Martin Palmer

Két hagyomány története: Bűnösök és ártatlanok

 

Pelágiusz, a keresztény szerzetes és követői az emberi lélek jóságában hisznek, míg Szent Ágoston tanítása az eredendő bűnről szól. A jövőről alkotott elképzeléseink elárulják, hogy ma miben hiszünk, többek között hogyan vélekedünk az emberi természetről. Ha átlagos környezetvédőket, vagy gyártulajdonosokat megkérdeznénk, mi a véleményük az ember természetéről, döbbenten néznének. Tudom, mert már próbáltam! Ha azonban azt mondanánk, beszéljenek arról, hogyan tehetnék jobbá a világot, mindjárt körvonalazódna az emberi természetről alkotott képük. A vélemények nagy vonalakban két hagyományos nyugati modellre vezethetők vissza: a pelágiuszi és a szent ágoston-i elképzelésre. Ezek a modellek mélyen gyökereznek a keresztény kultúrában, és küzdenek az emberi lélekért több, mint 1600 éve.

 

Az egyik megközelítés a IV.-V.században élő brit szerzetes, Pelágiusz tanításából származik. Számos könyvében és nyilvános vitákon érvelt amellett, hogy az emberi természet alapjában véve jó. Miközben vallotta, hogy az ember alapvetően jó, felismerte azt is, hogy félrevezethetőek vagyunk, és ilyenkor gonoszul cselekszünk. Keményen támadott minden olyan elképzelést, amely szerint az ember nem felelős tetteiért, legyenek azok jók, vagy rosszak. Nem hitt abban, hogy Ádám bűne az emberiséget örökre megpecsételte. Szerinte minden ember bűntelenül születik, így kötelességünk felelőséget vállalni saját tetteinkért. Pelágiusz modellje alapvetően optimista, és igyekszik az emberben levő legjobbat feltárni.

 

A másik felfogás Pelágiusz legnagyobb és legerősebb ellenfelétől, Hippói Szent Ágoston-tól származik. Szent Ágoston egy időben élt Pelágiusszal, és őt ismerték el a vita hivatalos győztesének – ezért avatták Ágostont szentté, és nem Pelágiuszt! Szent Ágoston sokkal pesszimistábban vélekedett az emberi természetről. Úgy érezte, az első bűn megfosztotta az emberiséget erkölcsi tisztaságától és jóra való képességétől. Tanítása szerint a bűnbeesés óta minden ember a lelkében halálos bűnnel születik. Más szóval, mindannyian születésünktől fogva romlottak vagyunk.

 

Továbbá a bűn által örökösei lettünk Ádám engedetlenségének, így bizonyos értelemben értéktelenek vagyunk. Szent Ágoston úgy tekintett az emberiségre, mint egy "bűnhalmaz"-ra, Isten kegyelmére pedig, mint az egyetlen útra, mely által kiemelkedhetünk emberi természetünk menthetetlen erkölcsi kátyújából. Következésképpen Szent Ágoston úgy tartotta, hogy az ember soha nem képes saját akaratából jót tenni.* Ezért szentesítette a polgári hatalmat, mely szerinte arra szolgál, hogy ellenőrzés alatt tartsa az embereket és legalább valamelyest civilizált viselkedésre kényszerítse őket, az ettől eltérő magatartást pedig az állam megbüntetheti. Úgy gondolta, az állam létezését Isten azért rendelte el, hogy ezáltal érzéket csepegtessen a bűnös emberiségbe a jó és rossz néhány fokozata iránt.

 

Pelágiusz és Szent Ágoston az emberi természetről alkotott kép végleteit képviselik. Ennek ellenére sok ma működő környezetvédő mozgalomban – és társadalmi életünk más területein is – e két nézet mellett foglalnak állást, ha nem is teológiai, vagy filozófiai szakkifejezésekkel. Ilyen alapokról érvelnek egymás ellen azok, aki hiszik, hogy a környezetvédőknek az emberben levő "legjobb"-hoz kell fordulniuk, és azok, akik szerint törvényeket kell alkotnunk, hogy az embereket felelőssé tegyük környezetük iránt. Az alapkérdést azonban mindkét csoport figyelmen kívül hagyja, és azok is, akik a két véglet között gondolkodnak: mit értünk pontosan emberi természet alatt. Pedig az emberről alkotott képünk határozza meg, mit gondolunk arról, mit tehetünk az emberrel az emberért.

 

A környezetvédelem intézményei egyre inkább szükségesnek látják a törvény erejével biztosítani a környezetvédelmi szempontból elfogadható magatartást. Az emberi természetet morálisan semlegesnek, vagy inkább rossznak tartják. Szerintük az anyagi, vagy önérdekeltség felállítása az egyetlen járható út, hogy az emberek eljussanak a környezetvédő gondolkodáshoz és viselkedéshez. Nem hiszik, hogy az emberi magatartás (Ádám bűne?) sokat tudna változni ösztönzés és korlátozások nélkül.

 

A környezetvédő mozgalom peremén lévő néhány szélsőséges csoport szintén ezt a nézetet vallja, de kissé eltérő okok miatt. Úgy érzik, hogy az emberi viselkedés olyan jóvátehetetlenül romlott és gonosz, hogy csakis kikényszerített változások menthetik meg a világot. Ezt a felfogást – teljesen helyénvalóan – zöld fasizmusnak nevezik. A környezetvédő mozgalmak mindeddig sarokba szorították e nézet képviselőit, de az a gyanúm, a helyzet romlásával ez a gondolkodás egyre vonzóbbá válik.

 

Másrészről sok kisebb, hétköznapi emberekből álló környezetvédő csoport pelágiuszi nézeteket vall az emberi természetről. Munkájuk nagy része azon a feltevésen alapszik, hogy az emberek akarnak és tudnak változni, és képesek tisztán, becsületesen viselkedni. Hisznek az emberi fajban és az emberben rejlő lehetőségekben.

 

Jelentősebb intézményekben és tudományos körökben ritkán találunk ilyen reményt. Ezeken a helyeken a Szent Ágoston-i gondolkodás a meghatározó, így nem sok reményt fűznek ahhoz, hogy az emberek megváltoznak. Drasztikus, sőt drákói intézkedések bevezetését látják szükségesnek, vagy úgy érzik, hogy már a végét járjuk, és csak idő kérdése, mikor változik a Föld pusztasággá. Ahol ilyen gondolatokat nem hangoztatnak, a csoport munkájának vizsgálata ott is megmutatja, melyik oldalon állnak.

 

Bár ez nem ilyen egyszerű. Sok esetben hivatalos szinten az Ágostoni nézetet vallják, míg az aktív oldalon a pelágiuszi szemlélet jelentkezik. Azok a jelentősebb környezetvédő csoportok, amelyek nagy súlyt fektetnek a nevelésre vagy a tömegtájékoztatásra, rendszerint pelágiuszi véleményen vannak az emberi természetről. Miért is bajlódnának neveléssel, ha azt gondolnák, az emberek képtelenek megváltozni?! Továbbá sok csoport, miközben hangoztatja, hogy a törvény ereje és korlátozások szükségesek politikájuk végrehajtásához, ezzel egy időben az emberek jobbik "én"-jéhez fordulnak, hogy anyagi alapot teremtsenek közösségeiknek.

 

Rózsa Kriszta fordítása

 

* A dolog nyilván nem ilyen fekete-fehér – mint Palmer is látja – , hiszen Szt. Ágoston mondotta azt is: Qui te creavit sine te, non te salvabit sine te, vagyis: aki nélküled teremtett téged, nem üdvözít nélküled. -T.Cs.

VISSZA A FŐLAPRA

Harmadik Part teljességügyi értesítő 1989-1995

Utolsó javítás: 2001.04.18.