A népesség idősödésének pozitív oldala, avagy az idősek bejövetele

---
A népességnövekedés lassulásával és megállásával a korösszetételben bekövetkező roppant változás nem feltétlenül eredményezi azt, hogy az idős emberek gazdaságilag bénító teherré válnának. Sőt, éppen azok a politikák, melyek elősegítették ezt a változást, hozhatnak létre majd egy egységes, ökológiailag életképes és életerős társadalmat.
---

A születési és a halálozási ráták történelmi mélyrepülésben vannak Európa legtöbb államában csakúgy, mint Japánban. Ha ez továbbra is fennáll, ezen országokban elkerülhetetlenül megnő az idősebbek aránya, s ezzel egy időben lakosaik száma is jelentősen megfogyatkozik. Ez a lehetőség rengeteg félelmet hozott a felszínre: munkaerőhiány, munkabér-csökkenés, fenntarthatatlan igények a közpénzek felhasználására, gyengülő nemzeti védelem, szűkösség friss intellektusokban, a nemzeti ’életerő’ csökkenése, sőt, népek kihalása és az európai kultúra kiveszése.

A félelmek oroszlánrésze az előre látható többletköltségekre vonatkozik: nyugdíjak, egészségügyi ellátás, segítő-szolgálatok… melyek mind az öregedő korszerkezettel vannak kapcsolatban; és vajon lesz elegendő számú fiatal, aki pénzt keres és adót fizet, amiből majd fedezni lehet e kiadásokat. Noha az öregedő korösszetételnek megfelelő átfogó nyugdíj- és egészségügyi programok várhatóan kiigazításokat igényelnek a távlati tervezésben és a szociálpolitikában (például az egészségügy illetve az adózás terén), egyetlen érintett országban sem lehetetlenül magasak a pénzügyi követelmények a megfelelő ellátáshoz. Egy megfelelő ellátási rendszer létrehozása külön kérdés, de biztos, hogy nem pénz kérdése, sokkal inkább társadalmi prioritásoké.

Az idősödő korosztály valóban aggodalomra ad okot? Nos, igen – de nem oly mértékben ahogy azt sokan gondolják és nem a közhiedelemben élő okok miatt.

Kezdjük két idevágó igazsággal. Először is, nincs olyan populáció, mely korlátlanul növekedhetne. Vannak korlátok: az erőforrások, a fizikai tér és az, amit társadalmi térnek nevezünk. Jóllehet ezek a határok kitolhatók azzal, hogy változtatunk a viselkedésünkön, kihasználjuk a környezetet, de mindenképp eljön az a pont, amin túl már a legjózanabb viselkedés és környezet-használat mellett is az életminőség romlását, végül pedig az életfeltételek ellehetetlenülését hozza magával a népességnövekedés.

Másodszor, a korösszetétel változása és a közelgő népességcsökkenés, ahogy az néhány országban látszik, két nagyszerű emberi vívmányból ered: a születésszabályozás képessége kézzelfogható valósággá tette azt a célt, hogy „minden gyermek kívánt gyermek” legyen; és a halál időbeli kitolásának képessége azt eredményezte, hogy ma az emberek többsége olyan magas kort ér meg, mely nem is olyan rég még matuzsáleminek számított.

Ezért, az öregedő korösszetétel és az eljövendő számbeli csökkenés olyan jelenségek, melyeknek örülni kellene, nem sajnálkozni felettük. Azt mutatják, hogy most már képesek vagyunk szabályozni az emberek számát a korlátozott erőforrásoknak megfelelően racionális és humánus módon, nem pedig a magas halálozási ráták kegyetlen kényszere útján.


Miért is aggódnak azok az európaiak?
---

De nem csupán a korlátok léte miatt üdvözlendők ezek a demográfiai változások, hanem mert a többi lehetőség nemkívánatos, irreleváns illetve eredménytelen. Ha a változások miatt aggódók egyszerűen csak fiatalabb korösszetételt szeretnének vagy a népességcsökkenés megállítását, akkor ehhez a népesedési eszközök az idősek halálozási aránya növekedésének engedése, valamint a termékenység és a fiatalok bevándorlásának növelése. Egyik alternatíva sem valószerű.

Etikai szempontból tekintve, az idősek életének bármely megrövidítése azáltal, hogy elérhetővé tesszük az öngyilkosságot illetve az eutanáziát, csak és kizárólag a legreménytelenebb helyzetben, extrém erős és folyamatosan fennálló fájdalom esetében alkalmazható – szerencsére ez csak egy nagyon kicsi csoportot érint még a legidősebbek között is. Az időskori halálozási arány-növekedés megengedésének csak minimális hatása lenne a korösszetételre.

A termékenység más lapra tartozik. Leginkább a társadalom idősödési trendje miatt esett vissza az érintett államokban, mely trend valószínűleg megállítható vagy megfordítható lenne a születésszám növelésével. Végső esetben, ezen csoportok (tisztán biológiai értelemben vett) kipusztulásának elkerülése érdekében, vissza lehet térni a fennmaradást biztosító születésszámhoz. De ettől a veszélytől távol állunk. Jelenleg a fiatalabb korstruktúrát célzó törekvések és különösen a termékenység növelésére irányuló politikák nem sok eredményre számíthatnak. Kényszeríteni a nőket nem kívánt gyermek vállalására azáltal, hogy megfosztják őket a fogamzásgátlás és az abortusz lehetőségétől – nem csupán kifogásolható mind erkölcsi mind egészségügyi alapon, de valószínűtlen is, hogy növelné a születésszámot azok közül, akik már tartós sikereket értek el a születésszabályozás területén. Másfelől az eddigi nem kényszerítő jellegű erőfeszítések annak érdekében, hogy a kívánt (vagy legalábbis a vállalt) gyermekek száma növekedjék, láthatóan sikertelenek. A születésszám növelése az érintett országokban részben azt is jelentené, hogy maguk alatt vágják a fát, s nem csupán azért, mert így növekedne a Föld összlakossága, hanem azért is, mert e további gyermekek is megöregszenek egyszer.

Akkor? Bevándorlás? Elvonatkoztatva a számos társadalmi, gazdasági, érzelmi és politikai problémától ezzel kapcsolatban, a demográfiai tény mégiscsak az, hogy a bevándorlók is öregszenek.

Röviden: a valószínűleg az idősödő népességstruktúrával kapcsolatos problémáknak és a közelgő számbeli csökkenésnek pusztán demográfiai szempontból való megközelítése nem megoldás. Amennyiben élvezni kívánjuk az alacsony halálozási ráta nyújtotta előnyöket, el kell fogadnunk a tényt, hogy a társadalmak átlagéletkora magasabb lesz mint bármikor ezelőtt, s a termékenység a szinten tartáshoz szükségesnél magasabb semmiképp nem lehet. Józanul meg kell fontolni, hogy mit kell tenni ezen körülményekhez való alkalmazkodáshoz és a bennük rejlő előnyök kihasználásához.


Alkalmazkodni és hasznosítani: variációk egy idősebb és kisebb társadalomra
---

Mivel jár ez a józan megfontolás? Ismerjük fel először is, hogy az idősek szükségletei nem térnek el gyökeresen a társadalom fennmaradó részének igényeitől. Végtére is, az, hogy korosodó korösszetételű társadalomban élünk azt kívánja tőlünk, hogy megoldást találjunk arra, hogy az idősek eredményesebben tudják ellátni magukat, lehetővé tegyük számukra a méltóságteljes életet és lehetőséget kínáljunk arra, hogy megbecsült tagokként tevékenyen részt vegyenek a társadalom életében. Nekikezdhetünk a hosszú távú célok megvalósításának azáltal, hogy hat, egymással valamelyest összefüggő középtávú célra koncentrálunk.


Kevesebb autóhasználat

Fontos a motormeghajtástól való függőségünk csökkentése, nem kizárólag annak a kárnak az okán amit az autók az egészségünkben és környezetünkben okoznak, de azért is, mert sok egyéb mellett a széleskörű autóhasználat hatalmas közkiadást jelent, ami elveszi a pénzeket a társadalmilag hasznosabb célok megvalósításától, és bátorítja a rendkívül alacsony népsűrűségű városrészek kialakulását. Ezek a városrészek nagyon megnövelik a városi szolgáltatások kialakítási és fenntartási költségeit, és mivel akadályozzák mind a megfelelő tömegközlekedés, mind a sétatávolságon belül elérhető boltok és más szolgáltatások biztosítását, különösen nehézzé teszik az idősebb emberek számára, hogy a közösség aktív tagjai maradjanak, és hogy gondoskodni tudjanak magukról.

A magas autóhasználat csökkenti a fizikai, társadalmi, emberi környezettel tartott kapcsolatot, és csökkenti azon képességek és jellemvonások fejlődését, mint pl. a magabiztosság és önfegyelem, amelyek pedig szükségesek (amikor nem vesz körül az autó védőburka), hogy szorongás és félelem nélkül tudjanak megbirkózni a társadalmi környezet olyan elemeivel, mint az újszerűség, az idegenek, az emberek és életstílusok sokfélesége.


Élhetőbb városok

Ez szorosan kapcsolódik az autóhasználat csökkentéséhez. Ahogy egy brit látogató egyszer megjegyezte az amerikai Középnyugatról: ’Detroit két dolog szinonimája: autók és erőszakos halál… De ez a város nem csupán ontja magából a kocsikat, ezt a várost a kocsik hozták létre. A városközpont meghatározó része a fedett sétálóutca, melyet csak autóval lehet megközelíteni. A „Reneszánsz Központot” keresztutcák hálója fonja körül, melyek a számos mélygarázsba vezetik az autókat. Kívül az öreg kereskedő-utcák nagyrészt lakatlanok, az épületek gazdátlanok… A helyi illetőségű Ralph Slovenko szerint: „Minden eltűnik az utcákról, kivéve a kocsikat és a huligánokat. Minél kevesebb ember jár az utcán, annál többen válnak könnyű célponttá a bűnözők számára.” {W. Ellwood: Kocsi káosz, Új Internacionalista 195. szám, 1989}

Amikor majd bekerülnek a város-működtetési tervekbe az idősek sajátos szükségletei, a következőkre kell számítani:

Könnyen elérhető, megfizethető, biztonságos és tiszta tömegközlekedés;

A teherautók és kocsik által okozott fizikai, vizuális, akusztikai és idegrendszeri megterheléstől való nagyfokú mentesítés;

Közepes, de nem túl magas népsűrűségű városrészek, melyek lehetővé teszik a nagyobb környezeti- és gazdasági hatékonyságot a szolgáltatások biztosításában és a kényelmesebb mozgást, másokkal való találkozást;

Könnyen megközelíthető helyi parkok, korzók és kötetlen találkozóhelyek;

Emberléptékű és könnyen megközelíthető boltok és étkezdék;

Változatosság a szomszédságot tekintve építészetileg és életvezetésben;

A helyi és funkcionális specializálódásnak az életkortól és a gazdasági aktivitástól való kisebb fokú meghatározottsága. Az időseknek szükségük van a gyakori és közvetlen találkozásra másokkal, ha aktív részesei kívánnak maradni a társadalomnak. Másfelől pedig a gyerekek és a fiatalok is kell, hogy kapcsolatba kerüljenek az idősekkel – hogy ne féljenek tőlük, hiszen ha megtudnak valamit az idősek igényeiről, gondolkodásukról, megismerik hogy mi vár a szüleikre, majd pedig rájuk, mikor elérik ezt a kort.


Olyan szociális szolgáltatások, melyek speciálisan az idős és beteg személyek szükségleteivel kapcsolatosak

Ezek széles skálán mozognak, ide tartozik az otthoni ellátás a bevásárlástól a személyes gondoskodás bizonyos elemeiig, és a pihenést biztosító szolgáltatások is, amelyek alkalmi mentesítést jelentenek a gondozóknak.


Bizonyos olyan szolgáltatások, amelyek közvetlenül hasznosak a társadalom egyéb szektorai számára is, nem csak az időseknek és a betegeknek

Így például:

Járóbeteg-ellátás és tanácsadó-szolgálat

Olcsóbb pihenési lehetőségek

Könyvtárak

Tiszta, biztonságos közterek

Tiszta nyilvános mosdók

Közösségi tevékenységek (szabadtéri koncertek és ingyenes éjszakai sportesemények)

És hogy szót ejtsünk a nagyszerű angol hozzájárulásról a civilizációhoz, említsük meg a kiválóan működő sarki kocsmákat. Ezek remek lehetőséget adnak az embereknek a nyilvános megmutatkozásra, a társadalom különböző részeibe tartozó emberek megismerésére és valamelyest bevezeti őket a változatos és érdekes életutak sűrűjébe. Továbbá megerősíthetik kezdeményezőkészségüket és függetlenségüket, emellett a kocsmák előmozdítják a közösségi érzék kialakulását. Gazdagíthatják az idősek életét olyan tapasztalatokkal, melyek segítenek megbirkózni a kihívásokkal, a mai kor követelményeivel és csökkentik annak valószínűségét, hogy az idősek bedőljenek azon nézeteknek, melyek szerint ők értékcsökkent és felesleges polgárok.


Kisebb jelentőség tulajdonítása az életkornak a társadalmi hasznosság megítélésében

Sok olyan tapasztalatot, jártasságot szereztek eleink, amik elsajátítására a fiataloknak szükségük van – különös tekintettel a személyközi kapcsolatokra, a társadalmi szerepek közötti váltás lefolyására (pl.: nyugdíjazás, megözvegyülés), a fizikai- és szellemi teljesítmény csökkenésére, a feleslegesség érzésére, a gyász feldolgozására. És természetesen az idősek is tanulhatnak az ifjabbaktól (és nem csak számítógép-kezelést!).


A vagyon és a jövedelem igazságosabb elosztása

A gazdagok legfőbb erőssége a piacon az, hogy ők képesek a legjobban összegyűjteni és elosztani az erőforrásokat, ily módon a számukra legtöbb hasznot hajtó csatornákba irányítani a társadalom energiáját. Ebben nincs semmi szándékoltan rosszindulatú. De ez arra sarkall sok szegény embert, hogy olyan sokat fogyasszon, mint a gazdagok – ez megnyilvánul a hétvégi házakban, a második autókban, a nagyobb összeget felemésztő utazásokban és általában is a fogyasztás minden területén.

A tömegkommunikáció segítségével a gazdagok fogyasztási modellként szolgálnak a társadalom többi része számára. Az eredmény magasabb erőforrás-felhasználási szint (és emelkedő szennyezettség), s gyakran a nemkívánatosan magas szint a fogyasztót adósságba hajszolja, s emellett továbbra is folyik az azonnali, vagy rövid-távú örömszerzés hangsúlyozása a megtakarítással, az erőforrásokkal való takarékoskodással és a jövőre való odafigyeléssel szemben.

Ez a jövedelmek és a vagyon szembeszökő egyenlőtlenségén alapuló fogyasztói minta táplálja a magántulajdont is: az alapötlet az, hogy mindent ami örömet okoz - tenger- vagy tópart, berendezési tárgy, a nyílt vidék - valaki biztosan birtokolja. Ezek korlátozzák a megosztási folyamatok fejlődését, melyek pedig egy egészséges közösség alapjául szolgálnának – amely különösen fontossá válik a korosodás kapcsán. Sok erőforrás (pl.: természethez való közelség, nyílt tér, személyes tér) jelenleg csak egy kiváltságos kisebbség számára elérhető, pedig ezeknek rendkívüli jelentőségük van egy egységes, fizikailag és lelkileg egészséges társadalomban.

Az ügy lényege nem az abszolút szegénység, hanem a relatív depriváció. Egy magas fogyasztású ipari társadalomban, ahol feltűnően egyenlőtlen a javak elosztása, a szegénység-érzet igen jelentős: a hirdetések és a jómódúak fogyasztási mintáinak köszönhetően sokan rosszabbnak érzik anyagi helyzetüket, mint amilyen az valójában, hiszen látják mennyi mindent nem képesek birtokolni azok közül, amit a jómódúak igen. Az ilyen kirívó egyenlőtlenség velejárói az érzelmi költségek: az összehasonlítgatás irigységet, elégedetlenséget, sőt frusztrációt okoz, ha valaki nem képes magasabb életszínvonalat elérni. Ilyen körülmények között az alacsony jövedelem könnyen vezethet alacsony önbecsüléshez, alkalmatlanság- és értéktelenség-érzethez - a körülményekkel megbirkózni esélytelen, még megpróbálni sem látszik érdemesnek.

Az idősödő korszerkezet az alacsony halálozás/alacsony születésszám okán sok országban már "az előszobában van" vagy legalábbis 1-2 generáción belül ott lesz. Csakhogy a társadalom által kínált életkörülmények változásához minden valószínűség szerint nem elég a közösség tagjainak számbéli fogyatkozása illetve kor szerinti átstrukturálódása. Az idősödés olyan mértékben fog problémát okozni, amilyen mértékben a társadalmi- és környezeti feltételek nem felelnek meg minden korcsoport szükségleteinek (és ez az eljövendő generációkra éppúgy vonatkozik, ahogy a jelenlegire). A szociálpolitikák fontossága e tekintetben nem hangsúlyozható eléggé. Bármely közösség igényeivel való foglalkozás maga után vonja az odafigyelést a különböző életszakaszokban lévők - beleértve az időseket - felmerülő egyéb szükségleteire. De az emberek jólétét fenyegető jelenségek sokkal inkább a nem-demográfiai területeken bukkannak fel; sőt mi több, a demográfia jelenségei sokkal inkább a születésszám múltbeli emelkedésével és nagymértékű ingadozásával áll kapcsolatban, semmint akár az eljövendő számbéli fogyatkozással, akár az öregedő korösszetétel irányvonalával.

----

Lincoln H. Day az Ausztráliai Nemzeti Egyetem Demográfiai Részlegének nyugdíjas munkatársa, társzerzője (Alice Taylor Day mellett) a Túl sok amerikai (1964) és szerzője Az alacsony születésszámú populációk (1992) című könyvnek.

VILÁG FIGYELÉS
Elõrelátás egy fenntartható világért
A népesség és problémái
Megjelent a World Watch magazin 2004. szept/okt. tematikus számában

Történelmi korszak (amirol szól): XXI. sz?zad

Fordító (az aktuális anyag nyelvére): Simonyi ?gnes

Csoport, mozgalom, irányzat (ahonnan származik): World Watch Institute

Sorozat, folyóirat, gyujtemény (amibe tartozik): Vil?g Helyzete

Nyelvi változatok: