Maurer György (főszerkesztő)

Első mesterségem szerint falak festője volnék. Így ránézve lapos és anyagelvű valóraváltása a nevemben rejlő küldetésnek (ami szószerint Falazó-t jelent), de ilyen gondolata csak annak támad, aki ... ►

Bartos Tibor

- Itt halt meg ezen az ágyon?

- Hol élsz, kicsikém? Milyen kicsi vagy csakugyan! Ki tart ma már halálos ágyat? Senki nem hal meg ma már otthon, ha ugyan az autó a lakására nem jött. Mulatott Ő ezen az ágyon, ahogy dolgát, életét, álmát, henyélését összefoglalta. ...►

Garamszegi László

Gyulai Imre

Halász Tünde

AYTOBIOGRÁFIJA AGYIN ...►

Honti László

Kilián Imre

Forr a világ körülöttünk. Minden változik, tombol a szabad rabláson alapuló versenyes kapitalizmus, az infláció ki tudja már hogy hányadik X-be lépve vágtat a fejünk felett, a totális és kíméletlen versenystratégiák az élet minden területén véres áldozataikat szedik. ...►

Németh Zoltán

Paulinyi Tamás

Simonyi Gyula

A Pálmaág rovat szerkesztője úgy lettem, hogy Maurer Gyuri befogadott minket, akiket sem pártállami, sem pártegyházi sajtó nem fogadott be, hanem csak támadólag foglalkozott velünk. Ezért a ...►

Sípos Gyula

Kecsegtetnek minket: posztindusztriális társadalom, s akkor itt a Kánaán, vagy netán információs társadalom (vagy háztartási, vagy posztkapitalista, vagy posztszocialista - posztot oszt), sebaj, akkor az lesz a Szép Új Világ ...►

Tibor Ágnes

Tolnay Imre

Tóth Csaba

Ahogy eddigi életemre, harminc évem utóbbi tíz-tizenkét esztendejére visszatekintek, lelki életem legalapvetőbb történését abban látom, hogy, egyedül vagy valakivel, szenvedélyesen kerestem egy nézőpontot, szemléletet, ami módot adna utat találnom e fájdalmasan és gyönyörűségesen változatos világ rejtett szívébe. ...►

 VISSZA A FŐLAPRA

Harmadik Part teljességügyi értesítő 1989-1995

Utolsó javítás: 2001. október 11.