Annotáció: Az elmúlt hetekben e sorok írója és Balog Zoltán az És hasábjain kicserélték gondolataikat arról, vajon csakugyan keresztény értékeket képvisel-e a Fidesz a politikában. Kettejük levélváltásában felvetõdött, de megválaszolatlan maradt a kérdés, hogy mi a keresztény politika és melyek a kritériumai. Jelen írás ezekkel a kérdésekkel foglalkozik.

Ma a vallást magánügynek tartja sok keresztény is, liberális is. Szerintük az egyénre tartozik, hogy Mohamedben, Jézus Krisztusban vagy Krisnában hisz-e, ebbe az állam ne szóljon bele, a vallásosság pedig elsõsorban abban áll, hogy ki kihez imádkozik (Allahhoz-e, az Örökkévalóhoz vagy a menyei Atyához), és hogyan éli spirituális életét (vasárnap vagy szombat-e a szent napja, eszik-e disznóhúst vagy nem, csádort visel-e vagy kosztümöt).

A történelembõl viszont azt állapíthatjuk meg, hogy különbözõ korokban nagyon sokféle kapcsolat alakult ki a kereszténység és a politikai hatalom között.

Ha a keresztények csak magánügyüknek tekintették volna a vallásukat Krisztus után az elsõ három században, akkor békésen imádkozhattak volna otthon, tarthatták volna meg istentiszteleteiket, és nem kerültek volna összeütközésbe a vallási szempontból egyébként türelmes római állammal. A keresztények azonban “politizáltak”.