Vakmerő, lármás, gőzerővel csattogó világban élünk. De mi mindezen kozmikus változások forrása? Miféle szükségszerűség hajtja ezt a lázas tevékenységet köröskörül? Ebben az őrületesen kihajtó, kinyíló csodavilágban értelmünk az elmúlt évszázadok-évezredek egyszerű elvei szerinti rendet véli megfigyelni. A naszcensz káoszban még mindennel kapcsolódni képes és kapcsolódni igyekszik, a káosz mégis megmarad káosznak, a kapcsolódások nem vezettek végtelen idők előtt egy megmerevedett világ befagyásához. Ez a kozmikus káosz egy termékeny, örökké újjászülető káosz, minden emberileg elképzelhető káoszok leghajmeresztőbbike. Ezért a hajmeresztés helyett fésüléssel, rakoncátlan frizurákat rendbeszedéssel foglalkozók inkább a rend végletes egyszerűségét látták és hangsúlyozták ki ebből a mámorító kakofóniából, a megszelídítetlen, háziasítatlan, nyers vadon helyett egy szegről-végről ráncba szedett háziasított olykor talán túlidomított világ eszméjét igyekezve belénk plántálni. A legdurvább leegyszerűsítés a redukcionizmus, egy olyan szemlélet, ami csak az észlelhető, mérhető jelenségeket ismeri el valóságosaknak, létezőknek. De mérhető-e a tudat ? Észlelhető-e ? Egyrészt nyilvánvaló, hogy mi érzékeljük, mikor vagyunk tudatunknál, de ahogy a szemünket nem látjuk nézés közben, úgy magát a tudatot sem gondolkodás közben. A redukcionizmus mindenesetre ilyen "pszichikai érzékelést" sem enged meg, ezeket merő valótlanságnak tekinti, s arra hivatkozik, hogy a boncolás évszázadai alatt még soha nem találtak egyetlen kiló tudatot sem, s ez elég bizonyíték a tudat létének tagadására. Most itt egy másik közelítést próbálok ki, ami alkalmat ad a gondolkodás gyorsaságának, egyetemességének, kozmikus hatóképességének, anyagra gyakorolt fizikai hatásának és anyagi hordozóinak megjelölésére, becserkészésére.

Agyi "események" és a gondolkodás sebessége

Definiáljunk egy agyi-tudati eseményt, mint egy képi vagy fogalmi egységet, ami megfelel egy értelmi egységet hordozó képsorozatnak vagy fogalomhalmaznak, mondjuk egy mondatnak. Mit jelent a gondolkodás? Olyan agyi események megjelenítését, életre hívását, lejátszását, amelyet képesek vagyunk áttekinteni, értékelni eddigi viszonyítási rendszerünkben, értékrendszerünkben elhelyezni, azaz egységessé szervezni eddigi belső világunkkal. Eközben az agyi esemény átértékelődik, jelentést kap a különböző, rajta kívül álló szempontok által, azáltal, hogy ezek a szempontok egy-egy egyetemes szemléleti sík elemei, (mint például a világ anyagi elvű szemlélete, vagy az a szemlélet, ami a világ minden elemében az őt létrehívó gondolatot érzékeli, stb.) s így egy elvileg végtelen utalási háttér, jelentésmező kerül kapcsolatba az adott agyi eseménnyel. Az agyi eseményeket tehát egymással egyidejűleg több különböző létsíkon lezajló folyamatoknak tekintjük, amelyek egymással közvetlen kapcsolatban állnak. A tudati események összevetése, mérlegelése, értékelése, szervezése után kiválasztott lehetőség, tudati eredmény-esemény, a döntés eredménye az ítélet, a fogalmi kereteket kapó gondolat. Megalapozható-e egyáltalán bármilyen gondolat ? A gondolat egyetemes megalapozása azt jelentené, hogy a tudati esemény összevetése az összes eddigi tudati eseménnyel, lezajlik, megtörténik, sőt ezek lehetséges kombinációi is elvileg beláthatatlan lépésszámban előre lezajlanak, hiszen csak így vagyunk képesek helyesen belátni tetteink lehetséges következményeit. Tudjuk viszont, hogy a sakkjáték is a lépésszám és a mezők számával egyre hatványozottabban arányos, azaz a lehetséges következmények száma olyan rohamosan növekszik, ami számítógéppel gyakorlatilag követhetetlenné teszi a következmények előrejelzését. Egy szinte végtelenül leegyszerűsített sakk-világ következményei is elvileg átláthatatlanok, ha a lépésszám nem korlátozott. Márpedig a természet játszmáiban a lépésszám a sakkjátéknál minőségileg nagyságrendekkel nagyobb, ha pedig a halandónak tekintett rendszerek tetteinek kozmikus következményeit is számításba vesszük, a lépésszám végtelen is lehet.

A Végtelen Gazdagság Elve

Hogyan jött létre a világ elképesztő változatossága? A fizika egyenletei puszta megmaradási törvényekkel egyenértékűek, ilyen az energia és a mozgásmennyiség, a töltés, stb. megmaradásának elve. Ha a fizikából akarjuk levezetni a megfigyelhető világot, úgy tűnik, be kell vezetnünk a Végtelen Gazdagság Elvét (G.A.: Az anyag szellem-pilótája. Harmadik Szem, 1992 december, 31. old. ). Ez az elv kimondja, hogy minden, ami megvalósulhat, meg is valósul, a fizika megmaradási törvények olyan kezdeti és határfeltételek között érvényesülnek, hogy ez az elv érvényesüljön a fizika legkisebb hatás elvére épülve. A világ úgy többszintű, hogy a fizikai szintre egy más törvényeket követő biológiai, tudati világ épül, úgy, hogy igába fogja a fizika törvényeit. (Polányi Mihály: Az élet visszavezethetetlen struktúrája, ld. Polányi Mihály filozófiai írásai, I. kötet,236.old., Atlantisz Kiadó, Bp., 1992) így jött létre a "halott" anyagból az élet jelenségvilága, így fejlődött ki a tudat, majd az öntudat, az egymásra épülő lépések sorozatában. Azzal, hogy egy olyan valószínűtlen jelenségkör, mint az élet világa, létre jött, egy rendkívül erős bizonyítékot kaptunk a Végtelen Gazdagság Elvének érvényesülésére. Ez az elv állhat az "antropikus kozmológiai elv", az emberelvű kozmológia (G.A.: Kozmikus Óramű I-II-III, Harmadik Szem, 1993.márc.-ápr.-máj.) rendkívüli hatékonysága mögött. A természet tehát láthatólag nem alkalmazza Occam híres-hírhedt elvét: "ne szaporítsuk a létezők számát szükség nélkül", illetve a Természetnek, úgy látszik, feltétlenül szüksége van a végtelen változatosságra. Ha Occam elvét helyesen akarjuk alkalmazni, akkor igyekeznünk kell tetten érni a Természetet ebben a serény ténykedésben. A Végtelen Gazdagság Elve eddig extenzíven, időben és térben kiterjedve merült fel, a "minden mindennel összefügg" elve az egyidejűséget emeli ki, arra utalva, hogy a Végtelen Gazdagság Elve egyidejűleg a Természet minden egyes rendszerében érvényesül. Ez az elv akkor azt fejezi ki, hogy minden eleme a Természetnek közvetlen belső kapcsolatban az összes többi rendszerrel, mintegy modell formájában tartalmazza, lejátssza magában az összes többi rendszert, ráadásul úgy, hogy ezek belső érzékelését is érzékeli, azaz ezek modellezését, az ezzel járó fizikai folyamatok hatásait, ezen folyamatokat magukat is érzékeli, azaz érzékeli modelljében a világegyetemet, és ennek elemeiben a megjelenítődő modelleket, amik tartalmazzák az ő saját modelljét is, és ezekkel az összes többi modell modelljét. Hogyan lehetséges ez? Mennyire érhető tetten a Természet ilyen irányú serénykedése?

A világ anyagi személyes modelljei

Mindennapi tapasztalat, hogy gondolkodás, írás, zenehallgatás közben lázas igyekezetünkben, olykor ki-ki dugjuk nyelvünket, és evvel igyekszünk elősegíteni az írás kellő külalakot öltését, vagy garatunk mozgásai kísérik a mélyen átélt zene vagy gondolat alig artikulálódó belső kifejeződését. Ez a "belső leképezés" maga is egy modellnek tekinthető, ami kis rezgések alakjában képzi le a kívánt végeredményt. Ugyanakkor tudjuk hogy ezen a közvetlen fizikai szinten kívül, tudatunkban is leképeződnek az átélt folyamatok. Hogyan? Erre több elképzelés ismeretes. A legáltalánosabban elterjedt szerint, idegrendszerünkben kémiai változások révén mennek végbe az agyfiziológiai folyamatok. Egy gondolat elgondolása bizonyos kémiai reakciók lezajlását, új vegyületek képződését jelenti. Ha most egyenlőre még nem vesszük számításba a Végtelen Gazdagság Elvének érvényesülését, s egyszerűen úgy vesszük, hogy egy gondolat mondjuk egy tizedmásodperc alatt születik meg bennünk (s ez egy agyi eseményt jelent pedig amint fentebb láttuk, egy gondolat megszületését egy elvileg végtelen sakkjátszma végigjátszása előz meg), eközben egy adott vegyületet mondjuk egy centiméterrel arrébb kell mozgatni (ha mást nem, a reakciót felgyorsító katalizátort kell a helyszínre vinni, hisz az nem lehet ott egyszerre mindenhol), s feltesszük, hogy egy ilyen vegyülni induló molekula tömege mondjuk százezer hidrogénatom tömegének felel meg, ehhez az egyenletesen változó mozgás és a newtoni erőképlet felhasználásával 3* 10/-14 ergnyi energia kell. Wigner Jenő véleménye szerint ha az anyag hat a tudatra (ami kétségtelen), a hatás-kölcsönhatás elvének egyetemessége miatt a tudat is kell hogy hathasson az anyagra. Ha a tudat hatását az anyagra egy mérőszámmal akarjuk jellemezni, ez lehet az agyi eseményt hordozóanyagi folyamat lezajlásának előidézéséhez szükséges energia. Ha E1-nél több energia áll rendelkezésre, a gondolat nem feltétlenül fullad ki egy reakció után. Az agyi események egymást felváltásának sebessége megadható mint a rendelkezésre álló agyi energia, E, az egy reakció előidézéséhez szükséges E1 energia, és a reakció idejének összefüggése, T1. Minél rövidebb a reakcióidő, annál nagyobb a gondolkodás sebessége, minél kisebb az egy reakcióhoz szükséges energia, a rendelkezésre állóhoz képest, vagyis; KÉPLET Ha mondjuk percenként tíz gondolatunk támad, V; 10/perc és ehhez kell 3*10/-13 erg tudati energia. Valójában hány gondolat zajlik le agyunkban másodpercenként, és mi ennek elvi határa? Anyagcserénk során jellemzően 100 erg szabadul fel grammonként és másodpercenként testünkben, ez nagyságrendileg megegyezik a Nap belsejében felszabaduló teljesítménysűrűséggel. Mi csak azért nem világítunk olyan vakítóan, mint a Nap, mert tömegünk annyival kisebb, bár hősugárzásunk jól mérhető. A felszíni hőmérséklet pedig a testsúly-testfelület arányától függ, ezért 6000 C fok a Nap felszínének, és 37 C fok a mi testünk felszínének sugárzási hőmérséklete. Ha ez az egész anyagcsere összes energiáját az egész testben csakis gondolkodásra fordítaná, az előbbinek (10 gondolat másodpercenként) 20 nagyságrenddel többszöröse lenne, 10/7 erg/mp. Ennél is több energia használódik fel a halálközeli állapotokban, haldokláskor, ugyanis az élő szervezet molekulái a hasonló élettelen rendszerekben előforduló molekulákhoz képest jelentős többletenergiával rendelkeznek (Bauer Ervin; Elméleti Biológia, Bp., Akadémiai Kiadó 1967 ,93. o.), mégpedig egy gramm élő fehérje többletenergiája 5 kalória, azaz 2*10/11 erg. így ha egy test egy óra haldoklás alatt használja fel élő anyagának többletenergiáját, és mindezt kizárólag gondolatok előidézésére fordítja, akkor a fenti molekuláris gondolat-elképzelésben a 10/13 erg/mp. teljesítmény másodpercenként 10/28 erg/mp. gondolatot tesz lehetővé. Neumann János becslése szerint, egy emberi életben 10/21 bit információegységnyi információ ér bennünket (egy mondat információtartalma mondjuk ezer bit). így pusztán kémiai úton folyó gondolkodással is előfordulhat, hogy halálos veszélyben lepereghet előttünk életünk egészének filmje, másodpercek alatt!

Gondolkodás elektronokkal

Ám ha visszagondolunk az elméleti fejtegetésekre, egy gondolat megszületését egy mindenesetre nagyságrendileg is jelentős számú tudati esemény készíti elő. Ha a gondolathoz vezető események, lépések száma mondjuk 10/25, akkor egész életünk során alig lennénk képesek egy-egy gondolatot kiizzadni, s halálunk során is legfeljebb egyet (mit?). Hétköznapi tapasztalataink azonban valójában igen sokrétű elemző tevékenységekre épülnek. Már Szent-Györgyi Albert rámutatott, hogy ahhoz, hogy a kályhára ráülve ne kozmáljunk oda, és időben felismerjük a helyzetet, figyelembe véve, hogy véges idő alatt jut el az ingerület testünk felületéről az agyba, és ott egy igencsak sokrétű elemző munkának kell lezajlania, s mivel az egyes kémiai reakcióknak megvan a maguk reakcióideje, ami általában meglehetősen nagy, a kémiai folyamatokra épülő gondolkodás egyszerűen nem lehet elég gyors ahhoz, hogy életben maradásunkat biztosítsa a gyorsan változó körülmények között. Szent-Györgyi Albert felvetette, hogy erre a gyors gondolkodásra csak az elektronok lehetnek alkalmas anyagi hordozók, tekintve, hogy a kémiai reakciók lassú és kötött reakcióidejével szemben ezek közel fénysebességgel száguldhatnak agyunkban. Ha az elektronok információhordozásra alkalmassá válásához az kell, hogy az elektronok hullámfüggvényét a tudat az agytérfogatra "ugrassza össze", lokalizálja, ehhez becslésem szerint 10/-29 erg energia szükséges. Az elektronokkal gondolkodás így energetikailag mintegy 15 nagyságrenddel kedvezőbb, mint a kémiai vegyületekkel. Ha feltesszük például, hogy az ember tudatos és nem tudatos (helyesebben; mélytudatos, G.A.) gondolkodása csak mondjuk négy lépésre lát előre, és minden lépésben egymillió esetet vesz számításba, ez 10/24 esetet jelent, s ekkor az elektronok számunkra 1 ergből százezer gondolatot tesznek végiggondolhatóvá, vagyis határesetben, anyagcsere-energiával gondolkodva 10/12/mp, haldokláskor 10/18/mp. gondolkodási sebességet biztosítva.

Információs terek

A fény elektromágneses rezgés, a mai fizikában az elektromágneses tér alapfogalom, melyet úgy képzelünk el, mint számunkra láthatatlan rezgéseket, amik kitöltik a fizikai teret. Amit ebből látunk, azt agyunk értelmezi is, és ezek a fényhullámok számunkra minden anyagról, minden mozgásról őrzik a teljes információt, ha a fény szemünkbe jut. Kozmikus méretekben gondolkozva a fény semmiféle információja soha nem vész el. Minden lezajlott változás, minden csata fénye, mintegy megfagyva, megkövülve, mint egy történés vitorlája vonul a Földtől távolodva időtlen időkig, Őrizve a Földön lezajlott minden folyamat teljes, hű lenyomatát. Kellő műszerekkel, kellő felbontással mi is kielemezhetnénk a csillagok fényéből, mi történt felszínük egyes pontjain. Ez a leképezés a Természetnek egy rendkívül figyelemre méltó tulajdonsága. Hogyan és miért kettőzi meg a Természet a történéseket, egy eredetire és egy képire? Miért kell a Természetnek ez a leképezés, miféle könyvtárat épít? Ki, hogyan és mikor használja majd fel a leképezett és fénybe átírt információkat? Építettek már elektronmikroszkópot, ami működik, hiszen az elemi részecskék egyben hullámtermészetet is mutatnak, így az elektron éppúgy alkalmas információképzésre és tárolásra, mint maga a fény, a foton, csak éppen nagyobb energiákon működik. Ha a tudati energia tegyük fel, kicsi, például azért, mert a gondolkodástól nem szoktak a gondolkodók lesoványodva összeesni, összeaszni, akkor ahhoz, hogy a tudat hatni tudjon, kis energiákkal vezérelhető anyagi hordozókra van szükség. Az egyre hatékonyabb gondolkodáshoz egyre finomabb anyagi hordozóra van szükség. Lehet, hogy agyunkban mégis "süt a gondolkodás Napja", és az elektronok hologramsátrakat hoznak létre, s azokkal állnak érzékenyen szabályozható kapcsolatban. Ha fénnyel gondolkodunk, az mindenesetre ismét sok nagyságrenddel hatékonyabb gondolkodást tesz lehetővé. Ha figyelembe vesszük, hogy az elektron hullámfüggvényének összeugrasztásához, kvantummechanikai saját állapotba juttatásához nincs szükség időre, illetve ehhez elég a fizikailag lehetséges legrövidebb idő, az időkvantum, aminek értéke 10/-33 mp. (ez a Planck idő) akkor az egy összeugrasztáshoz kellő 10/-29 erg energiával számolva 10/62 esemény/mp. gondolatsebességet kapunk ha 1 erg áll rendelkezésre, haldokláskor azonban 10/13 erg/mp. áll rendelkezésre, azaz a gondolkodási sebesség elérheti a 10/75 esemény/mp. értéket. Figyelembe véve, hogy a megfigyelhető Univerzumban mintegy 10/78 - 10/80 db. elemi részecske lehet, és ezek egymáshoz mondjuk 10féle módon kapcsolódhatnak, s míg mindegyik kapcsolódás létrejön, sok idő telik el, elmondhatjuk, hogy haldokláskor az egész Univerzum élettörténete éppúgy lepereghet előttünk, mint saját életünké.

Kvantumelektrodinamika és skalárterek

A kvantumfizika a szabad elektromágneses teret rendkívül pontosan képes leírni, jóslatait sok tizedesjegyre pontosan igazolták a kísérletek. A kvantumtérelmélet axiomatikus megalapozása azonban mindmáig kidolgozás alatt áll arra az esetre, ha az elektromágneses tér nem triviális kölcsönhatásban áll egyéb erőterekkel (gravitációs, erős, gyenge kölcsönhatás). A kvantumtérelméletek egy figyelemreméltó tulajdonsága, hogy a tér alapállapota, nyugalmi állapota maga – a vákuum – nullpontrezgést mutat, azaz nyugalmi állapotához is energia tartozik (G.A.; A vakító Semmi működése, Harmadik Szem, 1993. szept.) Ezek a nullpontrezgések olyan elektromágneses sugárzások, amelyeket a töltött részecskék ütközése termel szerte a Világegyetemben, azaz ez a tér egy kozmikus kép, ami az Univerzum elemi részecskéinek mozgását őrzi. Ennek a vákuum-rezgésnek bizonyos feltételek között makroszkopikusan mérhető hatása is van, ilyen például a Casimir effektus, ami abban mutatkozik, hogy egymáshoz rendkívül közeli fémlemezekre a vákuum-rezgések mérhető összenyomó erőt fejtenek ki, hiszen ilyen elrendezésben csak kevés rezgés állhat fenn tartósan a lemezek között, míg kifelé mindegyik rezgés püföli a lemezeket. A kvantumelmélet és a gravitációelmélet összeegyeztetés olyan általános térelméleteket szült, melyekben az elektromágneses gyenge és erős kölcsönhatási tereken kívül egy újfajta, úgynevezett skalártér is szerepet játszik. A skalártér legfontosabb tulajdonsága, hogy szinte áttetsző, vagyis matematikai megfogalmazásban; transzformációs tulajdonságai alapján lokálisan homogén és izotróp. Ez szemléletesen annyit jelent, hogy egy olyan tájon járunk, ahol szinte teljes a simaság a közelben, és minden irányban, azaz nincsenek hirtelen buckák, lyukak, örvények, akadályok, vulkánok. A skalártérrel szemben a vektortérre az a jellemző, hogy vannak forrásai, vulkánjai, örvényei, anyagcsomói, hirtelen akadályai. Mi ehhez az anyagtérhez szoktunk hozzá a testi létben, s a skalárteret nem érzékeljük, ez számunkra vákuum, maga a puszta űr. A vákuum fizikájának matematikai leírásakor épp ilyen skalárterek kerülnek elő, egyelőre csupán az elméletekben, hiszen áttetszőségük, simaságuk miatt a skalártér kimutatása rendkívüli feladatot jelent. A kvantum vákuum egy aktív tér. A mai kozmológiai elméletekben a Világegyetem összes anyaga a vákuumból jött létre, miközben a vákuum egy alacsonyabb energiaszintre esett vissza, és a közben felszabaduló energiából keletkezett energiából keletkeztek az elemi részecskék, ezekből a galaxisok a csillagok, a Föld, a bioszféra és az ember. A vákuum az oka annak is, hogy a fénysebesség véges. A fény ugyanis elektromágneses rezgés, és így a tovaterjedő foton magával elektromágneses teret hordoz, ami viszont hatást gyakorol a vákuumra. Ezt a hatást úgy képzelhetjük el, ha a vákuumot egy végtelen tengernek tekintjük, ami egy rá hatást gyakorló erőtértől hullámozni kezd, és ezek a hullámok akadályozzák a foton mozgását, fékezve azt. Valóban, a fénysebesség értékét elméletileg is le lehet származtatni a Maxvell egyenletekből és ennek értéke éppen fordítottan arányos a vákuum elektromágneses áteresztőképességével. Vagyis ha a vákuumot erősebben polarizálja egy részecske, az a vákuumot jobban fékezi, emiatt lassabban terjed. A vákuumot képzetes, virtuális részecskék tengerének is szokás tekinteni, ugyanis a vákuumban spontán keletkeznek pillanatszerűen mindenféle részecskék. Ezzel természetesen megsértenék az energia-megmaradás törvényét, így ezek a virtuális részecskék nem léphetnek be egyszerűen világunk kapuján, ehhez energiára van szükségük. A kvantummechanika mindenesetre megengedi az energiamegmaradás pillanatnyinak látszó sérülését, hiszen a határozatlansági törvény szerint az idő és az energia szorzata a hatáskvantumnál kisebb kell legyen, azaz elég rövid ideig elég nagy energiát képviselő részecske "magától" létrejöhet, de utána vissza is kell zuhanjon a vákuumba. Ez a vákuum így olyan, mint egy végtelen mély tenger (az ún. Dirac-tenger) amiből kellő energiával bármilyen részecske elővarázsolható. A vákuumban az anyag mozgása folytonosan skalárhullámokat termel, Th. E. Bearden skalár elektromágnesesség elméletében. Ezek a skalárhullámok László Ervin legújabb (egyenlőre csak franciául, angolul és olaszul megjelent) könyve szerint (The Creative Cosmos, Floris Books, London, 1993) olyan kozmikus rádióhullámoknak tekinthetőek, amiket az emberi agy képes érzékelni. Ebben a szenzációs könyvben László Ervin az anyag, az élet és a tudat egy egyesített, egységes, tudományos modelljét írja le (a könyv ismertetését lásd G.A.: Harmadik Szem, 1993. február, március). A László-féle modellben a skalárhullámok a pszichikus információkat számunkra hozzáférhetően hordozzák. Mivel skalártér energetikailag sokkal finomabb az elektromágneses térnél, így ez a gondolkodási sebességhez egy még szinte végtelenül gyorsabb tényezőt állít elénk anyagi hordozónak.