Joseph Beuys*

FELHÍVÁS AZ ALTERNATÍVÁRA (1978)

Ez a felhívás kiterjed az európai kulturális és civilizációs kör minden emberére. Egy új szociális jövőbe való áttörés akkor sikerülhet, ha az európai zónákban olyan mozgalom támad, mely a saját megújító erejénél fogva a Kelet és Nyugat közti falakat ledönti és áthidalja az Észak-Dél közti szakadékot. Ez akkor venné kezdetét, ha — mondjuk mi — közép-európaiak elhatároznánk, hogy e felhívás gondolatmenete szerint cselekszünk. Ha mi most itt Közép-Európában államainkban és társadalmainkban elkezdünk az idő követelményeinek megfelelő módon együttélni és együttműködni, ez erőteljesen kisugározna a világ minden részére.

A "Mit tehetünk?" kérdés előtt föl kell tenni egy másik kérdést: "Hogyan kell gondolkoznunk?" — hogy az emberiség legnagyobb eszményeinek frázisszerű kezelése — mely ideálokat ma minden pártprogram is hangoztat — ne legyen továbbra is kirívó ellentmondásban gazdasági, politikai és kulturális valóságunknak megfelelő életvitelünkkel.

Óvakodjunk az elhamarkodott változtatásoktól. Kezdjük az önmagunkra eszméléssel. Kutassunk az alapokig, melyek okot adtak arra, hogy az eddigiektől eltávolodjunk. Keressük azokat az eszméket, melyek megmutatják nekünk a változás irányát. Vizsgáljuk fölül azokat a fogalmainkat, melyek alapján a Kelet és Nyugat közti viszonyt kialakítottuk. Gondoljuk át, hogy ezek a fogalmak mennyiben támogatták szociális organizmusunkat és annak a természet rendjével való kölcsönhatásait; egy egészséges lét felé vezettek-e, vagy pedig beteggé tették az emberiséget, sebeket okoztak-e neki, szerencsétlenséget hoztak-e rá, oly módon, hogy számára ma már a túlélés is megkérdőjelezhető.

Járjunk a végére saját szükségleteink gondos vizsgálatával annak a meggondolásnak, hogy a nyugati kapitalizmus és a keleti kommunizmus elvei nyitottak-e arra, hogy fölvegyék, ami az új idők fejlődésáramából mint az emberiség lelkiségének központi impulzusa egyre világosabban mozdul és a konkrét egyéni felelősség akarásában fejeződik ki; ez pedig azt jelenti: az ember ne legyen többé egy parancsokból és alávetettségből, hatalomból és kiváltságokból álló viszony rabja. Éveken át türelmesen kísértem figyelemmel ezeket a kérdéseket. Annak a sok embernek a segítsége nélkül, akikkel ezen kutatások és tapasztalások során találkoztam, nem jutottam volna el a válaszig, melyet ebben a felhívásban közölni akarok. Ily módon ezek a válaszok nem csupán az "én véleményemet" tükrözik, hanem azt, amit számos más ember is felismert.

A változás megvalósítására még igen kevesen vállalkoznának. Az egyező véleményen lévők számát meg kell növelni. Ha sikerül a kezdeményezőket ezúttal politikailag-szervezetileg összesűríteni és végül egy koncentrált parlamenten kívüli — parlamentáris akcióban bevetni, a Felhívás elérte célját. Egy erőszakmentes forradalomról van szó, egy alternatíváról, amely a jövőre való nyitottságon alapul.

A válság szimptómái

A problémákat, melyek minden okot megadtak nekünk, hogy a fennálló dolgoktól eltávolodjunk, ismerteknek feltételezhetjük. Elegendő, ha címszavakban összefoglalva szem elé tárjuk az összproblematika legsúlyosabb tényezőit.

A háborús fenyegetettség

A szuperhatalmak különösebb agresszív szándéka nélkül is fennáll a világ nukleáris megsemmisülésének veszélye. A haditechnológia és az egészen az abszurditásig fokozott fegyverarzenál már nem teszi lehetővé az áttekinthetetlenné vált gépezet biztonságos ellenőrzését. A Föld százszoros megsemmisítésére elegendő felhalmozott potenciálok ellenére az úgynevezett leszerelési tárgyalások kulisszái mögött évről évre erősödik az elkeseredett fegyverkezési hajsza.

E kollektív őrület eredményeképpen óriási mértékű nyersanyag- és energiafelhasználás, valamint embermilliók kreatív képességeinek gigantikus pazarlása folyik.

Az ökológiai válság

A természethez fűződő viszonyunk a teljes megzavartsággal jellemezhető. Természeti kincseinket, melyekre támaszkodunk, maradéktalan tönkremenetel fenyegeti. A legjobb úton haladunk afelé, hogy megsemmisítsük ezt a bázist, amennyiben ezeknek a természeti kincseknek gátlástalan kifosztásán alapuló gazdasági rendszert működtetünk. Világosan ki kell mondanunk, hogy a magánkapitalista nyugati gazdasági rendszer és az államkapitalista keleti tömb ezen a ponton alapvetően nem különbözik. A megsemmisülés világméretű lesz.

A bányák és szeméthegyek közt húzódik a modern civilizáció egyirányú utcája, s ennek expanzív fejlődése az ökoszisztéma egyre több életláncát és körforgását szedi áldozatául.

A gazdasági válság

A szimptómák bőségében mutatkozik meg, melyek naponta újságoldalakat töltenek meg és a hírek anyagát adják. Sztrájkok és elbocsátások, míg — a világon körültekintve — milliók vannak munka nélkül, s képességeiket nem tudják a társadalom számára hasznosítani. Csak hogy a "piactörvények" szent tehenét ne kelljen levágni, a legértékesebb élelmiszerek óriási tömegeit, melyek szubvencionált többlettermelésből származnak, szemrebbenés nélkül megsemmisítik, mialatt más földrészeken ezrek halnak éhen.

Ez nem a fogyasztói igények kielégítése végett folyik így, hanem a javak ügyesen álcázott elhasználódása miatt.

A gazdálkodásnak ez a módja az emberiséget mind következetesebben multinacionális óriáskonszernek egy klikkje hatalmának szolgálja ki, melyek tárgyalóasztalaiknál a kommunista állammonopóliumok vezető funkcionáriusaival mindnyájunk sorsáról döntenek.

Mondjunk le annak a további jellemzéséről, amit "monetáris válság", "a demokrácia válsága" "nevelési válság" "energiaválság", "állami legitimációs válság", stb. néven nekünk szünet nélkül és ingyenesen házhoz szállítanak, és térjünk rá végre a tudati és gondolati válságra.

Az emberek többsége menthetetlenül kiszolgáltatva érzi magát az őt körülvevő viszonyoknak. Ez bensőjük megsemmisüléséhez vezet. A destrukciós folyamatokban, melyeknek alá vannak vetve, az állami és gazdasági hatalom áttekinthetetlen szövevényében, az olcsó szórakoztatóipar levezető és elterelő manőverei közt többé nem találhatják meg az élet értelmét.

Különösen fiatal emberek esnek áldozatul az alkoholizmusnak, a drogoknak és válnak öngyilkossá. Százezrek válnak vallásosnak álcázott fanatikusok áldozatává. A világtól való menekülésnek nagy konjunktúrája van. A személyiség identitásvesztésének ellentéteként ott a jelszó: "Utánam az özönvíz", az élvezet princípiumának mértéktelen kiélése, könnyed alkalmazkodás, hogy ebből az egész értelmetlenségből legalább saját magam számára, amíg tart az élet, mentsem, ami menthető, tekintet nélkül arra, hogy kinek a terhére lesz majd a váltó kiállítva.

Vannak olyan váltók, melyeket természeti környezetünknek, a kortárs világnak és az utánunk következő világnak kell kiegyenlítenie. Eljön az "intézményesített felelőtlenség" (Bahro) leváltásának ideje a kiegyezés és a szolidaritás alternatívája által.

A krízis okai

Visszatérve a dolog lényegére, azt mondhatjuk, hogy a XX. században uralomra jutott társadalmi rendek két alkotó eleme a tulajdonképpeni oka az egész mizériának: a Pénz és az Állam, vagyis azok a szerepek, amiket a pénznek és az államnak ebben a rendszerben tulajdonítanak. Mindkét elem döntő hatalmi eszközzé vált. A hatalom azé, akinek a kezében a pénz és/vagy az állam van. A kapitalizmus pénzfogalma éppúgy alapja ennek a rendszernek, mint ahogyan a totalizált államfogalom alapja a kommunizmusnak, ahogyan azt eddig megismerhettük.

Időközben ez a két fogalom kölcsönösen asszimilálódott a Nyugaton és Keleten fennálló viszonyok konkrét megnyilatkozásaiban. Nyugaton az állami funkció kiterjedésének tendenciája halad előre, míg Keleten a kapitalizmus által kifejlesztett pénzmechanizmus tényezőit vezették be. Bár nyilvánvaló különbségek vannak a nyugati és a keleti kapitalizmus között, például az emberi jogok vonatkozásában, mégis a helyzet az, hogy mindkét rendszer növekvő mértékben hajlik a destruktivitás felé, és hatalmi szembenállásuk folytán a legnagyobb mértékig fenyegetik az emberiség jövőjét. Ezért itt az ideje, hogy "mindkettőt új elv váltsa fel", mert mindkettő "a végét járja" (Gruhl).

Ez nálunk sem megy másképp, mint az alkotmány módosításával. Az alaptörvény időközben szinte neurotikussá vált helyeslése vakká és tehetetlenné tesz bennünket arra, hogy részletei továbbfejlesztésének szükségességét felismerjük.

Tulajdonképpen miért ne lehetne egy demokrácia fejlődésének egy bizonyos szintjét elért társadalomban a legszabadabban vitatkozni a szükséges továbbfejlesztésről? Már túl sok ember fél, hogy az alkotmányellenesség gyanújába keveredik. Ők még olyan teremtő gondolatokat is megtiltanak maguknak, hogy a már elért jogi fogalmakat továbbfejlesszék, ha az öntudat fejlődése ezt követeli. Márpedig követeli.

Tény: a kapitalizmus és a kommunizmus az emberiséget zsákutcába vezette. Amennyire vitathatatlan ez, és amilyen mértékben ennek belátása terjed, oly kevéssé lennénk kisegítve, ha nem dolgoztak volna ki értelmes megoldási modelleket, vagyis eszméket szabad, demokratikus, a többi emberrel és a természeti adottságokkal szemben szolidáris, széles látókörű és az egészet tekintve jövő iránti felelőséggel bíró perspektívák számára. Ilyen megoldási modellek pedig ki vannak dolgozva. A következőkben egy ilyen modellről számolunk be.

A kiút

Wilhelm Schmundt a "fogalmak helyes elgondolását" követeli meg egy megalapozott alternatíva lényegi szükségességeként. Erre gondol Eugen Löbl, a Prágai Tavasz gazdasági teoretikusa is, amikor a"fogalmak forradalmának" elodázhatatlanságáról beszél. Schmundt egyik könyvének címéül ezt adta: "Revolúció és evolúció" és ezzel a következőt akarja mondani: csak ha a szociális organizmus alapösszefüggéseit újragondolva, végrehajtottuk a "fogalmak forradalmát", válik szabaddá az út egy kényszer- és erőszakmentes evolúció számára.

Sajnálatosan éppen politikailag alternatívan gondolkodó körökben gyakran tartja még magát az a nézet, hogy nem a fogalmakon múlik a dolog. Ezt a könnyelmű előítéletet le kell küzdeni, ha az új szociális mozgalom kisugárzássá akar válni és politikai erővel akar rendelkezni. A fogalmakhoz ugyanis mindig egy igen messzeható gyakorlat kapcsolódik, és az a jelleg és mód, ahogyan egy tényállásról gondolkodunk, döntő arra nézve, hogy hogyan fogunk ebben a helyzetben eljárni, — mindenekelőtt: Hogyan? és hogy egyáltalán megértjük-e azt.

Az alternatíva, vagyis a "Harmadik Út" tervénél, amelyről — mint az első kommunista párt — most a KPI is pozitív értelemben beszél, induljunk ki az emberből. Ő a szociális plasztika alkotója, s az ő mértéke és akarata szerint kell a szociális organizmusnak berendezkednie.

Az ember méltóságának érzéséből és megismeréséből következően ma az emberre elsődlegesen három alapszükséglet érvényes:

1.

Saját adottságait és személyiségét szabadon akarja kifejleszteni és saját képességeit embertársainak képességeivel egyetemben szabadon akarja egy értelmesnek elismert cél érdekében bevetni.

2.

Mindenfajta kiváltságot a demokratikus egyenjogúság tűrhetetlen megsértésének tekint. Mint nagykorú ember, minden jogának és kötelességének tudatában lévén szüksége van arra, hogy egy gazdasági, szociális, politikai vagy kulturális összefüggésbe tartozzon, egyenlőnek számítson az egyenlők között és demokratikus megegyezés alapján a társadalom minden szintjén és területén közreműködhessen.

3.

Szolidaritást akar ajándékozni és szolidaritást igényel. Talán kétségbevonható, hogy ebben a jelenkor embereinek egyik elsődleges alapszükséglete fejeződne ki, mikor az egyes ember magatartásának leginkább uralkodó motívuma az egoizmus.

Egy lelkiismeretes bizonyítás mégis kicsit mást mutat. Állhat ugyan még az előtérben az egoizmus és meghatározhatja a magatartást. Mégis: ez nem szükséglet, sem pedig követendő ideál. Ez egy ösztön, amely létezik és uralkodik. Amit viszont mi akarunk, az: kölcsönös segítség szabad elhatározásból.

Amikor ezt a szolidáris impulzust emberi és emberséges ideálnak érezzük majd, akkor áll elő a feladat, hogy a szociális struktúráknak ma az egoizmus ösztönét aktivizáló mechanizmusait úgy alakítsuk át, hogy azok többé ne a belső emberi szándékok ellen működjenek.

Ezek a struktúrák pedig a következőképpen formálandók át:

Az "integrált rendszer", új munkafelfogás, új jövedelemfelfogás. A gazdasági élet a munkamegosztásos ipari társadalomban egy — Eugen Löbl szavaival élve — "integrált rendszerré" fejlődött.

Ez a következőt jelenti: az emberek, ha dolgoznak, elhagyják a magánszférát, a háztartást és az összevont munkahelyekre áramlanak. Munkájuk termékei már nem egyének vagy céhek útján, cserekereskedelemmel jutnak a piacra, hanem komplex folyamatok együttműködésén keresztül. A mindenkori végtermék mindenki közös tevékenységének az eredménye, a világpiac keretein belül.

Minden tevékenység, az olyan is, mint a nevelés, a képzés, a tudomány, a bankok, a közigazgatás, a parlament, a médiumok, stb., mind az Egészbe integráltak.

Két folyamat képezi ennek a gazdaságtípusnak az alapstruktúráját, a munkában bevetendő képességértékek áramlata és a szellemi, illetve fizikai fogyasztási értékek áramlata. A műszaki termelőeszközöket emellett jobban kifejlesztett forrásoknak kell tekinteni. Minden elvégzett munka elvileg másokért végzett munka. Ez azt jelenti, hogy minden tevékenykedő egyén egy bizonyos helyen érték előállításához járul hozzá, mely értéket végsőfokon valamely más embertársa fog felhasználni. Az egyes ember munkája már nem áll kapcsolatban saját fogyasztásával.

A másik éppoly messzeható jelentőségű dolog az, hogy az integrált rendszer jellege már nem engedi meg, hogy a tevékenykedők jövedelmét az általuk nyújtott teljesítmény ellenértékének tekintsük. Itt ugyanis már nem lehet objektív mérőeszközt találni az egyes ember egy meghatározott fogyasztói termék előállításában való teljesítmény-részesedésének megállapítására.

Éppoly kevéssé lehet egy vállalatnak az össztermelésben való objektív részesedését megállapítani. Ha ezeket a tényeket tudomásul vesszük és ilyen érdekek vagy amolyan érdektelenségek miatt nem hagyjuk figyelmen kívül, akkor le kell szögeznünk, hogy a cseregazdálkodásból (pénzcsere-gazdálkodásból is) az integrált gazdaságba való átmenettel a munka és a jövedelem viszonya alapvetően megváltozott.

Ha csak ezen belátásokból vonnánk le a konzekvenciákat, már ebből is a mai gazdasági adottságok radikális változása következne. Az emberek önfenntartásához és életük kibontakoztatásához szükséges jövedelem többé már nem csupán egy levezethető mennyiség lenne, hanem eredendő jog, emberi jog, amit garantálni kell, hogy miután az előfeltételek biztosítottak, az ember felelősen és önmagát kötelezve tudjon munkatársai körében dolgozni.

A jövedelem, mint alapvető jog szakszerű formálási elve a szükségletorientált szempontoknak megfelelő demokratikus megállapodás. A munka mértéke és milyensége is olyan kérdések, amelyeket általában a demokratikus közösségeken, különösen pedig a dolgozókollektívákon keresztül, azok önkormányzati formáinak megfelelően kell kezelni és szabályozni.

Minden mai kényszer, igazságtalanság és frusztráció, ami a munka díjazásának anakronizmusából adódik, ezáltal érvénytelenné válik, a szakszervezetek és munkaadószövetségek feleslegessé válnak. Ha lennének jövedelemkülönbségek, akkor ezek mindenki számára átláthatóak és demokratikusan megkívántak. A bértől való függőség leküzdésének társadalompszichológiai következményei is pozitívak.

Senki sem vesz, és senki sem ad el képességet és munkát. Minden dolgozó, jövedelmét tekintve az egyenjogú polgárok demokratikus közösségéhez tartozik.

A pénz funkciójának megváltozása

Ahogy az integrált gazdaságba való átmenettel mélyreható változás zajlott le a munka jellegében, a pénzfolyamatoknál is metamorfózis következett be. De ahogy a cserekereskedelmi fogalmak fennmaradtak a munka- és jövedelemviszonyok szabályozásánál, úgy a pénzrendszer formálásában is meghatározóak maradtak. Ezáltal a pénz nem tudott rendeltetésszerűen betagozódni a szociális organizmusba. Ez szolgált alapul nagyszámú pszichológiai, szociológiai, gazdaságelméleti és egyéb szempontú pénzanalízis készítésére.

Mindezek azonban nem sokat segítettek. A pénz hatalma töretlen maradt.

Miért? Mert nem változtattuk meg a pénzfogalmakat, amint az fejlődéstörténetileg szükséges lett volna.

Mi vezetett a pénz mindeddig figyelmen kívül hagyott funkcióváltásához? A modern pénzfejlődésben a központi bankok fellépésével következett be ez a változás. A pénz kilépett a gazdasági értékek világából, ahol eddig azok általános csereeszközeként szolgált.

A központi bank intézménye által történő újfajta pénzkibocsátás és pénzgazdálkodás a szociális organizmuson belül egy keringési rendszer kialakulásához vezetett, amely rendszer által — hasonlíthatóan a bioszférában bekövetkező, alacsonyabból magasabb szervezetbe való evolúciós lépéshez — a társadalmi egész egy komplexebb megjelenési formát vett föl. A pénz új funkciórendszert hozott létre. Minden alkotói és fogyasztói folyamat jogszabályozójává vált.

A termelés oldalán a vállalatoknak feladataik teljesítéséhez pénzre van szükségük. Ezt a bankrendszertől hitel formájában kapják meg (a kamat, mely manapság a hitel fogalmával kapcsolódott össze, egy félreértelmezett pénzfelfogásból született!).

A vállalatok kezében a pénz = termelőtőke, egy jogi dokumentum. Arra kötelezi a vállalatokat, hogy vessék be a termelésbe dolgozóik képességeit.

Ha a pénz jövedelem formájában a dolgozók rendelkezési jogába kerül, megváltoztatja saját jogi jelentését. Mint fogyasztói tőke, feljogosítja felhasználóit a fogyasztói javak megszerzésére.

Ezzel a pénz visszakerül a termelés tartományába és még egyszer, utoljára, megváltoztatja jelentését. Most pénz, gazdasági értékhez való kapcsolat nélkül. Mint ilyen, semmire sem jogosítja föl a vállalatot, amelyhez kerül. Ezzel fogják a hiteleket felváltani, a vállalatok számláit a hitelbankoknál kiegyenlíteni. Mivel sok vállalat — mint például iskolák és az egyetemek — teljesítményükért nem kérnek fizetséget, a vállalatoknak, amennyiben az egyiknek többlete, a másiknak hiánya van, a számlakiegyenlítést egymást közt, a bankcsoportokkal együttműködve kell elvégezniök.

Ennek az elért szociális evolúció szintjére emelt pénzforgalomnak átütő következményei vannak. Megoldja a hatalom problémáját, amennyiben az a pénzoldalon áll elő. Mivel nem akarták elismerni, hogy a pénzrend nem maradt része a gazdasági életnek, hanem önálló funkciórendszerré vált a jogi tartományon belül, ezért maradhatott fenn mindenfajta korlátozás nélkül a régi római magántulajdonképzet. Így juthattak érvényre a "nyereség" és a "veszteség" kategóriái is. Mindannak korlátlan eltulajdonítása, ami a termelés helyeivel összefügg, jogos maradt.

Egyetlen állami bürokratikus intézkedés vagy egyetlen adópolitikai akrobatamutatvány nélkül is a megváltozott pénzfogalom felismerése elvezet mind a magántulajdon, mind a profitelv megszüntetéséhez a termelés szférájában.

És mi történik a tőzsdeügyletekkel, a telekspekulációval, az uzsorakamattal, az inflációval? Eltűnnek épp úgy, mint a munkanélküliség csapása. A részvények világa egy éjszaka alatt megszűnik, anélkül, hogy akárcsak egyetlen fogaskerék forgását is akadályozná. És a részvényesek, spekulánsok, nagybirtokosok? Fel fogják ajánlani szent tulajdonukat az emberiség újkorban felállítandó áldozati oltárán? Majd meglátjuk. Mindenesetre mindenki meg fogja találni helyét a szociális életben, ahol képességeit szabadon, alkotóan és értelmesen vetheti be az egész érdekében.

Ami a fogyasztási szférát illeti, a dolog úgy áll, hogy a termelés a fogyasztók szükségletéhez fog igazodni. Semmilyen profit-, vagy magántulajdon-érdekeltség nem áll ennek az egyedül értelmes gazdasági célnak akadályaként vagy eltérítőjeként az útjában. Az integrált rendszerrel már alapjában megvalósult testvériség — "A munka alapvetően másokért végzett munka" — akadálytalanul kibontakozhat.

A gazdasági ökológia természetessé válik, ha a szabad tudomány, a szabad nevelés és a szabad információ együttesen kutatja és terjeszti az élők törvényeit, megvilágítva jelentőségüket az emberek számára.

A szociális organizmus szabadságformája

Elképzelhető lenne az államot megbízni a társadalmi fejlődés irányításával, ha az nem állna radikális ellentmondásban a szabadság impulzusával, valamint az önmeghatározás, az önfelelősség és az önigazgatás (decentralizálás) követelésével. Ezért a Harmadik Út evolúciós alternatívájával kapcsolatban álló utolsó komoly kérdés: — Hogyan tudja megtalálni a kényszerektől megszabadított társadalom a saját, emberi szükségletekre és természeti szükségszerűségekre orientált fejlődési irányát? — csupán a "szociális organizmus szabadságformájának" (Schmundt) leírásával lehet megválaszolni.

A szabadság egyrészt individuális impulzus, hogy a cselekedeteket saját magunk által meghatározott indítékból hajtsuk végre. Másrészt viszont az önmagunk által meghatározott cselekvés csak akkor szabad, ha "az Egész életfeltételeibe való betekintésből" (Rudolf Steiner) kiindulva megy végbe.

Munkamegosztásos termelésünk komplex összefüggéseit tekintve ez azt jelenti, hogy az egyes ember, vagy akár az egyes vállalat magától csak nagyon nehezen találja meg azokat a szempontokat, melyek szerint bármely feladatot, amely mások szükségletei számára hoz létre valamit, a lehető legjobb módon oldhat meg.

Ezért egy új funkciórendszert kell a társadalom testébe építeni: a tanácsadó testületek rendszerét, egy állandó inspirációs forrásként szolgáló autentikus tanácsrendszert.

Minden egyes dolgozókollektíva akkor nyer betekintést a legjobban tevékenységének feltételeibe, összefüggéseibe és hatásaiba, ha egy kuratóriumot hív össze, amelyben a vállalat demokratikusan meghatalmazott vezetői más vállalatok, bankok, tudományos kutatóintézetek vezetőivel és a fogyasztók képviselőivel is a vállalat feladatait, céljait és fejlesztését lehetőleg átfogó szempontok szerint tárgyalja meg. A döntéseket a mindenkori felelősöknek kell meghozniuk. Ezeket a döntéseket azonban csak a Kuratóriumok segítségével, egy optimálisan szakszerű ítéletalkotás által lehet meghozni.

Ami ilyenképpen a dolgozó kollektívák egymás közötti szövetségére érvényes, ugyanúgy szerepet játszik az egyes szabad vállalatok alapstruktúrájában is. A "munkaadó" és a "munkavállaló" közti ellentét áthidalása megnyitja az utat egy olyan szociális alakzat számára, amelyben a szabad tanácsadásnak, a demokratikus megegyezésnek és végül a szociális környezet számára végzett közös tevékenységnek folyamatai egymással összefonódnak.

Minden ember rendelkezik a szabad vállalkozási kezdeményezés jogával. Az ember ugyanis kezdeményező lény. A munkavezetőknek meg kell, hogy legyen az a képességük, hogy munkatársaikat szakmai rátermettségük és hozzáértésük alapján foglalkoztassák. Ezen funkciójukból kifolyólag azonban sem anyagi előnyökre, sem a demokratikusan nem legitimált hatalomnak bármilyen más formájára nem tehetnek szert.

Így egy Harmadik Út alapvonásainak elképzelése szerint a szabad vállalat egy önigazgató gazdaságban és egy önigazgató kultúrában a valóságos szocializmus posztkapitalista és posztkommunista új társadalmának alapegysége.

Az állami törvényhozás, kormányzás és igazgatás arra a funkcióra korlátozódik, amely minden kötelező demokratikus jogot és kötelességet meghatároz és azok megvalósítását végrehajtja.

Az Állam jelentősen összezsugorodik.

Hogy mi marad meg, majd meglátjuk.

Mit tehetünk már most az alternatíva megvalósításáért?

Aki most maga elé idézi az evolúciós alternatíva jelen képét, világosan megérti a szociális plasztika lényegét, melyet az Ember, mint művész formál.

Aki azt mondja, hogy változásnak kell bekövetkeznie, de a "Fogalmak Forradalmát" átugorja, és csak az ideológiák külső megnyilvánulásainak megy neki, az el fog bukni. Vagy rezignált lesz, és beéri reformálással, vagy pedig a terrorizmus zsákutcájában köt ki. Három formája ez annak, hogy a rendszer stratégiája győzött. Ha ezután végül felmerül a kérdés:

Mit tehetünk? hogy az alapoktól kezdődő újjáformálás célját elérjük, tisztáznunk kell önmagunkkal: Csak egyetlen út adódik, a fennálló átalakítása — de ez az intézkedések széles palettáját kívánja meg.

Az egyetlen út az erőszakmentes átalakítás. Nem azért erőszakmentes, mert az erőszak pillanatnyilag vagy bizonyos megfontolásokból nem látszik célravezetőnek. Nem. Az erőszakmentesség elvi emberi-szellemi-erkölcsi és politikai-gazdasági alapokon nyugszik.

Az egyik oldalon az emberi méltóság a személyiség sérthetetlenségén áll vagy bukik, és az emberiség síkjáról rugaszkodik el az, aki ezt semmibe veszi. A másik oldalon ott vannak a minden elképzelhető formában felépített, átalakítandó erőszakrendszerek. Ezért az erőszak érvényesítésének minden fajtája a rendszerhű magatartás kifejeződése, azt erősíti meg, amit meg akar szüntetni.

Ez a felhívás bátorítani és felszólítani akar arra, hogy térjünk az erőszakmentes változtatás útjára. Akik eddig passzívak voltak, annak ellenére, hogy most szorongással és elégedetlenséggel vannak telve, azoknak mutat irányt ez a felhívás: Legyetek aktívak! A ti aktivitásotok talán az egyetlen, ami aktív, de kacérkodni az erőszak eszközeivel, sőt netán erőszakot alkalmazni, visszalépést jelentene az erőszakmentes cselekvés útján.

Bár a már bemutatott "Fogalmak Forradalma" a változtatás itt elképzelt módszerének sarokpontja, ennek nem kell feltétlenül a kezdet kezdetén megtennie minden lépést. Mint ahogy idegen tőle mindenféle abszolutumra való igény is. Akinek megvan hozzá az ereje, hogy végiggondolja a marxizmus, a liberalizmus, a keresztény szociális tanítás, stb. elméleteit, meg fogja állapítani, hogy ezek a teóriák teljesen ugyanarra az eredményre jutnak, mint mi.

Ezekre a történelmi kiindulású "végiggondolásokra" ma szükség van. Ahol ezt bátran véghezvitték, észrevették, hogyan tolódnak el a frontok. Itt áll Bahro, aztán Karl-Hermann Flach és William Borm, közelebb, mint Lambsdorff nevű pártbarátuk összes elvtársával együtt, akik őt letartóztatták és elítélték.

Teljes sebességgel zajlik a megmerevedett fogalmiságok és teóriák felolvasztásának folyamata. Ennek egy nagy párbeszédhez, a különböző megoldási modellek közti, frakcióközi, interdiszciplináris és nemzetközi kommunikációhoz kell vezetnie.

A FREE INTERNATIONAL UNIVERSITY, a FIU (Kreativitás és interdiszciplináris kutatás Nemzetközi Főiskolája) állandó ajánlat ennek az érintkezésnek szervezésére és fejlesztésére.

"A hatalmasok összefonódott érdekeivel szemben csak egy magávalragadó eszmének van esélye, amelyik legalább olyan erős, mint a humanista eszmék időszámításunk utóbbi századaiban és a keresztény eszmék a legelsőkben." (Gruhl) Hogy az új társadalmi mozgásban élő különböző kezdeményektől ezekhez a "magávalragadó eszmékhez" áttörjünk, szükségünk van az állandó és átfogó dialógusra.

A Nemzetközi Szabadegyetem (FIU), mint ennek a kutatásnak, munkának és kommunikációnak a szervező helye, jelenti egyúttal társadalmunk mindazon csoportjait és csírasejtjeit, melybe azért gyűltek össze emberek, hogy közösen végiggondolják a szociális jövő kérdéseit. Minél több ember kapcsolódik bele ebbe a munkába, annál erőteljesebben és hathatósabban fognak az alternatív eszmék érvényre jutni.

Szóljon tehát a felhívás:

Teremtsétek meg a Nemzetközi Szabadegyetem, a nép egyetemének munkahelyeit!

De ez önmagában még nem elegendő. Mindenütt, ahol ez lehetséges, alternatív munka- és életpraxisra kell elszánnunk magunkat. Kisebb szférákban és különleges területeken többen elkezdték már. A Harmadik Út Akció Építőkezdeményezés /A3W/ Vállalkozói szövetség, alapítvány, tagsági szervezet egy egyesült alternatív gazdasági és kulturális vállalkozás. Felszólítjuk azokat az egyes csoportokat vagy vállalatokat, melyek saját alternatív eszméiket tettekkel akárják követni, támogassák ezt a tervezetet.

Egy utolsó aktuális szempont.

Talán a legfontosabb és leginkább sorsdöntő az erőszakmentes transzformáció útja számára. Hogyan képes az új társadalmi mozgalom politikai dimenziót elérni?

Ezzel, legalábbis a nyugati demokráciák szféráját tekintve, felmerül a kérdés egy parlamentáris akció lehetőségét illetően. Haladjunk bár ezen az úton, csak akkor haladunk rajta helyesen, ha a politikai munkának és szervezetnek új stílusát fejlesztjük ki. Csak ha ezt az új stílust gyakoroljuk, akkor fogjuk azokat az akadályokat leküzdeni, melyek az alternatív fejlődés számára záradékokban és hasonlókban előálltak.

Szükséges lenne már, hogy a parlamentekből is kerüljenek ki alternatív megoldási modellek, az egész nyilvánosság számára észrevehetően. Ezért viszont azoknak az embereknek, akik ilyen modelleket kidolgoztak, be kell jutniuk a parlamentbe.

Hogyan jussanak be oda?

Oly módon, hogy minden erejüket egy közös választási indítványra koncentrálják.

Egy ilyen kísérlet számára sorsdöntő, hogy az ember az összalternatív mozgalom milyen felfogását képviseli. Hiszen ez is teli van áramlatokkal, kezdeményezésekkel, szervezetekkel, intézményekkel, stb. Mindezeknek csak a közösségben van esélye.

Az általános választási indítvány azonban nem jelent régi stílusú pártszervezetet, pártprogramot, pártvitát. Az egység, amelyre szükség van, nem lehet más, csaki az EGYSÉG A SOKFÉLESÉGBEN.

A polgári kezdeményezések mozgalma, az ökológiai, a béke- és nőmozgalom, a praxismodellek mozgalma, a demokratikus szocializmus, a humanista liberalizmus, a Harmadik Út mozgalmai, az antropozófiai mozgalom és a keresztény-felekezeti irányultságú áramlatok, valamint a Harmadik Világ mozgalom fel kell hogy ismerjék, hogy valamennyien az összalternatív mozgalom nélkülözhetetlen alkotórészei, részek, melyek nem kizárják vagy tagadják, hanem kiegészítik egymást.

A valóság az, hogy léteznek marxista, katolikus, evangélikus, liberális, antropozófiai, ökológiai, stb. alternatív koncepciók és kezdeményezések. Több lényeges pontban létezik már közöttük nagymértékű egyetértés. Ez az egységben való közösség alapja. Más pontok tekintetében nézetkülönbség áll fenn.

Ez az egységben való szabadság alapja.

Az összalternatív mozgalomnak egy ilyen közös választási indítványa csak több olyan autonóm csoport szövetségeként életképes, melyek egymásközti és a nyilvánossággal szembeni viszonyukat az aktív tolerancia szellemében alakítják. Parlamentjeinknek a felszabadult szellem és az Élet ilyen uniójára van szüksége, mint az UNIÓ AZ ÚJ DEMOKRÁCIÁÉRT.

A járművek, melyek az új irányba indulnak, készen állnak tehát. Helyet és munkát kínálnak mindenkinek.

A Nemzetközi Szabadegyetem, a Harmadik Út Akció Építőkezdeményezés és az Unió az Új Demokráciáért tervezetekben való közreműködési szándékkal és információkért az érdeklődő olvasók forduljanak a következő címre:

Free International University

8991 Achberg, Humboldt-Haus

4000 Düsseldorf 11, Staatliche Kunstakademie