Annotáció: A katolikus püspöki kar szerint a besúgó papok kérdése az egyház belügye. Ádámosi Margit, akirõl saját káplánja készített jelentéseket, úgy véli: a katolikus egyház a magát katolikusnak valló hatmillió ember közössége. A hetvenes évek eseményeirõl és egyházpolitikai hátterérõl Ádámosi Margit, és „Poló” titkos megbízott egykori jelentései beszélnek.
-------

Ádámosi Margit: – 1977 januárjában kijött a rendõrség a lakásunkra: elvették a piros, és a kék útlevelemet is. Az érdekesség az, hogy a munkahelyemen viszont április 4-én államtitkári dicséretben részesültem a jó munkámért. Úgy látszik, akkor még nem tudta a jobb kéz, mit csinál a bal. De pár hónap múlva szinkronba kerültek: augusztusban „népgazdasági érdekbõl” egy rettenetes helyre helyeztek. Gyakorlatilag megfosztottak attól a beosztástól és attól a fizetéstõl, amelyben addig részem volt.

****
„Poló” fedünevü titkos megbízott jelentése 1977. március 21-én a Belügyminisztérium III/III-I/a. alosztálya számára:
„Ádámosi Margitot nagyon rendes, elkötelezett kereszténynek ismertem meg, aki ugyanakkor kivételes szellemi és emberi képességekkel is rendelkezik. Szakmája tudomásom szerint vizépítö mérnök, és tudomásom szerint kiemelkedöen jó munkát végez. Ugyanakkor van egy olyan képessége, hogy akár idegen társaságban is nagyon könnyen szimpatikussá tud válni. Ennek alighanem egyik oka az is, hogy nagyon csinos: alakja olyan karcsú, amilyeneket a divatlapokban szoktak rajzolni, - és türhetöen szép is. Plusz intelligens...Ádámosi kapcsolatban van Bulányival. Ez a kapcsolat alapvetöen lelki-vallási jellegü.”
****

– Mikor csatlakozott a Bulányi György-féle Bokor bázisközösséghez?
– 1972-ben.
– Ennek köszönhetõ, hogy megakadályozták szakmai karrierjét?
– Teljes mértékben. A Bokor ugyanis nagyon kínos ügy volt az államnak, és az egyháznak is. Lékai püspököt bízták meg a Bokor elintézésével. Elsõ lépésben számûzni akarták Bulányit. Akkor – ez 1976 õszén történt – többed magammal felkerestük Lékait a hivatalában, és kértük, ne engedje, hogy Bulányit kiküldjék az országból. Lékai többször visszakérdezte a nevünket. Akik ott jártunk nála, mindegyikünknek elvették az útlevelét. Teljesen világos volt, hogy poloska van a szobájában, és Lékai a poloskának beszél.
– Hogyan rekonstruálja, mikortól és ki figyelte önöket, és milyen módon, mikrõl számolt be?
– 1993-ban kértem ki a Történeti Hivataltól a rám vonatkozó dokumentációt. Csak néhány oldalt adtak oda, azt mondták, a többi titkosítva van. De ebbõl a pár jelentésbõl is egyértelmûen kiderül, hogy a terézvárosi káplán jelentett. Egyébként egy nagyon értelmes, tehetséges, mûvelt ember volt.
– Már nem szolgál?
– Nem, kiugrott, hatgyerekes családapa. Egyébként én ráéreztem a szándékaira, többször mondtam is neki, csak azért barátkozik velem, mert a Bulányi-féle közösségbe akar betekintést nyerni. Õ csak mosolygott, hogy ez nem így van, hülyeségeket találok ki. De a bensõmben éreztem.
– Hogyan került a terézvárosi templomba?
– A VI. kerületben laktam, a Terézvárosba jártunk minden vasárnap misére, és egy orvos barátnõm hívta fel a figyelmemet erre a káplánra.
– Tehát párhuzamosan járt ebbe a templomba és a Bokor közösségbe?
– Így van, mert az volt az elképzelése a Bokornak – ma már ebben nem hiszek –, hogy az egyházat belülrõl kell megújítani. Ezért a barátnõmmel hétköznaponként is eljártunk különbözõ plébániákra, misékre, és ha olyan szentbeszédet hallottunk, ami fölkeltette a kíváncsiságunkat, akkor megpróbáltunk az illetõ pappal beszélni arról, hogy mit is tartunk mi Jézusról, mi az, amit az illetõ pap csinál, hogyan próbál tanítványokat gyûjteni, egyáltalán akar-e tanítványokat gyûjteni. Miután egy orvos barátnõm felhívta a figyelmemet erre a bizonyos káplánra, aki akkoriban nagyon beteg is volt, elkezdtünk neki segíteni: hol az orvos barátnõm, hol anyám, hol én vittünk neki ennivalót. Egy cölebsz-életet élõ pap nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerül, ha megbetegszik, nincs, aki ápolja, pláne egy plébánián.
Szóval, így ismerkedtünk össze, és a késõbbieken nagy beszélgetések alakultak ki. De, mint kiderült, ezekrõl a beszélgetésekrõl jelentéseket is írt. Az egyikben például megemlíti, hogy teológiailag én abszolút mûveletlen vagyok, viszont nem jelentek veszélyt az államra.
– Kire és miért jelentett veszélyt a Bokor közösség? Úgy tudom, önök megmaradtak a katolikus egyházon belül.
– A veszély abban van, amikor az embereket megtanítják gondolkodni. Mert rájönnek, mi az, hogy szabadság, és hogy a szabadság felelõsséggel jár, és ezt felvállalják az emberek. Ennek pedig iszonyatos nagy a veszélye, mert az ilyen embereket nem lehet kézzel vezérelni se az államnak, se az egyháznak. Ezt gyönyörûen leírja Dosztojevszkij a Karamazov testvérekben. És a katolikus egyház ezerötszáz éve ismeri a veszélyt.
– Ön tehát véletlenszerûen sétált bele egy ügynök hálójába, aki egy idõ után konkrét feladatokat kapott az ön életének befolyásolásával kapcsolatban.
– Igen, de mindez csak utólag, a dokumentumokból lett világos, akkor én nem vettem ezt észre, nem is az a típus vagyok, akit lehet irányítani. Egyébként nyolc példányban adta a szerencsétlen a jelentéseket.

****
Barát Tibor rendör alezredes utasítása „Poló” fedönevü tikos megbízott számára, 1977. március 23.:
„Feladat: Igyekezzen Ádámosival kapcsolatban meglévö barátságát felhasználni annak érdekében, hogy politikailag, teológiailag leválassza a mérnöknöt Bulányitól. Szerezzen be adatokat a mérnöknö völegényéröl és annak politikai arculatáról. Igyekezzen Ádámosival folytatott vitái során mérni, hogy Bulányiék hogyan reagálnak az egyházi-állami intézkedésekre.”
****

– Ön szerint az állam kérte az egyház segítségét Bulányiék megrendszabályozásához, vagy az egyház fordult az államhoz?
– Azt gondolom, ez teljesen mindegy. Az állam félt minden olyan sejtmozgástól, sejtösszejöveteltõl, ami számára ellenõrizhetetlen volt. A kommunisták nagyon jól ismerték az ilyen közösségek természetét, hiszen az illegalitás korszakában õk is sejtekben tevékenykedtek.
Az egyház pedig rendkívül kényelmetlen helyzetben volt: ugyanis 1964-ig a Vatikán exkommunikálta azokat a hívõket, akik bármilyen közösséget vállaltak a kommunista rendszerrel, mondjuk szóba álltak egy kommunistával, vagy kommunista újságot olvastak. 1964-ben azonban aláírták a vatikáni megállapodást, és ezzel megkezdõdött a Vatikán új keleti politikája. Ez egy olyan száznyolcvan fokos fordulatot jelentett, hogy akik 1964-ig állták a kemény ütközeteket, és nem voltak hajlandók lefeküdni a szocialista vagy kommunista rendszernek, azok lettek a rossz emberek. És azok lettek a jó emberek, akik elfogadták az új politikát, vállalták a beépítettséget, a békepapi szerepet.
És ebben a helyzetben megjelenik a Bulányi-féle Bokor közösség, akik még azt is leteszik az asztalra, hogy az egyház nem a jézusi értékeket képviseli, hanem valami egészen mást. Ez rendkívül kínosan érintette a katolikus egyházat, próbálták minden úton-módon megakadályozni, hogy ez a közösség terjedjen, hogy a maga tanítását, a kibányászott jézusi igazságokat továbbadja.
És ez a két hatalom, az állam és az egyház összefogott a közös cél érdekében. Mind a kettõ a hatalmát féltette.
– Ezzel azt állítja, hogy a katolikus egyház elárulta a híveit?
– Már régen elárulta, és minket is elárult. De mondok mást: 1978-ban a fiataljaink hitbéli meggyõzõdésük miatt nem vállalták a katonai szolgálatot, amiért börtönbe kerültek. Baracska, harminc hónap. Elmentünk a püspöki karhoz, és megkértük õket – itt neveket nem akarok mondani –, engedélyezzék, hogy Bibliát vihessünk a börtönbe. Azt felelték, nem, nem járulnak hozzá, nem kérik meg Állam bácsit, mert nem jézusi tanítás, hogy ne ölj. Tehát minden síkon összejátszottak.
– Térjünk vissza „Poló” titkos megbízotthoz!
– Az elsõdleges kötelessége ennek a káplánnak az volt, hogy viszályt szítson a családunkban, elérje, hogy anyámék teljes ellenállással viseltessenek a Bokorba való tartozásunkhoz. Ez sikerült, mert anyám nagyon féltett, hogy politikai ügy lesz az egészbõl. A káplán állandóan ijesztgette a szüleimet, hogy börtönbe fogok kerülni, mert a Bokor közösségbe járok. Anyám állandóan napirendre hozta, hogy figyelnek bennünket. Volt egy év, amikor anyám nem beszélt velünk. Az a féltés, hogy a gyereke valami rosszat tesz, rémes lehetett neki, meg az is, hogy a rendõrség többször kint járt, érdeklõdtek utánunk. Azért is költöztünk el végül, mert nagyon sok lakó is ránk volt állítva. De mindez csak utólag, a dokumentumokból vált nyilvánvalóvá.
A férjem karrierjét egyébként szintén a hite miatt akadályozták meg: eltiltották az igazgatótanács jegyzõkönyvének vezetésétõl, mert megbízhatatlanná vált az útlevél bevonása miatt.

„Poló” fedönevü titkos megbízott jelentése 1977. április 20-án a Belügyminisztérium III/III-I/a. alosztálya számára:
„Ádámosi Margit és völegénye, Bulkay Tamás felkeresték a terézvárosi plébániát, és bejelentették házasságkötési szándékukat. Egyben jelezték, hogy az esketö papot máshonnan szeretnék hívni. Ez gyakori szokás és semmiféle megütközést nem keltett. Amikor elmondták, hogy BULÁNYI GYÖRGY piarista atyát szeretnék az esketésre felkérni, akkor a plébánia tájékozódni kezdett. Mag Béla apát, plébános az esketéshez szükséges engedélyt megadta. Ennek birtokában a jegyesek felkérték az esketésre Bulányit, illetve kinyomtatták az esküvöi meghívókat.
Késöbb Mag Béla interurbán felhívta a terézvárosi plébánoshelyettest, és közölte, hogy a meghatalmazást visszavonja.
Az Ádámosi család elkeseredett, amikor megtudták, hogy Bulányi esketéséhez az állami szervek nem járulnak hozzá. Különösen Ádámosi Margit anyja kelt ki Bulányival szemben, aki tönkreteszi leánya életét.”

****
Barát Tibor rendör alezredes értékelése:
„Ádámosiék tervéröl és az állami intézkedés hatására bekövetkezett változásról jelent a tmb. Operatív szempontból kedvezö, hogy Ádámosiék családjában feszültséget, széthúzást idézett elö Bulányi eltiltása az esketéstöl.”
****

– Azért nem akarták, hogy Bulányi eskessen, mert féltek, hogy az esküvõ egy Bokor-találkozóvá alakul.
És látni kell, hogy a hazai egyház vezetése, a püspöki kar az Állami Egyházügyi Hivatal kérésére Bulányi meghamisított írásainak átadásával kezdeményezi az eljárást, és talál a hazai teológiai bizottság téves tanításokat, amiket Bulányi nem vonhatott vissza, miután nem is állította – miközben a római Klérus Kongregáció rendben lévõnek, a katolikus tanítással nem ellentétesnek minõsítette azokat! Bulányi maga katolikus pap, a piarista rendhez tartozik.
– Végül hogyan zajlott le az esküvõ?
– Amikor a káplán azt mondta, minden rendben, Bulányi fog esketni, postára vittem a háromszáz darab meghívót. Fél óra múlva csöngött a telefon, és közölte a káplán, hogy mégsem eskethet Bulányi. Vagyis valaki figyelt, megvárták, hogy feladjam a meghívót, hogy elhalasztani már ne tudjuk az esküvõt. Végül egy másik Bokor pap adott össze.
– Mekkora létszámot képviselt a Bokor közösség?
– Országszerte három-ötezer fõt, de mivel soha nem volt tagnyilvántartás, lehet, hogy tévedek.
– Veres András szerint a katolikus egyház belügye az ügynök papok kérdése.
– Veres úr olyan messze van a jézusi tanítástól, mint Makó Jeruzsálemtõl. Azt gondolom, hogy az Isten népe, az Egyház népe mi vagyunk. Mi az, hogy az egyház belügye? A katolikus egyház mindaz a hatmillió ember, akire az állami pénzek esetében elõszeretettel hivatkozik Veres. Hányszor kérdeztek meg bennünket az egyház dolgairól? Egyetlenegyszer sem.
– Azt is mondják, hogy a védtelen papokat megfélemlítették, megzsarolták a szocializmusban, aki besúgó lett közülük, maga is áldozat.
– Lehet szépíteni a dolgokat, csak nincs értelme. Nyilvánvalóan azokat lehetett megzsarolni, akik valamilyen erkölcstelenséget követtek el. Márpedig egy cölibátusra kényszerített férfi esetén ez nem ritka.
– A Katolikus Almanachot olvasva – a szerzõk között szerepel Paskai László és Erdõ Péter is – nem úgy tûnik, hogy nagyon megfélemlítették õket.
– Nem tettek mást, mint amirõl az egyház másfélezer éves történelme szól. Ezt Ferenc József úgy foglalta össze, hogy „a hadsereg és a klérus, a többi zérus”. Persze miközben a klérus negatív dolgairól beszélünk, ne felejtsük el, hogy voltak itt Szent Ferencek is, és Teréz anyák is. Igaz, õk nem a hierarchiából kerültek ki.

*****
Katolikus Almanach II. Szent István Társulat, 1988:
„Harmincéves távlatból visszatekintve egy küzdelmekkel kísért és eredményesnek ígérkezõ út zökkenõjének látjuk az 1956-os eseményeket, melyek október végén mindent vissza akartak állítani. A céljuk nem hibáik kijavítása volt csupán, hanem valami háború elõtti, tehát a fejlõdésben azóta már meghaladott állapot visszaállítása volt.
A küzdelemnek pillanatnyilag áldozatul esett sok érték mellett a katolikus papi békemozgalom is. A régi rend hívei pártos, széthúzó kicsinyességükkel romlásba sodorták volna az egész országot, hogy saját érdekeiket elõtérbe helyezhessék. A történelembe azonban másként írták a jövõt.” (112. oldal)
„A háború befejezése óta igen sokat áldoztunk egyházi épületeink megmentése érdekében. E téren szocialista államunk részérõl változatlanul nagy segítségben részesülünk. Tehát 1945-tõl 1985 végéig 181 új templom, 128 új kápolna, imaház és 489 új plebániaépület épült. Összesen 2111 templomi restaurálás és 1380 plebániaház felújítása történt. Igen nehéz lenne a több százmilliós forint kiadást pontosan kimutatni.” (686. oldal)
*****

– Áldozatnak érzi magát?
– Nem éreztem magamat áldozatnak, mert Jézus azt mondja, aki Õt követi, annak ugyanaz lesz a sorsa, ami az övé. Félreértés ne essék, nem akarom magam egy sorba állítani Jézussal, de azt gondolom, aki komolyan veszi az Õ tanításait, annak az üldözöttség beletartozik az életformájába.
Az igaz, hogy sem én, sem a férjem nem tudtunk elõre jutni azon a bizonyos szamárlétrán, de engem ez egyáltalán nem zavart.
Ahhoz, hogy az ember gerince ép maradjon, ezeken keresztül kellett menni. Hogy az ember belsõleg szabaddá váljon, az ilyen kihívásoknak is meg kell felelnie. Én, azt gondolom, megfeleltem.

---

Kirol szól (személyek): Bul?nyi Gy?rgy

Kikrol szól (csoport): Bokor