, Isten tenyerén élünk. Érdekes ezzel kapcsolatban a kínai történet.

Buddha markában, mint Szun vu kung, a Majomkirály.

Majomkirály képe.

A magyar és sok más nép mitológiája szerint a Világfa alatt

Világfa

A Világfa a létet és a rendet jelenti. Az ágak közt a mennyország, lejjebb az emberek, majd az állatok, a gyökerek tájékán a csúszómászók, alant az alvilág. Az égigérõ fa típusú mesék tudósítanak errõl a világképrõl kiegészítve a Fanyûvõ-mesével, amelyben mint ismeretes a fõhõs az alvilágot járja be.

A Létben, ami a világot hierarchikusnak írja le: fölül van Isten, lejjebb a törvények, a közösség, az öregek. A tudás, a törvény föntrõl jött, Istentõl, atyáról fiúra az öregektõl hagyományozódott: hogyan kell földet mûvelni, köszönni, a holtakat eltemetni, házasodni, házat építeni, szüretelni, mulatni, kelengyét készíteni. A legapróbb életrezdülés is – pl. a Kenyérszegés. Megszentelni az ételt és az életet. errõl majd máskor – mind szellemi tevékenység volt, a munka beágyazódott a spirtuális létbe, a kultusz – az istentisztelet helyes módja – áthatotta a kultúrát s az volt a civilizáció.

A vallási korokban az ember megpróbálta megidézni a mítoszt, Isten jelenlétét a kultusszal, a szertartásokkal, az üdvtannal, etikával. A vallási korban az ember helyes és helytelen, bûn és erény között él, vagyis valahol félúton a föld és Isten, vagy a menny között.

Nos, Magyar Máté, éjnek évadján is eligazodott a Budapest-térképen, mégsem találta önmagát Isten tenyerén. Valószínûleg Isten tenyerét nem érzékelte, a szellemileg meghatározott teret.
Igaza volna tán Nietzschének? I. halott? ( I. Halott, N.; N. halott, I.) N. nem ölte meg I.-t, ahogy sokan gondolják, csak megállapította a Zarathustrában, hogy az európai civilizáció egy I. nélküli világot rendezett be magának. I. tenyere helyett a globalizálódott világgazdaságban vagyunk, a nemzetközi tõzsdék viharaiban, az internetben, a Mac Luhan-i világfaluban.
Mintha I. nem léteznék, s ha volna is, ha valaki tartana otthon: kultúrcikk volna, a döntéseknél mellõzendõ. A keresztények is így beszélnek, a tud. és pol. nyelvbõl kiszekularizálták a szellemi dimenziót.

Kép: Fukuyama arca a könyvérõl, fölolvasok: "A. Lincoln még szükségesnek tartotta a lib. és a hit kapcsolatát. Azóta... A Legfelsõ Bíróság úgy döntött, hogy még a közelebbrõl meg nem határozott istenhit is sértheti az ateistákat, ezért nyilvános iskolákban tilos hivatkozni rá." (463. old.)
Ez nem a liberalizmus ellenére, hanem miatta,

Ha fordulópontot keresünk, ahonnan érzékelhetõ az új berendezkedés, az a fölvilágosodás. Az európai vallási társadalom persze roskadozott már a reneszánsz óta, a reformáció s egyebek miatt: a 17-19. századra összeomlott. Legyen ezután racionális a társadalom. A fordulat lényege: az egyes ember és a társadalom kérdései valójában, elsõ és sokadsorban gazdaságiak. A többi mind ennek a függvénye. Magyar Máténak migrálnia kell, bensõleg: el kell hagyni évszázezredek óta lakott otthonát, melyet lebontanak és át kell költöznie a piacra. Le kell választani róla a szellemit: lelkének gondja-baja eredjen mind valami külsõ okból, legyen magyarázatuk szociológiai, pszichológiai, kémiai. Helyezkedjék "anyagi alapra" az élet, a társ., a család, a gyermekszülés, a mûvészet, sõt vallás. Az állam szakrális építmény helyett legyen vállalat, álljon szerzõdéses alapon. Rt.-állam, kft.-állam. Az élet, az étel legyen technikai és gazdasági ügy. Montesquieu - Szabadság, Egyenlõség, Testvériség.

Adam Smith, Montesquieu, Rousseau, Diderot, Voltaire, Hegel arcképe. Metszet, még jobb a szobor!

Hogy hol vagyunk? Káprázatos fejlõdés minden téren, amely anyagi és technikai: gyógyszerek, hírközlés, közlekedés, ûrhajózás, régészet, közoktatás, életkor – föl sem lehet sorolni.

Kép: tank, rakéta, laboratórium, repülõgép, kompjúter, stb.

Az ember anyagi és szellemi egysége kettészakadt. Elõbbi szakadatlanul növekszik, utóbbi magánügy lett, hobbi, s elsorvadt, megszûnt közösségi, társadalomszervezõ erõ lenni. Gazdaságkor piactársadalma nem tart igényt rá. Mármint Magyar Máté nemesebbik felére. És helyét többé nem az Istenhez vezetõ úton, hanem a piactéren kell keresse.
El kell áruljam, hogy azon az éjszakán bizony tök részeg volt. De lehet, hogy ezért öntött föl szegény annyira a garatra? Nem találja helyét a a globális világfaluban, ahol a szakadatlan fejlõdés egyszerre szüntette meg a távolságot és a közelséget.

Vagy õ hasadt ketté, vagy a világ.